Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-01 / 179. szám
2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ SPORT 15 WWW 1 Bíró Attila kissé átalakította és felrázta a női válogatottat A női válogatott 13-as keretéből tízen ott voltak a négy éve negyedik együttesben, a Rióba utazó csapat megegyezik azzal, amely januárban megnyerte az Eb-t. Buj- ka Barbara szerint sokat számít az Eb-arany, mert megtapasztalták, bárkit képesek legyőzni, és Rióban is szeretnének ünnepelni. Bálint Mátyás - Rác Benedek Balázs/NS kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu tesen számít a csoporttalálkozók eredménye, de a kieséses szakaszra való felkészülés szempontjából is hasznosak - jegyezte meg a szakember. - A női vízilabdát ismerve felelőtlenség volna kijelenteni, hogy csak egyetlen meocs- re, a negyeddöntőre készülünk, és azon áll vagy bukik minden. Meg aztán amúgy sem volna ellenünkre, ha minél könnyebb ellenféllel kerülnénk szembe a négy közé jutásért, ahhoz viszont, hogy mondjuk a brazilokat kapjuk a túlsó ágról, bravúrok kellenek a csoportkörben - már csak ezért sem mindegy az első három meccs eredménye. Ha választhatok, inkább az utolsó három meccsen jöjjenek a bravúrok - azokat kell megnyerni, és célba is értél. Kimondva könnyűnek hangzik...” meccs számít Mivel Rióban a csoportmérkőzések után mindenki továbbjut, Bíró Attila szövetségi kapitány a felkészülés részé- is tekinti a Kína, Spanyolország és az Egyesült Államok elleni meccseket. „Van még miben javulnunk, de lesz kilenc napunk az első mérkőzésig Brazíliában, sőt még a csoportkörben is lesz időnk fejlődni. TermészeNem csak egy- Ki lehet jelenteni, hogy az aranyéremért mennek?- Mindig azért megyünk - vágta rá Bujka Barbara, a női vízilabda-válogatott centere. - Persze, hogy azért utazunk, de meccsről meccsre kell haladnunk, és ha a végén arany lesz, nagyon örülünk majd neki.- És ha nem?- Akkor nem örülünk annyira.- Semmi másnak nem örülne?- Egy olimpián minden jó eredménynek örülni kell, de nyilván nem azért megyünk ki, hogy hetedikek vagy nyolcadikak legyünk, még szép, hogy nyerni akarunk. Mindenkinek ez a célja, főleg, ha van rá reális esélye. Ha mi lennénk a brazilok, nem mondanám azt, hogy első akarok lenni.- Viszont nem brazilok, hanem magyarok és Európa-bajnoki címvédők. Ez mennyit jelent?- Ez a siker megadta nekünk a visszaigazolást, hogy tudunk nyerni, nem úgy, mint az Eb-t megelőző években, amikor szinte már elhitettük magunkkal, hogy képtelenek vagyunk a harmadiknál jobb helyen végezni. Most láthattuk, hogy tudunk győzni, képesek vagyunk bárkit megverni, és erre kell építenünk.- A lelki muníción túl mennyit számít egy ilyen siker? Érdekel bárkit is augusztusban, hogy mi történt januárban?- Ezért nem szabad a múlttal sokat foglalkozni, eltelt fél év. A többi csapat is edzett, kielemezte a történteket. Az Ebarany pluszt ad, presztízsünk, tekintélyünk van a többi csapat és a bírók előtt, ez fontos, de végeredményben a vízben kell ugyanúgy megmutatnunk, hogy jók vagyunk.- Nagyon fenik a fogukat a riválisok a magyar válogatottra?- Az olaszok nagyon, de szerintem bármelyik csapat úgy van ezzel, hogy be akarja bizonyítani, nem azért nyertünk Eb-t, mert jobbak vagyunk náluk. Az olaszokban biztos benne van ez, de az amerikaiak is meg akarják mutatni, hogy a náluk töltött két hétben nem véletlenül győztek mindhá- romszor, azonban tényleg azt gondolom, minden csapat verhető.- Hogy látja az erőviszonyokat? Lefelé kilóg Brazília, felfelé meg Amerika, aztán a többiek?- Hét, nagyjából egyenlő erősségű csapat van kint az olimpián, de a brazilok is sokat fejlődtek. Hat csapat egy szinten van, az amerikaiak pedig fizikailag kicsivel a riválisok felett állnak, azonban egy ki-ki meccsen legyőzhe- tők, nem tartom verhetetlennek őket sem.- Az Egyesült Államok vagy éppen az Ausztrália elleni fizikai harcra mennyire tudtak felkészülni?- Két hetet töltöttünk Amerikában, edzettünk és játszottunk ellenük, megtapasztalhattuk, milyen vízilabdát játszanak, s jó volt, hogy aztán itthon az ausztrálokkal is többször megmérkőztünk. Fontos volt, mert a cső portunkban két hasonló stílusú válogatott van, az amerikaiak mellett Kína is, és még ott vannak a spanyolok.- Bele kell menni a fizikai harcba, vagy mással tud nyerni a magyar válogatott?- Amikor úgy adja a szituáció, hogy van esély győztesként kijönni a harcból, akkor muszáj beleállni, viszont ha másként áll a helyzet, akkor ésszel kell felülkerekedni, ami jellemző is ránk. NŐI VIZILABDA-VALOGATOTT KAPUSOK: Gangl Edina. Kasó Orsolya MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya. Tóth Ildikó SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Bíró Attila OLIMPIAI SZEREPLÉSEK: 3 KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEI: 2x olimpiai 4. (2008. 2012), 2x világbajnok (1994.2005), 3x Európa-bajnok (1991, 2001, 2016) Bujka Barbara amondó,J a januári Eb-sikerre kell] Ialapozniuk Rióban isT- Ugyanaz a tizenhárom játékos utazik Rióba, aki az Európa-bajnokságra. A csapategység, az egymáshoz való kötődés szempontjából ez mennyit számít?- A BENU-kupán - a második kapust leszámítva - az Ebgyőztes csapattal voltunk vízben, ott is lehetett látni, hogy van egyfajta pozitív töltet bennünk. Az egymáshoz való kötődés pluszt ad, de ezen még.lehet dolgozni, mert nem annyira erős, mint az Eb-n volt, hiszen most hosszabb, keményebb volt a felkészülés. Ki fog ez alakulni, van még rá közel két hetünk.- Ha kimondom az olimpia szót, mi jut az eszébe?- London.- És az jó emlék?- Úgy jutottunk ki és lettünk negyedikek, hogy azt mondták, ott se leszünk, ha meg igen, nem érünk el semmit. Ahhoz képest jó eredmény volt. Utólag persze nem, mert lehetett volna jobb is. Egy álom válhat most valóra, amiért együtt edzettünk. Négy éve erre készülünk.- Valami fogadalom, kabala?- Nem, most nincs semmi.- Csak kimennek és vízilabdáznak?- Most igen.- Ez mire lehet elég?- Reméljük, a dobogó legfelső fokára. Riói program AUGUSZTUSA CSOPORTKOR, Magyarország- Kína. 14.00 AUGUSZTUS 11. CSOPORTKOR, Magyarország- Spanyolország, 18.00 AUGUSZTUS 13. CSOPORTKOR, Magyarország- Egyesült Államok, 18.00 AUGUSZTUS 15. NEGYEDDÖNTŐ, 19.10.20.30.23.20, 0.40 AUGUSZTUS 17. ELŐDÖNTŐ, 5-8. helyért, 20.10.21.30 AUGUSZTUS 19. DÖNTŐ, 20.30.3. HELYÉRT, 16.20. 5. HELYÉRT, 19.10 7. HELYÉRT, 15.00 A kezdési időpontok magyar Játszd újra! A csekély létszám miatt (két- ‘ csoportos) bajnoki és kuparendszerben is megrendezik az olimpiai küzdelmeket. A csoportkor után a nyolc résztvevő egyike sem búcsúzik, a két csoport végeredménye alapján kerülnek össze a csapatok, az elsők a negyedikekkel, a másodikok a harmadikokkal. Tulajdonképpen mindegy, mi volt az első három mérkőzésen, aki a másik hármat megnyeri, aranyat ünnepelhet. A csoportmeccseknek a formába lendülés mellett az a funkciója, hogy a magyar kvartett, az A csoport legjobbja a gyenge Brazíliát kapja, így a túloldalon lévő esélyesek triója abból a szempontból fújhat egyet, hogy nem az Egyesült Államokat kapja a négy közé jutásért, míg a B csoport győztese a négy erős csapatból a legkevésbé erőssel, Kínával mérkőzhet. Ellenfelek USA Olimpiai és világbajnok, Világkupa-, világliga- és Pánamerikai Játékok-győztes az Egyesült Államok, ahol csak elindult, rendre megnyerte a legutóbbi kiírást. Tétmeccsen legutóbb 2014 májusában kapott ki az amerikai együttes, amely kilenc embert cserélt ki az olimpiai címvédő csapatból, mégis ugyanolyan erős maradt. Mindössze két válogatott van, amely a ciklus során úgy tu- Spanyolország dott világversenyt nyerni, hogy az Egyesült Államok is indult, s mindkettő 2013-ban érte ezt el. Kettejük közül az akkor világbajnok, 2014-ben Európa-bajnok spanyol válogatott a torna egyik esélyese, régóta együtt játszanak, két bivalyerős centerrel, komplett csapatot alkotnak. p * .* ES * Ausztrália A magától értetődő amerikai,-az esélytelen brazil és a magyar hármast leszámítva mindenkit beírhatnánk az esélyesek közé, annyira kiegyenlített a női mezőny. Az ausztrálok a 2013-as vb-ezüst, a londoni bronzérem, a világligában szerzett egy ezüst- és két bronzérem miatt azok. A magyar válogatott hagyományosan nehezebben boldogul a fizikumra építő auszik- kal szemben.