Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-07 / 158. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Ay ttäAv #/.?»->, ■SV‘•" ffi Mf * /» * C*f 2016. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Hétköznapi tisztesség Leadta az autójában felejtett tízmilliókat a becsületes taxisofőr. 24.hu TISZTELET neki, és mellesleg ha minden kollégája ilyen volna, felül tudnának kerekedni az Uberen. K.G. HÍREK „Hajtós” nap Csokonyavisontán CSOKONYAVISONTA Népies kettes fogat- és vadászhajtó versenyt rendeztek nagy lovak és pónik kategóriájában Csokonyavisontán. A tizenhat somogyi és baranyai versenyző útjába 16 akadályt gördítettek... A ketteseknél Hartmann Mihály, míg a póni fogatoknál Heiszler Máté haladt át elsőként a célvonalon, másodikként pedig Kánya Gyula (mindhárman barcsiak). A nagy lovak vadászhajtásában a helyi Bognár Lajos 2. lett, a póniknál Kánya Gyula volt a legjobb, maga mögé utasítva a csokonyavisontai Kálmán Istvánt és Heiszler Mátét. Zárásként Kánya Gyula hármas fogatot hajtott. G. A. Sikert arattak a néptáncosok is IHAROS Nagy sikert aratott a kaposvári Korona Nyugdíjas Egyesület a Szent László lovagrend hagyományőrző rendezvényén és a falunapon: hazafias dalokat adott elő az énekkar, s fellépett a tánccsoportjuk is. A rendezvényt több hangulatos program egészítette ki, főzőversenyen is bizonyíthatták tudásukat az indulók. H. M. Nyári gyakorlaton a diákok SZŐCSÉNYPUSZTA Csemete ápolás és famennyiség becslés: ilyen és ehhez hasonló feladatokat végeznek a Széchenyi Zsigmond szakközép- iskola erdész tanulói a nyári gyakorlatukon, a gépészek a mezőgazdasági járművek karbantartását, aratási ellenőrzését végzik. A középiskolába 196 diák jár, gyakorlati oktatásukra nagy hangsúlyt helyeznek. H. M. Felavatták az alkotásokat KAPOSVÁR A Lakics Acélszobrászati Workshop a vállalat komlói gyáregységében valósult meg. A cég nemcsak az acél alapanyagokat biztosított, de a művészek Merk József vezetésével a vállalkozásnál dolgozó szakemberek tudását, segítségét és nagy teljesítményű gépeket, hig-tech eszközöket is igénybe vehették. A rendezvény az alkotások felavatásával ért véget. H. M. A győrinek a negyedét, az országos átlagnak felét sem érjük el A beruházások terén is leszakadva ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Nem meglepő, hogy a teljes hazai beruházási összeg több mint harmada Budapesten érvényesült, Pest megyének 11, Győr-Mo- son-Sopronnak kilenc százalék jutott, míg a legkevesebb, egyaránt 1,1 percentnyi Zalában és Nógrádban valósult meg. Még úgy is, hogy utóbbiban 57 százalékkal nőtt egy év alatt a beruházásokra fordított summa, ugyanezen idő alatt a legnagyobb visszaesést - éppen a felére - Békésben könyvelhették el. Az egy főre eső összegeket nézve Győr-Moson-Sop- ron vezet 121 ezer forinttal, mely csaknem duplája az országos átlagnak, s 4,3-szoro- sa a somogyinak, melynél a komáromi is majd’ négyszer több. A régióban Tolnában fejenként öt-, Baranyában kilencezer forinttal több jutott az év első hónapjában beruházásokra - a somogyi adat az országos átlag mindössze 45 százaléka. Somogybán összegszerűen az iparra fordítottak a legtöbbet, a teljes keret 43 százalékát, ám a 3,77 milliárd forint a 19 megye rangsorában csak a 17. helyre volt elegendő - Zala és Tolna került hátrébb a listán -, ráadásul az összeg 44 százalékkal kevesebb mint 2015 első negyedévében... Ahhoz képest, hogy Somogy mezőgazdasági megye, a 903 millió forintnyi fejlesztés a hatodik legalacsonyabb összeg országosan, többek között olyan, nem éppen mezőgazdaságukról ismert megyékben is több valósult meg, mint Veszprém, Komárom-Esztergom vagy éppen Borsod. Bár valamelyest nőtt az építőipari beruházásokra fordított összeg Somogybán egy év alatt, a 372 millió forint csak a zalainál és a veszpréminél magasabb, s a másutt szintén húzóágazat kereskedelemnél is csak öt megyét utasított maga mögé. A vendéglátás 187 milliója viszont országosan - Pest, Zala, Veszprém és Csongrád után - az ötödik legjobb, s több mint harmadával magasabb is, mint az egy évvel ezelőtti adat. A beruházásokat nézve a legnagyobb visz- szaesést a megyében amúgy a szállítás, raktározás, valamint a pénzügyi szolgáltatások területe szenvedte el, ezeknél 78-78 százalékkal csökkent a ráfordított összeg, a legnagyobb előrelépést pe-_ dig az oktatás és a művészeti és szabadidős tevékenység könyvelhette el, mindkettőre több mint 2,3-szoros summát fordítottak, mint tavaly. A. V. Hiányzó beruházások, megvalósulatlan üzemavatók, elmaradt koccintások megyeszerte Beruházások Somogybán (2016.1. negyedév) Beruházás értéké (millió Ft) Változás egy ev alatt Ipar 3.777-43,9 Egészségügyi szolgáltatás 1.102 194.3 Mezőgazdaság 903-48,8 Szállítás, raktározás 562-78 Kereskedelem 556-5,8 Építőipar 372 28 Oktatás 234, 231 Művészet és szabadidő 222 239,7 Adminisztratív szolgáltatás 219 42 Közigazgatás 194-42,1 Vendéglátás 187 37,5 Tudományos és műszaki tevékenység 116 31.1 Ingatlanközvetítés 86 23,6 Információ és kommunikáció 33 29,3 Pénzügyi szolgáltatás 2-78 Egy lakosra jutó beruházás (ezer Ft) Gyór-Moson-Sopron Budapest Komárom-Esztergom Fejér____________ Veszprém Országos átlag Vas Baranya Csongrád Pest Bacs-Kiskun Hajdú-Bihar Hetes ;• t, a Borsod-At) aúj-Zemplén Nógrád Tolna ___________ J ász-Nagykun-Szolnok Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg 27 *24 FORRÁS: KSH/SH-GVŰITÉS FORRÁS: KSH/SH-GYŰJTÉS Életben maradásért küzdenek a gazdák Elismeréseket adtak át a Semmelweis-nap alkalmából Küzdés a gyógyításért Az egészségügyben dolgozókat ünnepelték a városházán. (Képünkön Szabó Katalin Szita Károly mellett) KAPOSVÁR Nemcsak a betegségek, hanem a munkájuk körülményei ellen is harcolniuk kell a hazai gyógyítóknak - hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Semmelweis nap alkalmából köszöntötték az egészségügy alapellátásában dolgozókat a kaposvári városházán. Az évfordulón azok előtt tisztelegnek, akik mindent megtesznek a legnagyobb kincsünkért, az egészségért, és naponta állják a betegek rohamát, mondta köszöntőjében Oláh Lajosné alpolgármester. Elkötelezettség és szakmai alázat, ez jellemzi azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a gyógyításra tették fel életüket, és nincsenek köny- nyű helyzetben. Kaposváron folytatódik az orvosi rendelők felújítása, mert negyven éves lemaradást kell ledolgoznunk ezen a téren, emelte ki Szita Károly polgármester. A magas színvonalon teljesítőket oklevéllel jutalmazta az önkormányzat, így ismerték el Gál Károly háziorvos, Schmidt György Tibor házi gyermek- orvos, Ulrich Ágota fogorvos, Vincze Erika üzem-és háziorvos, Szabó Gyuláné házi gyermekorvosi asszisztens, Szabó Katalin fogászati asszisztens, Sudár Katalin és Kliené Kalo- tai Magdolna védőnők, valamint Oláh Ilona ápolónő munkáját. Ulrich Ágota az alapellátásban eltöltött húsz éves tevékenységéért címzetes főorvosi rangot kapott. Kovács Gábor SOMOGY Több termelő manipulációt sejt a nyomott gabonafelvásárlási árak kapcsán, a térség egyik meghatározó kereskedője szerint aki ilyet állít, üldözési mániában szenved. A tonnánként 37-38 ezer forintos őszi árpa sokkoló hatású, ismerte el Baranyai Sándor, a mezőgazdasági termelők érdek- védelmi szövetségének elnöke. Azt mondta: a termelőknek sok a munkájuk, de ebből nincs elfogadható jövedelmük. Lacko- vics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke gyalázatosnak minősítette az árpa árakat, melyek ha tartósan maradnak, akkor sok kistermelő bedobhatja a törülközőt. A búza aratása is okozhat nem várt meglepetéseket. - Bárki mondhatja, hogy sok a külföldi gabona, de attól szerintem még vitathatatlan, hogy számos külföldi régióban nem termelnek olyan minőségű terményt, mint Magyarországon - hangsúlyozta. - A minőséget viszont szerintem tükrözniük kell az áraknak is. Szükséges azért valamit tenni, hogy megmozduljon a piac, mert ez így tarthatatlan. Az egyik kereskedőtől a napokban hallottam, hogy állítólag külföldi partnerük jelezte: még 30 ezer forintért se vegyenek egyelőre árpát, mivel az áru iránt máshol is minimális az érdeklődés. Ha valóban így van, akkor szerintem ezek a folyamatok is leblokkolhatják a hazai piacot. Siralmas a helyzet, de nem adjuk fel, küzdünk az életben maradásért. A kaposvári MG. Produkt Kft. a hétvégéig közel 4000 tonna őszi árpát vásárolt fel, s a cég munkatársai óvatosan kötnek üzletet a következő napokban is. Hanyecz Imre ügyvezető igazgatója azt mondta: túlkínálat van, ez vezetett a mostani állapothoz. Román, bul- gár, ukrán és szerb kereskedők is megjelentek az áruval, s ez gyakran tonnánként nagyjából 10 euróval olcsóbb, mint a magyar. A felvetésre, miszerint egyesek manipulációt sejtenek a kialakult belföldi árak miatt, a cégvezető úgy válaszolt: lehet, hogy üldözési mániában szenved, aki ilyet mond. Nincs manipuláció, egy olyan sok szereplős piacon ez nem fordulhat elő. - A gabonapiacon bármikor, bármi történhet - mondta. - Egyelőre mi is jóval kevesebb árut vásároltunk a szokásosnál. Búzából tavaly ilyenkor csaknem 40 ezer tonnát rendeltünk meg, eddig alig tízezer tonnát. A piaci folyamatokba államilag nem lehet beavatkozni, EU-tagok vagyunk. Az aratás előrehaladtával vélhetően változik a helyzet. H. M. 4> k 4 1 «I