Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-06 / 157. szám
12 SPORT 2016. JULIUS 6., SZERDA Mindegyik fajta éremből jutott ÚSZÁS Mindegyik fajta medálból jutott a kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzőinek a Budapesten rendezett országos diákolimpiái úszódöntőben. AIV. kor- csoportosoknál Hamlin Dorothy (Munkácsy gimnázium) 100 m mellen a második. 200 m vegyesen az ötödik, Papp Dániel (Gyakorló iskola) 100 m pillangón a harmadik, 100 m gyorson az ötödik, Lengyeltóti Bence (Berzsenyi iskola) 200 m vegyesen az ötödik, 100 m háton a hatodik, míg az V. korcsoportosoknál BozsóSára (Munkácsy gimnázium) 100 m mellen az első, 100 m gyorson pedig a hatodik lett. F. G. Balatonlellén lépnek homokba STRANDRÖPLABDA Immár 23. alkalommal rendezi mega Búzavirág SC két fiatalon elhunytjátékosára emlékezve a Sziklai Tamás, Gál Norbert emléktornát Balatonlellén a Napfény-strandon. A szombaton 9 órakor kezdődő mérkőzés-sorozaton négy kategóriában - amatőr női, férfi és vegyes páros, valamint öregfiúk - hirdetnek majd végeredményt. F. G. Hét számban avatnak győztest TENISZA hétvégén rendezik Kaposváron az Iszák utcai teniszcentrumban a Staropra- men Kupát. Az első versenynapon, szombaton a férfiak lesznek a főszereplők (egyes, kezdők, seniorok - 60 éven felüliek; páros, senior páros - az összéletkor 100 év fölött), vasárnap pedig a hölgyek és a vegyes párosok is csatlakoznak. F. G. _____________________________________HIRDETÉS C orner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm. rí .. -in nemzetközi pénztranszfer Ív/ U . 1 íi., Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 315,00 317,99 USD 283,00 285,99 CHF 290,00 296,49 ÉRVÉNYBEN: július 5. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Somogyi Hírlap A víz kellemes, a panoráma gyönyörű. Nem csoda hát, hogy évről évre ezrek rajtolnak el Révfülöpről annak reményében, hogy teljesítsék a klasszikus, több mint öt kilométeres Balaton-átúszást H1 Az idén 8223-an neveztek a 34. Suzuki Balaton-átúszásra. Ami ennél is megdöbbentőbb adat: még a félszázat sem éri el azoknak a száma, akik menet közben feladták. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu- Tavalyhoz hasonlóan idén is első nekifutásra meg lehetett rendezni a hagyományos Balaton-átúszást, s most is több mint nyolcezren tempóztak kitartóan Révfülöp és Balatonbog- lár között. Hány somogyi próbá- zó volt?- Közel félezer. A kaposvári és somogyi úszóreménységek, azaz a jövő bajnokai rendre részt vesznek Balatonfüreden a Magyar Úszás Napján. Nagy öröm, hogy közülük többeket más igazolt versenyzőkkel és amatőr sportemberekkel egyetemben a mi rendezvényünkön is köszönthettünk - mondta Szántó László, a 34. Suzuki Balaton-átúszás főszervezője.- A Balaton-átúszás hihetetlen népszerűségét bizonyítja, hogy 2007-ben már a százezredik bátor próbázót köszönthették a célban, a balatonboglári Platán-strandon.- A beszédes statisztikák szerint az indulók 40-45 százaléka első bálozó. Vagyis rövidesen készülhetünk a százötvenezredik próbázó fogadására.- Egyre többen jönnek a határainkon túlról is.- Tavaly több mint harminc nemzet úszóit regisztrálták.- A hagyományos nyári megmozdulás jóval több, mint egyszerű próba.- Ha valaki át akarja úszni a Balatont - öt kilométernél is többet kell tempózni Révfülöp és Balatonboglár között az rendszeres felkészülést igényel. Vagyis jól szolgálSzántó László főrendező méltán lehet büszke csapatára és a sok ezer lelkes, bátor próbázóra ja az egészségmegőrzést, s idővel észrevétlenül is életformává válik.- Az évek során igazi idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát a nagy úszópróba.- Kétségtelen, hogy komoly turisztikai vonzerővel bír; jól járnak a helyi vendéglátósok és szállásadók is. A próba napján hosszú, tömött sorok kígyóztak az éttermek, falatozók előtt, s nemigen lehetett volna szabad A számok tükrében Év Prébázók Év Prébázók 1979 365 1998 7 305 1980 414 1999 8289 1981 482 2000 7107 1982 525 2001 9 442 1983 2 344 2002 10031 1984 1977 2003 10733 1985 3190 2004 4960 1986 1210 2006 8208 1988 2430 2007 7 204 1989 2 077 2008 8 321 1990 3 050 2009 9 299 1991 4 050 2011 4 501 1992 3482 2012 10172 1994 3469 2013 7 740 1995 4 672 2014 7 258 1996 4024 2015 8162 1997 2 557 2016 8 223 A rossz idő miatt 1993-ban, 2005-ben és 2010-ben el kellett halasztani a nagy próbát, 1987-ben pedig az Olimpiai Őtpróba jegyében (két kilométeres) part menti úszást rendeztek a hideg vízben, amelyen 542-en álltak rajthoz. 2003 és 2014 között (a kivételt 2012 jelenti) minden évben halasztani kellett - nem egy alkalommal többször is - az eredeti időpontot az igencsak szeszélyes nyári időjárás miatt. szálláshelyet találni a környéken. Az a célunk, hogy a szabadidősportot ötvözzük az idegenforgalommal. Akik eljönnek a Balaton-átúszásra, pár napot töltsenek még el a magyar tenger partján; fedezzék fel, ismerjék' meg Balatonboglár és Belső-Somogy, így Kaposvár értékeit is. Merthogy látni- és megcsodálnivaló akad bőséggel.- A balatonfüredi Magyar Úszás Napján is rendre komoly szerepet kapnak a Balaton-átúszás szervezői.- Megtiszteltetés, hogy számítanak ránk. Jövő júliusban Budapest lesz az úszó-világbajnokság házigazdája, a nyíltvízi számokat pedig Balatonfü- red térségében rendezik. Korábban már segédkeztünk Európa- és Világ Kupa-futam lebonyolításában, ám a világbajnokság minden eddiginél nagyobb kihívást jelent mindany- nyiunk számára.- Vagyis jövő nyáron sem unat- koz(hat)nak...- A Balaton-átúszást ismét július első szombatjára hirdetjük meg, a vizes vb pedig a hónap második felében lesz. Jó lenne úgy utazni majd Füredre, hogy túl vagyunk a nagy próbán. * * * A 34. Suzuki Balaton-átúszás kiemelt médiapartnere a sonli- ne.hu és a Somogyi Hírlap. Felemásra sikerült a házigazda Siófok rajtja STRANDLABDARÚGÓ NB 1. A siófoki Nagystrandon található Beach Arénában elrajtolt a strandlabdarúgó NB I. Az első kör után a brazil edzővel, Lu- iz Escobarral dolgozó Plázs Siófok két győzelemmel és ugyanennyi vereséggel az ötödik helyen áll. A házigazda siófokiak legeredményesebbje az első hétvégén a legutóbbi szezon gólkirálya, Túrós Viktor volt, aki hét találatig jutott négy mérkőzésen. A tabellát a még veretlen Jászfényszaru-Gold- win és az Energia SC Gyöngyös vezeti. A házigazdák a Bonyhád elleni kiütéses vereséggel kezdtek, köszönhetően annak, hogy hét perc után már néggyel ment az ellenfél, amelyből Szász Dávid ötször volt eredményes. Az elő körben nem is talált többször a kapuba, pedig további három meccsük is volt. Két győzelem és két vereség az első kör mérlege. A Bonyhád elleni vereségnél azonban sokkal bosszantóbb volt az Aramis elleni, hiszen 16 perc elteltével kettővel (5-3) vezettek a siófokiak, akik nem tudtak mit kezdeni a négy gólt vágó Varga Ervinnel. A folytatásban aztán két kötelező és magabiztos siker következett az alsóházi Fruit Sus- hi-Ferencváros, illetve a Garvit- tax ellen. Utóbbi találkozó érdekessége volt, hogy a Garvittax- ban több volt siófoki labdarúgó is szerepelt Bocsev, Rusvai, Gadó, Horváth és Mester személyében, sőt, utóbbi még gólt is szerzett. Igaz, az csupán a szépítéshez volt elegendő. EREDMÉNYEK BONYHÁD-PLÁZS SIÓFOK 12-3 A siófoki gólszerzők: Túrós, Simonyi, Udvari. ARAMIS-PLÁZS SIÓFOK 8-6 A siófoki gólszerzők: Túrós 3, Lübkemann 2, Bene Zs. PLÁZS SIÓFOK-FRUIT SUSHI- FERENCVÁROS 9-4 A siófoki gólszerzők: Bene Zs. 2, Lencsés 2, Túrós, Simonyi, Gergye, Göttlinger, Szabó D. PLÁZS SIÓFOK-GARVITTAX 4-1 A siófoki gólszerzők: Túrós 2, Simonyi, Bene Zs. Keszthelyi Zoltán HIRDETÉS Magyarország legnagyobb cirkuszának és legnagyobb vidámparkjának közös napja. A Magyar Nemzeti Cirkusz és a Balatonlellei Vidámpark július 9-én (szombat) 18.00 - 24.00 óra között Helyszín: Balatonlelle, Rákóczi át www.magyarnemzeticirkusz.hu • www.balatonlelleividampark.hu • Tel.: 20/9354050 Ezen az estén a Somogyi Hírlap olvasójaként óriási kedvezménnyel tekintheti meg 1 a cirkusz előadását és használhatja a vidámparki játékokat. Éljen a lehetőséggel! A belépésre jogosító karszalagot 3990 Ft helyett most 2500 Ft ért vásárolhatja meg hirdetésfelvevő irodánkban. Somogyi Hírlap ügyfélszolgálati irodája, Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Karszalagok csak korlátozott számban kaphatók! , A kedvezményes vásárlással kapcsolatos információ: +36 82/528-168 .—...... -.................- -............' X II. „MOZDULJ, BALATON!” Az egyik legnépszerűbb sportág - aligha véletlenül - a strandfoci SZABADIDŐSPORT Idén sem maradihat) el a hagyományos „Mozdulj, Balaton!” nyári sza- badidőport-rendezvénysoro- zat. A most hétvégén rajtoló, hét szombatot - plusz további két szabadon választható napot - felölelő sorozatban 34 Bala- ton-parti település 37 (közte 16 somogyi) strandja vesz részt. A sorrendben 12. „Mozdulj, Balaton!”-ban Balatonszemes, Balatonszárszó és Balatonfü- red (ezúttal is) két-két stranddal vesz részt, Balatonakarattya pedig most kapcsolódik be. A sorozat ezen a hétvégén, szombaton kezdődik, s egészen augusztus 20-ig tart. A helyi szervezők még további két, szabadon választott időpontot is meghirdet(- hetjnek.- A helyi szervezőket Balaton- fenyvesen és Alsóörsön készítettük fel, s a strandok egy részét új sporteszközökkel szereltük fel - mondta Bartsch János főszervező. A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Vízilabda Szövetség megállapodásának köszönhetően mintegy húsz, zömmel az északi parton található strand kap(ott) felfújható vízilabda-kapukat és labdákat, hogy így is népszerűsítsék ezt a hagyományos magyar sikersportágat. Mivel 2016 az olimpia éve, Így ötkarikás totót is ki lehet majd tölteni, természetesen nyereményekért. A somogyi helyszínek: Bala- tonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, BalaHIRDETÉS tonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes (két strand), Bala- tonőszöd, Balatonszárszó (két strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok és Balaton- világos. A választható sportágak: strandlabdarúgás, strandröplabda, strandkézilabda, street- ball, tollaslabda, lábtenisz, pe- tanque, valamint vízben űzhető sportágak. Javasolt kezdési idő: 14 óra. A nagy sorozat augusztus 27- én, szombaton a már jól megszokott helyszínen, Vonyarcvashegyen a Lidó-strandon zárul, ahol a települések válogatottjai strandlabdarúgásban, strandröplabdában és streetballban mérettetnek majd meg a „Mozdulj, Balaton!”-t lezáró, szintén hagyományos sporttalálkozón. Fenyő Gábor