Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 28. szám

EGY PERCBEN Az ötös lottó 30. heti nyerőszámai 131342 Szandi hálás a negyven évért •KAPÓSÉ* BUDAPEST/RSORengeteg szurkoló, családtag, és ha­talmas médiaérdeklődés mellett szombaton elin­dult Rióba a legnagyobb létszámú magyar csapat a jövő pénteken kezdődő olimpiára. Gripenek kísértek egy „néma” utasszállítót Ijesztő hangrobbanás Krisztina elmondta: informá­ciójuk szerint két vadászgép hagyta el a légteret, ez okoz­ta a zajt. A Honvédelmi Minisztérium lapzártánk előtt kiadott közle­ménye szerint egy Boeing 777- es Ausztria felől 14:35-kor lé­pett be Magyarország légte­rébe, és bár a repülési terv­től nem tért el, sem Ausztriá­SZEGEL Hatalmas riadalmat okozott szombaton kora dél­után Szegeden két egymást követő óriási hangrobbanás. A Délmagyar online kiadása szerint ijedt emberek szalad­tak az utcára még a környék­beli falvakban is, néhol pedig még a falak is beleremegtek a robajba. A megyei katasztró­favédelem szóvivője, Molnár ban, sem pedig hazánk felett nem vette fel a kapcsolatot a lé­gi irányítással. A Kecskemét­ről riasztott Gripenek átlép­ték a hangsebességet, ezért le­hetett hangrobbanást hallani Kecskemét-Makó-Szeged tér­ségében. A Gripenek vizuáli­san azonosították az utasszál­lítót, amit később átadtak a ro­mán légirányításnak. VR Izgalmas rocktörténe­ti eseménynek néz elébe az egykori legendás Piramis együttes rajongó- tábora: augusztus 12-én újra együtt áll színpadra Révész Sándor és Zá- vodi János, a zenekar két karizma­tikus frontembere. Révész Sándor azt mondja, még egyszer utoljá­ra meg akarta idézni azt a korsza­kot és elénekelni a Piramis nagy si­kereit. A hatvanas éveiben is fiata­losan energikus énekes termékeny alkotói korszakát éli, koncertezik és új lemez kiadásán dolgozik. Közben pedig féltő, gondoskodó édesapa, a lánya Ráhel ugyanis alaposan meg­változtatta. | ü | um­ntvtsi nmsziiNA szexu- álpszichológus friss ku­tatásokra alapozva állít­ja: hiába hajszolja és ke­resi sok férfi a legtökéle­tesebb szexualitást, ilyen élményben részesülni ugyanis nekik is csak el­kötelezett, érzelmekkel te­li párkapcsolatban van iga­zán nagy esélyük. Az ELTE kutatása arra kereste a vá­laszt, hogy a szerelem mű- lyik nem számára fonto­sabb a testi kapcsolathoz és igencsak meg­lepő végered­mény szüle­tptt Íí> " Milliókat csalt ki az ismerősöktől , Hevesi Krisztina állítja: az örömteli szexre nagyobb az esély egy bizalmi SSSflUfQK A rendőrök őrizetbe vettek egy szolnoki férfit, aki a gyanú szerint több mint öt­ven sértettet károsított meg az­zal, hogy a kölcsönkért pénzt nem vagy csak részben fizet­te vissza. A 41 éves férfi 2007 és 2015 között 600 ezer és 30 millió forint közötti összege­ket kért kölcsön a sértettektől. A gyanúsított a kölcsönadá­si megállapodásokat a kapott pénz befektetése, valamint a tőke és hozamok visszafizeté­sének ígéretével kötötte meg, ám ennek már a szerződések aláírásakor sem állt szándéká­ban eleget tenni. A férfi ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, Németországban fog­ták el, majd átadták a magyar hatóságoknak. VR SZERKESZTOSEG: E-mail: «Hine@sonllne.hu SZERKESZTŐSÉG TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja HOLNAP 25 Folytatódik a kiváló nyaralóidő sok napsütéssel, ke­vés gomolyfelhővel. Este jöhet zápor, zivatar. Hétfőn néhol akár jégeső és felhőszakadás is lehet. T Boldog névnapot kívánunk Oszkár, Ilona nevű olvasóinknak! Kell a férfinak az érzés is a háromgyerekes családanya méltán lehet büszke magára: nemrég töltötte be a negyvenet, és vadítóan néz ki. Az idő kerekét azonban ő sem tudja megállítani és elmondása sze­rint nem is akarja. A legtöbb nővel el­lentétben öt egy csöppet sem zavarja, hogy betöltötte a negyvenet, sőt! Ki­robbanó formában van, amiben nagy szerepet játszik a családja, de legin­kább a férje. P12 Gálvölgyi János újra a színen GÁLVÖLGYI JÁNOS újra próbál, ő játsz- sza a producert az Ének az esőben szegedi bemutatóján. Az Operett­színház újabb nagy dobásának pró­bái holnap kezdődnek a Dóm téren. Látható lesz benne a színház három fiatal tehetsége, Gömöri András Má­té, Danes Annamari és Kerényi Mik­lós Máté, de feltűnik Szinetár Dóra, Szulák Andrea és Szabó P. Szilvesz­ter is. A társulat amúgy nemcsak Szegeden játszik, nyáron is megál­lás nélkül dolgoznak: 15 városban 57 előadással lépnek fel. ►7 Carrey fájdalma JIM CARREY barátnője, Cathriona I White lassan egy éve már, hogy öngyilkos lett. Carrey-t mélyen lesújtották a történtek, hiszen pár nappal a szomorú eset előtt szakítottak. A sztár nehezen dől- gozza fel, hogy a lány miatta ve­tett véget az életének. ►11 | 9 771419 011703 VASÁRNAPI www.sonline.hu ARA: 185 FT I XIX. ÉVFOLYAM. 28. SZÁM, 2016. JULIUS 31 V i V

Next

/
Oldalképek
Tartalom