Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-29 / 177. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK HÍREK Engedély nélkül tartott fegyvert ÁBFALVA/SOPRON Engedély nélkül tartott lőfegyvert és lő­szereket foglaltak le a rend­őrök egy házban Ágfalván, az ott lakó 57 éves férfit a Terror­elhárítási Központ műveleti egysége a helyszínen elfogta. A soproni nyomozók még szer­dára virradóra tartottak ház­kutatást a férfi otthonában, mert több alkalommal is meg­fenyegetett egy másik helyi la­kost. A házkutatáskor 148 lő­szert és egy - az elsődleges megállapítások szerint - gáz riasztó fegyvert találtak. MTI Iskolára ítélték az írástudatlan nőt BUKAREST Az elemi iskolá­ba való beiratkozásra és ta­nulásra „ítélt" Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-keres­kedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástu­datlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tud­ta, hogy törvényt sért. Az asz- szonyt adócsalásban talál­ták bűnösnek: tevékenységé­vel állítólag másfél millió le- jes (több mint százmillió forin­tos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesz­tett börtönre ítélte, kiegészí­tő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyi­ben a megszabott feltételek­nek nem tesz eleget, bünteté­sét le kell töltenie. Az asszony vonakodik eleget tenni a bíró­ság által megszabott „bünte­tésnek", és nem kizárt, hogy a börtönt választja. MW Vizoviczki László a Fidesz pártigazgatóját (jelenlegi alelnökét) kérte arra, hogy segítsen neki kiszabadulni az előzetes letartóztatásból. Legalábbis egy most előke­rült levél szerint a fővárosi éjszakai élet uraként számon tartott Vizoviczki Kubatovtól kérte: szabadlá­bon védekezhessen a kam­pányban nyújtott támogatá­sért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Egy Kubatov Gábor­nak írt levelet publikált a Vizo- viczki-nyomozásban feltűnően jól informált Nltv online olda­la csütörtökön. A Jobbik-közeli híroldalon megjelent cikk sze­rint a levelet a Központi Nyo­mozó- Főügyészség emberei a 2013. február 12-én Vizoviczki László II. kerületi otthonában tartott házkutatás során talál­ták meg. A házkutatás napján készült kézzel írt jegyzőkönyv­ből az derül ki, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek kö­zött 75 ezer euró készpénzt, te­lefonokat és számos dokumen­tumot is. Ezek közül az egyik legérdekesebb, a Kubatovnak szóló levél az első emeleti hát­só szerszámos raktárszobából, az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A tízol­dalas levél első két lapja hiány­zott, ezért akkor még csak any- nyit lehetett tudni, hogy V. L. Gábor nevű címzettnek írta. A főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített egy hivatalos feljegyzést a Vi­zoviczki házában lefoglalt dol­gokról. A most megjelent do­kumentumok szerint az ügyé­szek elolvasták a levelet, amely­nek tartalmából arra következ­tettek, hogy Kubatov lehetett a címzett. Ebben a nyilvántartás­ban az áll, hogy Vizoviczki a Fi­desz Reformterv kampányá­ban nyújtott segítségére hivat­kozott. Kubatov Gábor közleményé­ben a Jobbik lakájmédiájának minősítette az Nltv-t, de köz­ben közvetve elismerte, hogy annak idején valóban megkap­ta az „éjszaka urának” levelét. „Mivel az ügyben semmilyen rejtegetni valóm nincs, ezért ezt a levelet 24 órán belül átadtam a bűnüldözési szerveknek a nyo­mozás elősegítésének az érde­kében” - írta Kubatov. A rövid közleményben nincs szó arról, hogy milyen viszonyra alapoz­va fordult hozzá segítségért a le­tartóztatásban lévő Vizoviczki. Egy órával később Kubatov az FTC-nél tartott sajtótájékoz­tatón módosított a közlemény­ben szereplő állításán. Az Index kérdésére elismerte, hogy talál­kozott Vizoviczkival: „Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.” Negyedmilliárd a szabadlábért Negyedmilliárd forint letétbe helyezése ellenében szabad­lábra kerülhet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vá­dolt Vizoviczki László. A Fővárosi ítélőtábla ugyan­is apróbb változtatással hely­benhagyta a Fővárosi Tör­vényszék korábbi, óvadék megállapításáról szóló dönté­sét. Mindez pedig a gyakorlat­ban egészen pontosan azt je­lenti, hogy amennyiben Vizo­viczki László letesz 250 millió forintot, házi őrizetbe kerül, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. A Központi Nyomozó Fő­ügyészség a Népszabadság kérdésére azt közölte, hogy a Vizoviczki László és társai el­len folyó büntetőügyben a vád­lott lakásán tartott házkuta­tás során lefoglalt egy számí­tógéppel nyomtatott levelet. A főügyészség szóvivője közöl­te, hogy a dokumentumot bűn­jelként kezelték, és megküld­ték a Fővárosi Törvényszékre. Nagy Andrea arra nem tért ki, hogy a nyomozás miért nem foglalkozott a levéllel. TELEVIZIO-MUSOR 2016. JULIUS 29, PENTEK te o (A te o (A 4.00 4.35 5.00 5.30 5.55 7.35 8.05 8.40 9.20 10.15 12.00 12.30 13.00 14.00 15.05 16.20 17.25 18.00 18.55 19.35 20.50 21.30 22.35 23.40 0.10 2.40 3.10 Fókusz © Story Extra ® Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! ® RTL Klub Híradó Fókusz® Story Extra © Asztro Show Top Shop EgészségKalauz® Na végre, itt a nyár! ® A pletykafészek ® Kaméleon © Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza!© Story Extra ® RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Válótársak © Válótársak © RTL Klub Híradó Kiadatás ® Street Kitchen © A Grace klinika © 4.20 Knight Rider© 5.10 Hungerő© 6.05 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.15 OlimpiÁSZ - A sport mindenkié! © 6.20 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® 12.55 Csapdába csalva © 13.35 Knight Rider© 14.40 Walker, a texasi kopó© 15.45 Maria© 16.50 Megtört szívek® 18.00 Tények 19.25 Édes Élet Holiday © 20.40 Jóban Rosszban © 21.25 Dick és Jane trükkjei © 23.25 Red Carpet - Sztárok testközelben © 23.35 A férjem védelmében © 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.50 Sportos 1.55 Ezo.TV PETŐFI TVl 9.20 Tabaluga© 9.50 Kelj fel, Marci!© 10.00 Kelj fel, Marci!© 10.15 Zazie kisasszony © 10.25 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.50 Kukori és Kotkoda 10.55 Kiváncsi Fáncsi 11.00 Süni és barátai 11.10 Töf-töf elefánt 11.25 Magyar népmesék © 11.30 Mikrobi© 11.45 Kérem a következőt! © 11.55 Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai © 12.25 Kicsi a bors, de erős © 12.50 Geronimo Stilton © 13.15 RudiésTrudi© 13.30 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 13.45 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 14.00 Jacques Cousteau tengeri kalandjai © 14.25 Rozsdalovag© 14.40 Rozsdalovag© 14.55 Csűrcsavarosdi 5.45 TV-SHOP 6.15 Will és Grace© 6.40 Will és Grace© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 Peren kívül© 8.50 Doktor House® 9.45 Szívek szállodája © 10.40 Sütimester- Mesterkurzus © 11.55 CSI: A helyszínelők 12.55 CSI: A helyszínelők 13.55 NCIS: Los Angeles© 14.50 NCIS: Los Angeles © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester- Mesterkurzus © 19.05 Egy fiúról© 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Mátrix- Forradalmak © 23.30 Doom© 1.50 Két pasi - meg egy kicsi® 2.10 Peren kívül® 2.55 Szívek szállodája © 11 0.10 Kiadatás 21.25 Dick és Jane trükkjei Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Hír­adó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Sum­ma 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Hír­adó 17.15 Itthon vagy! 9.00 A nagy ízválasztó © 10.00 A szerelem foglyai © 11.00 Láncra vert szerelem ® 11.55 Hazug csa­jok társasága © 12.50 Segítség, bajban vagyok! © 13.45 A gya­nú árnyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt © 16.05 ízek szerelmese © 16.35 ízek szerelmese © 17.05 Tom és Jerry 17.30 Agymenők © 18.00 A gyanú árnyékában © 19.00 A gya­nú árnyékában © 20.00 Új csaj © 12.25 Kicsi a bors, de erős 23.30 Doom SUPER TV2l 9.10 Csapdába csalva © 9.45 Ve­led is megtörténhet! © 10.50 Csa­ládi Titkok © 11.55 Jóban Rossz­ban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Drágám, add az életed! © 14.50 Édes Élet Holiday © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Csapdába csalva © 17.45 A na­gyon nagy ő © 19.50 Drágám, add az életed! © 21.00 Ha igaz volna... © 23.05 Csak szexre kellesz ® 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Vad­disznók © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Ma­gyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyaror­szág élőben plusz 22.00 Híradó 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 Életkerék 7.55 Öt kontinens 8.35 Paula és a vadállatok © 9.05 A hegyi doktor © 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.25 Család-barát 14.25 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Erdészház Falkenauban © 16.10 Charly, majom a családban © 17.05 DocMartin© 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor © 19.30 Szerelemben, háborúban © 20.30 Nero Wolfe rejtélyei © 22.10 Kenó© 22.15 Egy nagy család© 0.00 Halál sugárút ® 1.50 Volare - Repülni ­Domenico Modugno története © 9.00 Iskolapad 9.25 Élő egyház 9,50 Hazajáró 10.20 Katolikus krónika 10.45 Isten kezében © 11.20 Angol nyelvű hírek 11.45 Humorista a mennyországban © 13.00 Híradó 13.20 Unió 28 13.40 Összhang (A Kárpát­medence zenéje) 14.10 Magyarország 2000- Családi krónikák 14.40 Kosár 15.05 Életkerék 15.35 P’amende 16.05 Balatoni Nyár© 18.00 Középkori templomok útja 18.25 Ariadne barlangjai - Húsz év a Pilis mélyén 19.00 Hogy volt!? 20.00 Slágertévé© 21.00 Híradó 21.30 Munkaügyek© 22.00 Tűzvonalban© 23.00 Ridikül© 23.55 Család-barát 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 6.00-6.40 Privátfilmek újratölt­ve © 7.00-7.40 Privátfilmek új­ratöltve © 8.00-8.40 Privátfil­mek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 -13.20 Privát rocktörténet © 14.30 Privátfilmek újratölt­ve © 14.50 Privátfilmek újratölt­ve © 15.10 Privátfilmek újratöltve © 15.25 Sejtcserés támadás ® 17.10 Szerelmes Cyrano © 19.05 Felforgatókönyv © 21.00 A szaba­dítóművész ® 10.25 Titkos dosszié © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Hír­adó 12.50 Start plusz 13.45 Egye­nes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Rendkívüli interjú 16.50 Vi­lághíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd ráadás 20.30 Bankvilág 21.00 Híradó-Este 9 9.00 A szerzetes és a fehér kígyó © kínai-hongkongi akciófilm 2011 11.00 Szuperhekusok© olasz akció-vígjáték 1985 12.55 Az angyalok is esznek babot © olasz-francia-spanyol akció-vígjáték 1973 15.25 A fenevad gyomrában © amerikai-kanadai-hong- kongi-angol akciófilm 2003 17.10 Kincsvadászok társasága © amerikai kalandfilm 2013 19.00 PancserPolice© amerikai akció-vígjáték 2010 R.: Adam McKay Sz.: Mark Wahlberg, Will Ferrell, Samuel L. Jackson, Dwayne Johnson, Michael Keaton 21.10 Underworld -A vérfarkasok lázadása ® amerikai akciófilm 2009 23.00 Gyilkos tánc® amerikai-orosz akciófilm 2013 19.00 Pancser Police 9.55 Forma-1 Német Nagydíj 11.45 Labdarúgó mérkőzés 13.55 For­ma-1 Német Nagydíj 15.35 Maga­zin 16.00 Összefoglaló a nap ese­ményeiből 16.15 Magazin 16.50 Magazin 17.20 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.35 Magazin 18.10 Forma-1 Német Nagydíj 19.40 Ösz- szefoglaló a nap eseményeiből 20.00 Játékoskijáró 21.35 Össze­foglaló a nap eseményeiből 21.50 Ironmain 70.3 napi összefoglaló 9.00 Póker WPT Series 13, 10.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 32. forduló, Real Sociedad - Barcelona 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Terence Crawford-Viktor Posztói 16.00 Szabadidősport. Ötpróba Rióba, Révfölöp 16.15 Kosárlabda B33 magazin, 3. rész, 16.45 Harcművészmagazin Fightpont 1008 17.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 33. forduló, Getafe- Real Madrid 19.00 Heti helyzet A hét témái, 20.00 Ökölvívás KO TV, Classics, új 21.00 Póker WPT Series 13, 22.00 Ökölvívás Profi gála, New York, Rocky Martinez -Vaszil Lomacsenko 16.15 Kosárlabda 11.30 Rachel Allen - Minden, ami édes © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Re­ceptdaráló Desszert Angélával © 12.45 Receptdaráló Desszert An­gélával © 13.00 Egy srác vidéki la­komái © 13.30 Raymond Blanc - Alapok felsőfokon © 14.00 Martin kedvenc halételei © 14.30 Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék © 15.15 A világ ikonikus ételei © 15.30 Ebba izlandi konyhája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 4 t * Segélykérő levélüzenet Vizoviczkitől Kubatovnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom