Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-21 / 170. szám
2016. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK A csapadék kedvezett a szúnyogok terjedésének SOMOGY Majdnem felénél tart az országos szúnyoggyérítési program. Az első öt hét lezárult, vasárnapig tervek szerint közel 48 ezer hektárt érint a gyérítés légi-, míg 31 ezer hektárt a földi kémiai eljárás. A vérszívók számának csökkentését célzó gyérítés a program hatodik hetében várhatóan a Balatonnál és a Dráva mentén, Kaposváron továbbá Komárom, Mohács és Szekszárd térségében, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve Budapesten, Baján, Debrecenben és Sárváron zajlik majd. Török Sándor tűzoltó alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa közölte: az országos szúnyoggyérítési program ötödik hetében a július 13-án érkezett esős, szeles időjárás miatt csak az első napokra tervezett munkálatokat lehetett végrehajtani. A keleti országrészben tovább volt a szúnyoggyérítéshez megfelelő időjárás, így teljes régiót érintő sikeres kezelés a Tisza-tó térségében zajlott. A munkák nagyobb részét Békés, Csongrád és Bács-Kis- kun megyében is el tudták végezni a múlt héten. Csütörtökön Fenyves, Keresztúr, Má- riafürdő, Fonyód és Vörs térségében permeteznek. A Balaton térségében és a középső országrészben tervezett gyérítés jelentős részét azonban erre a hétre kellett halasztani. A lezúdult nagy mennyiségű csapadék és a Duna vízállásának emelkedése miatt mindenütt lárvatenyésző-he- lyek alakultak ki, amelynek következtében július végére, augusztus elejére újabb szúnyoginvázió várható az ország több területén. Csütörtökön a tervek szerint a Balaton térségében - Balatonfenyves, Balatonke- resztúr, Balatonmáriafürdő, Fonyód, illetve Vörs közelében - közel 1430 hektáron folytatnak szúnyoggyérítést. Harsányi Miklós fi MEGYEI KÖRKÉP A férfiak a ház körüli munkákat végzik, a nők pedig a konyhában dolgoznak. Ez volt jellemző korábban, de mi a helyzet akkor, amikor egyre kevesebb a ház körüli munka, a nőknek pedig az egyre több munkájuk miatt egyre kevesebb idejük van. Tudatosan változik a családon belüli munkamegosztás, vagy minden csupán logisztika kérdése? Zsíros Krisztina krisztina.zsiros@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ Tíz család ból három-négyben már nem csak az anyára hárulnak a háztartással és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatok. Az apák egyre inkább részt vállalnak a főzésben és a takarításban, derül ki az SOS gyermekfalvak legfrissebb felméréséből, amely kitért arra is, hogy a gyermekekkel melyik szülőnek van inkább bizalmi kapcsolata. Eszerint a családok csaknem felében mindkét szülővel megosztják a titkaikat, tíz gyerekből öt pedig csak az anyukájával beszéli meg a problémáit. A családok többségében csak az anya viszi orvoshoz a gyereket és marad otthon vele és bár még mindig jóval több, mint a családok felében kizárólag az anya takarít, talán bizakodásra adhat okot, hogy egyre több apa segít a főzésben, elmegy ruhát venni a gyermekével, sőt zsúrra, koncertre és játszótérre is elkíséri. A legnagyobb részt még mindig az elromlott dolgok megjavításában vállalják a férfiak és általában aktívabbak az anyáknál a gyerekkel való sportolásban. Az egy gyermeküket nevelő Krisztináéknál például szinte teljesen megfordultak a szerepek, hiszen az anya többet dolgozik, később ér haza a munkából, így általában a párjára marad a főzés.- Szerencsés vagyok, mert nálunk apuka szeret és tud is főzni, nekem meg nincs annyi időm a hétköznapokban. Ezt az élményt aztán meghagyom neki a hétvégére is, én pedig a süteménysütéssel járulok hozzá a vasárnapi ebédhez - vallotta be a tatabányai anyuka.- Nálunk jellemzően én főzök, de ha a férjem teheti, nagyon szívesen átvállalja, a süteménysütés például teljesen az ő asztala. A takarítás az enyém, illetve a szülői értekezletekre is én járok, míg a meseolvasás például az ő feladata - árulja el a kétgyermekes Andrea. Hasonló a helyzet Georgi- náéknál, ahol néhány dolgot el tud ugyan készíteni az apa, de többnyire az anya feladata a főzés. Apa mosogat és mos, ha otthon van. Érdekes, hogy a ház körüli szerelés, javítás az anyára marad. A legtöbb családban - főként ahol már nem kicsi a gyermek - persze minden logisztikai kérdés, vagyis minden aktuális feladat arra hárul, aki éppen ráér és nem az alapján osztják meg a feladatokat, hogy ki mit vállal.- Mi váltva dolgozunk tizenkét órás műszakban. Az épp szabadnapos főz, mos, takarít, bevásárol, gyerkőcöt viszi bölcsibe és hozza haza, fürdeti és játszik vele. A kislányunkkal mind a ketten sajátságos kapcsolatot alakítottunk ki, van, amit csak velem, van, amit csak apával szeret csinálni. Ami pedig a főzést illeti, apa jobban főz nálam és szeret különleges ételeket is készíteni - mondta Pap Szilvia. A felmérés mindezek mellett persze még mindig azt a képet mutatja, hogy a nők rengeteget vállalnak magukra a gyermek- nevelésből és a háztartási feladatok elvégzése mellett még a munkahelyen is helyt kell állniuk. Azzal, hogy az apák besegítenek az otthoni teendőkbe, hozzájárulnak ahhoz, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb gyermekük legyen, hiszen az anyák jólléte alapvetően befolyásolja a gyerekek mentális és fizikai állapotát. NEMES MYRTILL: - Heti egy- szer-kétszer azért apa is fakanalat ragad. Sokat dolgozik, de azért a mi családunkra is jellemző, ami mára legtöbbre, hogy a feladatokat aszerint osszuk meg, hogy ki mikor ér rá. A szülői értekezletre együtt megyünk, emellett nagyon jó, hogy a kisfiam az apukájával mindent meg tud beszélni. MEGKÉRDEZTÜK: MENNYIT SEGÍT APA A HAZTARTASBAN? papp Julianna: - En vagyok otthon többet, ezért evidens, hogy én végzem a háztartási munka java részét. De azért azt sem lehet mondani, hogy nem segít Szokott főzni, próbálkozik, olykor segít a takarításban is. A gyermeknevelés - mondjuk úgy - jelentős része rám marad, mert apa rengeteget dolgozik. Balassa BENCE: - Többnyire nálunk a párom főz, de azért nem telik el úgy hét, hogyne készítenék valami finomságot én is. Egy gyermekünk van, mindent igyekszünk megosztani, takarítok is, mosni nem szeretek. Sokat dolgozom, de úgy gondolom, kell segíteni az apáknak is, hiszen egyedül munka mellett szinte megoldhatatlan lenne. KOMMENTÁR APA FŐZ, ANYA SZEREL KI VÁRJA EL manapság attól az édesanyától, akinek ugyanúgy helyt kell állnia a munkahelyén, mint a férfitársainak, hogy továbbra is egyedül végezze el a háztartással járó feladatokat, miközben a gyermekneveléssel is egyedül kell szembenéznie? Csak reméljük, hogy mára egyre kevesebben gondolkoznak így, hiszen megváltoztak a dolgok. Fogadjuk el, hogy a nők is teljes erőbedobással dolgoznak, és itt most nem csak az úgynevezett karrierista nőkre kell gondolni, hanem arra, hogy mindenki fél- *ti a munkahelyét. A család megélhetése szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, hogy az anyának menynyire áll biztos alapokon a munkahelye. EGY ANYA AZONBAN képes arra, hogy miközben dolgozik, azon töri a fejét, hogy mi lesz a vacsora, mikor vásárol be, mit tud még a délután fennmaradó részében elvégezni otthon. Belefér még egy takarítás, vagy csak a mosogatás? Várhat-e a mosás hétvégéig, vagy ma még vasalni is keU? Ki viszi a gyerkőcöt a játszótérre, szakkörre, meccsre? Miután pedig a legprofibb logisztikai megoldásokat alkalmazta, jutott-e idő arra, hogy megkérdezze a gyermekétől: milyen volt a napod, kincsem? NAGY SEGÍTSÉG, ha a férfi is kiveszi a részét a háztartási feladatokból. Még jobb, ha mindezt azért teszi, mert látja, hogy így könnyebb mindenkinek, mert ha az anyáról levesz egy kis terhet, akkor talán rá is több idő jut... És ha apa finomat főzött, jár neki a dicséret, még akkor is, ha ma már egyre természetesebb, hogy besegít ő is itt-ott. A LEGSZERENCSÉSEBB AZ, ha anya és apa egyaránt képes áldozni a családért, az otthoni nyugalomért. Az apák mostanában nem vonják ki magukat a felelősség alól, mondván, ez a „nők dolga”, sőt nagyon is tudnak lelkesedni egy-egy feladatért. Talán ezért is van egyre több olyan férfi, aki remekel például a főzésben. A szülők megosztják a feladatokat, szokásokat alakítanak ki, egy olyan rendszert, amelyben a gyermekeik (is) biztonságban érezhetik magukat. Zs. K. HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Nem hülye a marha Újra kilakoltatás fenyegeti a karádi éber kómás fiú családját Egymilliót kér a végrehajtó KAPÁD Hiába a sok segítség, mégis újabb viharfelhők gyülekeznek az éber kómában lévő karádi fiatalember családjának feje felett, pedig az egész ország megmozdult értük. Lapunk közreműködésével, sőt somogyi politikusok támogatásával adták össze március végén a jóakarók az ötmillió forintot, amellyel ki tudták egyenlíteni azt a svájci frankos kölcsönt, amelyet a 31 éves Verb Ferenc még motorbalesete előtt vett fel. A tragikus ütközés óta éber kómában van, a családja ápolja. Minden pénzt a gyógyíttatására fordítottak, így végül nem tudták fizetni a hitelt, amelynek havi 120 ezer forintra duzzadt a törlesztő részlete. Mindez azzal járt volna, hogy elveszi a bank a házat, de végül Fecó és az őt otthon ápoló édesanyja megható története segítségre indította az internet népét. Ezzel azonban még nem tűnt el minden baj. Nem gondolták, hogy ilyen sok pénzbe kerül a végrehajtó Hiába gyűlt össze a banki tartozás összege, most ismét a kilakoltatás réme fenyegeti őket. A végrehajtótól nemrég kaptak egy levelet, amelyben újabb komoly összeget követelnek tőlük.- A bank kérése volt az, hogy a végrehajtót fizessük ki, és amíg ez nem történik meg, nem kapjuk meg a papírt arról, hogy rendeztük a tartozást. Bár elvileg már nem vihetik el a házat, de nem szűnt meg a tartozás, így bármi előfordulhat - mondta kétségbeesetten Verb Ferenc- né Szászi Veronika. Alaposan felduzzadt az ösz- szeg, amely végrehajtói munkadíjból, egyéb költségekből áll. Közben az előző végrehajtó elhalálozott, és míg az új átvette az ügyet, megcsúsztak a határidővel. Az anya számított rá, hogy fizetni kell, de hogy eny- nyit, egymillió tizenötezer forintot, azt nem gondolta volna.- Ezt nehezen fogjuk tudni megoldani - ismerte be az édesanya, mert nem köny- nyen gazdálkodjék ki azt a havi 50 ezer forintot sem, melyet most vonnak a családi kasszából a végrehajtó számára. Nagyon bízik benne, hogy egyszer sikerül kilábalni a nehézségből, megszabadulnak majd a tartozástól, és az ő életük is könnyebb lehet. Az éber kómában lévő fia azóta átesett egy komoly tüdőgyulladáson, de meggyógyult, jelenleg változatlan az állapota. Az édesanyának mindennél többet jelent, ha a fia, bár szólni nem is tud, de a fejével vagy a kezével int, jelez neki... K. G. Kisgyerek voltam még, s egyik nap a barátomnál, egy falusi fiúnál játszottunk, amikor látom, hogy szaladnak az asszonyok és torkuk szakadtából kiabálják: Elszabadult a falu bikája! Mindenki rohant becsukni a kapukat, menteni a gyerekeket, egy pillanat alatt üres lett az utca. Én is beszaladtam a barátommal az udvarukba. Gyorsan becsuktuk a nagykaput és a kerítésen keresztül figyeltük, hogy mi lesz. És akkor jött a bika... Hatalmas állat volt. Lassan lépdelt az út közepén, nagy busa fejét ringatta és bömbölt. Azt bömbölte, hogy én vagyok a legerősebb, aki szembeszáü velem azt felöklelem! Félelmetes látvány volt. Aztán megjelent egy félkarú ember, és nyugodtan odasétált a bikához. Kötelének végén nagy karabina lógott. Mintha nem is egy jó tonnás bika lett volna, hanem egy kis boci, úgy állt előtte. A bika abbahagyta a bömbölést, megállt, az ember pedig a karabi- nát az orrán lévő karikába akasztotta. - Gyere fiam! - csak ennyit mondott. A bika megfordult és mint egy kiskutya követte. A félkarú ember bevitte a bikát az istállóba és ezzel megoldódott a bika probléma. És miért? Mert a bika okos volt, és azt gondolta magában: ez az ember ad nekem enni-inni, ez az apám, az anyám, neki szót kell fogadnom. Hát akkor hülye a marha? Fóris G.