Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-21 / 170. szám
2016. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK A létesítmény belsejében kiállítás fogadja az érdeklődőket, láthatók itt hajómodellek is A kilátó a polgármesterrel Földváron már a tízezredik látogatót fogadták Panorámaverseny ► Folytatás az 1. oldalról A balatonföldvári kilátótorony népszerűsége többek között azt is mutatja, hogy kitalálói eltalálták a balatoni turisták igényét, akik ezek szerint nem csak fürdőzésre és például hajózásra vágynak, hanem a balatoni panorámára is. Bajáról érkeztek egyébként a tízezredikek. A kilátótorony teljes magassága huszonöt méteres, így a mintegy negyvenméteres magasparttal együtt közel hetven méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon mindkét irányba, a huszonkilenc kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a negyvenkilenc kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig - írta a balatontipp.hu. A balatonföldvári tehát a legmagasabb, de honnan nyílik vajon a legszebb panoráma? A balatonboglári Gömbkilátóból? Vagy a fonyódiból? A festőket mindenesetre Fonyód ihlette egykor, a magaspart, ahol még mielőtt megmászná a kilátót, választ kaphat a turista, hogy miért a déli part a jobb az északinál. A páratlan panoráma, ugye... F. I. MEGYEI KÖRKÉP g Vendéglátók Pocsaji Richárd richard.pocsaji@mediaworks.hu K evés a vendéglátó-ipari szakember, a profik a jobb bér érdekében elmennek külföldre, s ma már a magasabb jövedelmek sem csábítók, még a Balatonnál sem - olvashattunk sokat erről a sajtóban. A problémát pedig a turista a saját bőrén érzi. A minap egy asztaltársaságban is napirendre került ez a téma, s akik már voltak idén nyaralni, vegyes képet osztottak meg. Volt olyan, aki Badacsonyban egy pincészetbe kopogtatott be, ahol tökéletes kiszolgálásában részesült, még a tulajdonos is leült hozzá beszélgetni. A végén aztán pár üveg helyben készített borral gazdagodva, s pár ezer forinttal szegényebben, de elégedetten távozott. Nem volt már ennyire boldog az az ismerősünk, aki egy autópálya melletti étterembe vitte be ebédelni gyermekeit. Az étel ehető volt, de feledhető, az ára torsos, de azon az egész család megdöbbent, hogy nem kaptak még egy plusz üres tányért, hanem a láthatóan alulképzett pincérlány lelökte a villákat, késeket a kistányérról: „Tessék, egyenek erről!” Ezzel persze plusz egy tányér mosogatását megúszták, de elvesztették néhány későbbi potenciális vendéget. A vendéglátósok ugyanakkor - főleg a Balatonnál - a nyár közepén néha azt sem tudják, milyen nap van. Az egyik barátom friss halat szeretett volna venni este hat óra tájban egy halsütödénél. „Csak pénteken!” - jött a válasz. Emberünk erre lelkesen közölte: „Az jó, mert ma éppen péntek van.” A kiszolgáló hölgy láthatóan ekkor döbbent rá, hogy milyen nap is van, s nemsokára lett hal is, este finom halászlé főtt. Tanulság: ha a vendéglátós nem is, legalább a vendég figyeljen, s a végén mindenki jól jár. Figyeljen a vendég, s a végén , mindenki jól jár. mm mmmmmm maaum Jut idő játékra, pókerra is. KAPOSÚJLAK Minden eddiginél nagyobb érdeklődést váltott ki a kaposújlaki színjátszó tábor. Míg tavaly tizenhárom, az idén viszont már huszonnégy gyermek jelentkezett. A résztvevők egy héten át sajátíthatják el a színművészet fogásait a koruknak megfelelően. A helyszín a helyi művelődési ház, amely más tematikus táboroknak is helyt ad, például kézműves és honismereti témakörben. A színésztábor vezetője, Leeső Péter szinte pályakezdőként került Kaposvárra: egy évet töltött a Madách Színházban, de azóta, huszonnégy éve a Csiky Gergely Színház színművésze. Tíz éve lakik Kapos- újlakon, és kezdettől fogva érdekelte, hogyan lehet összehozni a helyi fiatalokat. A nyár a pihenés ideje, s bár nyári színházba Sopronba készül, mégis leginkább otthon tölti az időt a három gyermeke mellett. Még kerítést is lesz ideje készíteni. A középső fia is részt vesz a színjátszó táborban.- Első nap értékvásárt tartottunk. Emberi értékeket soroltunk fel, a gyerekek pedig, mint a tőzsdén, kiválasztották a számukra legértékesebbet. Ez tavaly a barátság, az idén az igazság lett - mondta Leeső Péter. - Ebben a témakörben készítünk apró, zenés etűdöket, sok mozgással. Közösen írjuk a szöveget, és az egy hetes tábor utolsó napján előadjuk a munkánkat. Leeső Péternek segítsége is van a táborban.- Petivel irodalmi drámai gimnáziumban végeztünk Szentesen, onnan ismerjük egymást. Hívott, hogy tudnék-e segíteni, mert olyan sok gyerek jelentkezett az idei táborba - mondta Fekete Kata színésznő, aki 1992-től Babarczy Lászvagy szépen beszélnek. Szakmailag is lehet haladni velük, hiszen sokan már a tavalyi táborban is szerepeltek. Érdekes, hogy az idei jelenetekben az igazság témaköréhez kapcsolódóan a saját történeteik inkább az igazságtalanságról szólnak... Pénteken bemutatót tartanak, amelyre meghívják a szülőket is. Szeretnék összekovácsolni a közösséget a faluban, és ennek lehet jó útja az, ha a gyerekeken át a szülőket is megszólítják. Legyen élet a faluban, csináljanak értelmes dolgot a fiatalok, utal erre a célra Leeső Péter, miközben három helybeli gyermeket is maga köré gyűjt. Csabai Marcell, Horváth Hanna és Nemes Kristóf lép a világot jelentő deszkákra. Közben Leeső Pétertől az első számú szabályt is megtanulják: nem szabad megsértődni. Egymást ugyanis ki lehet nevetni a színjáték közben, az azonban sohasem a gúny, hanem a tetszés jele. K. G. ló hívására tíz évadot töltött a Csiky Gergely Színházban. Azóta jelmeztervezőként is dolgozik, legutóbb a pécsi színházban Anger Zsolttal. Minden évben részt vesz Erdélyben Böjté Csaba táborában, ahol színjátszást tanít a gyerekeknek.- Mindenkiben megcsillan a tehetség, és mindenkiben egy kicsit más - összegezte Fekete Kata a kaposújlaki táborban tapasztaltakat. - Van, aki a jelenetek írásában jobb, mások a színpadi jelenlétben erősek, Fejlesztéssel iparkodnak az élvonalba SEGESD Teljes fordulatszámon működik a Ferrokov-cégcso- port: most egy 300 millió forintos fejlesztést hajtanak végre. Osztrák megrendelésre építőipari zsaluzatot készítenek, a munka fontosságát jelzi, hogy ez adja forgalmuk közel 30 százalékát. Tallián Attila, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán lapunkat arról tájékoztatta, hogy szélerőműves projektben is részt vesznek. Készülék- és kábeltartók gyártásával foglalkoznak egy németországi gyár megbízásából. Ezen kívül naperőműves programba is bekapcsolódtak.- Az elmúlt öt évben folyamatosan bővítettük üzleti kapcsolatainkat, cégünk több lábon áll - közölte. - Jelenleg 28-30 jelentősebb partnerünk van, ezen kívüli eseti megbízásokat is teljesítünk. Beruházásra, technológiai korszerűsítésre vhn szükség ahhoz, hogy a növekvő feladatot határidőre teljesítsék. A cégcsoport, mely több mint 500 dolgozót foglalkoztat, a tavalyi mintegy 400 millió forint értékű fejlesztést követően idén közel 300 millió forintos modernizációs tervet valósít meg. A kötőelem-részleg bővítésén kívül Segesden űj irányítási központ létesítenek, ahol többek közt a gyártás-előkészítés, a termelés-igazgatás és a logisztika kap helyet. Harsányi Miklós Vadászgép dübörög SOMOGY Olvasóink vadászrepülőgépek hangjára figyeltek fel Kaposvár térségében, s állítólag Bárdudvarnok légterében lehetett a gépek fordulópontja. Szerdán megkerestük a Honvédelmi Minisztérium sajtó- osztályát, ahol azt válaszolták: július 15. és augusztus 5. között a PANTHER STRIKE 2016 elnevezésű többnemzeti közös repülőkiképzés folyik Magyar- ország légterében, amelyen az amerikai és a szlovén légierő repülőgépei vesznek részt. Az előzetes tervezést követően a kötelékek a valós kiképzési repüléseket július 18-tól kezdték meg. Mindezt a polgári Légiforgalom Irányító Központ irányítása alatt, a légiforgalmi szabályok szigorú betartásával hajtják végre. A vadászgépek és a kiképé- zés bázisa a pápai katonai reptér. Harsányi M. Vadászrepülőgépek légi üzemanyag-utántöltés közben *