Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 25. szám
2016. JÚLIUS 10., VASÁRNAP SZTÁRVILÁG 11 Nádai Anikóhoz jól illik a menyasszonyi ruha Megjött a kedve a házassághoz Nádai Anikónak. A Farm műsorvezetőjének eddig eszébe sem jutott, hogy oltár elé álljon, amióta azonban lehetősége volt belebújni néhány gyönyörű menyasszonyi ruhába, megváltozott a véleménye. hot!-összeállítás NÁDAI ANIKÓ szerint a közös gyerek sokkal erősebb kötelék egy férfi és egy nő között, mint a házasság. Éppen ezért neki korábban eszébe sem jutott, hogy hivatalosan is összekösse az életét a szerelmével, Kovács Dániellel. A kapcsolatuk már négy éve tart, és a kisfiúk, Patrik születése is azt igazolja, hogy jól megvannak egymással. „A gyerek nagyon erős kötelék” Szinte hihetetlen, hogy akadnak olyan nők, akik nem álmodoznak arról, hogy milyen lesz az a nagy nap, amikor kimondják a boldogító igent. Anikó egészen mostanáig az ő táborukat erősítette!- Sokan kérdezgetik, hogy tervezünk-e esküvőt, és mindig meglepődnek, amikor azt mondom, hogy nem. Dani már volt házas korábban, számomra pedig ez nem olyan fontos. Én nem voltam olyan, mint a többi kislány, akik már tizenévesen arról álmodoznak, milyen lesz a nagy nap. És ez azóta sem változott. Van egy gyerekünk, ami sokkal nagyobb kötelék - mondta lapunknak korábban Anikó. Ma már azonban másként vélekedik, ugyanis az Esküvő Classic magazinnak köszönhetően életében először menyasz- szonyi ruhába bújhatott. - Úristen, királylányos vagyok! - kiáltotta Anikó, amikor meglátta magát a tükörben. - Nem gondoltam, hogy ez ennyire jó dolog! „Nem lesz túl nagy lakodalom” Korábban a műsorvezetőnek nem volt lehetősége felpróbálni ilyen gyönyörű ruhákat, de amint meglátta magát a tüllös ruhakölteményekben és a széltől lengedező fátyolban, azonnal beleszeretett a menyegzőkbe, sőt már azt is elárulta, hogy valószínűleg nem lesz túl nagy lakodalmuk, ahogy azt sem tartja kizártnak, hogy az esküvőn a kisfiúk viszi majd a gyűrűt. Igent mondana a gyermeke édesapjának, Daninak IV L " íj 1 j ^ ij Sztárszerelmek esküvő nélkül Várkonyi Andrea és Boch- kor Gábor már tíz éve élnek együtt, közös gyerekük is született, de soha nem mondták ki a boldogító igent. Istenes Bence és Csobot Adél sem esküdött még örök hűséget egymásnak, viszont májusban megszületett a kisfiúk. Épülő karrier Anikó pár év alatt nagyon szép karriert épített az RTL Klubnál. Először A Királynőben tűnt fel, majd a ValóVi- lágba válogatták be. Azt követte a Belevaló, ahol műsorvezetőként próbálhatta ki magát. Később az Éjjel-nappal Budapestben tűnt fel, legutóbb pedig a Farm műsorve- zetőjeként láthatták a nézők.- Ha elém áll Dani, és felteszi a kérdést, biztos, hogy igent mondok. De szerintem nem jó, ha egy nő ultimátumot ad a párjának, és folyamatosan azzal nyaggatja, hogy mikor veszi már el. Minden férfi életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy eljött a nősülés ideje - árulta el a Fókuszban Anikó. A gyűrű azonban még várat magára - Anikónak most éppen egészen mással kell foglalkoznia. A Farm forgatásai után egy költözés szakadt a nyakába. A kedvesével, Danival ugyanis nagyobb házba mennek, ami egy pici babával egyáltalán nem egyszerű feladat. Ráadásul - ahogy aVróI Anikó korábban beszámolt - Patrik nagyon eleven kisfiú, az anyuka szerint olykor öt másikkal is felér! A csábos Anikó igazán tudja viselni a csipkét A kisfiú, Patrik születése igazolta, hogy jól választott párt A fotózáson beleszeretett a ruhába - igazán jól áll neki Újra randizik, de komoly kapcsolatra nem vágyik! SÜTŐ ENIKŐ, a gyönyörű modell köszöni szépen, jól van. A szakítás után sikerült továbblépnie, nyitott egy új kapcsolatra, azonban egyelőre semmit sem szeretne elkapkodni. Nem titok, hogy Enikő nehéz időszakon van túl, pár hónappal ezelőtt ugyanis menthetetlenül tönkrement a kapcsolata: a kedvesével különváltak az útjaik. Az egykori modell új életet kezdett, a nagy Ő azonban még várat magára. Hódolókból persze nincs hiány, és mint mondja, egy-egy vacsorameghívásnak is szívesen eleget tesz, ám azt már jó előre tudatja az udvarlókkal: tartalmas beszélgetésen kívül másra még nem vágyik.- Eddig egy beszűkültebb fázisban voltam, hogy finoman fogalmazzak, most pedig egy csomó mindent bevonzok az életembe. A szakítás után leülepedtek bennem a dolgok, levontam a tanulságokat. Rájöttem, hogy nekem is változnom kell, hiszen a világ is folyamatosan változik körülöttem. Mantrázom és meditálok, mert továbbra is a belső szépség erejében hiszek, és persze a kisugárzásban. Egy néhány napos meditációs tábor után fürtökben csüngenek rajtam az ismerőseim, mert érzik az energiáimat. Azt élem, amit felkínál a sorsom, és szerencsére most igen bőkezű velem - mesélte a HOT!-nak Enikő, aki nemrég az Európa szépe verseny ítészeként kapott feladatot, hot! A színész-rendező folyamatosan ingázik, élvezi az utazásokat, de hiányzik neki az egykori társulata Alföldi Róbert vallomása: „Öreg ember vagyok!” ALFÖLDI RÓBERT még csak negyvennyolc éves, de már az ötvenre gondol. Mindig jó előre tervez, így azt is pontosan látja, hogy 2018 végéig mivel fog foglalkozni. Most folyamatosan ingázik. Sokszor külföldön dolgozik, máskor pedig hazatér, hogy az itthoni színházi életben dolgozzon. Megtehetné, hogy az országhatáron kívül telepedjen le, hiszen nemzetközileg is elismert szakember, de eszébe sem jut ez a lehetőség.- Öreg ember vagyok, mindjárt ötvenéves leszek. Ez nagyon vicces szerintem. Teljesen jól élem meg, nem vagyok ettől rosszul, semmi problémám nincs ezzel. Azért mondom, hogy vicces, mert maga a tény az, hogy Alföldi Róbert ötvenéves - elmélkedett a színész-rendező D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című ne- tes műsorában. - Ahhoz a generációhoz tartozom, amely még mindig picit szorong a határátkelőhelynél, pedig én aztán sokat utazom. Az a generáció vagyok, amelynek az, hogy valaki másik nyelvet beszél, vagy más országban él, az egy ajándék, egy különleges helyzet, és nem egy természetes dolog. Iszonyúan szeretek itt lenni, nagyon szeretem ezt a várost, ezt az átkozott országot - tette hozzá. Ősszel itthon játszik A színész most a Centrál Színházban próbál. Szeptemberben mutatják be a My Fair La- dyt Puskás Tamás rendezésében - nem akármilyen szereplőgárdával! A Higginst alakító Alföldi mellett játszik Tompos Kátya, Cserna Antal, Magyar Attila és Borbás Gabi. Pedig lehetne benne tüske. Annak idején a Nemzeti Színház igazgatói székéből annak ellenére kellett távoznia, hogy a teátrum rendkívül sikeres volt. Ő azonban nem magát a színházat hiányolja.- A társulat hiányzik. Az az erő, az a bizalom, az a hit, az az egyfelé húzás. Az a nagyon jó minőségű társulat. Az teszi egyedül lehetővé, hogy lépésről lépésre tudjál fejlődni, építkezni. A Nemzeti azért lett olyan erős, azért lettek olyan előadások, mert teljes volt a bizalom mindenki iránt. A siker is nagyon jó összekovácsoló erő - emlékezett. A művész nem panaszkodhat: elhalmozzák felkérésekkel, 2018 végéig be van táblázva, és többnyire külföldön dolgozik.- Hála istennek, van elég munkám, a karrierem is rendben van. Nem kell mindenáron színházat vezetnem - gondolkodott el Alföldi Róbert. hot!