Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 25. szám
10 UTAZÁS 2016. JÚLIUS 10., VASÁRNAP HÍREK Interaktív erdei tanösvény nyílt BUDAPEST A gyerekek közvetlen élményben gazdag természeti nevelésére nyújt újabb játékos megoldást a Budakeszi Vadaspark interaktív, újonnan nyílt tanösvénye, amely a park már meglévő útvonalaihoz és állatkifutóihoz kapcsolódva biztosít még informatívabb kikapcsolódást a családok számára. A vadaspark új tanösvénye izgalmas módon kalauzolja körbe a látogatókat, az állatok kifutói mellett található állomások pedig számos megoldandó feladatot és kalandot kínálnak. VR Négy cirkuszba is szól a jutalomjegy BUDAPEST Szakmai összefogás eredményeként az utazó cirkuszok is csatlakoztak a kitűnő bizonyítvány melléjáró ajándék cirkuszjegyek érvényesítéséhez, így mostantól az Exit, a Hungária, az Ötvös és a Magyar Klasz- szikus Cirkusz előadásait is megtekinthetik a tanév végén ajándék jegyet kapó diákok. A Budapesttől távol élő jó tanulóknak és kísérőiknek így már nem kell felutazniuk a Fővárosi Nagycirkuszba, ugyanis egész éves munkájukért jutalomból kapott jegyükkel mostantól a négy utazó cirkusz előadásait is megtekinthetik. VR Színes aranykezű tamarinok érkeztek NYÍREGYHÁZA Aranykezű tamarinok érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba. A kistes- tű majmok a park különleges külsejű állatokat felvonultató Viktória-házában láthatók. A Nemzetközi Törzskönyvi Program keretében érkezett tenyészpár tagjai Angliából és Magyarországról származnak. A furcsa kinézetű állatok kesztyűt viselő, mesebeli koboldokra hasonlítanak leginkább: az állatok testét hosszú, fekete szőrzet borítja, végtagjaik narancsvöröses színűek, arcuk sötét színű és szőrtelen, kissé elálló fülük van. A mindössze fél kilogramm súlyú állatok eredeti otthonuk, a dél-amerikai esőerdők felső lombkorona- szintjének legvékonyabb ágaira is kimerészkedhetnek. VR Legendás épületek, szemet gyönyörködtető parkok várják Kastélytúra Magyarországon Ezen a héten képzeletbeli időutazásra hívjuk hazánk híres-neves kastélyaiba, amelyek újra régi pompájukban tündökölnek. Ha felkeressük az ország gyönyörű kastélyait, bepillanthatunk a főúri élet hétköznapjaiba. Ismerje meg a legszebb épületeket! VR / Fanny ^ WWfWWif ifc Vili fi Í S Ifi i § fi i ■ffi.Jn.fli 1 1 JfLJL § 1, á Séta Haydn rejtekhelyén A fertődi Esterházy-kastélyt a korábbi vadászkastélyból alakították ki. A munkálatok Esterházy Miklós herceg felügyelete mellett zajlottak 1762 és 1784 között. Az átépítés végeredménye egy, a schönbrun- ni és versailles-i kastélyokhoz fogható, pompás főúri épület lett. A 2009-ben elkezdődött renoválás során a kastély teljesen megújult. A homlokzat és a díszterem freskói is régi pompájukban ragyognak. A fő vonzerő maga az épületegyüttes és az átfogó kiállítás, de az egykor itt, a világtól elzárt Fertődön alkotó zeneszerző, Haydn munkásságáról is sok mindent megtudhatunk. Sissi kedvenc pihenőhelye volt Talán már ön is hallott róla, hogy a Gödöllői Királyi Kastély 2014-ben rangos nemzetközi díjat kapott: a FIABCI World Prix d'Excellence Nemzetközi Nívódíj aranykategóriás nyertesének választották. Hazánk legnagyobb alapterületű barokk kastélyát 1735-ben kezdte el építtetni Grassalkovich Antal gróf. Állandó és időszaki kiállítások várják itt a látogatókat, melyek megtekintése során a gazdagon díszített termek, lakosztályok és a képtár is bejárható. Az impozáns épület Erzsébet királyné, azaz Sissi kedvenc pihenőhelye volt. Megújult parkkal hívogat a keszthelyi látványosság Keszthely kedvelt úti cél, egyrészt a Balaton, másrészt a festői belváros miatt. A fő látványosság a Festetics-kastély és a benne található Helikon Kastélymúzeum. A barokk stílusú rezidenciát 1745-ben kezdték el építeni, később többször átalakították, bővítették. Parkja természetvédelmi terület, olyan értékekkel, mint a pálma- és a kocsiház vagy az oroszlános kút. A látogatók szemügyre vehetik a vadászkiállítást és Európa egyik legnagyobb történelmi vasüt- modelltárlatát is. Nemrég befejeződött a park viktoriánus stílusú tervek szerinti helyreállítása. Nem díszlet, hanem ez a mesebeli valóság! Nádasdladányban magasodik a csipkézett homlokzatú Nádasdy-kastély. A rezidencia, melynek tulajdonosa a magyar történelem egyik befolyásos családja volt, az 1500-as évek angol és skót építészetének stílusjegyeit viseli magán. Az L alakú épület úgy tündököl a növényritkaságokkal tarkított, 24 hektáros park közepén, akár egy romantikus film díszlete. Érdekességek a XIX. század technikai újításai: a légfűtés vagy a telefonrendszer. Állatvédők látványos akciója a pamplonai bikafuttatás ellen Jelképes vérfürdővel tiltakoztak PAMPLONA Jelképes vérfürdővel tiltakoztak állatvédők a héten a bikafuttatásairól világhírű észak-spanyolországi Pamp- lonában a San Fermín-ünnep kezdetén. „San Fermín vérben fürdik” - több nyelven ez a felirat állt azokon a piros vödrökön, amelyekből a kiontott vért szimbolizáló vörös festéket öntötték magukra, majd azt kiabálták: szüntessék be a bikaviadalokat. „A San Fermín tökéletesen létezhet a bikaviadalok nélkül is. Nem az ünnep, hanem a kegyetlenség, a kínzás és az ártatlan állatok megölése ellen vagyunk” - mondta Aida Gascon, az AnimaNaturalis igazgatója. A nemzetközi PETA és a spanyol AnimaNaturalis nevű szervezetek 75 aktivistája fejére erősített szarvakkal, félmeztelenül vonult fel a város önkormányzatának épülete előtti téren, épp ott, ahol másnap megnyitották az ünnepi esemény- sorozatot. Az állatvédők nemcsak a viadalok, hanem a bikafuttatás és az állatokkal való rossz bánásmód ellen is tiltakoztak kiállásukkal. Gascon szerint sokan nincsenek tisztában azzal a kegyetlenséggel, ahogy megkínozzák és meggyilkolják a bikákat a futtatások után. Az állatvédők azt szeretnék, ha betiltanák a bikafuttatásokat. VR gt» K Y 1 i VWfV.nl 1 Sokkolóan látványos tiltakozás a kedvelt turistacélpont szívében Két évig utazik a brit műanyagszemét LONDON Két év alatt ér el az Északi-sarkvidékre a Nagy-Bri- tannia körüli vizekbe kerülő műanyaghulladék, amely aztán súlyosan károsítja a törékeny sarkvidéki környezetet - állapították meg a kutatók. „Az óceáni áramlatok futószalagként szállítják el a nagy-britanniai műanyagszemetet északra, amely feltehetőleg a legrosszabb hely, ahová ezek a hulladékok jelen pillanatban kerülhetnek” - mondta Erik van Sebille, az Imperial College London oceanográfusa. Becslések szerint egytril- lió darab műanyaghulladék fagyott bele az arktiszi tengeri jégbe az elmúlt évtizedekben. A jég olvadásával a szemét is kiszabadul, még súlyosabbá téve a problémát - írta a The Guardian című brit lap internetes oldala. A szakemberek szerint öttrillió darab műanyagszemét úszkál a világ óceánjaiban. Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az óceánokba került műanyag elfogyasztása közvetlen hatással van az állatok egészségére: a Fiatal halak éheznek, az osztrigák nem szaporodnak, a madarak teste elnehezedik. A műanyagokban lévő vagy az általuk elnyelt kemikáliák további ártalmakat jelentenek. A táplálékláncon keresztül pedig mindez az egész ökoszisztémára hatással van. VR ♦ L V ¥ i * M t