Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-01 / 153. szám
2016. JÚLIUS 1., PÉNTEK LABDARÚGÓ-EB 15 Az elemzés, az értékelés és a klubcserék időszaka jön „Motiválni senkit sem kellett” A magyar csapat számára ugyan véget ért az Euró- pa-bajnokság, de a munka nem áll meg. Az értékelés, elemzés időszaka ez. Bernd Storck már a világbajnoki selejtezőkre gondol, a játéko sok egy része klubot válthat. Takács Zoltán/nso zoltan.takacs@mediaworks.hu BUDAPEST Bernd Storck, az Eb-nyolcaddöntős magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak elmondta: ő már most azért dolgozik, hogy a világbajnoki selejtezőnek is felkészülten vágjon neki a nemzeti csapat. A kapitány elmondta: már a felkészülés alatt látta, bátornak kell lenni az Európa-baj- nokságon. „Az edzéseken olyan megoldásokat láttam a labdarúgóktól, az akciókat olyan mesteri megoldásokkal fejezték be, amelyek után éreztem, nem szabad félni senkitől. Igenis megvan a tehetség a játékosokban. Ráadásul éhesek voltak a sikerre.” Storck szerint nem azért jutottunk tovább a csoportból, mert szerencsénk volt, és az összes ellenfél a földbe rúgott a labda helyett. A játékosok megérdemelték a sikert, hiszen rengeteget tettek érte. Az eredményes szereplés kulcsa a felkészülésben keresendő. „Annyit és olyan minőségben dolgoztunk, aminek egész egyszerűen sikerrel kellett párosulnia. Sokan féltették a csapatot, hogy az Európa-bajnok- ság előtt miért játszunk a hor- vátok, az elefántcsontpartiak és a németek ellen. Azért, hogy láthassuk, hol tartunk, miben kell fejlődnünk, hogy utolérjük az elitet. Nem mondom, hogy most ott loholunk a nyakában, de azokon a mérkőzéseken igenis rengeteget tanultunk, és sokat léptünk előre. A játékosok immár hisznek magukban az ilyen fontos meccsek előtt is, és talán az általam megkövetelt munkában is.” Király Gábor, a magyar válogatott kapusa a Digi Sport Reggeli Start című műsorában mesélt az Európa-bajnokságról. „Mindenki tudta a feladatát, a norvégok ellen ez már érezhető volt, összefogás, egység volt a két meccsen. Azt vettem észre, hogy a legnagyobb érték a tolerancia. A cél érdekében mindent félretettünk. Motiválni senkit sem kellett. Megvoltak a lépcsőfokok. Először a felkészülés, majd jöttek a finomítások, közben ugye a felkészülési meccsek. Mindenki átérez- te az egész fontosságát.” A 40 éves kapus elmondta: nem ítélné meg, hogyan védett az Eb-n. „Én magam ezt valószínűleg másképp is látom, mint ahogy kívülről az emberek. Nem is foglalkozom a kritikákkal, tisztában vagyok a realitásokkal. A belgák elleni meccs után már Mészöly Gézával beszéltem, hogy a Haladás felkészüléséről érdeklődjek. Nem szeretek hátrafelé tekinteni. A dicséret jólesik, a jogosnak vélt kritikákat elfogadom, de én előrehaladok, és igyekszem folyamatosan eszerint építkezni.” Király elárulta, nem igaz, hogy eltört volna az ujja. „Tisztáznám, nem tört el az ujjam, ezt eltúlozták. ízületi ficam volt ez, de már többször volt ilyen a pályafutásom során. Kisebb fájdalomra nem szoktam edzést vagy meccset kihagyni.” A Jcapus elmondta, már tudja, mikor vonul vissza. „Ennek az időpontja megvan, már eldöntöttem, nincs változás. Viszont még csak most értünk vissza az Eb-ről, most még nem árulom el, majd ha eljön az ideje” - zárta rövidre Király a kérdést. A Bursaspor is nyertes, Dzsudzsákot kitüntették A Bursaspor elnöke szerint a klub az Eu- rópa-bajnokság egyik nagy nyertese. Ali Ay úgy véli, a Horvátország ellen gólt szerző Tomás Necid és a Portugália ellen duplázó Dzsudzsák Balázs mindenképpen hasznot hoz a klub konyhájára - ha távozik, ha nem. „Ha nálunk maradnak, ugyanezt a teljesítményt várom tőlük a következő szezonban, ugyanezzel a lelkesedéssel, önbizalommal és elszántsággal - mondta Ali Ay, aki a Trabzonspor korábbi állítólagos érdeklődésére is reagált. - Nem kaptunk hivatalos ajánlatot a Trabzonsportól és nem is engedheti meg magának. Nincs az a török klub, amely ki tudná fizetni Necid hét és fél milliós vagy Dzsudzsák hétmillió eu- rós árát." Dzsudzsák kapcsán a Trabzonspor mellett lehetett hallani a Schalke, a Hertha, a Hamburg, a Freiburg tapogatózásáról, de szóba került az olasz Sampdoria és a Palermo érdeklődése is. Közben a magyar csapatkapitányt nagy elismerés érte: Pro Comitatu-díjat adományozott neki csütörtöki ülésén a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés a megye hírnevének gyarapításáért. Kleinheisler marad, Kádár megy, Fiola kivár Már a német másodosztályú 1860 München is csábítja Kleinheisler Lászlót. Ám az élvonalbeli Werder Bremen vezetői a Bild német lapnak újfent megerősítették, hogy szó sem lehet a magyar válogatott labdarúgó eladásáról. A sportigazgató, Frank Baumann azt mondta: „László velünk kezdi meg a felkészülést, hagyják őt békén!” A Lech Poznan alelnöke egy interjúban szinte már elköszönt Kádár Tamástól, aki iránt számos klub érdeklődik. „Kádár készen áll a következő lépésre, és cseppet sem hibáztatjuk azért, mert továbbállna. Nem is állunk az útjába” - mondta Piotr Rutkowski a Przeglad Sportowynak, A magyar válogatott és a Puskás Akadémia futballistája, Fiola Attila reagált a pletykákra, amelyek szerint a Ferencváros és a Hertha is érdeklődik utána. „Ajánlatot egyik helyről sem kaptam, így jelen pillanatban nem érdemes ezzel foglalkozni. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy amikor gyerekfejjel eldöntöttem, hogy futballista leszek, két vágyam volt: szerettem volna a válogatottban, illetve egy topbajnokságban játszani. Az álom fele már teljesült.” A magyar labdarúgó-válogatott védője, Juhász Roland a Voet- balbelgie.be-nek adott nyilatkozatában elmondta, a belga válogatottat tartotta az Euró- pa-bajnokság előtt az egyik fő esélyesnek, és érzése szerint Eden Hazard-ék jutnak a felső ágról a fináléba. Tény, hogy az olaszok elleni vereség (0-2) után Belgium egyre jobban magára talált, és előbb Írországot verte (3-0), majd a svéd (1-0) és a magyar csapatot (4-0). „A torna előtt Belgiumot tippeltem az egyik fő aranyesélyesnek - idézi Juhász Roland szavait a Voetbalbelgie.be - Ezt nem azért mondom, mert Belgiumban játszottam. A belgák elleni meccs-wtán pedig továbbra is csak azt mondhatom, hogy ott maradtak a legnagyobb favoritjaim között. Különösen jók voltak a kontratámadások során. Nagy csapásokat tudtak ránk mérni, amikor területhez jutottak.” Juhász szerint Hazard személyében olyan játékosuk van a belgáknak, aki képes bárki ellen különbséget jelenteni az együttes javára. „Fantasztikus volt ellenünk - mondta, de hozzátette, nem ő az egyetlen veszélyforrás. - Ha Portugáliát és Belgiumot kellene összehasonlítani, azt mondanám, hogy a portugáloknál Cristiano Ronaldo az, aki a különbséget jelentheti, míg a belgáknál több ilyen játékos is van. Ezért gondolom, hogy a belgák Wales-Belgium 21.00 LILLE, STADE PIERRE-MAUROY Bale lehet a kulcsfigura... ...Hazard pedig a belga fegyver jobbak, és azt várom, hogy Belgium bejut a döntőbe.” Maradona szerint viszont nehéz meccs vár Lukakuékra. Az argentin legenda szerint De Bruy- ne és Hazard félelmet keltenek ugyan az ellenfelekben a védelem mögé játszott labdáikkal, de Wales magabiztosan védekezik, és készek a fizikai harcra, ha kell. Ezt bebizonyították eddig is, hiszen a szlovákokat verték (2-1), az angoloktól csak a hajrában kaptak ki (1-2), az oroszokat elintézték (3-0) és az északíreken is túljutottak (1-0). Maradona szerint az esélyük az lehet, hogy a belga védelem időnként bizonytalannak tűnik, ezért kérdés, mihez tudnak kezdeni Bale elfutásaival és beadásaival. AMIRŐL BESZÉLNEK A Fradi kapja a legtöbb pénzt BUDAPEST A magyar klubok is profitálnak a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnok- ságból, a kontinentális szövetség (UEFA) ugyanis ösz- szesen 150 millió eurót oszt szét a válogatott játékosokat adó egyesületek között. Ebből a szempontból az Eb legnagyobb nyertese hazai szinten a Ferencváros, mivel hat játékosa is szerepelt a kontinenstornán: öt a magyar válogatottban, egy pedig a szlovák nemzeti csapatnál (Di- busz Dénes, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Pintér Ádám, Böde Dániel, illetve Stanislav Sestak). Magyarország egyik legpatinásabb klubjának 869 760 euró, azaz nagyjából 276 millió forint jár az Eb után. Xherdan Shaqirié a legszebb gól NYON Xherdan Shaqiri ollózós találatát választották meg az olvasók az UEFA-nál a franciaországi labdarúgó-Eb nyolcaddöntője legszebb góljának. A svájci játékos lövése a szavazatok 82 százalékát szerezte meg. Távozik Pavel Vrba, a csehek kapitánya PRÁGA Távozik posztjáról Pavel Vrba, a franciaországi lab- darúgó-Európa-bajnokságtól már a csoportkor után búcsúzó cseh válogatott szövetségi kapitánya. A csehek 1-0-ra kikaptak a spanyoloktól, 2-0- ra a törököktől, a horvátokkal 2-2-es döntetlent játszottak, s egy pontjukkal a D jelű négyes utolsó helyén zártak. Kassai vezeti a német-olaszt BORDEAUX Kassai Viktor vezeti szombaton a Németor- szág-Olaszország negyeddöntőt a franciaországi labdarú- gó-Európa-bajnokságon - tette közzé az európai szövetség honlapja csütörtökön. A legjobb nyolc közötti párharcok slágermeccsét Bordeaux-ban rendezik, 21 órától. A 40 éves magyar játékvezetőnek ez lesz a harmadik találkozója a tornán, ő dirigálta a franciaromán nyitómérkőzést (2-1), majd június 17-én is ő fújta a sípot az Olaszország-Svédország meccsen (1-0). o A szakírók inkább Maradoná- nak adnak igazat, mégpedig azért, mert a belga válogatott az elmúlt 22 mérkőzéséből csak 2 tétmeccset vesztett el: éppen Wales és Olaszország ellen. Hogy mi az összefüggés? Mindkét csapat három védővel játszik, és a belgák gólt sem tudtak nekik rúgni 270 perc alatt. Az tehát ismert, hogyan lehet elkapni őket, már csak az a kérdés, hogy Wales ismét hozza-e a selejtezőcsoportban látottakat, ahol egyszer 0-0 lett, egyszer pedig 1-0-ra legyőzték a belgákat. Egy dolog biztos: aki itt nyer, az a négy között találja magát, és a portugál-lengyel összecsapás győztesével játszhat a fináléért. T. Z.