Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-28 / 150. szám

2016. JÚNIUS 28., KEDD MEGYEI KORKÉP Zenét komponált a templom avatására LIBICKOZMA Egyre több hír szól arról, hogyan újulnak meg te­lepüléseink épületei, közterei, de igazán az érzi át ezek jelen­tőségét, aki nap mint nap lát­ja, látogatja ezeket a helyeket. Libickozma is büszkélkedhet templomával, melyet két év­vel ezelőtt pályázati forrásból és a helyi közösség adományá­ból újított fel, s melynek újra- szentelése az elmúlt hétvégén volt. Csendes Sándor esperes celebrálta a szentmisét, melyet kamarazenei koncert követett. Az Accelerando vonósegyüttes Soós András erre az alkalom­ra komponált művét mutatta be. Aztán kicsiket és nagyokat a Csimota mesék című bábelő­adás szórakoztatta. De miért is olyan fontos ez 27 lelkes településnek? Sok­kal többről van szó, mint állag- megóvás és hogy a faluképet szebbé teszi. Hitet ad az itt élő embereknek, s azoknak akik elszármaztak innen, de szere­tettel gondolnak vissza libic- kozmai életükre. Hitet abban, hogy nemcsak a problémákat, hanem a megoldásokat is meg­látjuk. Hitet abban, hogy ösz- szefogással sikereket érünk el, hogy magunk is létrehoz­hatunk, teremthetünk, meg­menthetünk valamit a jövő generációjának. Hitet abban, hogy lesz jövő generáció és Li­bickozma nem jut arra a sorsa, mint megannyi falu, tanya, és nem tűnik el. S-N. Mariann A megújult libickozmai templom A kollégiummá lett kastélyban írta Roboz István Kossuth Lajos imáját „Fáj az ember szíve” ► Folytatás az 1. oldalról ÁDÁND - Fáj az ember szíve a természetvédelmi oltalom alatt álló park láttán, de az a kisebbik baj, hogy felnövi a fű, az 1800-as években épült hajdani kastély is csak romlik-mállik, kis idő még és az enyészeté lesz, ha senki sem lát fantáziát az ingatlanban - kesereg Lengyel Imre ádán- di önkormányzati képviselő. A mezőgazdaságigépész-tanon- cok kilenc éve kerültek Ádánd- ról Tabra, akkor zárt be az isko­la, és Lengyel Imre azért is bosz- szús, mert eközben azt olvassa, hogy kevés a szakember az ága­zatban, különösen a traktoros, itt meg anno éppen traktoroso­kat képeztek. A képviselő java­solta a testületi ülésen is, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ille­tékesekkel, ne hagyja a faluve­zetés, hogy teljesen lepusztuljon a hatalmas park az épületekkel, a község közepén.- Érdeklődőből akad - tájé­koztat Szatmári Kornélia ádán- di polgármester. - Legutóbb a külügyi tárca megbízásából készítettek bemutatkozó anya­got, abból a célból, hogy külföl­di befektetőknek ajánlják az in­gatlant. Szomorú, hogy a Bala­tontól tíz kilométerre senkinek sem kelti fel az érdeklődését; szociális, vagy oktatási intéz­ménynek volna ideális. A szakiskola idejében kol­légiumnak használt kastély a Perneszi család XVII. száza­di kastélya helyén épült 1820 és 1827 között, klasszicizáló későbarokk stílusban. Épít­tetője, Csapody Pál volt a köz­ség utolsó (jobbágyfelszabadí­tás előtti) földesura. A szabad­ságharcban nemzetőr száza­dosként vett részt. A szabadel­vű nagybirtokos vendége 1849 márciusában Roboz István köt­éséi születésű író, a Somogy cí­mű hetilap későbbi megalapító­ja volt. Roboz ezt így örökítette meg: „1849 márciusában Csa­pody Pál meghívta ádándi kas­télyába választóinak törzska­rát, többek között engem is, ki egyik szónoka voltam. Mi már ott találtuk, mint véletlen ven­dégeket, báró Wesselényi Mik­lóst, báró Kemény Zsigmondot, gróf Viczayt stb. Estve vacso­ránál a kápolnai csatáról vitat­koztunk, s mohón olvastam fel a Kossuth Hírlapjának erre vo­Lengyel Imre: Itt pusztul Ádánd közepén, hatalmas területen, nem hagyhatja ezt a faluvezetés szó nélkül natkozó közleményét... Vacsora után maga Csapody kísért fel az egyik emeleti szobába, há­lásra. Itt írtam éjféli órákban a Kossuth imát. Másnap tíz óra­kor reggelinél engedelmet kér­tem, hogy felolvassam; ami meg is történt.” 1850-ben a Csapody Pál hí­res telivér méneséből összeál­lított ötösfogat szállította Fe­renc József császárt Kaposvár­ról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz; egy hajtásban tették meg a 85 kilométert. Csapody maga is jó lovas, remek fogathaj­tó és kiváló lótenyésztő volt. Ma is áll az uradalmi istálló épülete és ezzel átellenben a valamikori (feltételezhető) kocsiszín, ame­lyet a világháború előtt marha­istállónak használtak. Ma eb­ben működik a község művelő­dési háza. Fónai Imre Besorolás: érdemes rendezni a tartozást SOMOGY Még nem késő rendez­ni az adótartozást ahhoz, hogy a második minősítési időszakban - ha az egyéb feltételek is telje­sülnek - megbízható besorolást kapjon a vállalkozás. Közeledik a második negyedéves minősíté­si időszak vége, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal júliusban minősí­ti a cégjegyzékbe bejegyzett adó­zókat és az áfa-regisztrált adóala­nyokat. A június 30-iki állapot alapján sorolják be ezeket, a vál- alkozások a kockázatos vagy a negbízható kategóriákba kerül­lek. Az egyikbe sem sorolhatók- a az általános eljárási szabályok onatkoznak, közöltél Poszovácz Gabriella, a NAV megyei igazga­tóágának sajtóreferense. A meg­bízható minősítés egyik feltétele, hogy a vállalkozás adótartozá­sa a negyedév végén ne haladja meg az 500 ezer forintot. A tartozást érdemes a hónap vége előtt rendezni, a megbízha­tó adózói minősítés számtalan előnnyel jár. Az első minősítés eredményéről küldött elektroni­kus levelet az Ügyfélkapun ke­resztül tekinthetik meg a vállal­kozások, kérdés esetén akár tele­fonon, a NAV ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszerén keresz­tül is kaphatnak tájékoztatást. Poszovácz Gabriella kitért rá: az adózói minősítésről a NAV 71. számú információs füzete tartal­maz részletes információt. Harsányi M. Számos lehetőség a vállalkozások előtt A növekedési hitelprogram új lendületet adott a kkv-hitele- zés'eknek és megfordult a tel­jes vállalati hitelpiacra jellem­ző, eddigi csökkenő tendencia - véli Szentes Péter, az MKB Bank kaposvári fiókvezetője. Még tart ugyan a jegybank által útjára indított növekedé­si hitelprogram (nhp) harma­dik, levezető szakasza, azon­ban az már az eddigi-tapasz­talatok alapján is egyértelmű­en leszögezhető: a kezdemé­nyezés beváltotta az előzetes reményeket, és összességében egyértelműen pozitív hatást gyakorol a kis- és középválla­lati (kkv) szektorra, hiszen az alacsony forrásköltségű hite­lek hosszú távon beépülnek a cégek életébe. Szentes Péter, az MKB Bank kaposvári fiók­vezetőjének tapasztalatai sze­rint a vállalkozások hét-tíz év­re igénylik a kedvezményes hi­teleket, ezért aztán az említett jótékony hatás hosszabb távon is érvényesül. A nemrégiben elstartolt har­madik szakaszt a kezdemé­nyező Magyar Nemzeti Bank is egyfajta levezetésnek fogja fel, amelynek kimondott cél­ja, hogy a program ne egy csa­pásra érjen véget, hanem foko­zatosan vezessék ki. A jelenle­gi, 2016 végig tartó fázis keret­összege 600 milliárd forint, új­donságereje pedig a devizahi­telek olcsó igénybevételében rejlik. Az nhp harmadik sza­kaszában továbbra is kedvez­ményes refinanszírozási for­rás kapcsolható géphitelhez vagy géplízinghez, amennyi­, ben ezeket a vállalkozás üzleti tevékenységét szolgáló eszköz vásárlására használja. A jegybanki kezdeményezés a főbb számai alapján is jóko­ra lendületet adott a kkv-hite- lezésnek. Megtört a teljes vállalati hi­telpiacra jellemző csökkenő trend: a gyártó, kereskedő és szolgáltató cégek hiteléhsé­ge egyértelműen érezhető. En­nek kielégítésére léteznek az nhp-n kívüli, egyéb piaci for­rású és támogatott hitelformák is, ahogyan állami garancia- programok is. Szerteágazó lehetőségeket rejt például magában a hazai mik­ro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására 2002-ben létreho­zott Széchenyi kártya. A ked­vezményes kamatozású, állami kamat- és kezességi díj-támo­gatásban részesített hitelkonst­rukció eredetileg a vállalkozá­sok átmeneti pénzügyi gondjai­nak megoldására szolgált mára azonban már több hiteltermék­kel bővült. A fiókvezető egy újszerű, egyelőre még leginkább csak az elképzelések szintjén létező fi­nanszírozási módot is kiemelt: a tőzsdei forrásbevonást, amely a banki hitelezés ideális kiegé­szítője lehet. Bár a magyar tőzs­de nem kínált igazi alternatívát a kkv-knak, sokasodnak azon­ban az arra utaló jelek, hogy ez már a közeljövőben változni fog, elég csak: a Budapesti Ér­téktőzsde új, a kkv-szektor egé­szére nézve is kifejezetten biz­tató stratégiájára gondolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom