Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám

2016. JÚNIUS 12., VASÁRNAP SZTÁRVILÁG 11 Pólyák Lilla nehéz időszakon van túl, de a válása után talpra állt „Újraépítettem az életemet!” Jennifer Aniston nem békült az anyjával Gömöri András Mátéval már össze is bútoroztak Csonka András azért is vágott bele a karitatív munkába, mert elege van abból, hogy az emberek elidegenednek egymástól Sérült művészeket pártoló alapítvány tagja lett az énekes Csonka András kollégáit segíti SEGÍTŐKÉSZ Csonka András úgy döntött, kiáll azon művé­szekért, akik nem tudják ellát­ni a munkájukat. Egy alapít­ványban ügyködve próbál jobb életet biztosítani nekik. Támo­gatókból eddig sem volt hiány, hiszen mozgalomként már mű­ködött egy összefogás, többek között Mihályfi Balázs és Csö­mör Csilla részvételével. Nem­rég azonban megalakult az Együtt a Sérült Művészekért Alapítvány. „Célunk a művészek egész­séges életének támogatása. Egyfajta megelőzés is ez, hogy ne sérüljön meg senki” - árul­ta el András, akit nemrég a Shrekben láthattunk Szamár­E3 Szívén viseli a rászorulók sorsát ként. Való igaz, bárki kerül­het olyan helyzetbe, hogy pár hetet ki kell hagynia a munká­ból, ám ilyenkor akár az illető karrierje is derékba törhet. „A közösség, az egymás irán­ti felelősségvállalás nekem mindig is fontos volt. Sok olyan helyzetet látunk magunk kö­rül, amikor a baráti segítségen kívül nem nagyon van esély másra. Egy művész életében mindez amellett, hogy egy ér­zelmi és pszichés sokk, azért sokkal többről is szól. Ott van­nak a csekkek, a Családtagok, a gyerekek. Ha Valaki nem tud dolgozni, akkor nem tudja az életét rendesen továbbvinni. Egy átmeneti időszakban min­denképpen szükség van vala milyen szervezetre, amely felkarolja ezeket az em­bereket, és továbblend í- ti őket a gyógyulás fe- | lé vezető úton” - ma­gyarázta a hot!-nak a színész, hozzá­téve, hogy a ku­ratórium olyan emberekből áll, akik fonto­sak a számára. „Ott van Bajári Levente, az opra- ház magántáncosa és Kerekes Kristóf edző-táncművész, az alapítvány megái modója.” GYÁSZ A szomszédok riasztot­ták Jennifert, hogy az édesany­ját elvitték a mentők. Az idős asszony pár napra rá elhunyt. „Szomorúan tudatjuk, hogy édesanyánk 79 éves korában távozott az élők sorából. Ké­rem, hogy a gyászunkat min­denki tartsa tiszteletben” - adott ki májusban egy közle­ményt Aniston. Az anya, Nancy nem volt a szerető édesanyák minta- ‘ példánya, ezért a lánya csak a számláit fizette, éveken ke­resztül nem is találkoztak. Jen­nifert annak idején megvisel­te szülei korai válása. Egyedül maradt az édesanyjával, aki ünnepelt modell és színésznő volt, míg ő diszlexiával és meg­felelési vággyal küzdött. „Anyám kemény és kritikus nő volt. Ő ragyogó volt, ünne­pelt sztár, velem meg az ellen­kezőjét éreztette. Sosem vol­tam elég jó neki, és ezért a mai napig nem érzem magam érté­kesnek” - mesélte Aniston. Gyakran vitatkoztak, majd miután Nancy a könyvében ki­teregette a lánya szerelmi éle­tét, már egyáltalán nem is be­széltek. Öt esztendő után, az asszony halála előtt két héttel találkoztak, de a viszonyuk so­sem rendeződött igazán. „Egyszer emeltem fel a han­gom vele szemben. Akkor ő rám nézett, és gúnyosan kine­vetett. Megalázó érzés volt. Én megbocsátottam, mert a ha­rag egy méreg, ezért el kell en­gedni” - mondta szomorúan a sztár. hot! Rengeteg munka és önis­mereti tréning van annak a hátterében, hogy Pólyák Lilla láthatóan sugárzik a boldogságtól. A Budapes­ti Operettszínház és a Ma­dách Színház sztárja ugyan hivatalosan még nem vált el a férjétől, de sokkal fonto­sabb, hogy már sikerült túl­lépnie a sérelmeken, és új életet kezdett. Somogyi Nóra/hot! VÁLSÁG Tizenhét év házassá­got nem lehet egyszerűen ki­dobni az ablakon. Előbb vagy utóbb mindenkinek meg kell szenvednie, ráadásul a sok ke­serűséget nem csupán a váló fe­lek, hanem bizony a gyerekek is megérzik. A továbblépést pedig igencsak megnéhezíti, hogy egy egykor boldog család­nak a jövőben is működőképes­nek kell lennie, csak már külön háztartásban. Pólyák Lilla szá­mára sem volt ez könnyű, de tu­datosan kényszerítette magát arra, hogy elfogadja a helyzetet. „Nehéz időszakon vagyok túl - kezdte a hot! magazinnak Pólyák Lilla. - Rengeteg mun­ka van amögött, hogy most új­ra erős, kiegyensúlyozott és boldog vagyok. Meg kellett ta­nulnom szembenézni a prob­lémákkal, hogy vannak hely­zetek, amiknek a végkifejle­te nem rajtam múlik. Amikor ezeket elfogadtam, onnantól miatt. Eleinte nagyon nehezen ment, de aztán elengedtem a sé­relmeket, és »elgyászoltam« ezt a kapcsolatot - így már sokkal könnyebb. Még csak pár hónap telt el ebben az új élethelyzet­ben, tehát még m indig friss a do­log, de a gyerekek érdekeit szem előtt tartva azt gondolom, hogy az idő múltával teljesen zökke­nőmentes lesz” - árulta el a szí- sfcÄ». nésznő. Már a nya­rat is megtervezte: „Külön nyaralunk majd a fiúkkal, így duplán kiélvezik a szünidőt. Már alig várják, hogy vé­get érjen a tanév, hogy aztán jobb­nál jobb progra­mokon vegye­nek részt. Zsolt­nak és nekem is van új kapcsola­tunk, így renge­teg élmény vár rájuk a nyá­ron. Ve­lünk idén Törökor­szág az úti cél, a srácok már izgatottak a repülő­út miatt." András bevallottan hipo- chonder, így fél minden olyan helyzettől, ami kizökkenti a mindennapjaiból. „Nem ez a fontos, hanem az, hogy az élet minden te­rületén figyeljünk egy­másra. Elegem van az elidegenedésből, az utálkozásból, ami egyre inkább jel­lemzővé válik. Hi­szek abban, hogy minden emberben benne van a jóság, az érzelem, ami kell egy ilyen alapítvány műkö­déséhez, hogy legyenek tá­mogatói” - gondolkodott el András. Dobos Péter/hot! A színésznőnek nem volt könnyű belerázódnia az új helyzetbe kezdtem újraépíteni magamat és az életemet. Amióta jól va­gyok, azóta a gyerekek is sok­kal kiegyensúlyozottabbak” - vallotta be a színésznő, aki szá­mára ez volt a legfontosabb. Ép­pen ezért amikor a házassága Homonnay Zsolttal válságba ju­tott, és be kellett látniuk, hogy nincs tovább, fiai az elsők kö­zött tudták meg a döntésüket. Zsombor és Bulcsú pedig fel­nőtteket megszégyenítő módon kezelték a helyzetet. „Maximálisan mellettem vol­tak. Attól a pillanattól, hogy el­döntöttük: vége, azonnal ad­ták a jelzéseket, hogy ez sok­kal jobb lesz így, mert nem lesz több rossz hangulat, vitatko­zás, és engem sem látnak foly­ton szomorúnak, kisírt sze­mekkel. A nagyfiam, Zsom­bor azt mondta: »Anya, ha te boldog vagy, én is az va­gyok!« Számomra ez volt a legnagyobb megnyugvás.” A Homonnay családban korábban is szervezést igényelt a gyerekek napi­rendjének beosztása (az iskola, a különórák és az edzések miatt), sérelmek­kel telve pedig csak még ne­hezebb megoldani ezeket. „Nem mondom, hogy köny- nyű volt belerázódni ebbe, hi­szen mégiscsak arról van szó, hogy egy kudarcba fulladt há­zasság és különválás után ne­künk továbbra is kommuni­kálnunk kell egymással a fiúk Sztárválasok idén Az idei evben igen sok sztár­párosnak futott zátonyra a há­zassága. R. Kárpáti Péter és Mariann 23 év és több hullám­völgy után döntöttek a válás mellett. Árpa Attila és a felesé ge. Tornán Szabina 11 év után mentek szét. Válófélben van Kovács „Koké" István. Zsidró Tamás és Pintér Tibor is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom