Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-01 / 127. szám

Második lett az országos versenyen a vízügyis diák BARCS-NYÍREGYHÁZA Második helyezést ért el Szender Vero­nika, a Kaposvári Szakképzé­si Centrum barcsi Dráva Völ­gye Gimnáziuma, Szakközép- iskolája és Kollégiuma 13. év­folyamos tanulója az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntőjében vízgazdál­kodás szakmacsoportban. A verseny két fordulóból állt. Az első forduló írásbeli, számításos feladatokat tartal­mazó versenyrésze alapján a legjobban teljesítő tanulók ke­rültek a nyíregyházi döntő­be. Ahol szóbeli, illetve gya­korlati feladatok során adhat­tak számot elméleti és gya­korlati tudásukról a verseny­zők. Szender Veronika teljesít­ménye alapján mentesül a víz­ügyi technikus szakmai vizs­ga követelménymoduljainak teljesítése alól, s reményei sze­rint jövőre már a bajai Eötvös József főiskola hallgatója lesz. Szakmai felkészítő tanára Hi­deg Tamás volt. Márkus Kata Tisztcserék a nagyatádi sorstársaknál NAGYATÁD A Vitalitás Mozgás- korlátozottak Nagyatádi Sport- egyfesülete családi napot tar­tott. Egyben titkárt és alelnököt is választott. Seres István (Pilu) elnök megköszönte Gáspár Ré­ka edzői és alelnöki munkáját, aki családi okok miatt lemon­dott! Vers Jánost titkárnak, alel- nöknek a korábbi titkárt, Hor- váthné Szabó Tündét választot­ták meg. Ezt követően játékos ügyességi feladatok következ­tek, megszakítva a bográcsban készült ebéddel. Györke József fi MEGYEI KÖRKÉP A játék szerint a végén nevettek Bevették a kereki várat a hittanosok LÁTRÁNY A tanévben nyújtott munkájukért jutalomkirándu­láson vettek részt a látrányi és somogytúri református hitta­nosok lelkészük, Bóka Zsom­bor vezetésével. „Meghódítot­ták” a kereki várat, a bogiári Várdombot, és száguldoztak a bobpályán. G. A. 2016. JÚNIUS 1., SZERDA Izgalmas írásokkal csábítják a gép elől a tiniket Híven óvják Fekete István irodalmi örökségét Fekete István és én cím­mel rajzpályázatot hirde­tett a Fekete István Kultu­rális Egyesület és a dombó­vári könyvtár. Rekordszámú alkotás érkezett a kiírásra, somogyi diákok is látványos művekkel kápráztatták el a zsűrit. Bodó Imre, az egye­sület elnöke, Gölle díszpol­gára azt mondta: közös ügy az író, Fekete István életmű­vének ápolása. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediavvorks.hu SOMOGY - Huszadik alkalom­mal írtuk ki a pályázatot, s az érdeklődés minden várakozást felülmúlt - felelte kérdésünkre Bodó Imre. - Ezúttal 182 rajzot kaptunk a fiataloktól: Somogy- ból Gölléből és Törökkoppány- ból érkeztek pályaművek, a legtöbb alkotást tolnai fiata­lok készítették, ezenkívül Ba­ranyából és Szlovákiából is ne­veztek.- Mit kívánnak elérni a rajzpá­lyázattal?- Azt, hogy a gyerekek öröm­mel vegyék kezükbe a könyvet, éljenek ezzel a fantasztikus le­hetőséggel. Akárcsak két évti­zede, most is ugyanaz a straté­giai célunk: a fiatalok olvasóvá nevelése.- Csakhogy a rohamos techni­kai fejlődés átprogramozta a diákok mindennapjait.- Érzékeljük: egyre nehe­zebb elcsábítani őket a számí­tógép elől. Azt nem tartjuk fel­adatunknak, hogy korlátozzuk a géphasználatot, azt viszont lé­nyegesnek gondoljuk, hogy érez- zenek rá az olvasás szépségére, hasznára. Nem könnyű feladat, ám a kihívás teszi izgalmassá a munkát. Úgy vélem: sikerült megvalósítani céljainkat. Ezt az is mutatja, hogy rekordszá­mú rajz érkezett a mostani fel­hívásunkra, s 70 gyermeket ju­talmazunk meg csütörtöki ren­dezvényünkön. Valamennyi dí­jazott oklevelet s egy-egy Fekete István-köny vet kap ajándékba.- Mennyire kedvelik Fekete Ist­ván írásait manapság a somo­gyi diákok?- Óriási életműről beszélhe­tünk. Fekete István 48 könyvet írt, 2013-ban adták ki a tízmil­liomodik alkotását, írásait sze­rintem soha nem lehet megun­ni. A Tüskevár vagy épp a Vük nemzedékek óta hihetetlenül népszerű, a sort persze hosz- szan folytathatnám. Szerintem diáknak vagy felnőttnek ma­napság is élményt jelent egy Fekete István-könyv elolvasá­sa, s örömmel élem meg a fi­atalok pozitív visszajelzéseit. Ne feledjük: olyan időszakban élű nk, am ikor a gyerekek köny- nyedén letölthetnek filmeket, irodalmi alkotásokat. S szerin­tem az is jelzi Fekete alkotá­sainak elismertségét, hogy 11 nyelvre fordították le könyveit. Az angol, német, orosz mellett nemrég egy vietnami férfi vál­lalkozott erre a feladatra.- Milyen új ötlettel áll elő az egyesület?- Elindítottunk egy folyama­tot, melynek célja, hogy Feke­te István szellemi öröksége le­gyen hungarikum. Több ren­dezvény, program is az író ha­gyatékának ápolását segíti, s most van a nyomdában a 2015- ös emlékkönyvünk. Ezt 19. al­kalommal adjuk ki.- Hogyan gyarapítják a dombó­vári Fekete István Múzeumot?- Bonyhádról kaptunk a kö­zelmúltban négy levelet, egy másik személy néhány korabeli fotót adományozott. Időről időre szerencsére sikerül bővíteni a gyűjteményt, amelyet az elmúlt időszakban számos vendég - köztük szép számmal somogyi­ak - tekintett meg. Büszke va­gyok a kiállítóhelyre, s a renge­teg tárgyhoz szép emlékek köt­nek. Különösen közel áll a szí­vemhez az író utolsó tolla, ame­lyet az özvegyétől még a 80-as években kaptam.------------------------------------------------------------­---------------------------------------­É remeső a barcsi mazsoretteseknek Látványos bajnokok BARCS Több díjat is bezsebel­tek a barcsi mazsorettek a hétvégén a Magyar Látvány­tánc Sportszövetség „B” ka­tegóriás országos bajnoksá­gán. A táncosok három arany­nyal, négy ezüsttel, valamint egy-egy bronzzal, negyedik és ötödik hellyel zárták a napot. Dibuz-Pávics Judit tanítványai egy különdíjat és két magyar bajnoki címet is bezsebeltek. A Vénusz Mazsorett Csoport tag­jai közül gyermek szóló kate­góriában Patkó Petra, felnőtt szólóban Németh Anita, míg a felnőtt duó-trió mezőnyben Kolics Bettina és Németh Ani­ta állhatott a dobogó legmaga­sabb fokára. A magyar bajnoki címet Patkó Petra és Németh Anita hozta Somogyba. J. G. Gyermek és ifjúsági néptáncosok fesztiválja Nagyatádon Nagyatád Harmincegyedszer rendezték meg Együd Árpád néprajzkutató, koreográfus emlékére a nagyatádi kulturá­lis központban a Somogy me­gyei néptánc fesztivált, melyen Balatonszentgyörgyről, Barcs­ról. Marcaliból. Nagyatádról, Szennából és Zákányból érke­zett tánccsoportok léptek szín­padra. A Derendes. a Somogy és a Bojtár Népzenei Együttes zenéjére ropták táncukat. Merczel István, a megyei Nép­táncszövetség elnöke köszön­tőjét követően 11 müsorszám­Gyakran felcsendülhetett a vastaps ban bizonyították tehetségü­ket a versenyzők, akik a zsűri szerint is lelkiismeretesen fel­készültek a megmérettetés­re. Nem véletlenül osztottak ki hat arany-, három ezüst- és há­rom bronzminősítést. Györke József Szépkorúak művészeti seregszemléje NAGYBERKI Tíz somogyi hely­színen csaknem kétezer nyug­díjas fellépő: a hétvégén befeje­ződött a nyugdíjas szervezetek megyei szövetségének tavaszi kulturális rendezvénysorozata. A szereplők a legkülönbö­zőbb műfajokban igyekeztek a zsűrit meggyőzni arról, hogy helyük van az őszi megyei gá­lákon. A több mint 210 műsor­szám gerincét a ha­gyományőrző kó­rusok, dalárdák alkották, s szép számmal szerepel­tek a műsorfolyam­ban néptáncok, ver­sek, irodalmi össze­állítások és hang­szeres szólisták. A tavaszi seregszem­le húsz éves múltra tekint vissza.- Akkor született meg a fel­ismerés a szövetség akkori el­nökétől, Kovács Lajostól, hogy a nyugdíjas szervezetek a ma­gyar népdalkincs és néphagyo­mány területén kiapadhatatlan kincsesbányák - közölte Stikel János, a Nyugdíjasok Szerveze­teinek Somogy Megyei Szövet­ségének elnöke. - E nemzeti érték ápolásának, bemutatásá­nak és tovább örökítésének le­hetőségét és kötelességét már akkor fontosnak tartotta az idén 25 éves szervezetünk. Stikel szerint évről évre szín­vonalasabb műsorszámokat mutatnak be a résztvevők, ahol minden alkalommal felcsen­dülnek Vikár Béla és Kodály Zoltán somogyi gyűjtéseiből is népdal összeállítások, s tovább­ra is rengetegen kedvelik a ver­seket. Vidámság, felszabadult jó hangulat jellemezte a bemu­tatókat, s a legfőbb cél, hogy le­hetőséget kapjanak a szépkorúak, gyak­ran évtizedek óta dé­delgetett álmok vál­tak valóra a világot jelentős deszkákon.- A fellépés, a si­kerélmény sokak szánjára igazi lelki feltöltődés - mondta Stikel János. - Büsz­kék vagyunk erre a rendezvénysorozatunkra, mely szövetségünk egyik legnagyobb értéke is sikere. Októberben a Szépkorúak hó­napja alkalmából rendezendő megyei képzőművészeti gálát négy helyszínen tartják, melyre közel száz műsorszámot hívnak meg. Színes programokat készít elő a második félévben is a szö­vetség: Kaposmérő ad otthont a szépkorúak sportnapjának, a Reuma Kúrának, s a népviseleti divatbemutatón kívül tábort is szerveznek a nyugdíjasoknak. Harsányi M. Vikár Béla és Kodály Zoltán gyűjtéséből szívesen válogatnak a fellépők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom