Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-27 / 149. szám

2016. JÚNIUS 27., HÉTFŐ BREXIT-KÜLFÖID 0 'n­A mérges skótok otthagynák a királyságot az uniós tagságért HARCI RIADÓT FÚJTAK A skót dudás megjelenése a londoni Big Bennél már több mint jelképes. Szétesik a királyság? Hány magyar van odakint? Az Egyesült Királyság a ma­gyar kivándorlók fő célorszá­ga. Arról, hányán dolgoznak ott. nagyon különböző becslé­sek vannak. A közbeszéd ma­napság Londont a második legnépesebb magyar város­ként emlegeti, és egyes - nem alátámasztott - vélekedések szerint az Egyesült Királyság­ban több mint 300 ezer ma­gyar is dolgozhat. A Nemzetgazdasági Miniszté­rium a nagykövetségek ada­tai alapján 2014-ben 300 ezer Nagy-Britanniában dolgozó magyarral számolt. A KSH vi­szont rendre jóval alacsonyabb számokat hoz ki: a Nepes­ségtudományi Intézet egy éve megjelent 2015-ös Demográ­fiai portréja 74 495 Egyesült Királyságban tartózkodó ma­gyarról számolt be 2014 ele­jére vonatkozóan. Ugyaneb­ben a kiadványban, idézi a VG, 146 ezerre tették azoknak a magyaroknak a számát, akik 2004-től 2014 márciusáig adó- és társadalombiztosítási számot kaptak. Ez nem mond ellent annak a vélekedésnek, hogy a Nagy-Britanniában dol­gozó magyarok száma a 100 ezret sem haladja meg, hiszen nem mindenki tartózkodik hu­zamosan a szigetországban, aki azonosítót kapott. Jókora politikai felfordulást okozott a Brexit: az biztos, Európa vezetői nyáron alig­ha mennek szabadságra. Hét­végén a mageurópa külügy­miniszterei próbáltak irányt szabni az eseményeknek. A skótoknak nagyon elegük lett a kilépéspárti angolokból. Mediaworks-összeállíáts kozpontuiszerkesztoseg@mediaworks.hu8 EU/LONDON Diplomáciai forrá­sok szerint Didier Seeuws bel­ga diplomatát jelölték ki az Eu­rópai Unió részéről arra, hogy vezesse a tárgyalásokat az EU és Nagy-Britannia között a szi­getország kiválásáról. Jelenleg az Európai Tanács egyik igaz­gatóságát vezeti a diplomata. A brit kormánynak hivatalosan is jeleznie kell kilépési szándé­kát az EU felé. Ezt David Came­ron kormányfő már az utódjára hagyná. A poszt egyik esélyese London volt polgármestere, a ki­lépéspárti Boris Johnson, aki az érzelmekre ható kampányolást vállalva érdemelte ki a „Brexit kampánybohóca” címet. Tegnap már arról jöttek hírek, hogy sorra távoznak az ellenzé­ki Munkáspárt árnyékkormá­nya tagjai a Brexit következté­ben. Igyekeznek kikényszeríte­ni a párt vezetője és miniszter­elnök-jelöltje, Jeremy Corbyn tá­vozását is. Corbyn vasárnap me­nesztette árnyékkormányának egyik legtekintélyesebb tag­ját, Hilary Benn külügyminisz­ter-jelöltet, azzal a váddal, hogy puccsot akar előkészíteni ellene. Közben az Európai Unió ve­zetői és az alapító országok kül­ügyminiszterei után az Euró­pai Parlament is arra szólítja fel Nagy-Britanniát, hogy a lehető leggyorsabban nyújtsa be hiva­talosan az unióból való kilépési szándékát. A Frankfurter Allge­meine Sonntagszeitung vasár­napi német lap arról ír, a nép­párti, a szociáldemokrata, a li­berális és a zöld frakció közösen szólítja fel David Cameront arra, hogy az EU állam- és kormány­főinek csúcstalálkozóján hivata­losan is deklarálja országa kilé­pési szándékát. Angela Merkel kancellár mintha engedékenyebb lenne. A BBC szerint azt mondta, az EU-nak nem kell „undok módon viselkednie” az Egyesült Király­sággal, amíg a kilépésről tár­gyalnak. Ám arra sem kell tö­rekedni, hogy más államokat el­tántorítsanak a kilépéstől. Mer­kel azt sem támogatja, hogy sür­gessék a tárgyalások megkezdé­sét. A kilépés folyamata „nem tarthat örökké”, de a kancellár nem feltétlen küzdene azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül az bekövetkezzen. Más sajtójelenté­sek szerint ugyan­akkor Berlin már amiatt is aggódik, hogy Franciaország­ban, Hollandiában, Ausztriában, Finn­országban vagy Magyarorszá­gon is felbukkanhat olyan kez­deményezés, ami az EU-ból való kilépést célozza meg. A Reuters szemlézi a Die Weitet. A német lap ezt egy birtokába került né­met pénzügyminisztériumi je­lentésre alapozva állítja. Német­országnak „konstruktív” kilépé­si párbeszédet kell folytatnia a britekkel, és az ország részére ki kell alakítani egy „társult part­nerségi” státuszt - írják. Egyéb­ként a brit távozás 3 milliárd eu- róval emeli meg az EU költsége­ihez való német hozzájárulást. Vasárnap Nicola Sturgeon skót miniszterelnök ismét an­nak a követelésének adott han­got, hogy London nem akadá­lyozhatja meg az újabb skót füg­getlenségi népszavazást, ha en­nek kiírásáról dönt a parlament­jük. A skót választók többsé­ge immár Skócia függetlensé­gére voksolna egy friss felmé­rés szerint. Sturgeon azt mond­ta: a 2014-ben tartott előző füg­getlenségi népszavazáson a skó­tok többsége még arra szava­zott, hogy az ország maradjon az Egyesült Királyság része, de „már nem létezik az az Egye­sült Királyság, amelyhez akkor tartozni akartak”. A skótok 62 százaléka most az unió mellett voksolt. Londonban az EU-ban mara­dás hívei sem örülnének a skó­tok elszakadásának. Utcai meg­mozdulásokon követelik a bre- xites referendum megismétlé­sét, lapzártánkkor már mintegy 3 millió aláírást gyűjtöttek ösz- sze. Többen üzentek a brit parla­mentnek is, jogilag vesse el a re­ferendum végered­ményét az alacso­nyabb részvételre hivatkozva - 72 szá­zalék volt, és ők 75- 80 százalékot tar­tanának elfogadha­tóbbnak. Ám ez előrehozott vá­lasztásokhoz vezetne. Politikai elemzők megjegy­zik, hogy Nagy-Britanniában most a többség csak a politikai unióra mondott nemet, de nem a liberális demokráciára. Külügyminiszteri találkozót szervezne Varsó azon 21 tagor­szágnak, amely nem volt ott a ó EU-alapító szombati külügymi­niszteri megbeszélésén. Wasz- czykowski, a lengyel diplomácia vezetője konzultációkat folyta­tott egy ilyen lehetőségéről. Norbert Hofer, az Osztrák Sza­badságpárt alelnöke az Österre­ich vasárnapi számának kijelen­tette, a szükséges reformok hiá­nya esetén Ausztria egy éven be­lül népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről. HÍREK Választottak a spanyolok MADRID A szavazásra jogo­sult 36,5 millió spanyol több mint 40 százalék adta le vok- sát a parlamenti választáso­kon vasárnap lapzártánk ide­jén. Elemzők egyelőre csak ta­lálgattak, hogy a brexites nép­szavazás milyen hatással le­het a választásokra. MW Csak elkapták az olasz maffiózót CALABRIA Húsz évig tartó kö­rözés után elfogták a 46 éves Ernesto Fazzalarit, a calabri- ai maffia egyik főnökét. Mo- lochio faluban került a ható­ságok kezére. Két gyilkosság, emberölés kísérlete, zsarolás, bűnszervezetben való részvé­tel miatt letfogytigra ítélték el. A körözési lista élén Matteo Denaro, a szicíliai Cosa Nostra« főnöke szerepel. MW Elmaradt a közös egyházi nyilatkozat JEREVÁN A Vatikán és a he­lyi egyház közeledését sürget­te Ferenc pápa örményorszá­gi látogatásán tegnap. A ka­tolikus egyházfő és II. Karekin pátriárka aláírt volna egy nyi­latkozatot a két egyház javu­ló viszonyáról, de ezt az utol­só pillanatban elvetették. Az örmény apostoli ortodox egy­ház székhelyén Ferenc hang­súlyozta: a két egyháznak úgy kell újra „egyesülnie, hogy egyik se legyen alárendelve a másiknak, egyik se hasonul­jon a másikhoz, hanem mind­egyik fogadja el azokat az ajándékokat, amelyeket a má­sik kapott Istentől”. A nézetel­lentét szombaton megint elő­jött: miközben Ferenc ismét szólt az örmények elleni népir­tásról, azt is mondta, meg kell békülniük a törökökkel, Kare­kin szerint Ankarának előbb el kell ismernie bűnösségét, az örményeknek pedig igazságot kell szolgáltatni. MTI Ferenc és Karekin pátriárka A parlament­nek is üzen­tek, vesse el az eredményt HIRDETÉS FIZESSEN ELŐ MOST KEDVEZMENYESEN1 HÓNAPRA! ART CSOMAG: HAJRA! CSOMAG: MEGYEI LAP + MEGYEI LAP + KÉPES SPORT PORT {6 NAPOS) 6780 FT + autó MOTOR 4490 FT MINDENT BELE! CSOMAG: já MEGYEI LAP + NEMZETI SPORT (6 NAPOS) + Ä KÉPES SPORT + AUTÓ MOTOR 8480 FT V ELŐFIZETÉSHEZ HÍVJA A 06 40 510 510-ES TELEFONSZ AMÜT, VAGY ÍRJON E-MAILT AZ ELOFIZETES^MEDIAWORKS.HU CÍMRE! » . ♦ » « * ♦ 4 ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom