Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-22 / 145. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 22., SZERDA Tűzoltókat hívtak a konyhába Odakozmált az ennivaló Kaposváron: az egyik Arany János utcai la­kásban kedden a tűzhe­lyen felejtett étel égett oda, s a kiáramló füstöt észlel­te a szomszéd, aki a tűzoltó­kat értesítette. Szerencsére az erkélyajtó nyitva volt, így a helyszínre érkező egység könnyen bejutott az otthon­ba, s eloltották a még füstöl­gő ételmaradékot és átszel­lőztették a lakást. Bottal ütötte vitapartnerét Szóváltás után egy bottal csapkodott meg egy harmincnyolc éves ka­posvári nő egy másik asz- szonyt a somogyi megye- székhelyen. A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísér­let elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt folytat el­járást a helyi nő ellen. Az asz- szony az eljárás további sza­kaszában szabadlábon véde­kezhet. Kifogásolt lámpatestek DÉL'DUNÁNTÚL A fogyasztó- védők azt vizsgálták, hogy az üzletekben árusított lámpa­testek forgalmazási feltételei megfelelnek-e az előírások­nak. 37 áruházat és 184 kis­kereskedelmi szaküzletet el­lenőriztek. 84 üzletben álla­pítottak meg hiányosságot, a termékek 38 százalékánál volt kifogás. Megkerült a férfi, szólni elfelejtettek BALATONFÖLDVÁR Egy idős férfit kerestek a vízimentó'k Balatonföldvárnál a tóban, két hajóval kutattak utána, közölte hétfőn délután Tar Mihály, a VMSZ sajtószóvivő­je. A rendőrök is bekapcsolód­tak a keresésbe. Másfél órán át fésülték át a környéket az eltűntnek hitt férfi után a ví­zimentők és a rendőrök, ami­kor kiderült, hogy a szállásán van, tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitány­ság ügyeletes szóvivője az MTI-t. Méhes Dóra elmond­ta: a férfi eltűnését a család­tagjai jelezték a strand vízi­mentőjének, aki riasztotta a vízimentők szakszolgálatát, majd a rendőrséget. A rend­őrök végül a szállásán talál­ták meg az eltűntnek hitt fér­fit, és mint kiderült, a család­ja ezt már tudta, de nem szólt a rendőröknek és a vízimen­tőknek, hogy ne keressék to­vább. K.G. Van, akinek kevesebbért megéri, s olyan is, akinek olcsón se Jó üzlet, ha bérlem-én? Összeszámolni is nehéz vol­na, az elmúlt öt-hat évben hányszor került terítékre a városi közgyűlésen az üre­sen álló belvárosi bérlemé­nyek, illetve a működő, de évről évre bérletidíj-csök- kentést kérő üzlethelyisé­gek kérdése. Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu KAPOSVÁR Utóbbi problémá­ra az ellenzék többször is ja­vasolta, esetleg célszerű vol­na rendeletileg szabályozni a csökkentést, ám erre a város- vezetés mindannyiszor úgy re­agált, minden esetleges kérel­met külön-külön mérlegel, ko­molyan megvizsgál a város, s a valós adatok alapján hozza meg döntését az elmúlt évek mérlegét figyelembe véve. így történt ez többek közt az idén áprilisban a Corso étterem, és korábban a Stühmer Kávézó esetében is. Előbbi eredetileg havi félmilliós díját havi két­százezerre mérsékelték, mert a városatyák többsége ügy vél­te, fontos, hogy 16 embernek adnak munkát, sokak megelé­gedésére üzemeltetik az étter­met, s cél, hogy gazdagodjon ezáltal a város. A Stühmer Kávézót tavaly március óta üzemelteti havi ezer forint plusz áfáért a Cafe Ristretto Bt., s mivel a korábbi bérleti díjhátralékra részletfize­tést kaptak, érdeklődtünk a vá­rosházán, egy év elteltével mi a helyzet a bérleménnyel? - A tár­saságnak az önkormányzatunk felé lejárt bérletidíj-tartozása nincs, a bérlő a 2014 novem­berében létrejött részletfizetési megállapodásnak megfelelően havonta részletekben törlesz­ti tartozását a havonta esedé­kes bérleti díjjal együtt, elma­radása nincs - közölték. - Az, hogy a mostani szerződés lejár­ta után, vagyis jövő március ló­tól 2020. március 15-ig terjedő időszakra mennyi lesz a kávézó bérleti díja, a vállalkozás gazda­sági helyzetének figyelembevé­telével a társaság és az önkor­mányzat közötti megállapodás alapján kerül megállapításra. A bérletidíj-csökkentés- sel kapcsolatos nézetkülönb­ségekkel ellentétben azt már teljes egyetértéssel szavazta meg a közgyűlés annak ide­jén, hogy a 35 év alatti vállal­kozóknak kedvezményes le­hetőséget is biztosítson a vá­ros annak érdekében, hogy kevesebb legyen az üres üz­lethelyiség a belvárosban. Ne­kik az első két évben a bérle­ti díj négyzetméterenként ha­vi száz forint. Hogy jelenleg is tart-e a 35 év alatti, fiatal vállalkozók programja, arra Csillag Gábor jegyző úgy vá­laszolt: a program jelenleg is működik, kezdetben kilenc üzlethelyiséget vontak be a programba, melyből idő köz­ben kettőt a közgyűlés dönté­se érelmében kivontak, mert azokra piaci alapon jelentkez­tek bérlők. Mivel információ­ink szerint olyan is akad a fi­atal vállalkozók között, aki már nem kívánja bérelni üz­lethelyiségét, megkérdez­tük: a Kaposvár Ady utca 10. szám alatti helyiségcsoportra - melyben a KK kosárlabda­csapatának csapatkapitánya, Hendlein Roland tavaly febru­árban nyitott kultúrbisztrót - a bérlő valóban kérelmet nyúj­tott-e be a bérleti jog átadásá­ra? Csillag Gábor ezt megerő­sítette, s azt mondta: a kére­lem elbírálásai Polgármeste­ri Hivatal Vagyongazdálkodá­si Irodáján folyamatban van. TÁRGYALÓTEREM Négy és fél év börtön a csaló műkincskereskedőnek ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A Kaposváron galé­riát üzemeltető vádlott 2013 ta­vaszán került reflektorfény­be, amikor bejelentette, sike­rült megvennie egy ismeretlen Rippl-Rónai-festményt. A kép valódiságát ugyan egy szakértő megkérdőjelezte, ám a Magyar Nemzeti Galéria nyilvántartás­ba vette az alkotást, mely kiviteli engedélyt is kapott, s a műtárgy­felügyeleti iroda szakvéleménye is a kereskedőnek kedvezett. Hamarosan azonban kiderült, a szakértőnek volt igaza, s ősz­szel D. Ferenc ellen már nyomo­zás is indult, mely kiderítette: a férfi kortárs festőket és szobrá­szokat bízott meg, hogy neves művészek - Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Mednyánsz- ky László, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Benczúr Gyu­la és Kovács Margit - stílusá­ban készítsenek festményeket és szobrokat, s ehhez az adott korra jellemző anyagokat is biz­tosított számukra. A vád sze­rint a szobrokat és a festménye­ket eredetiként akarta értékesí­ti, erről azonban a tényleges al­kotók nem tudtak. 2005-től kü­lönböző internetes portálokon, illetve a belvárosban bérelt ga­lériájában hirdette e műtárgya­kat: kilenc festményt és egy szobrot sikerült eladnia, a nyo­mozás során előbbiekből tizen­ötöt, a plasztikákból hármat ta­láltak összesen. Hat vásárlót té­vesztett meg, akik együttesen Jogerős ítélet született a műkereskedő ügyében közel nyolcvanmillió forintot fi­zettek a hamis művekért. Ha­misítványokat - Czóbel Bélától, Márffy Ödöntől és Nemes Lam- pért Józseftől származókat - fog­lalt le a műkincskereskedőtől a galériának otthont adó helyiség tulajdonosa is, amikor a nem fi­zetett bérleti díj fejében néhány képet letétbe vett tőle. A kaposvári bíróság végül két esetben nem állapította meg a csalást, a többiben viszont bű­nösnek mondta ki a vádlottat. A verdikt ellen az ügyészség sú­lyosbításért, a vádlott felmenté­sért, védője pedig felmentésért vagy jelentős enyhítésért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezé­se miatt fellebbezett.- Tisztelt Fővárosi Törvény­szék! - kezdte beszédét az ügy­véd, aki védence távollétében próbálta meggyőzni a kaposvári tanácsot, mely elutasította újabb bizonyítási indítványait. A védő ezek után a járásbírósági eljárás legitimitását kérdőjelezte meg, hibásnak nevezte a bizonyítás logikáját, s állította, védencét va­lójában nem engedték védekez­ni, hiszen nem hallgatták meg az általa megjelölt művészettör­ténész szakértőket - mint hama- rost kiderült, egyikük súlyos be­teg, másikuk pedig vak... - Min­den képről egyesével kellett vol­na bizonyítani, hogy a vádlott tudta eladásukkor, hogy hami­sak - tette hozzá a védő, aki az első fokú ítéletet megtorlónak, a joggal ellentétesnek nevezte, főleg annak tükrében, hogy a tényleges kár nem érte el a húsz­millió forintot. Azt is megjegyez­te, ügyfele gyógyíthatatlan be­teg, s ez korlátozza börtöntűrő képességét. A törvényszék ta­nácsa nem osztotta a védői véle­ményt, s helybenhagyta az első­fokú ítéletet, mely a börtön mel­lett öt évre a kulturális javakkal kereskedéstől is eltiltotta D. Fe­rencet. A verdikt jogerős. A. V. Nem bűnözők a siófoki megosztok Folytatás az 1. oldalról kapcsolatos kritikai észrevéte­Az ismeretlen szerzöjú írás egy leket tartalmaz, amelynek ki­korábbi, még Balázs Árpád pol- nyilatkoztatásához a bírálat fen- gármestersége idején nyélbe ti határain belül mindenki jogo- ütött ingatlanügyletet taglalt. sült, így ezen cikk egészéből hi­Mivel kezdetben bekapcsoló- ányzik a jogellenesség, mert dott az ügybe közvádlóként az nem tartalmaz olyan becsmér- ügyészség is. több megosztót lő és gyarló kifejezéseket, ame- rabosítottak, azaz bűnügyi nyíl- lyek alkalmasak lehetnének vántartásba vettek a rendőrsé- az egyébként közszereplő sér- gen. Az országos visszhang nyo- tett emberi mivoltának, egyé­nién több mint háromezren ősz- ni becsületének a csorbításá- tották már meg az ominózus in- ra - áll a Szekszárdi Járásbíró- gatlanos cikket a Facebook-on, ság indoklásában. - Balázs Ár- de Balázs Árpád a tizenhét első- pád magánvádló, mint volt gól­ként beperelt magánszemélyen gármester, közszereplő alkot- kivül többektől nem igényelt niánybírósági határozatok értel- elégtételt. mében egyébként is köteles a A Szekszárdi Járásbíróságon kritika határait tágabban értél- áprilisban már magánvádas el- mezni... A bíróság megáilapítot- járás kezdődött, lévén, hogy idő ta. hogy a sérelmezett cikk Ba- közben az ügyészség kiszállt lázs Árpád közszereplőre vonat- a perből. Akkor a siófoki ex- kozó állításai nem tartalmaz- polgármester úgy nyilatkozott. nak olyan sértő, gyalázkodó, ki- hogy amennyiben bocsánatot hívó. emberi méltóságot durván kérnek tőle, úgy a legtöbbek- sértő kijelentéseket, amelyek tói ezt elfogadja és a feljelen- megalapoznák a sérelmezett tést velük szemben visszavon- tényállítások jogellenességét”, ja. Májusban a bíró arra várt vá A bíróság indoklásában a véle- laszt. hány megosztó kíván „bé- ménynyilvámtás szabadságát külni” Balázs Árpáddal, ám erre hangsúlyozza, hozzátéve: ha az senki sem volt hajlandó. A bíró- értékítéletek esetleg felfokozot- ság ezek utón határozott most tak vagy eltúlzóak is, nem mi- az Facebook-niegosztók elleni nősülnek jogellenes cseleke- eljárás megszüntetéséről. detnek. Erre tekintettel „a vád­„A sérelmezett Facebook-be- lottak feljelentésben körülírt jegyzés, mely a vádlottak ál cselekménye nem jogellenes", tál megosztásra, azaz híreszte- ezért ellenük az eljárást a bí- lésre került, egy múltbeli, a ma- róság megszüntette. Az ítélet gánvádló által kiirt pályázattal nem jogerős. Fónai Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom