Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám
^ A HÉT TÉMÁJA 2016. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Sértett, elszigetelt és beteg emberekből lesznek magányos farkasok. Egy sikeres merénylet ösztönző lehet, ezért igyekszik mögéjük állni az IS MEGÁLLÍTHATÓ A MERÉNYLŐ? BLAKCKBURG, USA A virginiai műszaki egyetem 23 éves dél-koreai diákja előbb megölte exbarátnőjét és annak új szeretőjét az Ambler Johnston Hall kollégium egyik szobájában. Utána visszatért a saját szobájába, alaposan felfegyverkezett és hagyott maga után egy üzenetet, amiben az állt: „ti okoztátok ezt nekem“. Végül az osztályterembe ment és lemészárolt 30 embert, és magával is végzett. Oslóban autóba rejtett pokolgép robbant, ami nyolc embert ölt meg. Két órával később Utoya szigetén egy rendőrnek öltözött fegyveres tüzet nyitott a táborozókra, megölve 69 résztvevőt. Az elkövető Anders Breivik, 32 éves norvég szélsőjobboldali elveket valló szabadkőműves, tettét az iszlám és a bevándorlás elleni harcaként követte el. Börtönbüntetését tölti. A 20 éves Lanza megölte édesanyját, majd annak autójával a Sandy Hook általános iskolába hajtott, ahol 20 kisgyereket valamint hat tanárt lelőtt, végül magával is végzett. Az elkövető jómódú családban élt, általában magányos volt, de nem erőszakos, és rendkívül okos. Bár többek szerint személyiségzavarban szenvedett, tettének valódi oka nem derült ki. BOSTON, USA A Boston Marathon verseny célja közelében két robbanás történt, amelyben három ember vesztette életét és 144-en megsérültek. A merényletet a csecsen származású Tamerlan és Dzsohar Carnajev testvérpár követte el. Tamerlant a rendőrök később agyonlőtték, miután ő fegyverével halálosan megsebesített egy rendőrt. Bujkáló öccsét egy csónak alatt találták meg. Omar Mateen 2016. JÚNIUS 12. ORLANDO, USA Az USA történetének legvéresebb mészárlását követték el Orlando egyik melegbárjában, a támadót végül lelőtték. Az afgán származású Omar Mateen New Yorkban született. A mészárlást az Iszlám Állam is magára vállalta - Mateen állítólag hűséget esküdött az IS-nek -, de nem kizárt, hogy a ho- mofóbia váltotta ki a gyűlöletet. 2016. JÚNIUS 14. MAGNAVlULi, FRANCIAORSZÁG Abballa halálra késeit egy francia rendőrparancsnokot annak magneville-i otthona előtt, és túszul ejtette, majd meggyilkolta a férfi feleségét. A francia különleges egységek lelőtték az elkövetőt. Larossi Abballa megfigyelés alatt állt, mégis sikerült végrehajtania a merényletet. A rendőrség szerint a támadó az IS-re hivatkozott a túsztárgyalások során. Az elmúlt egy hét leforgása alatt 51 embert ölt meg két magányos terrorista. Mindkét esetnek köze lehet az Iszlám Államhoz (IS). A szervezet hónapok óta fenyegeti a labda- rúgó-Európa-bajnokságot is, a torna hatalmas biztonsági készültségben zajlik. Fábos Erika TERROR „A franciaországi merénylet és a múlt vasárnap Or- landóban történt mészárlás újabb fordulópontot jelenthet a nyugati világban elkövetett merényletek szempontjából - mondta Németh József Lajos, a biztonsagpolitika.hu szakértője. - Ha bebizonyosodik, hogy a támadás indítéka az Iszlám Állam céljaihoz köthető, tartani lehet attól, hogy a jövőben többen lesznek az ilyen jellegű, magányos elkövetők. Ez ugyanis nemcsak az elkövető számára jelent legitimizációt tettének elkövetésére, de példa és ösztönzés lehet az IS fanatikusai számára. Ezért a szokásos védelmi stratégiák mellett ezek megelőzésében sokkal nagyobb az átlagemberek felelőssége is. Minden gyanús, szokatlan észlelés nagyobb jelentőséggel bír.” Magányos farkasok, beteg emberek Végh József kriminológus azt mondta: a magányos elkövetők mindegyike különböző fokú, de pszichésen beteg ember. Profiljukban közös, hogy szűkebb környezetükből kivonultan, vagy bezárkózva élnek, rögesz- mések és problémáikért rendszerint másokat vagy az egész világot okolják. A depresszió, vallási vagy sport fanatizmus, függőség jellemzi őket. Ahogy egyre súlyosabb a betegségük vagy személyiségi zavaruk, úgy lesznek agresszívabbak is. „Többségük eleinte verbálisán gyűlölködik, majd egyre többet fantáziái arról, hogyan álljon bosszút azokon, akik őt ilyen helyzetbe juttatták - mondta Végh József. - Múltjukban megfigyelhető valamilyen személyes tragédia, trauma és legtöbbször küldetéstudattal rendelkeznek. Többségük csak gyűlölködik, de könnyen felhasználhatóak vallási fanatizálásra is, és van aki maga keres olyan szervezetet, amiben kultusza van az erőszaknak. Az, aki magának gyártja az ideológiát ugyanolyan veszélyes lehet, és belőlük van több. Ők klasszikusan magányos farkasként állnak bosz- szút és ha szimpatizálnak is valamilyen szervezettel, a személyes indítékaik az erősebbek.” Könnyű fanatizálni a 18-25 éveseket A kriminálpszichológus szerint ez az új helyzet nemcsak másfajta védelmi stratégiákat követel, de azt is, hogy bátor, nagyon jól felkészült pszichológusokat is bevonjanak a megelőzésbe. Minél jobban ismeri és érti az átlagember ezen beteg személyiségek a logikáját, annál nagyobb az esély, hogy időben felismerhető, mire készülnek. „Sokszor látjuk, hogy egy-egy tragédia után ott vannak a közösségi oldalakon, vagy a családtagok beszámolóiban a figyelmeztetések, de ezek csak utólag állnak össze egy érthető történetté. A magányos elkövetőkről szóló kutatásokból kiderül az is, hogy a merénylet napján általában egyértelmű jelzéseket adnak a külvilágnak.” Végh József azt mondja: nagyon nehéz megrajzolni azt a személyiséget és élethelyzetet, aminek együtteséből az derül ki, hogy valaki képes terroristának állni. Az azonban, aki kilátástalan helyzetben van, bizonytalan, elnyomva érzi magát, és olyan ideológiát vagy erős közösséget keres, amelyhez csatlakozhat, könnyebben befolyásolható. A terroristák nagy része azért fiatal férfi, mert jellemzően ebben a 18-25 éves életkorban szembesülnek azzal, hogy egyedül kellene boldogulniuk egy olyan világban, ahol kevés sikerélmény várja őket és amelyhez nem érzik, hogy szorosan kötődnének. Globalizálódik a terrorizmus Feledy Botond, külpolitikai szakértő szerint nem erősödik, inkább azt mondhatjuk, hogy szűk két évtizede a terrorizmus is gyorsuló tempóban globalizálódik. Ezt éljük meg jelentős változásnak itt Európában is. A valódi célok csak a lokális terrorizmus esetén - mint amilyen az észak-ír IRA vagy a baszk ETA volt - határozhatóak meg egyértelműen. A globalizált terrorista hálózatoknak az elsődleges célja önmaguk fenntartása, céljaik nem konkrétak, nehezen érthetőek. Feledy Botond szerint Európa kitettsége komolyan növekedett az elmúlt években: méretéhez és gazdasági súlyához képest megfelelő hadereje nincs, főleg nem távolabb is bevethető ereje; emellett a belső biztonsága is szétszabdalt a számtalan uniós tagállama közt, jóval kevesebb együttműködéssel mint ami az USA tagállamait jellemzi. A terroristák számára világossá vált, hogy a kontinens nem elég felkészült, tehát könnyebb eredményesen fellépniük. „Az, hogy az Iszlám Állam vállalta a legutóbbi akciókat, nem azt jelenti, hogy bármilyen módon részt vett ezek előkészítésében, vagy kidolgozásában | A magányos merénylőket a rendőrség nehezen tudja S idő előtt hatástalanítani Célpont lehet a francia labdarúgó-Európa-bajnokság 10 millió szurkolója? „Temetőt csinálunk az Eb-ből” - állítólag ezt mondta egy Face- book-ra kiposztolt videóban az a férfi, aki keddre virradóra Párizstól mindegy ötven kilométerre halálra késeit egy francia rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét. Az Iszlám Állam többször közölte az elmúlt hetekben, hogy támadásra készülnek az Eb idején - emiatt a hatóságok kiemelt kockázatúként kezelik a sporteseményt, ahova július 10-ig 10 millió szurkolót várnak. „Hatalmas a készültség, ami jól jelzi, hogy magas a kockázat - mondta Németh József Lajos. - Ez ahol ennyi helyszínen, ennyire sok ember van jelen, jellemzően mindig így van. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egy sportrendezvényen kevésbé elővigyázatos, még inkább agresszív emberek lehetnek. Ilyenkor a megelőzés és a veszteségek csökkentése a legfontosabb cél.” mondta Németh József Lajos. - „Ehhez a Közel-Kelettől Párizsig egy jól szervezett hálózat kelle- 'rte, amit biztosan nem sikerült kiépíteni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a szervezet stratégiai céljaival nagyon is összevág, ha egy sikeres merényletet végre tudnak valahol hajtani. Az IS érdeke, hogy a Közel-Keleten minél nagyobb legyen a káosz. Minél több arab ország érintett, annál könnyebb a térnyerésük”. Jókor lenni jó helyen A biztonságpolitikai szakértő szerint a magányos merénylők és az öngyilkos merényletek megjelenése újabb kihívás a terrorelhárítás szervezetei számára is. Ez azért nehéz feladat, mert ezekről a merényletekről nehéz abban a tervezési fázisban információt szerezni, amikor még megakadályozhatóak. „Az aszimmetrikus hadviselés fontos jellemzője, hogy a szembenállók különböző eszközökkel és eljárásrenddel rendelkeznek - mondta Németh József Lajos. - Ez a magányos merénylőknél még inkább érvényes. Igaz, hogy a technológiai fejlődés a korábbinál sokkal alaposabb adatgyűjtést tesz lehetővé, de egy zavart személyiségű ember fejével gondolkodni lehetetlen. Egy magányos merénylőt megakadályozni éppen ezért jobbára szerencse kérdése. Persze a terrorelhárítás is törekszik arra, hogy proaktív módon is információhoz jusson, vagyis nemcsak közösségi oldalakat, e-mai- leket vagy telefonokat figyel, hanem tágabb körből szerez információt és érzékel gyanús megnyilvánulásokat, de ez sem mindig elég. Láthatjuk, van amikor csak a cselekmény elindításakor lehet beavatkozni. Az, hogy abban a pillanatban, jókor jó helyen van-e egy olyan ember, aki segíthet megakadályozni a támadást szerencse kérdése is.”