Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám

2 KÖZÉLET 2016. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Többen is felelősek a gyöngyösi kislány ügyében Fegyelmik, kirúgások az éheztetés miatt Trócsányi: emelik a bírók bérét Három ütemben, először idén októbertől 5 szá­zalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 ja­nuárjától további 5-5 százalé­kos emelést kapnak - jelentet­te be Trócsányi László igazság­ügyi miniszter. A bírósági szer­vezet költségvetése önálló feje­zetként szerepel az állami bü­dzsében, a kormány csak to­vábbítja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ez irányú igényét - mutatott rá a tárcavezető. VR Menedékkérő támadott egy lányra Késsel támadott meg egy 19 éves lányt egy 20 éves pakisztáni férfi Buda­pesten, a Vili. kerületi Lujza és Magdolna utcák sarkán pén­teken. A józsefvárosi rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a rablót, akit este fél hétkor a János Pál pápa téren elfogtak. Az ese­tet, ahogy a férfi elvette a lány telefonját és pénzét, a kame­rák rögzítették, a rendőrség­nek így nem volt nehéz dolga. A pakisztáni férfit korábban a határon fogták el tiltott határ- átlépés miatt, majd menekült kérelmet nyújtott be. VR Pintér: nőtt az objektív biztonság A helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendel­kező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű, rendőri felhaszná­lása meghozta az elvárt ered; ményt - mondta Pintér Sándor beszédében a XXII. Országos Polgárőr Napon Sopronban. Míg 2010-ben négyszázhar- mincezer bűncselekményt kö­vettek el, addig 2015-ben már csak kétszáznyolcvanezret. VR Fél óra alatt elfogták a szatírt Egy 35 éves nő na­pozott a Margitsziget budai ol­dalán a hét végén, amikor egy férfi többször elment előtte, majd tőle nem messze önki­elégítést végzett. A nő azonnal hívta a rendőrséget, de a fér­fi addigra elhagyta a helyszínt. Az angyalföldi rendőrök át­vizsgálták a szigetet és fél óra múlva megtalálták az 55 éves M. Tibort, aki éppen egy bo­korból bújt elő. Hátizsákjában egy távcsövet találtak. VR A gyermekjóléti szolgálat veze­tőjének megbízása megszűnt, a család- és gyermekjóléti köz­pont irányítója és két család- gondozó pedig fegyelmi bün­tetést kapott, mert nem vet­ték komolyan a védőnői figyel­meztetést a halálra éheztetett gyöngyösi kislány ügyében. Csejk Miklós EGER Egy egész ország tette fel a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy sem a gyermekorvos, sem a védőnő nem veszi észre, ha halál­ra éheztetnek egy gyereket, hogy nem lép semmit a családsegítő szolgálat vagy a család- és gyér- mekjóléti szolgálat. Ráadásul egy olyan anya esetében, aki 2013- ban azzal került a hivatalok lá­tókörébe, hogy vészesen csont­sovány lett a harmadik gyerme­ke, akinek az volt a szerencséje, hogy elkezdett óvodába járni. Ott aztán már rendesen kapott enni, súlya hamar normalizálódott. Ko­rábban pedig eljárás indult szin­tén ellene, mert első házasságá­ból származó gyer­mekeit nem látta el. Kiskorú veszélyezte­tése miatt pénzbün­tetést és felfüggesz­tett szabadságvesz­tést is kapott. Senki, de még a szakértők sem értették, hogy egy ilyen speciális esetben, amikor a védőnő jelzi, hogy nem engedik be a lakásba, a háziorvos se nagyon látja a gyereket, miért nem lehet azonnal intézkedni. Aztán rövid időn belül kiderült, hogy a védőnő ártatlan, ő jelez­te minden szakmai szervezet fe­lé idejében, hogy akár baj is le­het a gyerekekkel, mert nem láto­gathatja meg őket. A konkrét eset kapcsán Csordás Ágnes, a Ma­gyar Védőnők Egyesületének el­nöke lapunknak elmondta, hogy „szükség lenne egy olyan jogsza­bályi környezetre, amely lehető­vé teszi az azonnali intézkedést, amikor a gyermek fizikai veszé­lyeztetettségét észleljük, például ha nem engedik be a védőnőt egy családhoz”. A gyöngyösi esetben védőnő eleget tett munkaköri kötelessé­gének, és jelezte a helyi család- segítő szolgálat felé, hogy a csa­lád nem engedi be. Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének el­nöke szerint a helyi családsegítő szolgá­lat szükség esetén akár rendőri segítsé­get is igénybe vehet, ha bajt észlel, vagy úgy érzik, hogy meg kell előzni a bajt. Az úgynevezett védelembe vétel során pedig a családot köte­lezhetik is arra, hogy együttmű­ködjön a család- és gyermekjólé­ti szolgálattal. A családvédelemmel foglalko­zó szakértők nem lepődtek meg, A szomszédok elmondása sze­rint a gyöngyösi család nem­csak bezárkózva élt, hanem félelemben is. A beszámolók szerint a szigorú apa az utcára sem nagyon engedte le a fele­ségét egyedül, vásárolni is csak ő járt. Utálta a modern kornak minden vívmányát, és ráadá­sul betegesen féltékeny is volt. Szakértők szerint az ilyen ese­tek hátterében gyakran valami­amikor több illetékes szakember felelősségét is megállapították pénteken a május 12-én meghalt másfél éves gyöngyösi kislány ügyében indított kormányhivata­li vizsgálat során. Közlésük sze­rint a helyi gyermekjóléti szolgá­lat vezetőjének vezetői megbízá­sa megszűnt, a család- és gyer­mekjóléti központ irányítója és két családgondozó pedig fegyel­mi büntetésben részesült. A Heves Megyei Kormányhiva­tal Gyöngyösi Járási Hivatalának illetékes osztályvezetője fegyel­mi büntetést kapott, vezetői meg­bízatása megszűnt. A szintén fe­gyelmi eljárás alá vont gyámügyi szakügyintéző pedig lemondott szolgálati jogviszonyáról. lyen személyiségzavar, pszichi­átriai vagy szenvedélybetegség húzódik meg. A környezet, a család, a szomszédok és roko­nok pedig sokszor a megfélem­lítés miatt nem jelentik, hogy valami nincsen rendjén. Olyan eset is ismert, amikor a józan ítélőképessége vész el egy csa­ládnak, és a beszűkült tudatál­lapotban lévő családtagok nem képesek felmérni, milyen kö­A Heves Megyei Kormányhi­vatal Hatvani Járási HivataJának tisztifőorvosa soron kívüli ellen­őrzést folytat a kislány házi gyer­mekorvosával szemben, szakfel­ügyelő főorvost kért fel az eset orvosszakmai kivizsgálására. A szakfőorvos által megküldött vé­leménnyel a tisztifőorvos azon­ban nem értett egyet, ezért az Or­szágos Tisztifőorvosi Hivatalhoz fordult az egészségügyi szakmai kollégium véleményének soron kívüli beszerzése érdekében. A területi védőnővel szemben lefolytatott vizsgálatában a kor­mányhivatal nem tárt fel hiá­nyosságot. A másfél éves gyön­gyösi kislány szüleit emberölés­sel vádolják. vetkezményekkel lehetnek a tetteik a gyerekre nézve. Csa­ládvédelmi szakemberek arról is beszélnek az eset kapcsán, hogy elképzelhető, az anya évek óta súlyos depresszióban szenved, és ilyenkor a környe­zetnek, szakembereknek, vé­dőnőnek, házi és gyerekorvos­nak kell észrevenni, hogy pszi­chológusra van szüksége egy anyának. Macska a forró bádogtetőn a nyerő PÉCS Szombaton este kiderült, hogy a szakmái zsűri szerint a Kecskeméti Katona József Szín­ház Macska a forró bádogtetőn című darabja lett a legjobb elő­adás a Pécsi Országos Színházi Találkozón. A legjobb rendezés Horváth Csabáé, aki a Te orszá­god című darabot vitte színre a Trafóban a Forte Társulattal. Az idei POSZT versenyprogramjá­ban 16 előadás szerepelt június 9-től 17-ig. A Kiss B. Attila és Só­lyom András által legfontosabb­nak ítélt előadásokat láthatta a zsűri és a közönség idén. Teg­nap az ünnepélyes díjátadó gá­lán hirdették ki az egyes kate­góriák győzteseit. VR A zsűri néhány díja: MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN Rendező: Zsótér Sándor Kecskeméti Katona József Színház HORVÁTH CSABA ATE ORSZÁGOD Forte Társulat/Trafó LEGJOBB Női FŐSZEREPLŐ: TROKÁNNÓRA MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN Kecskeméti Katona József Színház LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ: LÁSZLÓ KÖLT LEAR KIRÁLY Radnóti Miklós Színház, Budapest Későn szólunk a szexről a kölyköknek BUDAPEST A szülők, de sokszor az iskola is elkésik a fiatalok sze­xuális felvilágosításával, és sok a tévhit a fiatalok körében - mond­ta Timmermann Gábor szülész, nőgyógyász az Ml-en. A szakor­vos szerűit az egyik legelterjed­tebb tévhit, hogy megszakított közösüléssel biztosan elkerülhe­tő a nem kívánt terhesség, pedig ennek a módszernek gyenge a hatékonysága. Elmondta, hogy követendőnek tartja a holland modellt, ahol 18 éves lányoknak már ingyenes a fogamzásgátló tabletta, a szóra­kozóhelyeken pedig ingyen lehet automatából óvszerhez jutni. VR Azonnal kell intézkedni, ha bajban lehet a gyerek Bezárkózva, félelemben éltek, vélhetően depressziósán Tizenkét embert vettek őrizetbe Belgiumban, mert a hatóságok szerint tömeges merényletre készültek Terrortámadást akadályoztak meg Brüsszelben SfíiSSS Tizenkét embert vet­tek őrizetbe pénteken és szom­baton Brüsszelben, mert a gya­nú szerint újabb terrortáma­dást készítettek elő - jelentet­te be a szövetségi ügyészség. Hangsúlyozták, hogy mintegy negyven házkutatást hajtottak végre országszerte, és negyven embert kérdeztek ki. Az őrizet­be vételek során semmilyen in­cidens nem történt, sem fegy­vert, sem robbanószert nem foglaltak le. Egyelőre nem kö­zölt részleteket az ügyészség arról, mikor és pontosan hol akarták végrehajtani a terror- támadásokat az őrizetbe vett személyek. A holland nyelvű belga köztévé, a VTM beszámo­Katonák védik Brüsszelben a helyszíneket, ahol sokan nézik a focit lója szerint Brüsszelben akar­tak újabb terrortámadást vég­rehajtani, az egyik olyan hely­színen, ahol sokan nézik a bel­ga válogatott mérkőzését a ki­vetítőkön. Az időpont vélhető­en szombat délután lett volna, amikor Írországgal játszott a belga csapat. A VTM értesülé­sét az ügyészség nem erősítet­te meg, csak annyit közölt, hogy a helyzet „azonnali beavatko­zást” igényelt. Nevük mellőzé­sét kérő források arról számol­tak be, hogy a belga hatóságok szerdán olyan információ bir­tokába jutottak, amely szerint a Közel-Keletről nemrég indul­tak útnak az Iszlám Állam ne­vű terrorszervezet szélsősége­sei, hogy merényleteket köves­senek el Belgiumban és Fran­ciaországban. A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság miatt Euró- pa-szerte készültségben van­nak a hatóságok. Tavaly no­vemberben terroristák 130 em­bert öltek meg Párizsban, már­ciusban pedig a brüsszeli Za- ventem repülőtéren és egy met­róállomáson végrehajtott táma­dásokban 32 ember halt meg. A hatóságok szerint a feltételezett elkövetők kapcsolatba hozha- tóak egymással. A párizsi me­rénylők közül többeknek volt belga állampolgársága, és éltek is Brüsszel Molenbeek-Saint-Je- an nevű kerületében. Csejk M. Feltételezett terroristák Tirolban Az ausztriai Tirol tartomány­ban elfogtak három feltéte­lezett szélsőséges menedék­kérőt, akik a vád szerint Szíri­ái és iraki terrorista szervezet­ben harcoltak - közölte a hét­végén a tartományi rendőrség. „Nem engedjük, hogy bűnözők vagy terroristák bejöjjenek az országba” - jelentette ki Günt­her Platter, Tirol tartományi ve­zetője. Hangsúlyozta: ez a letar­tóztatás is megmutatja, hogy milyen fontos a határ mentén végzett rendőri ellenőrzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom