Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-11 / 136. szám
2016. JUNIUS 11., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Buszos szervezet: ki kell kényszeríteni a fizetések emelését Sakál, róka, borz: az erdőt járták és feltérképezték a kotorékokat az elmúlt hónapok során a barcsi diákok ► Folytatás az 1. oldalról BARCS Elhivatott tanulók és tanárok hónapokon keresztül végeztek felmérést a középrigó- ci területen, felmérve a ragadozó emlősök állományát. A Nemzeti Tehetség Program keretein belül 18 erdészeti és vadgazdálkodási technikus osztályos diák vállalt 60 óra szolgáltot, akiknek több önkéntes tanulótársuk is segített a tanórák után. Róka-, borz- és sakálkotorékokat kerestek és találtak, egy közel ezerhektáros területen.- Az erdészeti és vadgazdálkodási technikus tanulók tehetségfejlesztése volt a program legfontosabb célja a ragadozó emlősök állományának felmérése során - mutatott rá a pénteki záró konferencián Selyem ló- zsef erdőmérnök, programvezető. - A diákok kipróbálták a tanult technikákat, nem rettentek meg a nyakig érő földi szedertől és az ónos eső súlya alatt megroppant fák leküzdésétől sem, átvágtak sáron és vízmosásokon, hogy a terepviszonyokhoz alkalmazkodva végezzék el ezt az igen komoly munkát. Térképismeret, GPS-haszná- lat, kameracsapdák beprogramozása és kihelyezése, aranysakál akusztikus állományfelmérés, lábodi szaktábor, szinkronmegfigyelés, adatfeldolgozás és adatok kiértékelése szerepelt a tavaly októberben indult programban.- A teljes felmérés alatt összesen 94 kotorékot találtunk, melyek közt volt róka, borz, aranysakál, ideiglenes, nem használt is - összegezte az eredményeket a szakember. - A járt és lakott kotorékok között több köly- köt nevelő családot is találtunk: 6-8 borz-, 4 róka-, és 3 aranysa- kál-famíliát. A csúcstartó kotorék 17 kijárattal rendelkezett a szederrengetegben, miközben megtörtént a családok és revírek feltérképezése is. A kihelyezett nyolc vadkamerából minimum kettő dolgozott egyszerre, melyek több mint 20 ezer fotót készítettek, kilenc vadfajt rögzítve. A szinkronmegfigyelést a gímszarvas borjazási időszakában végezték: arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik ha a borjas tehén és sakál, illetve a borjú és a sakál találkoznak. A hallgatóközönség nagy sóhajjal konstatálta, hogy az aranysakál többször elhaladt a borjú mellett, így az észrevétlen maradt számukra.- Észak-déli irányú sávok mentén dolgoztunk, és 10-30 méterenként álltunk fel, majd ahogy haladtunk, rögzítettük a koordinátákat és a nyomvonalakat - mesélte Gergely Gibert a minta- területes felmérésről. - Szerettük volna az összes kotorékot megtalálni, amiket természetesen később vissza is ellenőriztünk.- A sakálok hangját körülbelül egy kilométeres körzetben lehet hallani, és a hangokat kijelölt helyeken rögzítettük - tette hozzá Nichter Róbert. - Több eszközt is használtunk ehhez, például analóg sakálhangloká- tort, megafont, és a válasz irányát tájolóval határoztuk meg, miután magányos hangot, sakállokált és hosszú üvöltést játszottunk le. Végül térképen rögzítették a sakálhangokat és a feltételezett kotorékok helyszínét is. A visszaellenőrzések egyelőre még nem zárultak le, és az óriási adatmennyiség kiértékelése is folyamatos. A rendhagyó és páratlan felmérés végleges adatait azonban majd hosz- szú távon tudják hasznosítani az erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek, kutatók. J. G. KAPOSVÁR Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke szerint szégyenletes eredménnyel zárult az idei bérmegállapodás. Aggasztónak tartja, hogy vélhetően 2017-ben sem javul számottevően a helyzet, a költség- vetésből várhatóan közel ötmil- liárd forinttal kevesebb jut a Volán-társaságok működtetésére. Ha nem emelkednek a fizetések, a családos, gyermeket nevelő, gyengén fizetett somogyi sofőrök egy része pályát válthat, s külföldre vándorolhat. Dobi István szerint nem véletlenül hangoztatják egyesek, hogy a bérfejlesztés nagyjából „egy jobb horog és egy bal egyenes” érzésével érhet fel, azaz a várhatónál lényegesen kevesebb mértékben nőtt a dolgozók keresete. Júniustól már a megemelt fizetést utalják az alkalmazottaknak, előzőleg visszamenőlegesen kifizették a külön- bözetet.- Szerintem az alkalmazottak bére alacsony és érdekvédelmi szervezetünk ezen az állapoton kíván változtatni - emelte ki Dobi. - Van, aki havonta 210-230 órát tölt a munkahelyén nagyjából nettó 110 ezer forint körüli összegért, miközben 30-40 millió forint értékű autóbuszt vezet 60-80 utassal. A Szaksz korábban kihirdette középtávú bérfelzárkóztatási programját, melyről nem mond le. Vagyis nem három százalék körüli éves emelésben gondolkodunk, hanem azt akarjuk megvalósítani, hogy három év alatt átlag 50 százalékkal emelkedjen az alágazatban dolgozók bére. Az elnök kifejtette: teljes összhangra van szükség az érdekvédelmi szervezetek között. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet partner minden olyan kezdeményezésben, mely ezt a célt támogatja. Szerinte már a jövőre kellene koncentrálni, azaz belátható időn belül a 2017-es bér- és jövedelemfejlesztési lehetőségekről volna célszerű beszélni. Hat szakszervezet, illetve szövetség működik a szakmában, az elnök úgy vélte, fogós kérdés, hogy miként képesek az együttműködésre. Úgy látja: ha egyes szervezetek vezetői nem változtatnak a hozzáállásukon és tagságuk ezt továbbra is hagyja, s nem kényszerítik ki a változást, akkor előreláthatóan jövőre is annyi béremelésre számíthatnak a munkavállalók, mint az idén. Ez a tények tudatában elkeserítő lehet. Az elnök rámutatott: amennyiben a tagság érdeke azt kívánja, a jövőben is határozottan fellépnek a munkáltatóval szemben, s bár jogi előírások miatt elképesztően korlátozott a sztrájklehetőség, de ha a helyzet úgy hozza, tiltakozik a Szaksz. Minden létező törvényes lehetőséget kihasználnak a siker érdekében. A kaposvári érdekvédő szerint fontos a közös munka, mivel egyes információk szerint nem túl rózsás a kilátás. A 2017-es költségvetés várhatóan nagyjából ötmilliárd forinttal kevesebbet biztosít a Volán-társaságok működtetésére. Ha a döntéshozók ezt elfogadják, akkor - szerinte - még nagyobb baj lehet a közlekedésben, s tovább romlik az alkalmazottak anyagi megbecsültsége.- Azt tapasztalom, hogy a dolgozók egy része tudomásul veszi a kialakult bérhelyzetet, fásultan beletörődik az egészbe - hangsúlyozta. - Fontos lenne ezen változtatni, az ösz- szefogás segíthet. H. M HIRDETÉS Június 12-én ünnepli 70. életévét NÉMETH ISTVÁNNÉ Nedevics Ágnes Ez alkalomból sok boldogságot, egészséget kíván: Szerető családja JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 ' GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG az EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 Ezen a hétvégén is miénk lesz a Deseda JUNIUS 11. SZOMBAT- MIÉNK A DESEDA! Egész napos programsorozat a Fekete István Látogatóközpont környékén. Délelőtt főzőverseny és sportjátékok. 13 óra: Kutyabemutató és állatsi- mogatás. 14 óra: Ismeretterjesztő előadások és foglalkozások, horgász és vízi vetélkedők. 15 óra: „Repülő-meglepetés / rókavadászat’’, 16 óra: Trés Hombres Band és a Mintagyerek. 17 óra: Távirányítós hajók bemutatói és a Fehér Holló Hagyományőrzők. 18 óra: Eredményhirdetés, 21 óra: Lobbanáspont - tűzzsonglőrök. Közben: Egészségfelmérés, arcfestés, kézműves foglalkozások.- Mesterségek napja a patcai Katica Tanyán. 14 és 18 óra között: Rostás Klára megmutatja a bőr megmunkálásának rejtelmeit és bőr kulcstartót lehet készíteni útmutatása mellett. JÚNIUS 12. VASÁRNAP - Mesterségek napja a patcai Katica Tanyán. 14 és 18 óra között: Rostás Klára megmutatja a bőr megmunkálásának rejtelmeit és bőr kulcstartót lehet készíteni útmutatása mellett. JÚNIUS 14. KEDD -17 óra: A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban az Ünnepi Könyvhét keretében kerül sor Takáts Gyula, „Újabb évek Dranga- lagban 1985-1988" címmel megjelentetett naplójának a bemutatására. A kötetről Szirtes Gábor, a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány igazgatója és Cséby Géza irodalomtörténész beszélget. MÉHEK: Csökölyben, a Dózsa György utcában egy ház felett körülbelül egy-két kaptárnyi méh, úgy összesen 35 ezer méhecske a kémény és a tető környékén kereste felelőtlen, gondatlan gazdáját. OKTATÁS: Jó lenne megszívlelni Gémesi, Schmidt, Pokorni gondolatait a kormánynak. Nyugalmazott iskolaigazgató TRIANON: Trianon még mindig tabu. Sajnos a diplomáciánk terméke. Úgy, mint a 95-ös országeladás. FOCI: A nemzeti érzelmű labda- kergetők egyik nyilatkozó zsenije, akit én csak Fürge- zokniként diagnosztizálok, a foci Eb-n máris a legjobb négy között látja a magyar csapatot. Az ország józanabbik fele még nem, de ő már látja a szebb jövőt! Van itt önbizalom, na meg persze pénz is, az dögivei. Csoknyai questor-ÜGY: Továbbra sem lehet tudni, hogy mi lett a Ques- tor-ügyben eltűnt 77 milliárd forinttal. A hatóságok csak az időt húzzák. Attól tartunk, hogy a károsultak a felszámolásból semmit nem kaphatnak. Dátum Név Kaposvár 06.03. Máté Dominik 06.04. Amanda Mirella 06. 05. Renáta Amanda Ferenc József Máté Balázs Dorina 06.06. Luca Viktória Jázmin Süti Hossz 2940 g 3310 g 2410 g 2810 g 1660 g 3660 g 3780 g 2730 g 2860 g 50 cm 53 cm 47 cm 51 cm 42 cm 57 cm 57 cm 52 cm 51 cm Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. i-mnins 9. kÖZÖtt Sí *3 Dátum Név Sjtiy Hossz Dátum Név Jenő Leonidász 2350 g 51 cm 06.07. Anna 3490 g 50 cm 06.08. Márton János Csenge Lívia Lujza Panna János 06.09. Amira Korina Klóé Marcali 06.03. Máté 3150 g 51 cm 3420 g 53 cm 3410 g 53 cm 1920 g 45 cm 352Óg 50 cm 3580 g 54 cm 06.04. Bence Tamás Méda Brigitta 06.09. Adorján Letícia SÉ Hossz 3150 g 52 cm 3100 g 56 cm 2250 g 46 cm 2700 g 51 cm 3600 g 54 cm