Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-31 / 126. szám
4. MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 31., KEDD kékhírek Eltűnt kajakost mentettek ■ Vasárnap délben kapták a fonyódi vízirendőrök a bejelentést egy eltűnt kajakosról, akiről csak azt tudták, hogy valahol Ábrahámhegy előtt borult fel. Az egyenruhások tíz percen belül a nádas közelében megtalálták a hölgyet, aki a felborult csónakba kapaszkodott. A rendőrök a nőt és a kajakot a szolgálati kisgéphajóba emelték és az ábra- hámhegyi strandnál épségben biztonságba helyezték. Karambol a 7-es úton BALATOMLEUE Két személyautó ütközött össze Balaton- lellén, a 7-es számú főút Rákóczi úti szakaszán. A balesetben ketten könnyebben megsérültek, az érintett útszakaszon félpályán, irányítás mellett halad a forgalom. Villámcsapástól gyulladt ki egy ház Villám csapott egy családi házba vasárnap késő este Niklán, a Berzsenyi Dániel utcában. A villámcsapás következtében a körülbelül száz négyzetméter alap- területű épület egyik helyiségének berendezési tárgyai meggyulladtak. A tűzhöz a marcali hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik egy vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg. Lebukott az önbíráskodó tini SOMOGYGESZTIM Siófok Ön- bíráskodás miatt kerestette a Kaposvári Járásbíróság azt a 17 éves fiút, akit vasárnap délután fogtak el a rendőrök Somogygesztiben. A nagy- szakácsi fiatalt a rendőrök a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő, majd a bűnügyi őrizetbe vették. Pár órával később Siófokon, a helyi rendőrök egy 37 éves budapesti férfit vettek szabálysértési őrizetbe, mert egy, a város külterületén történt igazoltatáskor fény derült arra, hogy férfinek nincs jogosítványa, mivel korábban a Budai Központi Kerületi Bíróság már eltiltotta a járművezetéstől ittas vezetés miatt. Melózott a vascsőtolvaj BALÁ5 . Éppen munka közben érték tetten a balatonkeresztúri rendőrök azt a tolvajt, aki egy használaton kívüli üdülő udvarán serénykedett, s darabolta fel az ott lévő vascsövet, melyből - mint azt elismerte -, korábban már úgy 40 méternyit ellopott. A férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták ki. Május végéig kell nyilatkozniuk a civileknek az egy százalék felhasználásáról Atao-bevallás határideje is lejár Sokba is kerülhet a feledékenység ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Amennyiben a támogatás felhasználásáról szóló összesítést elmulasztják határidőig leadni a civilek, vagy számszaki hibás adatokat közölnek, nem az elszámolandó összeget szerepeltetik, esetleg az adatok javítására kitűzött határidőt elmulasztják, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a következő évi felajánlások lehetséges kedvezményezettjei közül. Az országban 1111, Somogybán összesen tizenhét szervezet járt így az idén, Kaposváron például négy, Siófokon három. Van köztük gyerekek speciális nevelését segítő, vitorlázást támogató, vagy szemészeti alapítvány, természet- járó, illetve nyugdíjas egyesület. A nagyatádi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub vezetése például maga döntött úgy, hogy már nem kíván élni a lehetőséggel.- Nem igazán érkeztek már hozzánk felajánlások - mondta el érdeklődésünkre Antal Józsefné, a klub vezetője. - A kétezres években még inkább jellemző volt, hogy minket választottak az adózók, most nemigen döntenek így az emberek. Igaz, nem is igazán járUgyancsak május 31. a társa- ságiadó-bevallás és az elektronikus beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének határideje. Ehhez az elektronikus űrlap és a kitöltő program az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról tölthető le. Azok a nonprofit szervezetek, amelyek 2015-ben vállalkozásból bevételt nem értek el, illetve költséget, ráfordítást nem számoltak el, azaz társaságiadó-alapjuk nincs, a társaságiadó-bevallást kiválthatják egy nyilatkozattal, amit ugyancsak május 31-éig nyújthatnak be. tunk ennek utána. A harminc tagú egyesületben erre nem nagyon akad vállalkozó, a férjemmel mi vagyunk a legidősebb tagok, 82, illetve 85 évesen. Inkább az aktív klubéletre koncentrálunk, sokfelé járunk fellépni, a mostani gyereknapon például 1545 palacsintát sütöttünk a gyerekeknek.- Nálunk egyszerűen az történt, hogy elfelejtettük mi is és a könyvelő is a dolgot - indokolta a lehetőségből való kizárást Kis-Gali János, a Zselic Természetjáró Egyesület vezetője. - Pontosabban nem jutott el hozzánk időben a levél, melyben felhívták erre a figyelmünket, mire megkaptuk, addigra meg már késő volt. Nagyjából százezer forintot nem kaptunk így meg, ami ha akarom, nem nagy pénz, de nekünk igen. Jó pár kirándulást meg tudtunk volna szervezni belőle. Régebben ennél többet kaptunk, ám ma már a tagjaink kilencven százaléka hetven év körüli, ők pedig már nem rendelkezhetnek az egy százalékról. Márkus Kata A kisnyugdíjasok száma növekszik Somogybán Generációk ropták együtt a Boróka Táncegyüttes negyvenedik jubileumi gáláján Valamennyien egy nyelvet beszélnek A tánc közös örömét élhették át a szombati gálán BARCS Több generáció képviselői egyszerre álltak színpadra szombaton Barcson, a Boróka Táncegyüttes 40. jubileumi táncgálája apropóján. A 70-es években alakult csoportok közül kevesen büszkélkedhetnek négy évtizedes folyamatos működéssel, és az alapítók, egykori együttes és művészeti vezetők közül jó páran még ma is táncoltak a közönségnek. Az 1976-os kezdetekre Békési Margit főszervező úgy emlékszik, mint a táncolni szerető barcsiak és az energiával, lendülettel és ötletekkel teli vezetők szerencsés találkozása.- A negyven éve formálódott csoport jóban-rosszban kitart, nélkülük szegényebb lenne a város - fogalmazta meg ünnepi köszöntőjében Karvalics Ottó polgármester. - A tánc segítségével nem csak egy történetet mesélnek el, hanem átadják a hitüket, nem csak a testükkel, hanem a lelkűkkel is táncolnak. A többszáz résztvevő az est során 1975 karácsonyára utazott az időben, amikor a művelődési ház karácsonyi bulijában egy maroknyi csoport táncházat hozott össze, majd ezt követően alakult meg a barcsi tánccsoport, mely akkor még az Ifjúmunkás Tánc- együttes nevet viselte. A fellépések előtti próbák izgalmába, feszültségébe, a rendszeres gyakorlások izzasztó légkörébe többen újra beleszerettek: valamennyi évtized táncosai színpadra álltak. A Boróka Táncegyüttes sikere negyven éve töretlen: a helyi hagyományokat, a megyét és az országot többek között Lengyelországban és Olaszországban képviselte, és megkapta Somogy megye közművelődési díját is. A felcsíki koreográfiájával az országos ifjúsági néptáncantológián kapott helyet, melyen csak az ország legismertebb és legsikeresebb néptáncegyüttesei léphetnek fel. Merczel István a Néptánc Szövetség elnöke a jubileumra ajándékot adott az együttesnek és a tánccsoport relikviáiból kiállítás nyílt a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyen. J. G. KAPOSVÁR Rendes közgyűlését tartotta a Kaposváron a huszonkét évvel ezelőtt alakult Somogyért Egyesület. Az előző évi munka értékelése és a 2016-os feladatok megfogalmazása mellett állást foglaltak a környezetünket érzékenyen érintő néhány fontos kérdésben. Ezekről Gyenesei István a Somogyért elnöke adott tájékoztatást: - Indokolatlannak, és a helyi közösségek mozgástere korlátozásának tartjuk az önkormányzatok önállóságát szűkítő, a külső beavatkozás lehetőségét növelő tervezett intézkedéseket. A somogyi aprófalvak élete szempontjából kifejezetten hátrányosnak ítéljük azokat a szabályozókat, amelyek a kistelepülések mindeneseiként szolgáló polgár- mesterek bérét méltatlanul alacsony szinten korlátozzák., - Somogybán a nyugdíjasok aránya nagymértékben emelkedik - tette hozzá. - Az országban az egyik legalacsonyabb jövedelmi színvonalból következően megyénkben a kisnyugdíjasok száma növekszik, a nyugdíjak reálértéke csökken. Egyetértünk a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének vezetőivel, hogy a tervezett, egységes 0,9 százalékos nyugdíjemelés nem elégséges a szépkorúak életszínvonalának megőrzéséhez. Különösen érthetetlennek tartjuk ezt annak tükrében, hogy Magyarország jobban teljesít és a reálbérek nyolc százalékkal emelkednek. A nyárias idő és a jó társaság feledteti a gondokat ÍTsKT* fi lijlU-J , «Ml ■mp