Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-30 / 125. szám

Megtréfálta a bajnoki cím esélyesét a Royal Fröccs KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A nyol­cadik tavaszi forduló mérkő­zéseit rendezték a Maker Au­tó Kupa III. osztályú kaposvári városi kispályás labdarúgó-baj­nokságban. - A játéknap első mérkőzésén, a játéktéren 8-7- re diadalmaskodó Lamello Ad­renalin FC végül 3-0ra elveszí­tette a mérkőzést, hiszen egyik játékosuk jogosulatlanul szere­pet a találkozón - tájékoztatta lapunkat Böröczi Zoltán főszer­vező. - A hetek óta gyengélke­dő Balatonátúszás ezúttal sem kászálódott ki a gödörből, most a Nyár FCtől kaptak ki négy gólos különbséggel. A Rákóczis szülők gárdája még kapaszko­dik a dobogós helyért, egy fon­tos láncszem viszont megvan, a Magiszter gárdájának legyő­zésével. Érdekes meccset ví­vott egymással a Royal Fröccs és a Matracvarázs gárdája. Az előny végég a Matracvarázs­nál volt, de ellenfelük nem adta fel a vége előtt egyenlített, sőt a véghajrában a győztes találat megszerzésére is volt esélyük. A KOD1 Bt. Halboltnak az Ama­tőrök ellen, míg az Őrei csapa­tának az Igái ellen nem okozott gondot a bajnoki pontok be­gyűjtése. Kun Z. Eredmények A Maker Autó Kupa 19. fordu­lójának eredményei: FC Me- iszterics-Lamello Adrena­lin FC 3-0; Jogosulatlan játék - óvás után. Pek-Snack Bala- ton-átúszás-Nyár FC 1-5; Ma­giszter FC-Rákóczis szülők 2-6; Royal Fröccs-Matracva­rázs 3-3; Amatőrök 2011- KODIBt. Halbolt 0-3; Igal- Orci 2-7. A bajnokság állása: 1. Őrei SE (42 pont), 2. Matrac­varázs (40), 3. Rákóczis szülők (38), 4. Pek-Snack Balaton-át- úszás (37), 5. Meiszterics FC (33), 6. Lamello-Adrenalin FC (26), 7. KODI Bt. Halbolt (25), 8. Magiszter FC (23), 9. Nyár FC (23), 10. Igái SE (22), 11. Roy­al Fröccs (12), 12. Amatőrök 2011 (7). A következő forduló (június 1., szerda) párosítása - 17 óra: Nyár FC-FC Meiszterics, 17.45 óra: Matracvarázs-Ama- tőrök, 18.30 óra: KODI Bt. Hal- bolt-FC Magiszter, 19.15 óra: Pek-Snack-Balaton-átuszás- Orci, 20 óra: Rákóczis szűlök- Igal SE, 20.45 óra: Lamello Ad­renalin FC-Royal Fröccs. Kiss Norbert ezüstérmet nyert a vb-n TEKE Egy arany-, három ezüst­ös két bronzérmet nyert a ma­gyar válogatott a horvátorszá­gi Novigradban rendezett te­ke-világbajnokságon. Nagy Bea, Tóbiás Anett, Sol­tész Kata, Fekete Ágnes, Tóth Dorottya, Hegedűs Anita, Tóth Katalin, Hári Boglárka összeállítású női U23-as csa­pat világbajnok lett. A felnőttek között Tímár Edina egyéni összetettben, a kaposvári nevelésű Kiss Nor­bert egyéniben, a Karsai Lász­ló, Sáfrány Anita kettős pedig vegyespárosban nyert ezüst­érmet. ■ 2016. MÁJUS 30., HÉTFŐ Orrvérzésig küzdöttek a műfüvön a pontokért MŰFÜVES BAJNOKSÁG A hatodik forduló mérkőzéseivel folytató­dott a nagybajomi Szántó hús kupa műfüves labdarúgó-baj­nokság. - Ha az első összecsapá­son nyert volna a Vése együtte­se, akkor szorosabb lehetett vol­na a tabella eleje - tájékozatta lapunkat Véber László főszerve­ző. - Ennek megfelelően úgy is kezdtek. Bátor játékkal rukkol­tak elő, ami a vezetéshez jutat­ta őket. Az Oázis a kezdeti ide­ges játékot maga mögött hagyva két gyors választ adott a félidő vége előtt, ezzel máris ők vezet­tek. A második félidőben is to­vább „daráltak" a csapatok, de gólt ismét csak a fagyisok sze­reztek, ráadásul ismét kettőt. Erre aztán már a Vése eggyel sem tudott válaszolni, pedig jó pár lehetőségük adódott. A Se- gesdi öregfiúk-Vásártér falábú­ak találkozón az egy gól ellené­re izgalmas mérkőzést láthattak az érdeklődők. A kis figyelmet­lenséget a Segesd kihasználta. Mindkét csapat végig próbálta bevenni az ellenfél kapuját, de ez a Falábúaknak nem sikerült, s így maradt a számukra ismét a vereség. A folytatásban kétszer is vezetett a Kolping alakulata, de a végére mégis az egy pont­nak tudtak örülni, mert a fiata­lok mindkétszer egyenlítettek. Volt olyan ifi körös játékos, aki orrvérzésig küzdött igaz ehhez kellett az ellenfél feje is, de vét­len volt az ütközés, s nem volt harag. Kun Z. Eredmények A hatodik forduló eredményei: Vése-Oázis Fagyizó 1-4; Se- gesdi Öregfiúk-Vásártér Falá­búak 1-0; Kolping Iskola-Ifikor 2-2. A nagybajomi Szántó hús műfüves labdarúgó-bajnok­ság állása: 1. Oázis Fagyizó (18 pont), 2. Vése (10 pont), 3. Ifi­kör (7 pont), 4. Segesdi öregfi­úk (7 pont), 5. Kolping Iskola (6 pont, x), 6. Vásártér Falábúak (3 pont). Az x-el jelölt Kolping Isko­la együttesétől egy büntetőpon­tot levontak. A hetedik fordu­ló programja (május 31., kedd), 18 óra: Kolping Iskola-Vése. 18.45 óra: Ifikör-Vásártér Falá­búak. 19.30 óra: Segesdi Öreg- fiúk-Oázis Fagyizó. Segítik a tehetséges lovasokat DÍJLOVAGLÁS A Török Lovasta­nya „Barátom a ló” elnevezéssel tehetséggondozó programot in­dított útjára, amely a dél-dunán­túli tehetséges lovasok segítését tűzte ki célul. Somogy-, Bara­nya-, Tolna és Zala megyét érinti a program. Az első felvételi vizs­gákat tavasszal rendezték, ame­lyen szép számmal vettek részt a lovasok. Mivel csak néhány lo­vasnak a szülei rendelkeznek olyan anyagi háttérrel, hogy megfelelően tudják támogatni gyermekünket, a Török Lovas­tanya Lovas Klub és a Mon Che­rié Fogyatékkal Élők Rehabilitá­ciós Lovas Sport Egyesület pró­bál lehetőséget biztosítani az ép és fogyatékkal élő lovas tehet­ségek részére, hogy céljaikat elérhessék. Kun Z. Csak döntetlent játszott a másodosztály listavezetője A Pofára SE sem úszta meg pontvesztés nélkül a WIN Team ellen a Meiszterics Autósiskola Kupa kispályás labdarúgó-bajnokságban. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A 19. fordulót rendezték a Meiszte­rics Autósiskola Kupa II. osztá­lyú kaposvári kispályás labda­rúgó-bajnokságban. - A nyitó- mérkőzésen a Zsíroskönyér FC könnyedén verte a Megmentő- ket, majd a Partner Kisáruház- küzdelmes mérkőzésen bizo­nyult jobbnak, a Lechler Autó­festék csapatánál - tájékoztatta lapunkat Böröczi Zoltán főszer­vező. - A várakozásoknak meg­felelően nagy csatát hozott a So­mogy Sportja-Investment der­bi. Az első félidőben az Invest­ment került előnybe, majd a for­dulás után egyenlített ellenfe­lük. A rengeteg helyzetet elpus­kázó Somogy Sportja ezzel el is lőtte puskaporát és az Invest­ment jól használta ki az adódó lehetőségeit, így megérdemel­ten nyerte a sportszerű mérkő­zést. Á folytatásban a Kaposgép a Postás ellen, míg a Lakics Kft. a Monster Eagles ellen győzött gondmentesen. Az utolsó mécs­esén a WIN Team szerzett ve­zetést az éllovas ellen, sőt a gó­lon kívül még legalább öt ordító nagy helyzetet is kihasználatla­nul hagytak, fordított az éllovas, de 25 másodperccel a vége előtt egyenlített a WIN Team, így a Lakics Kft, után a Pofára SE el­len is pontot tudtak szerezni. Nem igazán ment a játék a világos mezes Postás együttesének a Kaposgép elleni mérkőzésen Több kaposvári is az élmezőnyben végzett az első viadalokon Gyűjtötték az érmeket az ob-n KAJAK-KENU Megkezdődött a kajak-kenu versenyszezon, ahol a Kaposvári Vízügyi SC versenyzői is rajthoz álltak. A szezon első hosszútávú verse­nyei az Osztrák Maraton Baj­nokság, valamint a Hídépí­tő kupa voltak. Ezek a verse­nyek kiváló felkészülési lehe­tőséget biztosítottak a május végi Maraton Országos Baj­nokságra. A Faludy András és Horváth Attila által felké­szített kajakos különítmény mindegyik megmérettetésről értékes helyezésekkel térhe­tett haza. Az utánpótlás kor­osztályban külön említést ér­demel Szerafin Zsófia teljesít­ménye, aki folytatva a tavaly megkezdett sikersorozatát, az idei év mindkét versenyén do­bogóra tudott állni. Az Orszá­gos Bajnokságon nagyon tak­tikus versenyzést mutatott be és az utolsó pillanatig ver­senyben volt az aranyéremért. A Tapaszti Bence, Gubucz Ben- de duó ezúttal leszorult a do­bogóról, de a megszerzett ötö­dik hely is rendkívül értékes, figyelembe véve a korosztály erősségét. A masterseknél a Tapaszti Péter - Csima Ferenc duó szállította az aranyérmet. A mix párosoknál pedig két kaposvári egység is dobogóra állhatott. A Csima Laura, Csi­ma Ferenc duó első, a Horváth Lilla, Horváth Attila páros pe­dig harmadik lett. Kun Z. A Kaposvári Vízügyi SC sportolója, Csima Laura remek eredményeket ért el az első versenyeken Nem bírt egymással a WIN Team és a Pofára SE csapata Pontokat vesztettek 5 A Meiszterics Autósiskola Kupa 19. fordulójának ered­ményei: Zsiroskönyér FC-Meg- mentők 9-1; Partner Kisáru- ház-Lechler Autófesték 6-3: Somogy Sportja All Stars-ln- vestment 1-4: Postás SE-Ka- posgép 0-4; Lakics Kft-Mcns- tet Eagles 6-3: WIN Tearn-Po- fáiv: SE 3-3: A 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Pofá­­ra SE-Somogy Sportja All Stars 7-2. A bajnokság állása: 1. Po­fára SE (49 pont). 2. Lakics Kft. (48). 3. Zsiroskönyér FC (42), 4. Kaposgép (35), 5. Partner Kis- áruház (32). 6. WIN Team (30), 7. Monster Eagles (29), 8. So­mogy Sportja AH Stars (20), 9. Investment (17), 10. Lechler Autófesték (11), 11. Postás SE (9), 12. Megmentök (5). A következő forduló (május 31., kedd) párosítása -17 óra: Pofára SE-Zsíroskönyér FC. 17.45 óra: Megmentők-La- kics Kft, 18.30 óra: Kapos- gép-Somogy Sportja All Stars, 19.15 óra: Monster Eagles- Partner Kisáruház, 20 óra: In- vestment-WIN Team. 20.45 óra: Postás SE-Lechier Autó­festék. Csima, Horváth ésTapaszti is győzelmet ünnepelhetett IMMi I mm WfíSHW vl \ ;{ .MI S . KI férfi U14 2 km: ...7. 2 km: ...18. Spingár Petra, irfi U16 2 km: ...7. Vadócz .....18. Kardos Olivér. lt on Országos Bajnokság, Győr, MK1 női Ull 5 km: ...2. Szerafin Zsófia. MK1 férfi U13 10 km: ...12. Faludy András. KI nói U14 10 km: ...24. Stadler Dóra. K2 férfi U1410 km: ...5. Tapaszti Bence, Gubucz Bende. KI női U1615 km: ...26. Spin­gár Petra. KI férfi U16 15 km: ...13. Vadócz Ákos ...19. Kardos Olivér. K2 férfi felnőtt 30 km: ...6. Horváth Gergő, Vass Ben­ce. KI férfi masters 10 km: ...3. Tapaszti Péter. K2 férfi masters 10 km: 1. Tapaszti Péter, Csima Ferenc. K2 mix 10 km: 1. Csima Laura, Csima Ferenc. 3. Horváth Lilla. Horváth Attila. KI nói egye­temista 10 km: 1 Csima Laura. ........................................................u

Next

/
Oldalképek
Tartalom