Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám

0 INTERJÚ • 2016. MÁJUS 29., VASÁRNAP Kapás Boglárkát is meglepte az Eb-szereplés, ami rengeteg erőt ad neki. Elárulta: Egerszegi Krisztina az egyik példaképe, az anyukája pedig a másik. „Most nincs más, gőzerővel Rio” Kapás Bogi volt már olimpiai bajnok, igaz ifjúsági korosz­tályban. Augusztusban, Rióban már felnőttként szerezhet érmet. Azt mondja, ez a célja és az érem színe nem annyira érdekli. A múlt heti Európa-bajnokság magyar hősnője szerint az volt a titka Londonban, hogy újra annyira szerelmes az úszásba, mint gyerekkorában volt. Fábos Erika- Kellemes meglepetés volt a négy aranyérem, amivel a legeredményesebb magyar versenyző lett Londonban. Érez­te, hogy ilyen jó formában van?- Nem, én sem számítottam arra, hogy négy aranyéremmel jövök haza. Kettőre gondoltam és egyben még biztos is voltam, de erre álmaimban sem mertem volna gondolni, sőt arra sem, hogy ilyen jó időt tudok úszni 400 gyorson. Fantasztikus ér­zés. Nagyon jól sikerült ez a ver­seny, elképesztően pozitív élmé­nyekkel jöttem haza. Főleg az ad rengeteg lendületet és erőt a felkészülés folytatásához, hogy nem érzem úgy, hogy már el­értem a csúcsot. Nagyon bízom abban, hogy életem formája Ri­óban jön ki.- Ilyenkor egy nagy verseny után van pár nap pihenő, vagy azonnal irány az uszoda?- Nem volt pihenő, megy to­vább az élet, mintha mi sem tör­tént volna. Reggel hatkor már csobbanok. Máskor pihentem volna, de augusztusban olimpia, úgyhogy az Eb tulajdonképpen a felkészülés része volt, nincs pihenés, folytatódik az olimpiai menetrend.- Ezt hogy képzeljük el, mennyit edz mostanában?- Heti tíz edzés van, napon­ta két úszóedzés és egy erősítés. Reggel hatkor kezdünk, fél tíz­kor végzek, aztán délután fél öt­től fél hétig megint úszás, akkor már kondizás nélkül. Heti egy nap pihenőnk van vasárnap, de mostanában akkor is lejárok az olimpia miatt. Ritkán azért ki­hagyom és szabad az az egy nap.- Amikor mégis, azzal mit kezd?- jaj, nagyon gyorsan eltelik, úgyhogy néha azt is megteszem, hogy semmit, hogy úgy érez- zem, tovább tart. Amúgy akkor szoktam barátnős programokat csinálni, vagy anyuval kertész­kedünk, közösen főzünk vala­mit - ezek nagyon feltöltenek.- Szóval akkor vasárnap kivételé­vel mikor csörög az óra?- Öt előtt kicsivel. Mióta is? (- 1999 óta versenyzek, vala­mikor 9-10 évesen jöttek be a reggeli edzések, szóval 13 éve.- Meg lehet ezt szokni, vagy nem ez a legnehezebb?- Az a legtöbb, hogy megszok­ja az ember, megszeretni ezt nem lehet. Fáj. Főleg télen. Meg az úszásba is bele lehet unni. Azért sok. Előfordult, hogy azt gon­doltam, elég, és olyankor hosz- szú időszakok is voltak, amikor az úszás nehezebb volt, mint fel­- Igen, kétszer is. Csak szim- patikusabb lett. Ő a versenyzői példaképem, de ezzel nem va­gyok egyedül szerintem. Az élet­ben meg az anyukám. Tisztelem azért, ahogy éli az életét, ahogy egyedül felnevelt bennünket, és azért is, amekkora szeretettel és elvárások nélkül segíti és támo­gatja a kezdetektől a pályámat.- Ilyenkor, amikor megérkezik, mivel várja az édesanyja? Van va­lami szokásos verseny utáni ün­neplés?- Igen, van, az sem változott gyerekkorom óta. Meggymár­tás főtt hússal és krumplipüré- vel. Nagyon jól tudja csinálni, ez az az étel, amiből bármennyit meg tudnék enni.- És meg is ehet? Vagy ilyenkor olimpia előtt a táplálkozás is na­gyon ki van találva?- Előírják, hogy mennyi szén­hidrát és mennyi fehérje ehe­tő, de a súly azért alkat kérdése is. Aki hízásra hajlamos, annak sokkal jobban kell figyelnie. Én a másik véglet vagyok, ne­kem arra kell vigyáznom, hogy ne fogyjak le, de most rendben van a sú­lyom. Igaz, ettől függet­lenül az evés kicsit nyű­gös dolog, mert laktóz- és gluténérzékeny vagyok, szóval sok variálással tu­dom megoldani, hogy olyat egyek, ami nem árt.- Olyankor már nem annyi­ra. Amúgy meg alapból elég so­kat mosolygok, ilyen vagyok. Előtte viszont nagyon izgulok. A döntők általában este vannak, úgyhogy délután még szoktunk egyet rápihenni. Én olyankor már nem bírok aludni, kattog az agyam, csak az úszás megy a fe­jemben. De ez nem baj, ez jó fe­szültség, ebből energia lesz a me­dencében.- Ha már említi a medencét: sok úszó mondta, hogy milyen jó a londoni medence, mert nagyon gyors. Ez mit jelent?- Azt, hogy az egy mély me­dence, háromméteres vízzel, amiben jó a felhajtóerő. Számít. De az is, hogy milyen hőmérsék­letű. Általában 26-27 fokos. Ha csak kicsit melegebb, már nem jó. Nehezebben jön a levegő, fő­leg hosszú távokon jobban kime­legszünk, könnyebb elfáradni. Névjegy.- Tehát akkor meggymártáspar- ti volt London után.- Nem, nem volt. Anyu is kint volt velem, és csak egy nappal ért haza hamarabb, nem fért be­le a főzés. De nem baj, lemondok róla, az sokkal jobb, hogy ott volt velem a versenyen.- Mielőtt felállnak a versenyzők a rajtkőre, legtöbben komor áb- rázattal, koncentráltan vetkőz­nek és készülődnek. Ön mindig nagyon oldott és mosolyog. Nem izgul, vagy csak nem látszik? KAPAS BOGI • 1993. április 22-én született Debrecenben. • Többszörös Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes úszónőnk. 2008-ban Pekingben a magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagja volt és ott volt Londonban is, Rióban mára harmadik olimpiáján vesz részt. • 2015-ig a BVSC, 2016-tól az Újpesti TE úszója. • Az ELTE másodéves hallgatója.- A nyár akkor csak az olimpiá­ról szól. Pihenni, nyaralni mikor és hogyan fog?- Szeptemberben. Apukám Er­délyben él, hozzá megyek, de ez­úttal egy nagyobb családi társa­sággal. Várom már nagyon. Na­gyon szeretek vele lenni és Er­délyt is nagyon szeretem. Olyan érdekes az élet. Édesanyám Er­délyből származik, ott is szüle­tett, de eljött onnan, az apukám meg éppen ott találta meg a bol­dogságát, pedig nem is onnan va­ló. Cseréltek. Én meg örülök en­nek, nekem az az igazi, felhőt­len kikapcsolódás, amikor ott le­hetek.- Valahol olvastam egy néhány évvel ezelőtti nyilatkozatát, ahol határozottan beszél arról, hogy nem szeretne sokáig versenyez­ni, mert eddig az élete csak az úszásról szólt, és Rio után abba fogja hagyni. Még most is így gondolja?- Most, hogy ennyire élvezem megint az úszást, már nem így látom. Ez az új érzés most kicsit bezavart a terveimbe. Most azt gondolom, hogy ezt szeretném még és még. Persze nyilván a riói eredmény is befolyásol majd, nem tudom még megmonda­ni, mit hoz a jövőm. ^ - Elégedett mivel lenne?- Egy éremmel. Mind­egy, milyen. De ha mond­juk életem legjobbját úszom, és tegyük fel ne- m gyedik leszek, azzal is bol­dog tudok majd lenni.- Szóval a medencék is segítet­tek. Mindenesetre nem ezen múlt, hogy a magyar úszócsapat leiskolázta Londonban Európát. Ennek mi a titka, mit gondol?- Szerintem mostanra érett be a mi versenyzői generációnk, és nagyon támogató a légkör. Rá­adásul a fiatalok is nagyon jól jönnek utánunk. Sokan vannak, akik beléphetnek a mostani na­- Akkor azt nem tudjuk még, melyik olimpia után, de amikor majd befejezi, mi lesz a folytatás, hogy tervezi?- Pszichológiát hallgatok az ELTE-n, és nagyon szeretem. Ép­pen azért kezdtem el, mert azt gondoltam, ha sportpszicholó­gus leszek, abban nagyon ered­ményesen tudom majd használ­ni a sportolói, versenyzői tapasz­talataimat. Remélem, lesznek olyan eredményeim, amelyek segítenek ebben. Mondjuk egy olimpiai érem, az komoly hitele­sítés lenne. gyök helyére. Nagyon tehetsé­ges gyerekek vannak a követke­ző generációban. A Jövő Bajnokai Program nagyon sikeres. Olyan születésű gyerekeket támogat, akik 2021-ben lehetnek a csú­cson, arra a vb-re lett kitalálva, közben 2017-ben lesz a budapesti verseny, de ez nem baj, a lényeg, hogy nagyon jó az utánpótlás is.- A nagy időeltolódásra készül­nek? Itthoni idő szerint késő éj­szaka kell majd versenyezni az olimpián.- Fogunk, de még nem tudom, hogyan. Vannak olyan országok, ahol eleve olyan bioritmus sze­rint zajlik a felkészülés és éjsza­ka vannak az edzések. Öt nappal korábban fogunk kiérkezni, az mondjuk lehet, hogy kevés egy ekkora átálláshoz.- Ezenkívül a Zika-vírust is sokan emlegetik. Beszélnek erről egy­más között?- Nem és még nem is gondol­tam erre. Kapunk oltásokat, és azt mondták, rendben lesz, nem szeretnék ettől félni.- Azt lehetett hallani, elfogadott gyakorlat, hogy az uszodában akár büntetik is a sportolókat, esetleg verik a versenyzőket. Ilyet tapasztalt?- Ez nem most kerül elő elő­ször. Hallottam arról, hogy ko­rábban volt ilyen, de a mi kor­osztályunk, ez a generáció már nem ilyen körülmények között készül. Más módszerek van­nak, és nekem semmi rossz él­ményem nincs az elmúlt 17 év­ről. Sőt, én nagyon hálás va­gyok a sorsomnak, hogy egy uszodában kötöttem ki, és ren­geteg mindent kaptam a sport­tól. Küzdeni tudok, fegyelme­zett vagyok, tudom, hogy az eredmények lemondással jár­nak. Megtanultam, hogy a le­mondásnak mindig van ered­ménye. Ezt én mind annak kö­szönhetem, hogy ebben a kö­zegben nőttem fel.- Hogy kötött ki az uszodában?- Az oviból hoztak úszásra, és akkor mondták az edzők anyu­kámnak, hogy lenne értelme komolyan foglalkozni’nekem ez­zel a sporttal, mert látják, hogy jól vagyok a vízben és ügyes va­gyok. így kezdődött, aztán a töb­bi meg jött magától. Voltak si­kerélményeim, versenyeken jöt­tek az eredmények, és nem volt megállás.- Az anyukája rögtön ráállt?- laj, persze, ő tudta, hogy én ezt mennyire akarom. Még ko­rábban vett egy kazettát Egersze­gi Krisztináról, és nekem ötéve­sen az volt a kedvencem. Nem is tudom, hányszor láttam.- Úszni tehát Egerszegi Krisztina miatt akart. Az, hogy versenyző lesz, az mikor dőlt el?- Azonnal. Akkor azonnal. Én ötéves koromtól folyamatosan azt tervezgettem a fejemben, hogy olimpikon leszek. Ez volt a célom. Egerszegi Krisztinával találko­zott azóta személyesen? kelni. Többségében azért inkább jó, nem a lemondásokat nézegeti az ember és nem sajnálja magát, ekkora munkát úgy nem is lehet­ne elvégezni. Szerencsére most semmi gond, imádok úszni, szin­te repülök reggelente az uszodá­ba, várom, hogy mehessek.- Mitől?- Attól, hogy klubot váltottam és most valahogy minden olyan nagyon jó. Tökéletes a hangulat az uszodában, ideálisak a körül­mények, imádom az edzőimet, Virth Balázst, Kovácshegyi Fe­rencet és Széles Sándort, és új­ból szerelmes vagyok az úszás­ba, megint úgy, mint gyerekko­romban.- Ez végül is nagyon hasznos így az olimpia évében. Az Eb is ettől sikerült ilyen jól?- Igen, azt hiszem, ez volt a titok. Valahogy minden lépés jól jött ki idén, és ettől volt egy olyan magabiztosság és önbiza­lom bennem, hogy úgy éreztem, bármire képes lennék. Nagyon jó érzés így versenyezni, csoda!- Pedig a magyar úszósport egy ideje pont nem attól hangos, hogy nagy az összhang és harmó­nia uralkodik az uszodákban. A Kiss László körül kirobbant bot­rányból érzékel valamit? Mekko­ra nyomás ez a versenyzőknek?- Azt nem tudom, hogy más­nak mekkora, nekem semekko- ra. Nekem annyi a dolgom, hogy az uszodában csinálom, amit el­terveztünk. A medence olyan, mint mindig, a sávom is, az edzőim is. A parton megmond­ják, mit csináljak, jó a hangulat, ez érdekel. Most nincs más, gőz­erővel Rio. Nem érdekel semmi ezenkívül.- Ki tudja zárni teljesen a botrányról szóló híreket az uszoda világa?- Ki kell zárni. Ami nem ró­lam szól, azzal most nem foglal­kozhatok. Szerelmes vagyok az uszasba, megint úgy. mint gyerekkoromban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom