Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-13 / 112. szám
2016. MÁJUS 13., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Magyarok az európai gasztronómia csúcsversenyének győztesei Széli Tamás ezt jól kifőzte A gasztronómia képzeletbeli történetében új fejezet született a héten: Széli Tamás magyar séf és csapata megnyerte a Bocuse d’Or Europe versenyét. Mediaworks/ínyenc kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu CSÚCSGASZTRONÓMIA A világ legrangosabb szakácsversenyén a kontinens húsz országának legjobbjai mérték ösz- sze tudásukat. A tét a világversenyre való továbbjutás volt. A két napon át tartó viadalon a résztvevó'knek dunai kecse- géből és annak ikrájából, valamint magyar gímszarvasból kellett ételeket alkotniuk. Sokan a skandinávokat várták az élre, ám kellemes meglepetésre Széli Tamás győzött. Ő volt már egyszer kilencedik, majd a vébén a tizedik, de mostanáig ez volt a legjobb magyar eredmény. A győztes ételsort a csapat szombaton újra megfőzi, erről dokumentumfilmet forgatnak. Érdekességek • A verseny 5 óra 35 percen át tartott. • Első helyen a magyar, a másodikon a norvég, a harmadikon a svéd csapat végzett. • Széli Tamás séf 4,5 hónapig, hetente 6 napon át készült a megmérettetésre. • A zsűri nemcsak az elkészült ételek ízét pontozta, de a higiénikus munkavégzést, a konyhai eljárásokat és a gazdaságos alapanyag-felhasználást is. • A halételekhez szükséges alapanyagokat (zöldségeket, gyümölcsöket, salátaféléket, zöldfűszereket, csírákat) a szakácsok csak a számukra biztosított piacról szerezhették be. • A verseny világdöntőjét 2017-ben Lyonban fogják megrendezni, amelyre az európai döntő első 11 helyezettje jutott tovább. A vadételek hozzávalóit a csapatok hozták, de szigorú szabályok határozták meg, hogy ezek mennyire lehetnek előkészítve. Kötelező ételsorok, egyedi ízesítés A 20 csapat által elkészített ételsorok ezekből a kötelező fogásokból álltak, amelyeket egyedileg ízesítettek. HALAS ÉTELEK: • Enyhén sózott kecsege és langusztinó savanyított medvehagyma terméssel és barna vajjal. • Ropogós Szent Jakab kagyló füstölt mangalica szalonnával • Uborkasaláta zöldfűszerekkel • Sült sárga cékla mustármaggal • Tartlet karfiolpürével és kaviárral • Osztriga-turbolya majonéz • Pezsgős kagyló velouté HÚSOS FOGASOK: • Faszénen grillezett fiatal szarvas combja erdei gombákkal füstölt mangalicaszalonnával • Szarvasgerinc „mozaik" kacsazsírral, ropogós articsóka levelekkel • Cékla sült kacsamájjal, almával, mustármaggal • Sárgarépa és homoktövis pirított tökmaggal • Tartlet tavaszi fűszerekkel, spárgával, zöldborsóval, fenyővel • Somogyi kitliburgonyapüré nyári szarvasgombával • Szarvas jus sózott citrommal, vad fokhagymával, kakukkfűvel RÖVIDEN Pünkösdi Pálinka Piknik a Balatonon TIHANY A nemes italokon kívül változatos programokkal is várják a vendégeket május 14-15-én a tihanyi Akasztó-dombra. A gyerekeket kézműves bütykölde, buborékva- rázsshow és játszóház várja, a felnőtteket Kis Grofó, nosztalgiadiszkó, az Irigy Hónaljmirigy és az LGT Emlékzenekar szórakoztatja. MW Sütimentő akció maradékokból ÚJRAHASZNOSÍTÁS Túl szárazra sült a keksz vagy maradt némi süteményvég? Ne dobja ki, inkább készítsen belőlük például pohárdesszertet! Törje vagy morzsolja darabokra a tésztát, majd rétegezze poharakba pudinggal vagy narancshéjjal és cukorral elkevert mascarponé- val, .friss gyümölcsökkel, díszítse tejszínhabbal - és már kínálhatja is a családnak az újrahasznosított maradékot. MW Zabkorpával a karcsúságért FOGYÓKÚRA Egészséges és rendkívül sokoldalúan felhasználható alapanyag a zabkorpa. Segíthet megelőzni a magas koleszterinszintet, hosz- szan tartó teltségérzetet biztosít, magas vízoldékony rosttartalmának köszönhetően pedig kedvező hatást gyakorol a bél-gyomor traktusra. Dúsíthatjuk vele a reggeli joghurtunkat, a túrógombócot, fasírtké- szítéskor pedig használhatjuk zsemlemorzsa helyett. MW Csak kíméletesen a kelt tésztával! PRAKTIKA A kelt tésztának három ellensége van: a hideg, a huzat és a kíméletlen bánásmód. Ahhoz, hogy szép és finom süteményt készíthessünk belőle, meleg helyen kell dolgoznunk vele, és tilos erősen átgyúrni vagy nyújtani. MW Nemcsak finom és változatos, de egészséges fogásokat készítenek Ismerkedjen távol-keleti ízekkel EGZOTIKUS Szójaszósz, gyömbér, curry. A keleti ízek nálunk is hódítanak, hála az ázsiai éttermeknek és annak, hogy ma már a különleges alapanyagok is könnyedén beszerezhetőek, íme néhány a távoli országok konyhatitkaiból: • Az ázsiai ételek általában friss zöldségekből, sovány húsokból vagy tengeri hozzávalókból készülnek, így amellett, hogy változatosak, egészségesek is. • Ahhoz, hogy megőrizzék a hozzávalók tápértékét, a kínaiak és a japánok a húsokat általában apró darabokra vagy vékony szeletekre vágják, a zöldségeket pedig éppen csak megpirítják, hogy ropogósak maradjanak. • Az indiaiak húsos raguit a különleges fűszerkeverékek teszik még ízletesebbé. • Köretként elsősorban rizst vagy különböző lisztekből készült tésztákat fogyasztanak. • A keleti konyha sikerében a kis adagoknak és a pálcikával való étkezésnek is nagy szerepe van, hiszen ezek megakadályozzák a habzsolást. MW CSIRKE TIKKÁ MASALA 1. Kockázzunk fel 60 dekagramm csirkemellet, keverjünk hozzá 1 közepes fej felaprított hagymát, és locsoljuk meg 3 dekagramm friss reszelt gyömbér kifacsart levével. Ezután adjunk hozzá 6 dekagramm sűrített paradicsomot, 3 evőkanál lime-levet, 1 teáskanál köménymagot, 1 evőkanál aprított mentát és á teáskanál garam masala fűszerkeveréket, majd pihentessük a hűtőben 3 órán át. 2. Pároljunk meg 2 evőkanál olvasztott vajon 1 fej apróra vágott lila hagymát és 2 gerezd vékonyra szeletelt fokhagymát. Adjunk hozzá 20 dekagramm apróra vágott konzerv paradicsomot, 1 darab kicsumázott és felaprított zöld csilipaprikát, végül öntsünk hozzá 1,2 deciliter kókusztejet is. Lassan főzzük össze. 3. Forrósítsunk fel 2 evőkanál olajat. Pirítsuk meg rajta a húst, sózzuk meg, majd adjuk a paradicsomos szószhoz, és főzzük benne puhára. Keverjünk hozzá 1,2 deciliter natúr joghurtot is, és melegítsük össze. Tálaljuk párolt rizzsel vagy bulgurral. HIRDETÉS Gyógy gomba termékek- az időtlenség titka www.vargagyogygomba.hu 06 70 423 1127 • 06 30 391 8080 A győzelem felejthetetlen pillanata. A szakértők szerint azzal, hogy Széli Tamás megnyerte a Bocuse d'Or európai döntőjét, Magyarország bekerült a gasztronómiai elitklubba > | Izgalmas fűszeres ízvilágot kínál a csirke tikka masala <i!Íp '*<8®