Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-07 / 81. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK Súlyos baleset a belvárosban APÓS VAR Két személyautó ütközött össze a Szent Imre utca és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében kedden este. A balesetben két ember megsérült, mindkettőjüket a kaposvári tűzoltók feszítővá­gó segítségével szabadítot­ták ki a roncsokból. Úgy tud­juk, a sérültek közül a sofőrt súlyos, míg utasát könnyű sé­rülésekkel száílították a Ka­posi Mór Oktató Kórházba. A helyszínelés ideje alatt az au­tók félpályás útlezárás mel­lett közlekedhettek az érin­tett útsza kaszon. Sz. T. Félpályás útlezárás a 67-es úton 80SZENFA Személyi sérülés­sel járó közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 67- es főúton. Az elsődleges ada­tok szerint egy gépkocsi le­tért az útról, majd árokba haj­tott. A balesetben a jármű vezetője megsérült. A hely­színelés és a műszaki men­tés idején félpályás útlezárás volt érvényben. M.G. Nem fizettek, börtönbe kerültek A rendőrök három bírság meg nem fizetése mi­att körözött személlyel szem­ben intézkedtek. A 26 éves K. Józsefet Potonyban, a 49 éves B. Pétert Marcali­ban, a 68 éves K. Györgyöt Büssüben fogták el. A férfi­akat a Somogy Megyei Bün­tetés-végrehajtási Intézetbe vitték. M. G. Jogsi nélkül, ittasan vezetett RÉPÁS PUSZTA A rendőrök iga­zoltattak egy 43 éves büssüi sofőrt, akinél felmerült az it­tas járművezetés gyanúja. A férfi egy rendszám nélküli au­tóval közlekedett, s jogosít­ványa sem volt. Előállították vérmintavételre, és ellene jár­művezetés ittas állapotban elkövetésének gyanúja, va­lamint közlekedésrendésze­ti szabályszegések miatt indí­tottak eljárást. M. G. Vádemelés a rendszámcseréből NAGYATÁD Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gya­núja miatt folytatott eljárást egy ötvöskónyi sofőr ellen, aki úgy vezetett, hogy az au­tóját már korábban kivon­ták a forgalomból és arra egy másik járműre kiadott rendszámtáblát szereltek. Az egyenruhások a 44 éves férfit elfogták és előállítot­ták a Nagyatádi Rendőrka­pitányságra. A nyomozást vádemelési javaslattal zár­ták le. M. G. A legtöbb fiatal életében a család van a kulcsponti szerepben Gyerek, barátok, pénz? Bezzeg a mi időnkben! Ezek a mai fiatalok... Sokszor hal­lani ezeket vagy ehhez ha­sonló mondatokat az idő­sebb generációtól az elké­nyeztetett, semmit nem ér­tékelő ifjúság jellemzése­képpen. Persze reményte­lennek tűnhet az ő szemszö­gükből a fiatalság jövője, és valóban nehezen találják meg a helyüket a világban, emiatt kitolódik a munka- és családvállalás, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem becsülnek meg sem­mit, és cél nélkül tengetik a mindennapjaikat. Kesztyűs Viktória SOMOGY Sztarasincsics Ádám 26 éves várdai lakos azt mond­ta: - Számomra a család na­gyon fontos, hiszen nekik kö­szönhetek mindent, amim van. Sosem tudhatom, hogy mikor történik baj, ezért próbálok se­gíteni nekik mindenben, ami­ben csak tudok. Nekem egy ba­rátom van, aki a legjobb is egy­ben, vele próbálunk programo­kat szervezni, elmenni ide-oda, ha az időnk engedi. Jó, ha van pénze az embernek, de szá­momra nem az a legfontosabb, konkrét jövőképem nincs még, de egyelőre próbálok talpon maradni, szeretnék majd csa­ládot, de hogy mikor, azt még nem tudom, szívesen élnék egy komoly kapcsolatban, de ne­héz, mert nem könnyű megta­lálni az igazit. Bálint Kitti, 22 éves kaposvá­ri egyetemista állítja: - A csa­lád egy hangyányival megelőzi a barátokat, bár értük is tűzbe tenném a kezem, és azt hiszem, a barátaim is értem. Nekem a munka csak a pénz miatt kell, bár az anyagi dolgok számom­ra nem annyira fontosak. Sze­Minden percet próbálnak r:" kiélvezni a gondtalan éveikből KOMMENTÁR retnék családot, legkésőbb 30 éves korom előtt. El tudnék kö- teleződni ennyi idősen, nagyon fontos egy megbízható társ je­lenléte az életemben. Az érték­rendemben az a lényeg, hogy amikor tükörbe nézek, ne szé­gyelljem magam. A 20 éves kaposvári Gerner Cinthia életében a sport köz­ponti szerepet kap. - Ezenkí­vül szeretek olvasni, barátok­kal lenni és legfőképp a pá­rommal. A jövőre nézve van­nak terveim és céljaim, sze­retnék egy szép lakást, egy au­tót, ezeket lehetőleg nem hitel­ből megteremteni, hanem kül­földön megkeresni rá a pénzt. Szeretnék családot, ahogy min­denki, de én a mai fiatalokkal ellentétben nem 30-40 évesen, vagy a másik véglet, amikor 16 évesen vállal valaki gyerme­ket. Olyan négy év múlva már a családom körében szeretném élni az életemet. Jó lenne fiatal anyukának lenni, de szeretnék felkészülni rá, és mindent meg­teremteni, ami kell hozzá, nem csak úgy megszülni a munka- nélküliségbe, pénztelenség­be őket. Nekem jelenleg is ko­moly párkapcsolatom van, és szeretném, ha ez így is marad­na. Úgy érzem, ha minden jól megy a következő években köz­tünk, akkor vele szeretnék el­köteleződni. A 19 éves kaposvári Kacs Bence azt mondta, számára a családja, a párja és a barátai egyre nehezebben megy a mai ifjúságnak az önállóso­dás, a munkavállalás és a családalapítás. A legtöbben nem akarnak felnőtté válni, elhúzzák a tanulmányaikat, napról napra élnek és a fon­tos döntéseket is próbálják minél messzebb elodázni. Úgy gondolom, ez részben a szüleik hibája is, ha lehet hibának mondani, azt hogy, mindent meg akarnak ad­ni csemetéiknek, néha még erőn felül is, elkényeztetve ezzel a fiatal generációt. Bár nagy terveket dédelgetnek, de azzal is tisztában vannak, hogy nem kell sehová sem si­etniük, amíg az otthon mele­gét élvezhetik és minden a fenekük alá van téve... K.V. a legfontosabbak. - Szeretek a barátokkal lenni, focizni, spor­tolni. Van egyfajta fontossági sorrend az életemben: a család az első, amibe a barátnőm is be­letartozik, második helyen az egészség áll, majd a pénz és a barátok. Nem tervezem a jövőt, amit hoz a sors, úgy élem az éle­tem, de mint mindenki, én is szeretnék saját lakást és autót, most ezek az elsődlegesek. Egy­szer majd akarok családot, ha már felkészültem rá, de az még sokára lesz, mert előbb szeret­nék minden feltételt teljesíteni hozzá, hogy mindent meg tud­jak adni számukra. Bár fiatal vagyok, a komoly kapcsolatok híve vagyok, és most is abban élek több mint egy éve. Tóth Bianka, 21 éves böhö- nyei egyetemista és barátja, a 27 éves pécsi Kovács Alfréd igyekeznek becsületesen és empatikusán élni a minden­napjaikat. Úgy érzik, minden élethelyzet más sorrendet kí­ván, és ezért nincs fix fontos­sági rangsor náluk. Egyikük­nek sincs biztos jövőképe, de inkább megélik, mint túlélik a dolgokat. Tíz éven belül már szeretnének családot és telje­sen el tudnának köteleződni, ez alatt természetesen komoly kapcsolatot értenek, hiszen most is abban vannak. Barabás Dávid 22 éves ka­posvári egyetemista azt mond­ta, hogy számára a családja a legfontosabb, csak utána kö­vetkeznek a barátai. Lényeges számára, hogy inkább egy jól fizető állása legyen mint egy olyan, amit szeret.- Családot is majd csak ak­kor vállalnék, ha már van ál­lásom és önállóan fenn tudom tartani magam. Ha megtalál­nám a megfelelő embert, akkor el tudnám kötelezni magam akár most is - fűzte hozzá. Önkéntes felmondás: a DRV cáfolja a dolgozó felvetéseit ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Azt is állítja egy név­telenséget kérő DRV-dolgozó a szerkesztőségünkhöz eljuttatott elektronikus levelében: „Főleg a fizikai dolgozókkal kezdték, majd látványosan azért irodai alkalmazottakat és vezetőket is küldtek el, vagy utóbbiból inkább csak áthelyeztek egyik helyről a másikra, így úgy látszik, mekko­ra átszervezés van folyamatban... Ez viszont nem igaz, mert a leépí­tést követően kezdődött el a kap­kodás. Sajnos azt kell mondani, fogalmuk sincs miből áll egy na­pi szinten végrehajtandó hálózat­fenntartás, karbantartás... Ha le­hetetlenné teszik a munkát, az előbb-utóbb a vezetőkre is visz- szaüt, hiszen a szolgáltatás minő­ségét fent kell (vagy kellene) tar­tani... Tudomásom szerint már többen felmondtak, mert ilyen körülmények között nem tudnak dolgozni. Sajnos ennél sokkal többen nyelnek, hiszen a munká­ra szüksége van az embereknek, és nehéz egy biztos munkahelyet találni. Eddig a DRV az volt...” „A DRV Zrt. a munkavállalói felmondások alkalmával a jog­szabályokban meghatározotta­Bár a dolgozók vitáznak a cégvezetéssel, a munkák haladnak... kát fizeti meg a munkavállalók részére - áll a társaság lapunk ér­deklődésére küldött válaszában. - Félreértés adódhatott a mun­kavállalók között abból, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt ebben az évben elérő munkavállalók­nál, ha munkavállalói kezdemé­nyezésű közös megegyezéssel ké­ri a munkaviszonya megszünte­tését, akkor a cég felmenti a dol­gozót a munkavégzési kötelezett­sége alól, amit a Munka Törvény- könyve lehetővé tesz. Egyéb több­letjuttatást viszont nem fizet sen­kinek.” F. I. Együtt, PSZP: közmeghallgatást! KAPOSVÁR Aláírásgyűjtésbe kezd a kaposvári Együtt és a Pol­gári Szabadság Platform, hogy a kaposvári közgyűlés dönt­sön rendkívüli közmeghallga­tásról a tervezett gumifeldolgo­zó üzem ügyében - közölte a két szervezet. A közmeghallgatást azért követelik, mert álláspont­juk szerint a kaposváriak nem rendelkeznek érdemi informá­cióval egy olyan beruházásról, mely akár súlyos környezeti és egészségügyi kockázatokat je­lenthet számukra. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy ismeretlen összetéte­lű és felhatalmazású tárgyaló- csoport önkényesen - de min­denképpen Szita Károly pol­gármester tudtával -, a köz­gyűlés és a város polgárainak megkérdezése nélkül döntött egy olyan ipari tevékenység befogadásáról, amely súlyos környezeti kockázatokat hor­dozhat” - áll a közleményben. Felvetik: nem készült, vagy a nyilvánosság számára nem hozzáférhető a mindenre kiter­jedő, a helyi viszonyokra alkal­mazott hatástanulmány. Sze­rintük a kockázatokhoz képest 50 lehetséges munkahely sze­rény eredmény, s a beruházás meggondolatlanul veszélybe so­dorja Kaposvár és Somogy gaz­dasági szempontból is mérhető, fontos értékét: az egészséges ter­mészeti környezetet. A. V. i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom