Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-06 / 80. szám
2016. ÁPRILIS 6., SZERDA KITEKINTŐ 11 Táncpróbával indult, ma koreográfiákat tanít ovisoknak, tiniknek, nagyiknak A hastánc nem hóbort, hanem igazi művészei Járvásné Manyi civilben egészségügyis. Emellett hastáncot tanít. „Lányai” számos versenyt megnyertek. Nem az motiválja, a hastánc és tanítása révén valósítja meg önmagát. Popovics Zsuzsanna zsuzsanna.popovics@mediaworks.hu A hastánc megváltoztatta az életemet - írja magáról Manyi egy internetes blogoldalon. Közel tíz éve nagyon az elején kezdte az arab zene- és tánckultúrával való ismerkedést. Ma ott tart, hogy ő változtat mások életén. A mikéntekről kérdeztük az orgová- nyi fiatalasszonyt.- Teljesen véletlenül találkoztam a hastánccal, de valami titok folytán megfogott, és erős vágyat keltett, hogy jobban megismerjem - kezdi a bemutatkozást Manyi. - Szakmámból kifolyólag érdekel az egészséges életmód, a testi-lelki jóllét gyakorlati megvalósítása. Korábban asszisztensként dolgoztam a helyi háziorvosnál. Gyes után az orvosi rendelő laborjában dolgozom. Jól ismerem a falut, sokan ismernek engem, ezáltal nagyobb bizalommal vannak irántam azok az anyukák, akik hozzám irányítják a gyerekeiket. A helyi nyugdíjas klub tagjai is elsőre „bevállalták”, hogy az unokáikkal együtt vegyenek részt egy táncos produkcióban a falunapon. Azóta minden hasonló „buliban” benne vannak.- A nagymamák is hastáncolnak?- Nem, de van olyan műfaj, amiben jól érzik magukat a színpadon, és a közönség is értékeli a „belevalósságukat”.- Mikor kezdett el táncolni?- Tíz évvel ezelőtt alig volt kulturális élet a falunkban. A művelődési ház vezetőjének biztatására kezdtem el zenés-táncos foglalkozásokat tartani a helyi gyerekeknek. Később egy showtánc-tanár tartott táncórákat, az egyik csoportnak pedig hastáncot. Később rájöttem, hogy ez messze állt a valódi hastánctól, ám mégis ennek kapcsán kezdtem utána járni ennek a csodálatos világnak.- Mi fogta meg?- A hastánc nőies, színes, aki műveli, annak fejlődik az önbizalma, a világról alkotott képe. Kreatív, alkotó típusú ember vagyok, tele ötlettel. A tánc mellett ezeket ma már a színpadi ruhák varrásában is megvalósítom. Messziről indultam. Kezdetben DVD-ét vásároltam, interneten nézelődtem, próbáltam otthon képezni magam. Hamar rájöttem, hogy egyedül, a négy fel között nem lehet megtanulni hastáncolni. így jutottam el Kecskemétre, ahol több hastáncostól is tanultam. A folyamat nem ért véget, olyan nincs, hogy valaki már mindent tud a hastáncról, és nem képzi tovább magát.- Miért kezdte el a gyereknek is tanítani?- Egy tévéműsorban hallottam a hastánc gyerekekre gyakoroltjótékony hatásáról. Korábban a szülők már kérték, hogy tanítsam a táncpróbákon, de elleneztem, mondván ez nem gyermeknek való. Amikor láttam, hogy ez éppen hogy nincs így, mi is belevágtunk. A Jasmin Hercegnők nevű formációval néhány hónap gyakorlás után beneveztünk egy versenyre. Szentesen léptünk közönség elé, a 6-7 éves lánykák hangos közönségsikert arattak. Egy hónap múlva indultunk egy szolnoki versenyen, amit megnyertünk. Az kapott élmények, a szakmai zsűri bátorító szavai arra késztetek, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. A Jasmin Hercegnők bekerültek az ország legjobb hastáncos gyermekcsoportjai közé. Azóta nem volt olyan verseny, ahol ne kerültünk volna dobogóra. A kezdeti siker részben annak szólt, hogy kevés volt a gyerekcsoport. Ma ez már nincs így, de ez örömteli dolog. Emellett mi is fejlődünk, ügye- sedünk, jelenleg az Orgovány Gyöngyszemei néven vagyunk ismertek.- Megvan még a legelső csoport?- Ők tavaly ősszel búcsúztak, mivel elkerültek a faluból, távoli helyeken tanulnak, nem tudnak részt venni a táncpróbákon. Volt nagy sírás-rívás. De az élet velejárója. Jelenleg óvodásokkal, kisiskolásokkal, tinikkel foglalkozom, és nyugdíjasokkal. A közös pont, hogy szeretünk táncolni, szeretjük ezt a közösséget.- A tánc kapcsán változnak a gyerekek?- Egyértelműen bátrabbak, fegyelmezettebbek, főleg a versenyek, a színpadi „rutin” révén. Az iskolából kapok olyan visz- szajelzést, hogy az, aki korábban meg sem mert szólalni a tanórákon, most ügyesen felel, kiáll és verset mond az ünnepségeken. A tánc nyújtotta sikerélmények hozománya, hogy kinyílnak a gyerekek, nő az önbizalmuk. Fontos ég, hogy jobban elfogadják egymást, mivel a színpadon egymásra vannak utalva. Jobban alkalmazkodnak, segítik a társaikat.- Mivel biztatná azt, akiknek affinitása van, de bátorsága nincs a hastánchoz?- Saját tapasztalatom, hogy a gyerekek hercegnőkké, a felnőttek igazi nőkké válnak, amikor hastáncolnak. Egy-egy színpadi produkció létrehozása verejtékes gyakorlást kíván, ez egy alkotásifolyamat. Ami kikerül a színpadra, azt művészetként fogjuk fel, éljük meg. Egyszeri alkalom, ami ott és akkor születik. Felemelő élmény, érdemes kipróbálni! Évente gáláznak Évente egyszer egész estés gálaestet tartanak Orgovány Gyöngyszemei, ahová meghívják a szülőket, érdeklődőket. Mivel a próbák nem nyilvánosak, a versenyekre pedig kevesen jutnak el nézőként, erre van is igény a faluban. Leg- Ä utóbb januárban adtak telthá- zas műsort a hastáncosok és meghívott táncos barátaik a '/ művelődési házban. Tehetségkutatóban jártak A TV2 tehetségkutatót szervez, gyerekek számára. Mivel az Orgovány Gyöngyszemei gyakran megfordul versenyeken, Budapesten is ismerik őket. A szakmai kapcsolatok révén ajánlották az orgoványi hastáncosokat a casting szervezőinek. A bemutatkozás nemrég lezajlott, Manyi nagyon büszke a lányokra. Mint mondja, nem csak a táncban voltak „profik", de ügyesen mozogtak a kamerák előtt, bátran válaszoltak a hj,rtelen jött kérdésekre, megoldották a váratlan szituációkat. Most várják az értesítést, hogy visszahívják-e őket. Első magyarként integetni az országnak a világűrből elképesztő érzést váltott ki belőle Farkas Bertalan érdekes túlélési gyakorlatai Farkas Bertalan vadászpilótáról, az első magyar űrhajósról, űrkutatóról egy esztendeje jelent meg könyv. Az évforduló tiszteletére a könyvben leírtakról és a világűrrel kapcsolatos élményeiről mesélt a közönségnek. Hatalmas volt az érdeklődés Farkas Bertalan előadása iránt, a könyvtár zsúfolásig megtelt látogatókkal. A rengeteg fiatal érkezését a vadászpilóta úgy értékelte, hogy lehet, már közöttük van a második magyar űrhajós. Neki sem volt sokáig kapcsolata a világűrrel.- 1949-ben születettem és semmilyen kapcsolatom nem volt a világűrrel - kezdte el életének, pályájának történetét Farkas Bertalan. A levegővel volt kapcsolatom, mert a Budapest-Moszkva járat ott ment el felettünk. Azt gondoltam az általános iskolás fejemmel, hogy milyen fantasztikus dolog lehet pilótának lenni. Ezzel a kapcsolatom a levegővel be is fejeződött. Utána jött az első mesterséges hold a Szovjetunióból, majd Gagarin. Eljött az első, aztán a második űrrepülés is és kezdtük elhinni, hogy ez nem vicc, ez létezik és komoly. Akkor még úgy gondoltam, hogy mérnök vagy futballista leszek. Édesanyám azt mondta, hogy édes kisfiam, a foci veszélyes, hagyd a futballt. Azt válaszoltam, hogy ha hagyom a futballt, akkor pilóta leszek. Nem nyugtattam meg - mesélte viccelődve. A repülést még a nyíregyházi sportreptéren szerette meg és itt határozta el, hogy a jövőben is ezzel szeretne foglalkozni.- Miután vadászpilóta lettem, a szovjet kormány úgy döntött 1976-ban, hogy nem csak fedélzeti műszekeret visznek fel a világűrbe, hanem vadászpilóták közül keresnek önkéntes jelentkezőket. A feleségem azt mondta, felejtsem el az űrben repkedést, van egy kislányunk, fel kell nevelnem. Kilencvenötén jelentkeztük Magyarországról. Folyamatosan rostáltak bennünket. Az űrutazást komoly orvosi vizsgálatok előzik meg. Ezek nem szimpla vizsgálatok, ezek inkább tortúrák. Fizikai és pszichés megterhelést is jelentettek sokszor.- Kemény dolgokon mentünk át. Nem volt olyan testrészünk, belső szervünk, amit ne néztek volna meg. Volt egy olyan időszak, amikor azt mondtam, hogy köszönöm szépen, én nem szeretnék űrhajós lenni. Rábeszéltek, várjam meg az utolsó orvosi vizsgálatot, utána eldönthetem, mit szeretnék. A következőkben az űrhajós mesélt néhány próbáról, amit ki kellett állnia.- A centrifuga egy nagyon aranyos kis szerkezet. A lényege az, hogy túlterhelést hoznak létre. Egy fülkébe befektetik az űrhajóst, itt harminc másodpercig kellett 8G-t elviselni. Ez azt jelenti, hogy 560 kilogrammal nehezedtem bele az ülésbe. Van, hogy elveszted az eszméleted, de akkor ott dolgozni kell, értékelni a dolgokat, amiket feléd küldenek. Ott már nem tudsz beszélni. A másik nagyon érdekes szerkezet, a Hilov-hinta. Ez a hinta nem köríven mozog, hanem mindig vízszintesen. Ez az emberi szervezet számára nem egy elfogadható dolog. Ezen kívül ez a hinta közben még forog és billeg is. Ilyeneken kellett nekünk nagyon sokat gyakorolni. Az űrrepülés előtt másfél évvel tudta, hogy ő fog repülni. Azt mondta, az a másfél év az egyik legnehezebb időszak volt az életében.- Talán a legérdekesebb számomra a túlélési gyakorlatok voltak. Olyan helyzetet állítottak nekünk elő, mintha visz- szajönnénk a világűrből, de épp Szibériában, az óceánon vagy épp a sivatagban széliünk le, egy előre nem látható szituációban. Ezeken a gyakorlatokon senki nem segít, csak figyelnek. A tengeri túlélési gyakorlat volt az egész felkészítés során számomra a legnehezebb. A tenger hullámzását egyszerűen nem lehet értelmezni se frekvencia szempontjából, se amplitúdó szempontjából. Tehát ott megbolondul az ember szervezete. A végén a kabinunkból be kellett ugranunk a tengerbe, alattunk úszkáltak a búvárok. Nem segítettek, de túléltük. Fantasztikus élmény volt. Azt beszéltük, hogy ha egy ilyen próbát kiálltunk a Földön, akkor nem lesz semmi bajunk a súlytalanságban. Farkas Bertalan 1978-ban kezdte meg az űrhajóskiképzést, majd 1980-ban a Szo- juz-36 űrhajó fedélzetén indult el a világűrbe. Nyolc napot töltött ott.- Fent az űrben érdekes dolog például az evés és az alvás. Ott nincs fönt, lent, jobbra, balra, mert teljesen felesleges ezeket a dolgokat értelmezni. Én és egyik társam a falon aludtunk, de volt, aki a plafonon. Hálózsákokba bújtunk ilyenkor, amiket gumiszalaggal kellett rögzíteni az űrállomás falához vagy a mennyezethez, mert célszerű volt ott ébredni, ahol elaludtunk.- Az egyik legcsodálatosabb érzés volt, amikor a világűrből megpillantottam Magyar- országot. Első magyarként integetni az országnak a súlytalanságból elképesztő érzés - fejezte be gondolatait Farkas Bertalan. Nemes Zsuzsanna