Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-06 / 80. szám

2016. ÁPRILIS 6., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g A londoni pénzvilágból a somogyi biofarmra Otthonra lelt az angol pár Visszafordultak az idősek Az angol párral folytatott kommunikációban Eicke Schrieber, egy német férfi se­gített, aki évtizedek óta él Ma­gyarországon. először Bala- tonbogláron telepedett le. Fel­idézte, akkoriban nagy hul­lámban érkeztek honfitársai Somogyba, és hosszabb idő­re rendezkedtek be, sok ingat­lant vásároltak. Ma már úgy látja, megfordult a folyamat, sokan árulják a házakat, csak a Balatonnál legalább száz­húsz eladó épületről tud. A tulajdonosok ugyanis visz- szaköltöznének a hazájukba. Ezt a némert férfi annak tulaj­donítja, hogy az ide telepedett a generáció idősebb lett, so­kakat betegségek sújtanak, emiatt térnének haza, mert a német egészségügyet jobb­nak tartják... Mark Loveland méhkaptárat készít éppen, az internet­ről leste el a módját. Neki­vetkőzött a munkának, mert angliai szülőföldjén a nyár legforróbb napján van 25 Celsius-fok, amely most áp­rilis elején érte el a kapos- homoki dombokat. Párjával, Carával itt vettek maguk­nak birtokot. K.G. gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSHOMOK Kanyargós út vezetett Kaposhomokig. Mind­ketten a londoni City pénzvilá­gából indultak, és Dubaiban is­merkedtek meg. Korábban Ca­ra a bankszektorban dolgozott, projektmenedzserként is tevé­kenykedett. Dubaiban az ural­kodó számára közvetített kü­lönleges lovakat a világ min­den tájáról. Mark autókeres­kedő és befektetési szakember volt. Dubaiban lett elege a fel­hőkarcolók, a pénz és a csillo­gás világából.- Az emberek rohangálnak, stresszelik magukat, hogy mi­nél több pénzt keressenek, az­tán elköltik, és kezdődik min­den újra. A magam ura akar­tam lenni, egyedül dolgoz­ni, kevés pénzből jobban élni- mondta az angol fiatalember. Cara szintén a szabadságot és a természetközeli életmódot kereste. Ezt tanulni és megta­pasztalni vágtak neki a nagy­világnak. Hawaii, India, Ne­pál, Dél-Afrika, Spanyolország- csak néhány állomás az út­jukon. Aztán néhány évvel ez­előtt autóval indultak Bulgári­ába Nagy-Britanniából. A Bala­ton mellett megálltak két nap­ra pihenni, mert Mark barát­jának volt ott egy háza. Ekkor kedvelték meg Magyarorszá­got. A Bulgáriában eltöltött idő után költöztek hazánkba. A természetben és szabadon élni. Az angol pár csinosítja a kaposhomoki birtokát- Itt sokkal tisztábbak az ut­cák, az önkormányzat embe­re mindig söpör. Az iskola és a kórház is jobb, mint a Balká­non. Ez a templom köré épült kis falu pedig pont olyan, ami­re vágytunk - mondta lakhe­lyéről Mark. Mindez fontossá vált, hi­szen két gyermekük született. A négyéves kisfiút és a hatéves kislányt naponta Kaposvárra viszik óvodába és iskolába. Elé­gedettek a magyar oktatással, Mark szerint az angol iskola- rendszer sokkal merevebb, ná­lunk felszabadultabbak a gyer­mekei, mert örülnek a tanulás­nak. Már kezdenek egyre job­ban magyarul beszélni. Nem­rég partit tartottak a birtokon a többi óvodásnak és a szüleik­nek. Megmutatták a biogazda­ságukat. Azon dolgoznak, hogy füg­getleníteni tudják magukat a külvilágtól, energiát termelje­nek, és azokat az ételeket fo­gyasszák, amelyeket megter­mesztenek. Cara mindennap megfeji a kecskéket, hogy ké­szülhessen a currys kecske­sajt. Gyógyhatású gombákból és saját termésű gyümölcsök­ből üdítőitalt állít elő, ezt a ba­rátoknak és ismerősöknek ad­ják ajándékba, ha beválik, ak­kor fejlesztenék tovább. A fia­tal nő sokat dolgozik a kertben, és az interneten tölti az idejét, régi használati tárgyakat cse­reberél, amelyek hajdan a ka­poshomoki paraszti kultúrá­hoz tartoztak. A biotermesztésnek azt a faj­táját gyakorolják, amelyben a földet nem művelik meg in­tenzíven, hanem olyan perma- kulturális növénytársulásokat hoznak létre, amelyek segí­tik egymást a vízfelvételben, a kártevők elleni küzdelemben. Diákokat is fogadnak a világ minden tájáról, akik néhány hétig szállást és étkezést kap­nak, cserébe segítenek a gaz­daságban, és tanulnak. Japán, amerikai, német és oroszliata- lok is jártak náluk. A fiatal an­gol pár Kaposhomokon képze­li el a jövőt, már a szomszédos portát Is megvették, hogy ven­dégházat alakíthassanak ki.- Nekem az is nagy élmény, hogy nemrég elbeszélgethet­tem a kisboltban az eladóval. Nyugaton ennek a világnak 20- 25 éve vége, ma már bevásár­lóközpontokba járnak az em­berek - tűnődött Mark. - Nem értem a magyarokat, hogy mi­ért mennek dolgozni Angliá­ba. Amit nehezen megkeres­nek, az elmegy ételre, lakha­tásra, utazásra. Magyarorszá­gon kevesebb pénzből meg le­hetne élni, csak egy gondot lá­tok: nincs munkahely... KÉKHÍREK Elkapták a tóti betörőt LENGYELTÓTI Budapesten fog­ták el azt a férfit hétfőn, akit azzal gyanúsítanak, hogy be­tört egy lengyeltóti házba va­sárnap reggel. A nyomozás so­rán a rendőrök egy 52 éves helyi férfit azonosítottak fel­tételezett elkövetőként. A tol­vaj berúgta a ház ajtaját vasár­nap reggel, majd egy DVD-le- játszót hozott ki, a berende­zést távozásakor azonban a bejárat előtt hagyta. A lengyel­tóti körzeti megbízottak az 52 éves férfit április 4-én a délutá­ni órákban Budapesten fog­ták el, majd előállították a Bu­dapesti Rendőr-főkapitány­ság Vili. kerületi Rendőrkapi­tányságra. Lopás kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Bírság helyett körözés és elzárás KAPOSVÁR A rendőrség egy tótújfalui, egy nagyberki és a két kaposvári férfit szállítot­tak a Somogy Megyei Bünte­tés-végrehajtási Intézetbe, mi­után velük szemben bírság meg nem fizetése miatt, mint körözött személlyel szemben intézkedtek hétfőn. A 24 éves Gy. Sándort Potonyban, a 26 éves H. Györgyöt, a 46 éves K. Józsefet és az 51 éves F. Já­nost Kaposváron fogták el. Megverték és kirabolták a halőrt SIÓFOK Közfeladatot ellátó sze­mély elleni rablás miatt emelt vádat apa és fia ellen a siófoki ügyészség. A Sió siójuti híd és Siófok közötti szakaszán hor­gászó férfiakat novemberben igazoltatta a társadalmi hal­őr, ám a páros motorra, és bi­ciklire pattant s megpróbált el­menekülni. A halőr a motor elé állt, s közben hívta a rendőrö­ket, kivette a járműből az indító­kulcsot. Erre az elsőrendű vád­lott megrúgta a lábát, s lefogta a nyakánál-kezénél fogva, tár­sa átkutatta a ruháját és a tás­káját a kulcsot keresve. Földre lökték és megverték a halőrt, majd a mintegy négy kiló hallal elmenekültek. Az ügyészség a vádlottakkal szemben fegyház­büntetést javasol. A. V. PROGRAMSOROLÓ ÁPRILIS 6. SZERDA-18 óra: Ingyenes filmvetítések a GULÁG-GUPVI Emlékév jegyében a Szivárvány Kultúrpalotában. Ün­nepélyes megnyitó: Te még élsz? A vetítésen Sára Sándor rende­ző és Szakály Sándor történész is részt vesz. Sára Sándor tabukat döntögető történelmi dokumen­tumfilmjeinek kiemelkedő darab­jaiból láthatnak válogatást az ér­deklődők. ÁPRILIS 7. CSÜTÖRTÖK- 9 óra: Az idei tanév utolsó kiállítá­sa a Noszlopy Galériájában, melyen Földvári György íróra, meseköltőre, képzőművészre, polihisztorra, volt könyvtárosukra emlékeznek. Az IN MEMÓRIÁM FélMondat című kiállí­tás megnyitója az emeleti lépcsőfor­dulóban lesz. A kiállítást Békés Jó­zsef újságíró, Földvári György barát­ja nyitja meg.- 8:30-tól a ságvári Szilády Áron Ál­talános Iskola tornatermében hang­szerbemutatóval egybekötött zenés énekórát tart a Talamba Ütőegyüt­tes (képünkön).-18 óra: A Kaposvári Fúvószenekar és Dombóvári Ifjúsági Fúvószene­kar koncertje az Együd Árpád Kul­turális Központban. ÁPRILIS 9. SZOMBAT- Középkori hétvége a Katica Ta­nyán: 10 és 16 óra között folyama­tos programok a Fehér Holló Közép­kori Műhellyel. íjászat, vívásoktatás, fegyver- és páncélmustra, interaktív játékok középkori viseletben.- „Tiszta udvar, rendes ház!” hétvé­ge a Szennai Skanzenben. Ezen a tavaszi hétvégén a szabadtéri mú­zeum népi építészetének világába tekinthetnek be a látogatók. Látha­tó lesz, milyen tavaszi felújítási, ta­karítási munkálatok kapcsolódtak a fából és sárból épült házakhoz az elmúlt évszázadokban. Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják és megtanulhatják a fecskerakásos fal építését saját léptéküknek megfele­lően, vályogot vethetnek vagy akár kerítést is fonhatnak. ÁPRILIS 10. VASÁRNAP- Középkori hétvége a Katica Ta­nyán: 10 és 16 óra között folya­matos programok a Fehér Holló Középkori Műhellyel. íjászat, ví­vásoktatás, fegyver- és páncél­mustra, interaktív játékok közép­kori viseletben.- „Tiszta udvar, rendes ház!” hét­vége a Szennai Skanzenben. Ezen a tavaszi hétvégén a szabadtéri múzeum népi építészetének vilá­gába tekinthetnek be a látogatók. Látható lesz, milyen tavaszi felújí­tási, takarítási munkálatok kap­csolódtak a fából és sárból épült házakhoz az elmúlt évszázadok­ban. Kicsik és nagyok egyaránt ki­próbálhatják és megtanulhatják a fecskerakásos fal építését saját léptéküknek megfelelően, vályo­got vethetnek vagy akár kerítést is fonhatnak. írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cí­münk: 7400 Kaposvár, Kont- rássy u.2/a), és az SMS-eket (telefonszámunk: 20/9689- 444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő idő­szak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események in­gyen bekerülhetnek a lap­ba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvénye­ket hirdetésben lehet reklá­HIRDETÉS Az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Értesítjük ügyfeleinket, hogy a Hács FŐ U. 101. villamosenergia- ellátása c. munka 2016. április 6- án befejeződött, a villamos hálózatok és berendezések véglegesen feszültség alá kerülnek, az elkészült létesítmények érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! Hálózat

Next

/
Oldalképek
Tartalom