Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-30 / 101. szám

fi ÉDESANYÁM SZERETLEK! 2016. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Pillanatnak töredéke voltál FÉKTELENÜL futhatnék feléd,/ mert ölelő karodba mentenél,/ holdsugárral, ha este betakar­nál/ szép szavaidnak párnapi- héjén/ újra, s újból megpihen­nék. PILLANATNAK töredéke voltál!/ Csendes zsongás. Földi tün­de./ Mosolyvarázs minden es­te. Reggel,/ mint gazdag tőről fakadt kincs,/ úgy osztogattad örök értékeid. NAP voltáll, felittad a köny- nyem./ Simogattál, elmúlott a bánat./ Kezed által lett éte­leknek íze./ Bástya, ki az üté­sektől védett./ Édesanya, erős, gyengéd kézzel./ Kérges ba­rázdáit, úgy érinteném. VIRULÓ gyermeked, élete tel­jén,/ mint megsebzett virág­szál,/ egy ágvégről törve, föld­re hullt.../ Elfújta a szél. A felle­gekbe fel./ Azóta hajadba, ész­revétlenül,/ számtalan ezüst­szálat font az éj. Remek rajzszakkör működik a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Iskolában Nagy- né Molnár Júlia vezetésével. Az 1-4. osztályos diákok közösen azt találták ki, hogy valamennyien lerajzolják édesanyjukat, s úgy jelenítik meg őket, mintha a Nap koronája lennének. S közben egy tarka virágos rét mosolyog rájuk... Nagymamánk volt a mi jó édesanyánk A mi történetünk inkább a Nagymamám, szeretlek címet kapná. Mi hárman félárván maradtunk, sajnos Anyukánk nagyon fiatalon súlyos beteg­ség miatt hamar itthagyott minket. így a Nagymamánk, a Ka- posfőn élő Nagy Lajosné volt az Anyukánk. Nyugdíjas éve­it azzal töltötte, hogy nevelt minket. Mosott, főzött, taka­rított utánunk. És persze ké­nyeztetett, aminek mi nagyon örültünk. Például gyakran há­rom féle ebédet készített, mert volt amit egyikünk vagy mási­kunk nem szeretett. A Nagymamánk soha nem szerette volna, hogy azt érez- zünk, hogy nekünk nincs Anyukánk. Ő egyben Anyuka, Nagymama és már régóta Dé- dimama is. Ő nélküle mi sem lennénk. Köszönjük hogy fel­neveltél minket. Köszöntünk ma téged: Adrienn, Mónika, Lajos A legjobb barátnő ZENGŐ ajkad rózsapír. Szóra bír./ Elmondanám, hogy na­gyon fáj.../ ...de most minden­ki örül,/ gyerekzsivaj körös­körül,/ virággal teli utca, tér,/ réten is kinyílt a pipitér. FELEMÁS kép. Nem egy a cél./ Mind ’ más helyre veszi, / vi­szi a tavasz szülte csodát, / a krókuszt és primulát,/ a tuli­pán szálait, csokrát./ Ma édes­anyák napján,/ csak telefonok némák. MÁR álom és papírkép tekint rám./ Nincs rendezetlen szám­lám. Van/ tétlen bolyongás, meg egy tábla/ a virágüzlet ki­rakatában: / Vasárnap zárva. József Tibor, Kaposvár $»p«Ä oil! Dömény Luca rajza Nehéz szavakba önteni mit is jelent számomra az én Anyukám. Nagyon szeretem Őt, mindent megtennék érte ahogy Ő is megtett, és ma is megtesz értünk mindent! Hárman vagyunk testvérek, háromszorosan nagyszerűen teljesít az Anyu. Rengeteget dolgozott azért, hogy mi boldo­gok legyünk és mindent meg­adott amit csak kiejtettünk a szánkon. Volt, hogy egyszer­re három munkahelyen dolgo­zott csak azért hogy nekünk megadjon mindent amire lehe­tőség volt. Hajnali 4-re ment a helyi pékségbe, onnan rohant hogy kihordja az öregeknek az ebédet az egész faluban. Mind­ezt biciklivel, ha esett, ha fújt, ha tikkasztó meleg volt. Aztán ment a harmadik munkahely­re... Este 5-6 óra fele ért haza, s mindezek után ellátta a csalá­dot és a háztartást. Általában anyával szoktunk tanulni, há­zi feladatot leellenőrizni is. Sokszor fáradt volt, párszor a fotelban ülve elaludt, de so­ha nem panaszkodott mert tudta mind ezt értünk csinál­ja. Anya nem csak csodálatos anya hanem a lelki társam is egyben. Mindig mindent meg­lehetett vele beszélni. Persze a „csínytevéseimet” iskolás ko­romban próbáltam eltitkol­ni de valahogy mindig tudta mire hazaértem. Mondogatta, hogy,, mire hazaértek én min­dig mindent tudok” - nem tu­dom, hogy csinálta, de tényleg így volt. Felnőttem és a mai na­piga lelki társam a legjobb ba­rátnőm és most már a „csíny­tevéseimet” is megosztom ve­le. Mindig meghallgat és ellát jó tanácsokkal, tapasztalatok­kal. Mindig egymás mellett áll­tunk és állni is fogunk bármi is történjen! Egyszer én is ilyen példás, szeretettel teli anya szeret­nék lenni, de ha fele ennyire jó anya lennék mint Ő, már bol­dog lennék! Az én anyukám (részletek) Szemed tükre mint a gyémánt, úgy tündököl, úgy ragyog... elmondtad már milliószor: legszebb kincsed én vagyok. Te vagy az én őrangyalom, hogyha hívlak nem késel. Tudod anyu, úgy szeretlek... nem mondhatom elégszer... Csili (Horváth Csilla), Mernye Papp Liza Fruzsina 9 éves, a kaposvári Zrínyi Ilona kisdiákja. Ő ilyennek látja az Édesanyját Mégis megtartott Köpeny Két szemed ragyogott, mint fénylő csillag az égen,/ De szép is volt, nem is olyan régen,/ Mikor puha bársonyos két kezed simogatott éngem./ Mindent eladnék, eladnám a lelkem a Nap sugarának,/ Abból fonjon koszorút, drága jó anyámnak! Megcsókolnám a földet, ahol tett-vett két kezed,/ Arany-rubint-drágakő életed mércéje./ Felbecsülhe­tetlen kincs voltál, sorsod volt az Éke!/ Csokrot kötnék, óriását - szépet, /A világon mindent megtennék én érted. Alkotnék gyönyörűt, Istenhez fohászkodnék,/ Ha még az életemben egyszer NÉKED kezet csókolhatnék./ Lelkemnek te voltál a kincses kamrája: Drága jó anyám!/ Szívemnek gyöngyös bokrétája. Itt vagy te mindenütt, benne: fűbe-fába/ Szívem meg virágba, dalba, muzsikába./ Velem vagy a napnak minden órájába./ A szívem legmélyén bezárva./ Fentről vigyázva borítasz köpenyt rám az élet viharába. Bukács Zoltánná Kaposvár Már öreg asszony vagyok, de egész életemben nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy csak a véletlennek köszönhe­tem, hogy vagyok. Amikor meg­jelent a pályázati kiírás, rögtön úgy éreztem, hogy a már 25 éve eltávozott édesanyámnak ezúton is szeretném megköszönni, hogy mégis úgy döntött: vállal engem. Miután Budapestet 1944-ben elfoglalták a németek, édesapám megkapta a katonai behívóját. A nagy öröm, hogy közös gyerme­kük megfogant, bánattá, bizony­talansággá változott napok alatt. Úgy döntöttek - távol a szüleik­től -, hogy keresnek egy orvost nagy titokban, és nem vállalják abban a bizonytalan jövőjű világ­ban az utódot. A rettenetes napon édesanyám elment egy templomba, hogy a jó Isten előtt kiöntse a szívét, és ke­ressen nagy fájdalmára valami írt, esetleg feloldozást. Sírva tér­delt a Szűzanya oltára elé. Meg­látta őt egy atya, látva összetört- ségét, hallva zokogását, odament hozzá. Édesanyám elmondott mindent a jóságos, együtt érző atyának, aki leültette és hosszú ideig beszélt hozzá, vigasztalta, s próbálta más belátásra bírni. Édesanyám kezdett megnyugod­ni és egyre jobban érezte, hogy vállalnia kell a gyermeket a kilá- tástalanság ellenére is. Amikor hazament, egy levél várta, hogy édesapja a falujuk­ból eljön érte, pakolja össze a leg­szükségesebb holmikat, és segít neki a szülői házba visszamen­ni. Édesapám másnap bevonult a katonasághoz. Amikor három nap és három éjszaka alatt hazaértek, édes­anyám naplót kezdett írni. Min­den pap, mintha levelet írna édesapámnak, leírta az érzéseit, a történéseket, a kitelepítést, me­nekülést, az oroszok bejövetelét, a lengyelek befogadását, és a ba­bavárás örömeit. Kötött, horgolt, varrt, hogy mire a pici megérke­zik, minden meglegyen. Amikor el kellett hagyni a falut, egy ládá­ba tette a kész babaholmikat és elásta a pincében. Mikor felsza­badult az ország és visszamehet­tek az otthonukba, hűlt helyét ta­lálták a ládának. Közben édes­apámról semmi hír sem volt. Eljött 1945 tavasza, már szál­lingóztak vissza az életben ma­radt katonák, édesanyám várt, és írta a leveleit a naplóba. A csa­ládból többen meghaltak. Egyet­len öröme kicsi leánykája volt. Elmúlt egy év, és a napló írá­sa hirtelen egy mondat közepén megszakadt! Haza érkezett sebe­sült, csonttá fagyott édesapám, de élt! Súlyos depresszióval küz­dött, de volt orvosság a bajára, ott volt a kacagó, mindig vidám, csacsogó kicsi lánykája. Szüleim együtt adtak hálát a jó Istennek, hogy végül úgy döntöttek, hogy vállalnak. Köszönöm édesanyám, ezer­szer KÖSZÖNÖM! Most is na­gyon szeretlek! Wolf Sándorné, Lengyeltóti Az iskolásoknak írtam... Ezt a verset 1974-ben írtam. Amikor fiam és leányom kis di­ákok voltak, többek között ezen verssel köszöntöttek bennün­ket, édesanyákat az anyák na­pi ünnepségen. Ma már 79 éves édesanya, nagymama és déd­nagymama vagyok. Nagyon szeretem őket, és életem folya­mán igyekeztem jó példát mu­tatni nekik az isteni, emberi és szülői szeretetből. Szeretném, ha így maradnék meg az emlé­kezetükben. özvegy Kreka Ferencné Karád Meg is fogadom, minden jó szavát Az én jó anyámnál nincs jobb a világon. Két szeme jóságos, szíve puha bársony. Ha fejemre teszi, dolgos két kezét, Szelíden ennyit mond: Gyerme­kem csak jó légy! Nincs anyai szívnek nagyobb öröme, Mintha hallja s látja, hogy jó a gyermeke. Szívembe véstem drága mo­solyát. Meg is fogadom, minden jó szavát. Anyák napján szívből köszön­töm ezért. S hálásan megcsókolom, dől gos két kezét. &

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom