Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-15 / 88. szám

EGY PERCBEN Boltzár: mi lesz vasárnap? BUDAPEST A nagy hazai kereskedelmi láncok még gondolkoznak a most va­sárnapi nyitáson, sokan május 8-ára tervezik az első vasárnapi nyitást. A Tes- co kivétel: háromszoros pénzt kínál ön­kéntes alapon dolgozóinak, hogy már most hétvégén kinyithassanak. ^ 7 Meghökkentő sztrájkkérés BUDAPEST Kiterjesztené az április 20-i sztrájkot a pedagógus sztrájkbi­zottság. Tegnap azt kezdeményezték, hogy délben öt percre álljon le az élet az egész országban az egész napos sztrájk mellett. A másik szakszerve­zet, a PDSZ és a Tanítanék Mozgalom a Civil Közoktatási Fórummal ma, pénteken reggel kétórás figyelmez­tető sztrájkot tart. ► 8 Minden ötödik nélkülözik BUDAPEST A magyarok ötödé súlyos nélkülözésben él - derül ki az unió statisztikai hivatala adataiból. Ezzel az EU negyedik legrosszabb helyze­tű országa a miénk. 1,9 millió ember nem tudja kifizetni a számláikat, kel­lőképp felfűteni az otthonát, nem tud minden másnap húst enni. ► 8 Pályázatok üdültetésre MÁR lehet pályázni az Erzsébet-prog- ram gyermektáboraira, közölte az Emmi. így mintegy ötvenezer gye­reknek biztosítanak kedvezményes üdülést. ► 8 Jó reggelt! E vekig csapolta az egyetemisták számláit egy, a Miskolci Egye­tem gazdasági karán koráb­ban már végzett hallgató, Feltörte öt­ven hallgatótársa Neptun-kódját, visz- szafejtette az egyéni számlák hozzá­férhetőségét, ahonnan egészen ki­csi maradványösszegeket (tízes, szá­zas nagyságrendben) utalt magának. Két év alatt mindössze 60 ezer forint­nyi összeget lopott el a módszerrel. Pedig mint az látszik, esze lenne a fi­atalembernek, most jó ideig nem ül­het komoly rendszerek közelébe, ha­bár nem tartjuk kizártnak, a jövő nagy unortodox pénzügyi államtitká­rát, urambocsá’ miniszterét tisztelhet­jük majd benne. Ha megígérné, hogy mindig csak ennyit lop, szerintem si­mán rá is szavaznánk. Sz. T. SOMOGY Tíz év alatt jelentő­sen romlott Somogy gazda­sági helyzete, szembesült a megyei közgyűlés a tények­kel egy kamarai tájékozta­tó kapcsán. Gulyás Árpád, a SKIK alelnöke ismertette az általuk megkérdezett vállal­kozók véleményét a helyze­tükről a megyei közgyűlés ' előtt csütörtökön. A Dél-Dunántúl az Euró­pai Unió 20 legszegényebb térségének egyike. Most az egy főre jutó GDP alapján Somogy megye a 17. helyen áll - Budapestet is beleért­ve - a megyék sorrendjé­ben, szemben a 2003-ban el­foglalt 14. hellyel. Az, hogy három helyet csúsztunk vissza a megyék rangsorában, a középme­zőny alsó részéből a sereg­hajtók közé, élénk vitát vál­tott ki a megyei képviselők között. ► S Gumifeldolgozóról a megyeházán Már napirend előtt nagy vi­hart kavart a tervezett kapos­vári gumífeldolgozó ugye a So­mogy Megyei Közgyűlésen. Kolber István (DK) azt java­solta. hogy tűzzék napirend­re és vitassák meg. hiszen en­nél fontosabb téma nincs ma Somogybán. - Felbolydult a város és környéke, nagy a fe­szültség és az ellenállás a be­ruházással szemben, amely környezeti és egészségügyi kockázatokat rejt magában - vélte Kolber István. - A köz­gyűlésnek vizsgálnia kellene a kérdést, hiszen Taszár. Ka- poshomok, Sántos és Szentba- lázs. valamint a környező fal­vak lakóit is érinti. ► 5 Kanadai vendégek jártak a Kométánál Soknemzetiségű delegáció érkezett Kanadából Lelépési díj: hűtlen kezelés Siófokon? Somogy: civil parlamentre készülnek SOMOGY-KAPOSVÁR Aktívak a somogyi civil szervezetek, a megyéből 220-an nyertek el tá­mogatást összesen 150 millió forint értékben a 2016-os év­re a Nemzeti Együttműködé­si Alapból, közölte Fülöp Atti­la, a nemzetiségi és civil társa­dalmi kapcsolatokért felelős ál­lamtitkár-helyettes Kaposvá­ron. Ez országosan is jó arány. Somogybán egyébként 3000 civil szervezetet tartanak nyil­ván, ennek a fele működik va­lóban. Összesen 3000 rész­vagy teljes munkaidejű fog­lalkoztatottnak adnak mun­kát, és 14 ezer önkéntes tagjuk van. A kormány azzal segítené a civil szervezeteket, hogy in­formációs központokat alakít, amelyeknek a kapui nyitva áll­nak az egyesületek és alapítvá­nyok képviselői előtt. Somogy­bán ötödik éve működik ha­sonló jelleggel az Éléstár Egye­sület, megyei civil informáci­ós centrum. Váli Csilla iroda­vezető elmondta: pályázati ta­nácsadással, jogi szolgáltatás­sal várják partnereiket. ► 4 KAPOSVÁR Kanadai üzleti de­legáció járt csütörtökön a me­gyeszékhelyen: a városházi látogatás után felkeresték a Kométát és a Kaposvári Egye­temet is. Az élelmiszeripari keres­kedelmi és befektetési lehe­tőségekről valamint a kapos­vári és a vancouveri egyetem közötti esetleges együttmű­ködésről tárgyalt Kaposvá­ron a Magyar Diaszpóra Ta­nács kanadai társelnökének vezetésével érkező, üzletem­berekből álló delegáció, de­rült ki a városháza közlemé­nyéből. Szita Károly polgár- mester a csütörtöki találko­zón bemutatta a vendégek­nek Kaposvárt, s elmondta, milyen fejlesztési céljai van­nak a városnak. S azt is, hogy milyen befektetéssel tudná­nak ehhez kapcsolódni az üz­letemberek. ► 5 SIÓFOK Hűtlen kezelés gyanú­jával büntetőfeljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettesek ellen Orbánné Wald Marianna, a siófoki testület jobbikos képviselője. A hűtlen kezelést azon egy hónappal ezelőtti képvise­lő-testületi döntés nyomán gyanítja, melynek révén a vá­ros 3,3 millió forint lelépési díjat fizet egy önkormányza­BUDAPEST Magyarország las­san egy nagy karfiolfejhez kezd hasonlítani, melynek minden repedésében ott a pe­nész, a korrupció - ezt Len­gyel Róbert siófoki polgármes­ter mondta csütörtöki fővárosi, Vona Gáborral közös sajtótájé­koztatóján. A Jobbik pártelnö­ke azt jelentette be: az általuk indított „valódi nemzeti kon­ti lakás bérlőjének. A képvise­lő-testületi döntést elsőre Len­gyel Róbert polgármester meg­vétózta, másodjára azonban új­ra „átment”. Ekkor név szerin­ti szavazást tartottak, s nyolc igen voks mellett a független polgármester, továbbá Völ­gyi Lajos (MSZP) és Orbánné Wald Marianna (Jobbik) szava­zott nemmel, Szamosi Lóránt (Fidesz) tartózkodott. ► 3 zultáció” keretén belül megala­kult a párt antikorrupciós mű­helycsoportja és Siófok függet­len polgármesterét arra kér­ték, vegyen részt ennek mun­kájában. Lengyel igent mon­dott, amit úgy indokolt: aki ten­ni tud a korrupció ellen, annak ideológiától, pártoktól függet­lenül ez a kötelessége, erre ka­pott felkérést. ► 2 Korrupcióba fullad az egész ország SZERKESZTŐSÉG: E-mail:sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 ma holnap Boldog névnapot 22 24 Csökken a felhőzet, többórás napsütés várható go- molyfelhőkkel. Zápor csak elvétve alakulhat ki. A szél mérsékelt marad és délnyugatira fordul. ► 13 kívánunk Anasztázia és Tas nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom