Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-01 / 76. szám

14. HORGÁSZAT - HIRDETÉS 2016. ÁPTILIS 1., PÉNTEK Meglepnék a fővárosi kék-fehéreket Kaposváron RÖPLABDA NB I./NŐK Pénteken 18 órakor játsszák a somogyi megyeszékhelyen az 5-8. he­lyekért zajló 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem-MTK párharc második felvonását. Amennyiben sikerülne vissza­vágni a kék-fehéreknek a fővá­rosi vereségért, akkor a két csa­pat a jövő héten újra egymás­nak feszülne Budapesten, el­lenkező esetben az MTK az ötö­dik, a kaposváriak pedig a he­tedik helyért játszhatnak majd. A másik ágon a Fatum-Nyír- egyháza szerzett előnyt, miu­tán nagy csatában 3-2 arány­ban győzni tudott Gödöllőn. Az ugyancsak az egyik fél két győzelméig tartó bajno­ki elődöntőkben a várakozás­nak megfelelően a címvédő Li- namar-Békéscsabai RSE és az ezüstérmes Bp. Vasas-Óbuda szerzett előnyt; előbbi a Jászbe­rényi RK-t verte három, utób­bi pedig az Újpestet négy játsz- más találkozón. Az Újpesti TE-Vasas-Óbuda fővárosi pár­harc második felvonását csü­törtökön este rendezték, míg a békéscsabai együttest pénte­ken este szólítják majd pályára Jászberényben. Fenyő G. Tavasszal a pontyot, télen a fogast lopják a magyar tengerből Ha egyszer megindul A tavasz beköszöntével megindulnak a pontyok a gyorsabban felmelegedő se­kély vizek felé. Ilyenkor saj­nos nemcsak a potyka, ha­nem jó néhány horgász sem bír magával, s különösen igaz ez a magyar tengerre. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu- Hol érdemes most leginkább próbálkozniuk a pontyhorgá­szoknak a Balatonon?- Balatonmárián a kikötő mindkét oldalán - a Nyuga­ti-övcsatornán inkább a ke­szegfélék mozognak -, Bala- tonfenyvesen, aztán a fonyó- di kikötő környéke is jó pá­lyának számít, de ide sorol­hatjuk Boglárt és Lellét is - mondta Havranek Mihály, a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi és halá­szati vezetője. - A keletivel el­lentétben a nyugati medence ilyenkor tavasszal jóval csen­desebb. A sekély víz értelem­szerűen előbb felmelegedik, a pontyok pedig ezt kedvelik, vagyis a déli part felé veszik az irányt. Egyre több az olyan horgász (a Balatonon is), aki védi és óvja a halat HIRDETÉS AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST TÁMOGATTA: r SEFAG Zrt. SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. Email: titkarsag@sefag.hu Web: www.sefag.hu Tel.: 82/505 102- S ha egyszer megindulnak...- ... akkor mindig akadnak olyanok, akik egyszerűen nem bírnak magukkal, vér­szemet kapnak. Ahogy mon­dani szokás, tavaszra kiürül­nek a hűtők, kell az utánpót­lás. Egyébként nem megélhe­tési bűnözésről van szó: bár­kit elkaphat a „gépszíj” korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül.- Nagy visszhangja volt a ba- latonfenyvesi esetnek, amikor is az egyik horgász 31 (!) ponty- tyal akart távozni a megenge­dett három helyett.- Ráadásul nem is háló­val, hanem horgászszerelék­kel fogta őket. Erre mondtam: hogyha egyszer megindul a ponty... Óriási a csábítás: ne­héz annak ellenállni, amikor egymás után akadnak horog­ra a szép pontyok, mégis pró­báljuk magunkat féken tarta­ni.- A tavasz mellett még melyik a legveszélyeztetebb évszak?- Az ősz, s az a nehezebb is. Tavasszal ugyanis a partról, illetve annak közeléből hor­gásznak, ősszel viszont - ami­kor is a fogas a sláger - ellepik a hal a magyar tengert csónakok­kal és vitorlásokkal a kecseg­tető zsákmány reményében.- Nem lehet egyszerű feladat a Balaton ellenőrzése.- Velem együtt 15 halőr dol­gozik a Balatoni Halgazdálko­dási Nonprofit Zrt. alkalma­zásában, s 61 ezer hektárnyi vízfelületet kell(ene) ellen­őriznünk. Ilyenkor tavasszal ennek a létszámnak a duplá­ja, vagy triplája is kevés len­ne ahhoz, hogy mindenhol ott legyünk. Merthogy a balato­ni ember pontosan tudja, hol és mikor érdemes faggatnia a vizet.- Vagyis a rapsicok ellen a be­csületes horgászok tehetik a legtöbbet.- Pontosan így van. Azt azért tegyük hozzá, hogy az utóbbi években szerencsére megindult egy pozitív folya­mat: egyre emelkedik a Ba­latonon horgászok száma, ugyanakkor egyre kevesebb ilyen kirívó esettel találkoz­ni, illetve turpisságra derül fény. Hogy ez így van, az nem kis mértékben a szabályokat szem előtt tartó horgászok ér­deme is. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt Átmeneti vízhiány Andocs-Nagytoldipuszta Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy 2016.04.04-én 8 és 12 óra között Andocs - Nagytoldipuszta településen ivóvíz tároló (hálózati tároló) mosatási munkák miatt esetlegesen vízhiány, nyomásingadozás várható. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Átmeneti vízhiány Darvaspuszta Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy 2016. 04, 04-én 8 és 10 óra között Darvaspuszta településen az 2 m3-es táfótó mosatását végezzük. A munkavégzés miatt előfordulhat nyomáscsökkenés, esetleg átmeneti, időszakos vízhiány. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. £drv Dunántúli Regionális Vízmű Zrt Átmeneti vízhiány Kaszópuszta Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy 2016. 04.04-én 10 és 14 óra között Kaszópuszta településéri á 1ÖÖ rrf-es tároló mosatását végezzük. A munkavégzés miatt előfordulhat nyomáscsökkenés, esetleg átmeneti, időszakos vízhiány. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. PALACSERE PROGRAM! Gerard Könnyű tető aerara-tetoledes.hu i Ingyenes szállítással! A fenti kedvezményen túl + Construmás kedvezményt is biztosítunk! KEDVEZMÉNYES PALA ELSZÁLLÍTÁS! | Az afcciók 2016.06 15-ig Jttetvo a teltetekig élnek 100 m2 felééi meonytségnéC. Részietekért teressé kotegáintelf Beck Tetőszerviz Kft. Kanosvaron az Ayiu mellett 2016. május 31-ig! A részletekről érdeklődjön alábbi elérhetőségeinken! www.krinor.nu AGRO-KISGEP CENTER KAPOSVÁR, Füredi ». 16. Te!.: 82/512 749 KAPOSVÁR, Dombóvári u. 1. TeL: 82/4)3-794 Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Átmeneti vízhiány Pogányszentpéter Tájékoztatjuk tiszteit Felhasználóinkat, hogy 2016. 04. 05-én 11 és 14 óra között Pogányszentpéter településen a 20 m3-es tároló mosatását végezzük. A munkavégzés miatt előfordulhat nyomáscsökkenés esetleg átmeneti, időszakos vízhiány. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt, Átmeneti vízhiány Siófok-Töreki Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy 2016. 04. 04-én 7 és 15 óra között Siófok-Töreki településen karbantartási munkák miatt nyomáscsökkenés és vízhiány várható. Ivóvizet ebben az időszakban ivóvízszállító tartálykocsiból lehet vételezni. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt, Átmeneti vízhiány Iharosberény Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy 2016. 04. 05-én 8 és 11 óra között Iharosberény településen a 15 m3-es tároló mosatását végezzük. A munkavégzés miatt előfordulhat nyomáscsökkenés esetleg átmeneti, időszakos vízhiány. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. flAVASZlW * NYERŐNAPOK ELŐFIZETŐINK 6 HÉTEN ÁT CSAK NYERHETNEK! 6 héten keresztül minden pénteken 10-10 nyereményt sorsolunk ki érvényes előfizetéssel rendelkező olvasóink között. A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban! A nyereményjáték időtartama: 2016. március 11. - április 15. Fődíj sorsolása: 2016. április 15. További részletek a 06-40-510-510-es telefonszámon vagy a sonline.hu/tavaszijatek internetes oldalon. SONLINE.hu I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom