Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-05 / 55. szám

2016. MÁRCIUS 5., SZOMBAT AllaWfEitkWFi A fotón Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár mosolyog, de az egészségügyben manapság nincs sok ok a derültségre „Csapataink hadban áll­nak”. Ónodi-Szűcs Zoltán ál­lamtitkár ezen szavaiból is arra lehetett következtetni, hogy egyelőre nincs egyet­értés a Miniszterelnökség­gel az egészségügyi hát­térintézmények felröppent megszüntetéséről, beolvasz­tásáról. Fónai Imre SIÓFOK Az államtitkár a Kór­házszövetség siófoki kongresz- szusának zárónapján előbb zárt körben találkozott a kór­házigazgatókkal, majd szak­mapolitikai fórumon vett részt. Ezen kapta a kérdést a háttér- intézmények sorsáról. Sajtó­hírek szerint ugyanis felvető­dött többek között az egészség­pénztár, a tiszti főorvosi hiva­tal, valamint az egészségfej­lesztési és a gyógyszerészeti intézet önállóságának a meg­szüntetése is.- Erős pillérekre van szüksé­ge az egészségügynek - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, és elárulta: csütörtökön is egyeztetett Lázár János miniszterrel, s tájékoztat­ta a szakma igényeiről. Hogyan zajlik majd az ápolási ágyak leválasztása a kórházak­ról? Erre az ugyancsak sokakat érdeklő kérdésre Mészáros Já­nos helyettes államtitkár azt fe­lelte: az a cél, hogy az elősorban szociális igényből fakadó ellá­tás ne a gyógyításra szánt for­rásokat használja. Kérdés jött a hallgatóság soraiból arról is, hogy megismerhető-e annak a vizsgálatnak az eredménye, mely azt firtatta, hogy a kórhá­zak megfelelnek-e a minimum- feltételeknek (a sajtó szerint ko­moly hiányosságokra derült fény - a szerző). Szentes Tamás országos tiszti főorvos azt vála­szolta, hogy „a meg nem felelés egyidős a minimumfeltételeket előíró szabályozással, de a hiá­nyosságok a működést nem ve­szélyeztetik”. Arra, hogy a vizs­gálat eredménye megismerhe­tő-e, nem válaszolt. Akadt, aki azt firtatta a pénte­ki siófoki fórumon, hogy „med­dig nyomul még a büntetés-vég­rehajtás, a Bv-holding ugyanis már a steril, egyszer használa­tos eszközök forgalmazásába is beszállt, ami a betegbiztonság szempontjából is kérdőjeles”. Ónodi-Szűcs Zoltán válasza szerint keresik a jó megoldást. Több száz napnyi különbségek a várólistákon Az országban a kórházi várólis­ták között több száz nap is le­het az eltérés - állítja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap az Országos Egészség- biztosítási Pénztár adataira hi­vatkozva azt írja: például míg a Dél-Alföldön 171 napot kell várni egy térdprotézisműtét­re, addig ugyanerre a Dél-Du- nántúlon átlagosan 545 na­pot. Rudner Ervin, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja elmondta: a számok az orvoskapacitástól, a tárgyi fel­tételektől, a műtőhasználati korlátoktól is függnek. Somogy országos jelentőségű attrakciókkal erősíti a hazai turisztikai térképet ► Folytatás az 1. oldalról- Jelentős infrastruktúra fej­lesztésen vagyunk túl, aminek eredményeként a szálláshely­szolgáltatás mellett - a Balaton­tól Dráváig kínálunk erdei kör­nyezetben minden igényt kielé­gítő szálláshelyeket - a prog­ramturizmus terén is országos jelentőségű attrakciókkal sike­rült felkerülnünk a hazai tu­risztikai térképre - mondta Ihá- rosi Péter a SEFAG Zrt. turisz­tikai és közjóléti osztályvezető helyettese. A társaság többek közt a Hotel Kardosfa komple­xumát kínálja az országos uta­zási szemlén. Innen indulva Bőszánfától Patcán át Kapos­várig, de az újonnan nyílt Zse­lici Csillagparkig számos cél­pont könnyen elérhető. Faragó Péter, a Magyar Tu­rizmus Zrt. vezérigazgatója a kiállításon jelentette be a sár­melléki Hévíz-Balaton Airport és Moszkva közötti új, 126 fé­rőhelyes járat indulását, mely a tervek szerint július 10. és november 6. között heti rend­szerességgel közlekedik. A szakkiállítás megnyitó­ján Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter hangsúlyoz­ta a vidéki turizmus fejleszté­sének előmozdítását. Elmond­ta azt is, hogy a turizmus ága­zat 2015-ben rekordévet zárt, a belföldi turizmus is kiemelke­dő évet tudhat maga mögött. A szálláshelyeken a vendégszám meghaladta a 10 milliót, a ven­dégéjszakák száma a 25 mil­liót, az összes bevétel pedig a 360 milliárd forintot. Az ENSZ Turisztikai Világ- szervezetének legfrissebb ada­tai szerint Magyarországon 2015 első háromnegyed évé­ben 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma. Ez az európai átlag há­rom és félszerese, és a világát­lag több mint négyszerese. Az Utazás kiállítás a somogyi vendég­várók egyik legfon­tosabb bemutatko­zási lehetősége Az Utazás kiállításon évek óta rendszeresen részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a többi hazai nem­zeti parkkal közös, Földműve­lésügyi Minisztérium által ko­ordinált standon.- Rendkívül fontosnak tart­juk a megjelenést, hiszen ez a legjelentősebb rendezvény a szakmában, az utazásukat tervező nagyközönség ilyen­kor tud ajánlatokat gyűjteni, a felmerülő kérdésekre sze­mélyesen kaphat minden ér­deklődő választ munkatársa­inktól - mondta Komlós Atti­la marketing és kommuniká­ciós menedzser. - A vásár ki­váló lehetőség a szakmai kap­csolatok ápolására, új együtt­működések kiépítésére uta­zásszervezőkkel, pedagógu­sokkal, hirdetésszervezőkkel, a sajtó munkatársaival. A Du­na-Dráva Nemzeti Park Igazga­tóság 2016. évi ökoturisztikai és környezeti nevelési ajánla­taival jelenünk meg a vásáron, az alkalomra elkészült nyom­tatott eseménynaptárunkkal, kiadványokkal, szórólapokkal. A kiadványok mellett rendkí­vül fontosnak tartjuk, hogy a programok szervezői, oktatók, turisztikai munkatársak sze- mélyésen vannak jelen, gyak­ran a saját maguk által veze­tett programokról tudnak „el­ső kézből” információkat adni az érdeklődőknek.- A tavalyi esztendőt sikeres­nek ítéljük meg - vont mérle­get. - 2015-ben került átadásra az Ős-Dráva Látogatóközpont, mely elnyerte az Év Ökoturisz­tikai Látogatóközpontja pályá­zat első helyezését. Regiszt­rált látogatóink száma az elő­ző évhez képest közel 10.000 fővel növekedett. Évről évre visszatérő vendégeink mellett sok új résztvevőt is köszönthet­tünk programjainkon. Óriástortával csalogattak a Balatonra Egy négyzetméteres, másfél száz szeletes, Balatont formá­zó tortával csalogatott a bala­toni régió a tavaszi tópartra.- A Balaton sokszínűségét a torta négyféle íze is szimboli­zálta - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális Turizmus Szövetség alelnöke. - Az idei a gasztroélmények éve a tu­rizmusban. A tavaszi Balatont népszerűsítő akcióban részt­vevő partnereinket ezúttal arra kértük: 10-15 százalékos ked­vezmény helyett helyi termé­kekből összeállított ajándék- csomaggal lepjék meg vendé­geiket. A balatoni régió standján nép­szerűsítette a március 26-án, nagyszombaton induló jubile­umi, 170. idényét a Balatoni Hajózási Zrt. is. Fekete Tamás úgy összegzett: a korábbiaknál is nagyobb az érdeklődés a ki­állítás iránt. Fekete Tamás szerint az előre­lépés kulcsa egyrészt a külföl­di vendégek visszatérte volna, másrészt a többévszakos Ba­laton, ennek a megteremtésé­re irányul a tavaszi-őszi Nyitott Balaton akció is. F. I. Status quo Vas András andras.vas@mediaworks.hu MEGYEI KORKÉP A nnak idején, a 80-as években nem tűnt fel senkinek az osztályban, hogy magyartanárunk tagja volt az ország- gyűlésnek: évente néhány órán ugyan helyettesítették, de érdemi hiátust nem tapasztaltunk. És persze rajta sem látszott a képviselőség, nem járt nemhogy Mercedesszel, de még egy új Zastava sem állt a lakótelepi házuk előtt - az akkori látszatpar­lamentben helyet foglalókat súlyuknak megfelelően díjazták. A rendszerváltás után aztán az első országgyűlésben még akad­tak ugyan műkedvelők, akiket 1989-90 lelkesítő szele fújt be a T. Házba, ám hamar kikoptak-kiábrándultak, s helyükre főállású honatyák-honanyák ültek le. Busás juttatásért cserében értelem­szerűen megannyi feladattal, hatáskörrel, s ami a legfontosabb: döntési joggal. Az elmúlt ciklusokban utóbbi aztán meglehetősen csorbult, az egyéni akaratot bedarálta a frakciófegyelem, már­mint azoknál, akik négy évnél hosszabb időre terveztek a patinás falak között, de legalább törvé­nyileg nem lett kimondva: höl­gyeim és uraim, magukra itt igazából csak biodíszletként van szükség. Ezt a status quót írná felül az államháztartási törvény na­pokban beterjesztett módosítá­sa, mely éppen a legfontosab­bat, a költségvetés, vagyis az ország pénzének ellenőrzését ven­né el a képviselőktől. A változtatás szerint a kormány úgy változ­tathatna a büdzsén év közben, hogy nem kellene módosítania a költségvetési törvényt, s a Költségvetési Tanácsot, sőt, még ma­gát a gazdasági minisztert is kikerülhetné, vagyis akkor és any- nyit csoportosíthatna át, magyarán költhetne el bármire, amikor és amennyit akar. Elvileg akár oktatásra, egészségügyre, kultú­rára is, de ugyanúgy festményekre, stadionokra, ad hoc ötletekre, hóbortokra. Elég lenne egyetlen kormányhatározat, s máris jut­na pénz bármire. Jó esetben - már, ha ilyenkor lehet ilyet mon­dani - valaminek a kárára, rosszabban a költségvetési hiány ter­hére. Ismerve a mai kormányzati viszonyokat: a miniszterelnö­kön múlna minden. A képviselőknek pedig annyi beleszólásuk lenne a pénzügyek­be, mint a pártállam idején egy kaposvári magyartanárnak... A legfontosabbat, az ország pénzé­nek ellenőrzését vennék el a képviselőktől Felújítják a leégett üzemet KAPOSFO Tűz ütött ki a kaposfői brikett készítő üzemben, a kár csaknem 20 millió forint. Az ön- kormányzat újjá akarja építeni a létesítményt, amely öt dolgozó­nak biztosított megélhetést.- Folyamatban van a tűzvizs- gálat - mondta Sztanyi Tibor polgármester. - Valószínűleg elektromos meghibásodás okoz­hatta a tüzet. Használhatatlanná vált a bri- kettáló-, a daráló-, illetve a cso­magoló berendezés valamint a mérleg is. A Kossuth Lajos ut­cai épület tetőzete is tönkre ment, a helyszínre három gép­járműfecskendővel vonultak ki a kaposvári tűzoltók. Az önkor­mányzat biztosítást kötött a bri­kett készítő üzemre, a kárszak­értő már a helyszínen járt, s a felmérés elkezdődött. Jövő hét­re várják a statikust, aki töb­bek közt a falak terhelhetőségét vizsgálja meg. H. M. r KÉSZLETKISÖPRŐ AKCIÓ! HIRDETÉS n Opel Astra - J Sedan, 5 ajtós és pJÉÉif kombi változatban jj felszereltséggel, |F színválasztékkal, különböző extrákkal és motorválasztási lehetőséggel 5.408.000,- Ft helyett akár Astra J 5a Business 1.4 100LE fehér 5.419.000,-Ft helyett 3.999.000,-Ft Astra J 5a Business 1.4 100LE metál 5.546.000,- Ft helyett 3.999.000,- Ft Astra J 5a Business 1.6 115LE metál 5.716.000,-Ft helyett 4.179.000,-Ft Astra J 5a Business 1.6 115LE metál 5.767.000,- Ft helyett 229.000,-Ft Astra J 5a Business 1.4t 140LE metál 6.197.000,- Ft helyett 4.629.000,- Ft Astra J 4a Business 1.6 115LE metál 5.777.000,- Ft helyett 199.000, Ft Astra J 4a Enjoy 1.6 115LE metál 5.096.000,- Ft helyett 4 299.000,- Ft Astra J kombi Business 1.6 115LE metál 5.926.000,- Ft helyett 4 449.000,- Ft Astra J kombi Business 1,4t 140LE metál 6.387.000,- Ft helyett 4.949.000,- Ft Astra J Business modelljeinkhez plusz extraként fűthető első ülések, könnyűfém keréktárcsák és komfort üléscsomag is kapható! OPEL FLEXCARE 2+2 ÉV GARANCIA! *Az ajánlat a 2016.03.01 - 03.31. között megrendelt gépkocsikra érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörü, további részletekről érdeklődjön autóházainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. A fotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 5,4-8,3 l/100km, Co2 kibocsátás (vegyes): 126-210 g/km. | AZ OPEL MAGYARORSZÁG I MINŐSÉGI MÁRKAKERESKEDŐJE Opel Kiss-Gerencsér Autóházak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1. Tel: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2. Tel: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom