Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-31 / 75. szám

MEGYEI KÖRKÉP g 2016. MÁRCIUS 31., CSÜTÖRTÖK A település létfenntartása, fejlődése a tét a balatonszemesi képviselők szerint * 300 milliós hitel a kempingért Akad még egy-két eladósor­ban lévő balatoni kemping az SCD-hagyatékból: a sió­fok-sóstói Ifjúságot most hirdette meg a felszámo­ló egymilliárdért, a két ba­latonszemesi kemping több éve vevőre vár, eredetileg együttesen 4,4 milliárd fo­rintra tartották, a kisebbi­ket megvásárolná a telepü­lés önkormányzata is, mely­hez még 300 millió forint hi­tel felvételére is hajlandó volna. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu BALATON „A település létfenn­tartása, fejlődése érdeké­ben elengedhetetlen a terü­let kempingként működteté­se, a szállásférőhelyek fenn­tartása” - áll abban a hat igen szavazattal, egy tartózkodás­sal elfogadott balatonszemesi képviselő-testületi határozat­ban, mely a kormány támoga­tását kéri 300 milliós hitel fel­vételére a Lidó kemping meg­vásárlása érdekében. Tizenöt éven át, évi 20 millió forinton­ként fizetné ezt vissza a köz­ség önkormányzata, 2017-ben a költségvetés terhére, utána a Balaton-parti kemping be­vételéből. Élesen támadják a döntést a minalunk.hu hírportál kom- mentelői, Liber Árpád korábbi balatonszemesi önkormány­zati képviselő cikkében ar­ról ír, hogy szerinte falugyű­lést kellett volna összehívni, vagy akár helyi népszavazást kiírni egy ekkora horderejű, másfél évtizedre szóló döntés­ről, s megkérdőjelezi, hogy ké­szültek-e gazdaságossági szá­mítások a befektetés megtérü­léséről.- Elővásárlási joga van a kempingekre az önkormány­zatnak, ezt szeretnénk vala­milyen módon érvényre jut­tatni - bocsátotta előre Takács Kempingezés a Balatonnál: sokunkban emlékek sorát idézi fel ez a két szó. Mára azonban erősen megkopott a balatoni kemping varázsa A települések közül eddig egyedül csak Balatonfüred volt vevő Az SCD-csoport a 2000-es évek közepén felvásárolta a Balaton meghatározó turiszti­kai cégeit, a Siotourt, a Zala- tourt valamint a Balatontou- ristot - a siófok-sóstói Ifjúság kemping például a Siotourral került a csoporthoz. Az SCD a balatoni kempinge­ket külön-külön projektcégek­be szervezte, és a területeiken összesen 100 milliárd forin­tos fejlesztést tervezett, üdülő­falut, apartmanházat, well- nesshotelt kívántak építeni. A projektcsomag és vele az egész cégcsoport azonban hamarosan összeomlott, és sorra indultak a felszámolá­sok a balatoni kempingeket tulajdonló vállalkozások el­len. A sóstói kemping jelenle­gi meghirdetett egymilliárd fo­rintos vételárához csak annyit fűznénk: a Balaton déli part­ján működött Siotour egészé­hez ennek a háromszorosáért jutott hozzá az SCD. Az eddig elkelt balatoni kem­pingek iránt egyébként nem­igen érdeklődtek a tó körüli te­lepülések, mindeddig egyedül Balatonfüred jelentkezett vá­sárlási szándékkal. Fürednek sikerült is megvásá­rolnia az északi parti város te­rületén lévő szálláshelyet. Némi siófok-sostoi retrofi is kap a vevő a pénzéért I ^alatontoui .. iFJÚ$ÁC Kf József balatonszemesi polgár- mester, hozzátéve: éppen a na­pokban is tárgyal az SCD fel­számolójával. - Kétségtelen, még maga Pogácsás Tibor bel­ügyminisztériumi államtit­kár is meglepődött, amikor előadtam neki az eredeti öt­letünket, hogy az állam vásá­rolja meg a Vadvirág Nyaraló­telepet, Balatonszemes pedig a Lidó kempinget; ebben kér­tem segítséget. Udvarias el­utasító levelet kaptunk végül az államtitkártól, a közös biz­niszből tehát semmi sem lett. A hitelfelvétel valóban nem a legjobb konstrukció, azonban mi mindenképpen települési tulajdonban szeretnénk tud­ni legalább a kisebbik egysé­get. A megyei kormányhiva­talnak és az államnak is bír­juk az elvi támogatását, meg­látjuk majd, hogy mindez mi­re lesz elég... Takács József nem aggódik a kempingvásárlás megtérü­lése miatt. - Számításaink szerint tíz éven belül megté­rülhet a befektetés, márpedig ami ennyi idő alatt visszahoz­za az árát, az nem lehet rossz üzlet - vélekedett Balatonsze­mes polgármestere. Állítja: a bevételből és az állami kúrta- xa-visszatérítésből a pénzénél lehet a település. A siófok-sóstói Ifjúság kem­ping nem határos a vízpart­tal, kevés gyaloglás után ér­hető el a közeli strand, ami az „ántivilágban” nem jelentett problémát a vendégeknek, hi­szen nyaranta gyakran ki kel­lett tenni a „megtelt” táblát a csehszlovák és endékás fiata­lok által közkedvelt sátortá­borra. A balatonszemesi Lidóhoz hasonlóan ez az egység sem lett sokkal komfortosabb az eltelt esztendők, sőt évtize­dek során. A nyolchektáros ingatlan most mégis közel egymilliárd forintért vár a vevőjére. PROGRAMOK BALATONLELLÉN a Kapoli Múzeum és Galériában (Kossuth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal somogyi pásztor­faragók és Ligeti Miklós szobrász- művész kiállítása. MARCALIBAN Marcali Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5.) Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton 14-től 18 óráig. MERNYÉN Hosszú Kanyargós Út. Beatles történeti magán gyűjte­mény kiállítás. POSTABONTÁS KIÉ A FELELŐSSÉG? Kié a felelősség ha egy sza­bályosan közlekedő gyalogost elsodor egy nagy sebességgel haladó autó? A probléma nem újkeletű. Számos településen probléma, többek között Ádán- don is. Ha a települést Siójut felől közelítjük meg, 90 km/h val haladhatunk egészen az Ádánd tábláig. Igen ám, de ez sajnos már a falu belső ré­szén van elhelyezve. Egy nagy­jából 3 km-es szakasz, hiába belterület, kiesik a tábla védel­me alól. Számos kisgyermekes család közlekedik gyalogosan az úttesten, a buszmegállóig rettegve. A problémát többször személyesen jeleztem az ön- kormányzatnak, a polgármes­ter asszonynak! Többszöri jel­zésünk után vettek fel a kap­csolatot a közútkezelővel. A közútkezelő tájékoztatása sze­rint, akkor lehetne a táblát át­helyezni, ha a Berzsenyi utcá­ban lenne járda. Ami sajnos nincs. így mivel ninés járda, a száguldó autók mellett kell közlekedjünk gyermekeinkkel. Felvetettük azt is, ho gy meg­oldás lehet egy 50 km/h-s se­bességkorlátozás. Azt az ígére­tet kaptuk, hogy kivizsgálják, mindez megoldható-e. Sajnos nincs semmi előrelépés, sem az önkormányzat sem pedig a közútkezelő részéről. De kié lesz a felelősség, ha baleset történik? Ugyanis erre így, elég nagy az esély... (Cím a szerkesztőségben) ISZLÁM ÁLLAM: Ma Brüsszel és a reptér, holnap talán Portugália és Magyarország” - írta a nyu­gati világot megfenyegető egyik legújabb üzenetében az Iszlám Állam terrorszervezet saját média vállalatán, az A1 Wafán keresztül. A terroristáknak saj­nos nem vagyunk elég kicsik és jelentéktelenek. SOMOGYI TANÁROK: Megtört a lendület, közömbösek a taná­rok a saját sorsukkal szem­ben. Ha igy van akkor meg­érdemlik. Az fel sem vetődött bennük, hogyha egységesen fellépnek a saját érdekükben, akkor nem érheti retorzió őket. ÉSZREVETTÜK Húsvéti fenyőfa KAPOSVAI Még mondja vala­ki, hogy nem végtelen ünnep az életünk: egy kidobott karácsony­fa árválkodik a húsvéti ünnepek elmúltával is a kaposvári Tele­ki utca egyik belső udvarán. Kis­sé száraz, kissé viseltes, de még tartja a tűleveleit. Az arrajáró la­kók időnként félrerakják az út­ból. Senki sem tudja, hogyan ke­rült oda a fenyő. A szemétszállí­tók szerint a lakók dolga lenne eltüntetni a belső udvarról, a la­kók meg a kukásokra várnak. Eddig még senki sem nyúlt a ka­rácsonyfáért, talán böknek a tű­levelek, vagy a következő szent­estére várnak... K. G. IDÉZET „Mi mindannyian, tudósok, filozófusok, hétköznapi embe­rek együtt boncolgathatjuk: miért létezünk, mi és a Világ- egyetem. Az emberi értelem leghatalmasabb diadala lesz, ha erre választ találunk” Stephen Hawking írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cí­münk: 7400 Kaposvár, Kont- rássy u.2/a), és az SMS-eket (telefonszámunk: 20/9689- 444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azo­kat közöljük. Minden hét kö­zepén közzé tesszük a követ­kező időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események in­gyen bekerülhetnek a lap­ba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvénye­ket hirdetésben lehet reklá­mozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom