Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-31 / 75. szám

2016. MÁRCIUS 31., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 0 0 Vérszegényre sikerült a somogyi tiltakozás ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Valahol érthető, hogy a fiatalok, a kisgyerekes kollé­gák nem mernek demonstrálni - védi meg az órájukat elkezdő­ket a matematika-fizika szakos Drankovicsné Lovász Erzsébet. - Én sem magam miatt jöttem, hanem a gyerekekért. Ezért is meglepő, hogy a diákok közül senki sem vállal szoli­daritást velük. Tanára­ik a gyenge szervezett­ségükre hivatkoznak, s a szomszédos Táncsics felé mutatnak: ott bez­zeg erős a diákönkor­mányzat. Ennek el- lenére csak négy lány táblából az épület előtt, mel- 11 lettük egyetlen ta­nár. Egy szimpa­tizánssal beszél­get, aki azt ma­gyarázza: kör- bebiciklizte’ a várost, s a leg­több iskola előtt senkit sem lá­tott.- Itt ennyire elégedett minden- ki? - tárja szét a ke- zét, aztán továbbkere- ^ kezik.- Rosszak a feltételek - válaszolja meg néhány perccel később a kérdést a közgaz előtt Weltschné Réti Valéria. - A diá­kokat agyonterhelik, akad, aki­nek harminckilenc órája van egy héten. Nekem a nyolcadik órában kell szakmai tárgyat ta­nítani. Van ennek értelme? Ki találta ezt ki?- Egy szoba méretű tornate­remmel kell megoldani a min­dennapos testnevelést - mond­ja Utasi Tamás,, a szolidarizáló szülő. - A gyerekek olyan pa­pírt kapnak év végén, ami fél OKI-t ér. Azt mire lehet hasz­nálni? Egyre több a panasz, szóba kerülnek a pedagóguskövetelé­sek, s a mostani demonstráció értelme. Abban egyetértenek, hogy ki kell állni az érdekei­kért, viszont a bocsánatkérést, melyet a Tanítanék Mozgalom követel a kormányzattól, feles­legesnek tartják.- Lépni kell - jegyzi meg Weltschné Réti Valéria -, még ha lesznek is következményei. Azt 'edoq0^01''^, o\Le ki*'­1/eLdek Országszerte több száz iskola csatlakozott a demonstrációhoz, Somogyból aránylag kevesen mozdultak meg Éhezők elé szórt morzsákról Siófokon Több volt a szimpatizáns, mint az aktív pedagógus szerdán reggel a siófoki Perczel Mór Gimnázium előtt. A bejáratnál beszélgettek, így múlatták az időt reggel nyolctól kicsengeté­sig. Közel tucatnyi perczeles ta­nár nem tartotta meg első órá­ját, civilek körülbelül kétszer annyian csatlakoztak hozzá­juk. szolidaritást vállalva velük. Akadtak közöttük nyugdíjas pedagógusok is. Az egyik aktív tanár azt mondta, hogy ha már legalább morzsákat szórnak az éhezők elé, az csökkenthe­ti az éhséget. Az egyik siófo­ki civil szervezet aktivistája pe­dig arról beszélt: megvárják a kicsengetést, hátha akkor töb­ben lesznek... Balatonendréden a helyi álta­lános iskolában úgy oldották meg a szerdai első órát, hogy a demonstráló pedagógusok helyett önként jelentkezett szülők felügyeltek a gyere­kekre. F. I. hallani, hogy retorzióként elvon­ják a jutalmakat. Csak tessék, tíz éve nem kaptam, noha orszá­gos versenyen döntős tanítvá­nyaim vannak rendszeresen... Pedagógusok, ne féljetek! Ve­letek vagyunk! - érkezik a biz­tatás. A Toldi- iskola előtt közel negyvenen verődnek össze fél kilencre a Demokratikus Koalí­ció szervezésében, szolidaritást vállalva a tanárokkal. Az épület ugyan zárva, még tart a tavaszi szünet, de azért Garaminé Szen­té Éva, az iskola egykori igazga­tója felolvassa a tanári követelé­sek 12 pontját.- A legfontosabb, hogy a gye­rek gyerek maradhasson ­mondta a hajdani iskolaveze­tő -, s hogy szabadon, jó­kedvűen, ne rettegve jár­jon iskolába. Szavait taps fogadja, aztán a társaság lassan feloszlik, néhány kés­ve érkező kockás in- ges nem kis megle­petésére. Öreglakon is tar­tott még a tavaszi szünet szerdán, az iskola pedagógu­sai mégis bementek munkahelyükre, hogy testületileg az utcára vo­nuljanak az első óra idejére - a tanári kar ismét egységesnek bizonyult, mint bő két hónap­ja, amikor Somogyból az elsők között írták alá a pedagógusde­monstrációkat elindító miskolci gimnázium petícióját. Somogyból még a tabi Takáts Gyula-iskola -neve szerepelt a listán, ám Csizmadia Nándor igazgató tájékoztatása szerint az ötvenöt pedagógusból mind­össze egy, a félezer diákból húsz hagyta ki az első tanórát, s hoz­zájuk öt civil csatlakozott.- Tényleg ennyire nem ér­dekli a tanárokat a sorsuk - botlunk úgy negyven perc múl­va a Táncsicsnál megismert bi­ciklistába. - Vagy ekkora a fé­lelem? Nem is tudom, melyik a rosszabb... Vas András HIRDETÉS Fél évszázad hírei már az interneten BUDAPEST A lapunkat is ki­adó Mediaworks médiavállalat nyolc vidéki napilapjának több évtizedes archívuma érhető el immár bárki számára az inter­neten - hangzott el az Internet Fiesta 2016 konferencián. A Mediaworks képviselői el­mondták: a kiadó és nyolc me­gyei könyvtár együttműködé­si megállapodása alapján a la­pok digitalizált oldalai a Hun- garicana Közgyűjteményi por­tál felületén (www.hungarica- na.hu) látogathatók. A jelentős kezdeményezés a Nemzeti Kul­turális Alap támogatásával jö­hetett létre, a digitalizálást az Arcanum Adatbázis Kiadó vál­lalta. A nyolc újság (Békés Me­gyei Hírlap, 24 óra, Heves Me­gyei Hírlap, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Pe­tőfi Népe, valamint, az Új Du­nántúli Napló az ötvenes évek­ben indult, s egészen a kezde­tektől kerültek fel a 2000-es évekig évfolyamok. így minden lap esetében átlagban mintegy ötven év híranyaga tölthető- le a netről. „A megyei napilapok az adott országrészek igazi kró­nikásai, így az évtizedek alatt megjelent hatalmas anyag a le­hető legrészletesebben tartal­mazza a megyék bő fél évszá­zados történelmét’Több mint egymillió újságoldal lett né­hány kattintással olvasható az interneten. MW Polgártársak Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu A mennyiben egy tanóra, az osztályozás, egy kis dolgozat- írás vagy feleltetés a hatalommal való együttműködés­nek számít, akkor tanáraink mindenképpen elkövették, kimerítették a polgári engedetlenség fogalmát tegnap azzal, hogy tüntetőleg, azaz nyilvánosan megtagadták hatvan percre ezt a szövetséget, mely arra köttetett, hogy gyermekeink min­den nap okosabbak legyenek, s hogy végeredményben ver­senyképesek maradhassunk holnapután is (már amennyire most annak gondoljunk magunkat). Azonban súlyosan téved­nek azok, akik azt hiszik, hogy a március tizenötödikéi meg­emlékezésekkor beharangozott pedagógus-kiállás arról szól­na, hogy elege lett pár ezer tanárnak a terhekből, s elégedet­lenségüket akarják rászorítani mindenkire, mert kevésnek ér­zik éppen a fizetést - erről egyébként egyáltalán nem esett szó -, vagy mert folyamatosan semmibe veszik munkájukat, pe­dig azon semmit több, csak a jövőnk múlik. Engedetlenségük sokkal inkább egy utolsó utáni kiáltás, egy próbálkozás kö­zös ügyünk javítására.<break Engedetlenségük egy utolsó utáni ki­áltás />Somogy több tantestülete tiltakozott már, csatlakozott ehhez a kritikus hanghoz kü­lönféle fórumokon, tagságuk szerdára meglehetősen meg­csappant, de azért volt hely, ahol egész tanári kar tudott még mindig erőt, összefogást mutatni. S habár könnyű elsütni azt a hamis frázist, hogy minden rendben ott, ahol ilyen orszá­gos megmozduláskor csendben maradnak a pedagógusok, s in­kább visszahúzódva az iskolák egyre kényelmetlenebb zugai­ba tovább sodródnak a történésekkel, ennek ellenére ml tudjuk jól, ahol kevesen, vagy senki sem állt iskolája elé, ott némasá­guk mögött a félelem, az egzisztenciális nyomás vet a minden­napokra kíméletlen árnyékot, nem pedig a cinkos széthúzás. A polgári engedetlenséghez polgár is kell. A polgár pedig kérdez, kritizál, számon kér, követel, szerveződik, felelősséget vállal. A szerdai nap tanártüntetéses krónikája mellé - akár­mennyién is támogatták - kötelező leírnunk ezt a nagyon fon­tos üzenetet: tisztelet a bátraknak! Ennyivel tartozunk. Sasfioka a húsvéti DÉL-DUNÁNTÚL Húsvétkor ki­kelt az első fióka a Duna-Dráva Nemzeti Park által kamerával megfigyelt rétisasfészekben. A nagyközönség február ele­je óta követheti figyelemmel egy saspár mindennapjait élő­ben reggeltől sötétedésig az in­terneten. Az első tojást febru­kelt ki tojásból ár 16-án, a másodikat pár nap­pal később tojta meg a tojó. A sascsalád életét már több mint 120 ezren tekintették meg, köz­tük magyarok és külföldiek is. A ritka, méltóságteljes ragado­zó madár (Haliaetus albicilla) egyébként fokozottan védett, eszmei értéke egymillió forint. Ingyenes vizsgálat 04.01-jén és 15-én Arra gyanakszik, hogy érszű­kületben szenved? Akkor itt az idő, hogy lépjen! Mielőbb kérjen ingyenes szakorvosi vizsgálatot! Magyarországon már 20 éve alkalmazzák azt a kezelést, mely hatékonyan, fájdalom és szövődménymentesen kezeli a problémát. A Nashwan-Para- sound készülék több ezer be­tegen segített már. Az infra, ultra és hallható hang segít­ségével rugalmasabb lesz az ér fala, valamint a beszűkült, elzáródott ér mellett a szerve­zetet hajszálér képzésére ser­kenti. Ezáltal a betegségre jel­lemző tüneteket, mint például a bizonyos távolság megtétele után jelentkező vádli, comb és fartájékon fájdalmat, görcsöt, zsibbadást enyhíti vagy meg­szünteti a betegek döntő több­ségében. A keringés fokozó­dásával melegebb, élénkebb színűvé válik a végtag. Mind­azoknak, akik bejelentkeznek az április 01-jén és 15-én Ka­posvár, Fő u. 45. szám alatt tartandó vizsgálatra, 30ezer forint kedvezményt biztosíta­nak a kúra árából. Sőt a kupon felmutatásával további 10000 forinttal csökken az ár. A vizs­gálat ingyenes. Bejelentkezés: www.medhungary.com, 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-30/249-9289, 06-70/290-3216

Next

/
Oldalképek
Tartalom