Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-23 / 69. szám

fl MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁRCIUS 23., SZERDA KÉKHÍR Munkásokkal vágatta ki a lopott fát SIÓFOK Lopás miatt javasol vádemelést egy nagyberényi férfi ellen a Siófoki Rendőr- kapitányság, mert a 69 gya­núsított két éven át engedély nélkül termelt ki fát egy he­rényi területről. A férfi 2014- ben valamint 2015 novem­berében több embert bízott meg azzal, hogy a falu ha­tárában lévő erdőterületről fát termeljenek ki. A mun­kások által kivágott, mint­egy 16 köbméter fát a hely­színről elszállította. A fa ki­termelésére a megbízó azon­ban nem kért engedélyt a te­rület tulajdonosától. A Siófo­ki Rendőrkapitányság az el­járást 2016. március 18-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslat­tal megküldte a Siófoki Járá­si Ügyészségnek. Megfékezik a lezúduló csapadékot SIMONFA Hét dombról zúdul­hat csapadék a falura, Bodrog Gábor polgármester szerint mindent megtesznek azért, hogy kifogástalan legyen a vízelvezető árkok állapota. Hétfőn kezdték el a munkát, nehogy a burjánzó növényzet vagy iszaplerakódás gondot okozzon a kiadós eső után. Nagyjából három kilométer ú szakaszt tesznek rendbe a közmunkások, akik utak és földesutak karbantartásánál is segítenek. Harsányi M. Hatmilliárdos projekt: a vízügy nyitott, ha a Bahart és a város állja a pluszköltségeket Koltozik-e a zsilip? Száz évre szóló döntés Emlékezetes utcakép: az elmúlt hetek boseges esőinek következteben Vt kiöntött a Balaton Zamardiban ► Folytatás az 1. oldalról SIÓFOK A Balaton vízszintjé­nek szabályozására 1863-ra megépült zsilip helyébe a har­mincas években tervezett újat Kaáli Nagy Dezső, ez készült el 1947-re, s kisebb felújítások­kal szolgál a mai napig. Pécse- li Péter, a vízügy balatoni ki­rendeltségvezetője azt mond­ta: folyamatosan figyelik az ál­lapotát, az állékonysága meg­felelő, mindenképpen növel­ni kell azonban a vízáteresz­tő kapacitását; jelenleg egyéb­ként másodpercenként 45 köb­méteres intenzitással eresztik a Balaton vizét és kedden 129 centiméter volt a Balaton át- lagvízszintje. Az új műtárgy a tervek szerint száz köbmétert tud majd átengedni másodper­cenként.- Hetven évig nem merült föl, hogy ne lenne jó helyen a zsilip, 2013-ban a Bahart részéről je­lentkezett igény a délebbre vi­telére - emlékeztetett Pécseli. - A hatmilliárdos beruházás el­ső számú célja, hogy több vizet tudjunk egyszerre leengedni. Az uniós finanszírozás előírá­sainak is meg kell felelni, ami­nek nincs hozadéka, arra nem költhetünk. Azt is figyelembe kell venni, hogy 2017 közepé­ig aláírt szerződéseknek kell lenni a 300 milliárdos Bala- ton-fejlesztési forrás elköltésé­re. Márpedig bárhová vinnénk a zsilipet, az egyben területcse- re-problémákat is fölvetne. De ha a Bahart és a város ezt föl­vállalja és teljes erővel beszáll a projektbe, akkor arra a víz­ügy nyitott, ám mindenképpen pluszforrások kellenek egy má­sik megoldáshoz. A vízügyi szakember szerint 4,5 milliárd forintba kerülne a Sió-meder rehabilitációja, alkal­massá tétele a több víz fogadá­sára. A kirendeltségvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a csa­torna felső, Kapósig tartó szaka­szán nincs árvízvédelmi töltés, meg kellene oldani a szigetelést és szivárgásmentesítést. A csa­torna partján intenzív vízeresz- tésnél rendre víz alá kérüTnek a mezőgazdasági területek, ám az elképzelések szerint ezeket a földeket az állam kisajátítaná, vagy megvásárolná. Egy amo­lyan „zöld folyosó” alakulhatna így ki a csatorna mentén, s nem lenne probléma, ha zsilipnyitás­kor víz alá kerülnének a rétek, legelők, mert nem volna szántó- terület. A zsilipre és a Sióra szánt 12 milliárd elköltésére Pécse­li Péter tudomása szerint ha­marosan megjelenik a pályá­zati kiírás. Horváth Gyula, a siófoki városháza munkatársa azt mondta a keddi BFT-konfe- reneián: lát esélyt arra, hogy a város és a Bahart érdekei ér­Próbaüzem: 115 centi most a maximum Február óta próbaüzem érvé­nyes a Balaton vízszintszabályo­zásában - jelentette be a BFT siófoki konferenciáján Varga György, az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság (OVF) referense. En­nek értelmében a régi 110 he­lyett 115 centi a vízszintmaxi- mum novembertől áprilisig, 120 pedig május és október között. Február ötödiké óta egyébként 157 millió köbméter Balaton-vi- zet engedtek le a siófoki zsili­pen. Varga egy nemzetközi elő­rejelzési modellt is ismertetett, e szerint a következő évtizedek­ben várhatóan nőni fog a téli, vi­szont erőteljesen csökken a nyá­ri csapadékmennyiség a ma­gyar tenger vízgyűjtőjén, a víz­szintszabályozással is erre kell felkészülni. Ráadásul az évi kö­zéphőmérséklet drasztikusab­ban változhat, 2100-ig nyáron havi 4-6 fokot is emelkedhet. Idén januárban 47 milliméter csapadék hullott a tó vízgyűj­tőjére, ami meghaladta ugyan a sokévi átlagot (34 millimé­ter), de nem akkora mértékben, mint februárban. A múlt hónap­ban 106 milliméter eső esett (34 az átlag), vagyis 1921 óta a második legcsapadékosabb februárt tudtuk magunk mögött. vényesüljenek, vagyis a kiüti duzzasztó másfél kilométerrel délebbre költözzön a Sión, a zsi­lip pedig a Baross-híd közelébe kerüljön, s nyílt balatoni vízfe­lület alakulhasson ki a mosta­ni zsilip elbontásával. Ennek érdekében folynak az egyez­tetések a vízüggyel. Abban megállapodtak a fórum hoz­zászólói: száz évre határozhat­ja meg a döntés a hajózási tár­saság és a város turizmusának jövőjét is. Fónai Imre Sallai szerint azt támogatják, aki egyáltalán nem szorul rá SIÓFOK Nem aktuális most, hogy közbirtokosságba vegyék az általuk megjelölt 83 hektá­ros területet - ezt válaszolta a földművelésügyi tárca a bá- bonymegyeri családi gazdálko­dók kérésére. Szószólójuk, Hor­váth János erről is beszélt azon a keddi siófoki sajtótájékozta­tón, amit az LMP az állami föl­dek értékesítése elleni népsza­vazás aláírásgyűjtő kampányá­nak indítása apropójából tar­tott. Megírtuk, a bábonyi gaz­dák és a helyi önkormányzat használatba venne olyan terü­letet, amire ugyan hosszú távú bérleti szerződés van érvény­ben, áni Horváthék szerint a bérlő nem az előírások szerint gazdálkodik rajta.- Ostoba az a kormányzat, amelyik azt támogatja, aki nem szorul rá - mondta Sallai R. Be­nedek LMP-s országgyűlési kép­viselő. - A nagybirtokok kiala­kulását preferálja, és hagyja le­szakadni a vidéket, figyelmem kívül hagyva a helyi önkor­mányzatok, és gazdák érdekeit. Sallai szerint az eddigi nyolc­ezer földlicitgyőztesből hatezer kicsi, de a 20 százalékát sem vitték el a dobra vert földek­nek, a többi nagybirtokosok­hoz került. F. I. Jövő csütörtökön premier a Csiky Gergely Színházban Matyi érti Galiba libát Felismerjük majd Fazekas Mihály legendás történetét, itt is „háromszor veri ezt ken­den Lúdas Matyi vissza...” ám Schwajda György a libák szemszögéből írta meg a cse­lekményt. Itt minden és min­denki „libából” van, ők vál­toznak néha emberré, ami­kor a történet ezt megkö­veteli. A főliba - Galibának hívják - a cselekmény mozga­tója, aki számos fordu­lattal és még több hu- gr mórral irányítja a me- | sét, mely nek is, szü­leiknek is mulatság szolgál. Schwajda György kerettör­ténetet illesztett Fa­zekas Mihály Lúdas Matyijához. Vásári forgatagba csöppe­nünk, ahova ép­pen megérkezik egy szekér, tele libákkal. Nekik az az ötletük tá­mad, hogy bemu­tatják Lúdas Ma­tyi történetét. Az „előadásban” Ma- tyinak van egy pösze libája, Gali­ba, akit megtanít énekelni, táncol­ni. Csakhogy Ma­tyin kívül senki sem érti a liba szavát, minden­ki más csak gágogást hall... A zenés mesejátékot Fun- tek Frigyes rendezte színpad­ra. A premier március 31-én, (csütörtökön) 14 óra 30 perc­kor kezdődik a Kaposvári Csi­ky Gergely Színházban. Hangrögzítés váltaná a tárgyalótermi papírmunkát Védelem a bíróságoknak ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Az előző évinél ke­vesebb ügy érkezett a törvény­székre, nőtt viszont a polgári bíróságok leterheltsége elsősor­ban a devizaperek miatt - de­rült ki Hajnal Éva, a törvény­szék elnökének beszámolójából. Jól működik a tanúgondozás - több mint másfélezer eset - és a nyitott bíróság program, utóbbi­val a megye szinte valamennyi középiskolájába eljutottak.- Sikerült javítani az infra­strukturális feltételeken is az OBH-nak köszönhetően - je­gyezte meg -, több bíróságon korszerűsítettük a fűtési rend­szert, megújultak a tárgyalók a törvényszéken, Siófokon és Ka­posváron a homlokzatot is sike­rült tatarozni. A törvényszéken a belépte­tő rendszert is korszerűsítették, ám - a múlt heti kiskunhala­si kalasnyikovos támadás után nem meglepő módon - további biztonságot fokozó lépéseket is szeretnének.- A legtöbb helyen már most is létezik, de a jövőben minden bíróságon lesz kamerarendszer, detektoros beléptetés, csomag­átvilágító és kézi fémdetektor - jelentette ki Gyarmathy Judit. - A tárgyalókban korszerű táma- dásjelző-rendszert építünk ki, a Svájci Alapnak köszönhetően to­vábbi fejlesztések is várhatóak. Egyszerűsítenék az eljárásokat Fazekas Sándor, a Főváro­si Törvényszék elnöke, az Or­szágos Bírói Tanács tagja a táv­meghallgatás és a tárgyalóter­mi hangrögzítés fontosságát emelte ki. Előbbi elvárás az uni­ós e-igazságszolgáltatás részéről - előbb a belföldi, majd a külföl­di meghallgatás lehetőségét kell majd biztosítani -, utóbbi pedig lényegesen egyszerűsítené az el­járásokat. Marad a kirendelés- Nem változik a kirendelési rendszer, nyolc somogyi bíró ké­szenlétben áll, ha szükséges, átvezénylik őket a Szegedi Tör­vényszékre menekültügyekben ítélkezni - mondta lapunk kér­désére Gyarmathy Judit, aki vég­ső határidőről nem tudott nyilat­kozni. Az OBH szeptemberben döntött ügy, a megnövekedett ügyszám miatt megerősíti a csongrádi törvényszéket. Még nem volt szükség a somogyi szakemberek átvezénylésére. A megye biráinak a Zalaeger­szegi, és a Pécsi Törvényszéken is lehet jelenésük, e két bíróság illetékes a somogyi határszaka­szon elkövetett menekültekkel kapcsolatos bűncselekmények perei, menedékügyi eljárások lefolytatására.- Ki lehetne váltani vele a papíralapú dokumentálást - mondta. - A Kaposvári Tör­vényszéken régóta alkalmaz­zák a hangrögzítést, miután a jogszabályok önállóan nem en­gedélyezik, még párhuzamosan a papírmunkával. Éppen azért tartjuk itt a munkabizottság ülését, hogy a gyakorlati tapasz­talatokról is beszélhessünk. Vas András

Next

/
Oldalképek
Tartalom