Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-14 / 62. szám
2016. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ BELFÖLD - KÜLFÖLD 0 Nyárra többet tudunk meg az új cafeteriáról Százezrek élete és vagyonbiztonsága kerülhet veszélybe Ritkábban sepernék BUDAPEST Ha a munkaadókkal az egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak (hiszen a miniszter- elnök bejelentése sem végleges döntés), akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok az intézkedések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hozzátette: a változásokat január elsejétől kell elindítani, ezért a cafeteria gyakorlatilag minden kormányülésen téma valamilyen formában. Olyan rendszer kidolgozása a cél, amely a növekvő gazdasági teljesítményből minél többet odaad az embereknek a gazdasági teljesítmény sérülése nélkül. Kifejtette: a cafeteria egy része valószínűleg a gyermeküdültetés, a turizmus fejlesztésére fordítható támogatásként fog működni a jövőben. A kormány azt szeretné, hogy legyen a béremeléseknek járulékmentes része, ezáltal nem jelent plusz terhet a munkaadóknak és a munkavállalóknak, de ez az összeg nem számít bele a nyugdíjalapba. A külföldi multicégek cafete- riarendszerbe való visszaenge- désével Brüsszel elégedett lett volna, de nem biztos, hogy a magyar emberek jól jártak volna, mivel jelentős profit áramlott volna ki az országból. Ehelyett az Erzsébet-utalvány rendszerén keresztül beáramló ösz- szegeket visszafordította a kormány gyerekszálláshelyek fejlesztésére és gyerekek üdültetésére - mondta Rogán. MW Amit kifogásolt az Európai Unió A cafeteria rendszerrel korábban semmi baj nem volt, a monopolizálást nem nézte jó szemmel az EU, s azt, hogy a külföldi tulajdonú cégeket kiszorította a kormány a piacról - jelentette ki Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az ATV-nek. Lehet azon gondolkozni, hogy sávos járulékoztatás legyen a kettős bérrendszerben, de az nem működik, hogy egyszerűen fo- rintosítjuk a cafeteriát - tette hozzá. Ezért a szakmával kell egyeztetnie a kormányzatnak. Csökkenteni kívánja a kormány a kötelező kéményellenőrzések számát - olvasható egy júliusban életbe lépő rendelet tervezetében. Egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata meg is szűnne. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint a magyar családok százezreinek az élete és vagyonbiztonsága kerülhet veszélybe. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Drasztikusan csökkenteni kívánja a kormány a kötelező kéményellenőrzések számát, miközben a lakosság számára az eddig évi 2-3 ezer forintos szolgáltatás ingyenessé válik. A kabinet egy júliustól életbe lépő rendelet tervezetében azt javasolja, hogy a jövőben a mostani évi egy alkalom helyett a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát két évre, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elve- zejtőrendszereinek vizsgálatát pedig négyévente egy alkalomra csökkenti. A tartalék kémények esetében megszűnne a kötelező felülvizsgálat, a kondenzációs kazánokhoz tartozó elvezetőket is kivonnák az ellenőrzés alól. Az indoklás szerint a fűtőkészüléket a kéménnyel összekötő füstelvezető nem a kémény, hanem a fűtőberendezés része. „A kormányrendelet tervezete magyar családok százezreinek az életét és vagyonbiztonságát teszi kockára - mondta lapunk kérdésére Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. - Mindent megteszünk, hogy a kormánynak ez a közveszélyes rezsicsökkentő terve ne valósuljon meg.” Kifogásolta azt is, hogy szakmai szervezetekkel előzetes konzultációt, véleménycserét nem folytatott le a Belügyminisztérium. „Ma Magyarországon 150 ezer olyan jelenleg is életveszélyes állapotban üzemelő kémény található, amelyről azt lehet mondani, hogy időzített bombaként ketyeg - fejtette ki Vámos Csaba. - Ha például ezekben az esetekben f A mondás, hogy kéményseprőt látni szerencsét jelent, onnan ered. hogy ahol egykoron a kéményseprők rendszeresen elvégezték a kémények tisztítását, ellenőrzését. nem volt tűzeset, nem égtek le akár egész települőL sek. A mondás ma sem a vesztett semmit aktu- áldásából. Megérkeznek a faluba, és már a füst szagából megérzik, ki mivel fűt. Függ a pénztől is kimarad egyetlen év is az ellenőrzések terén, akkor az évi 30-40 halálos kimenetelű szénmonoxid mérgezés komoly mértékben növekedhet.” A kondenzációs kazánok esetében a kémények ellenőrzését teljesen megszüntetné az új rendelet, ami azért is érint majd sok embert hosszútávon, mert július 1-jét követően lakótérben már csak ilyen típusú készülékeket lehet felszerelni. „A modern, jobb hatásfokú kazánokra és a kapcsolódó égés- termék-elveze- tőre sem szabad úgy tekinteni, mint a tüzeléstechnika szent gráljá- ra. Ezek is csak készülékek kopó alkatrészekkel, elektronikával, amely ugyanúgy, mint minden elektronika elromolhat, és nem utolsó sorban ezek a berendezések rendszeres mechanikai és fizikai igénylői mennyibe kerül? - családi terhelés Egy-egy kémény javítása nagyon megterhelő lehet egy családnak, de minél előbb felismerik a hibát, annál kevesebbe kerül a javítás is. „Sokszor nedves fával, vagy rongy- gyal, gumival, háztartási hulladékkal fűtenek az emberek, amely hamarabb teszi tönkre a szilárd tüzelésű kéményt, mintha megfelelő tüzelőanyaggal fűtenének - mondta lapunknak Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke. - Úgy szoktuk mondani, mi már akkor, amikor megérkezünk egy faluba, a füst szagából érezzük, milyen tüzelővel fűtenek. Ha eljutunk a tüzelőberendezésig, akkor az okok is világossá válnak. Egy tisztítóajtó cseréje, pótlása, javítása 5-10 ezer forintban kerül. Egy kémény utólagos bélelése annak magasságától, méretétől függően akár több százezer forintot is elérheti, de vannak olyan esetek társasházakban, amikor milliós összeget is elérhet egy kémény felújítása. bevételnek vannak kitéve. Ezek a- veszélyfaktorok csak rendszeres ellenőrzéssel szűrhetők ki. Németországhoz hasonlóan nálunk sem szabad különbséget tenni a hagyományos készülékekre kötött kémények és a kondenzációs berendezésre kötött kémény között” - magyarázta lapunknak Müller Máté, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. kommunikációs vezetője. A kéményseprési feladatok ellátását a katasztrófavédelem 15 megyében, 1830 településen veszi át a vállalkozóktól lakossági körben július elejétől. Az állami szervezetnek csaknem kétmillió kéményről kell a jövőben gondoskodnia. „A Kéményseprők Országos Szakszervezete következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányzat ezt a döntését is gondolja újra, kezdődjön el végre egy szakmai konzultáció az összes felmerülő szakmai kérdésben” - hangsúlyozta Vámos Csaba szakszervezeti vezető. HÍREK Húsvét után dönthet az Ab BUDAPEST Várhatóan húsvét után születik meg az Alkotmánybíróság (Ab) döntése Áder János indítványairól, amelyekben az államfő normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról és a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról. Az elsőnél az alapkérdés: közpénz-e az MNB részéről az alapítványainak átutalt 250 milliárd forint, vagy átlényegül magánpénznek.Ha az Ab elkaszálja a törvényt, azt újra kell tárgyalnia a Háznak. Ha nem, a törvényt az államfőnek azonnal alá kell írnia. MTI Faymann fordítana, már a határról BÉCS/ATHÉN Werner Faymann osztrák kancellár szerint helyből vissza kellene fordítani az unió határáról minden mig- ránst, akit embercsempészek hoznak. Az osztrák köztévének (ORF) úgy nyilatkozott, nem az embereknek kell kiválasztaniuk, hol akarnak menedéket találni, hanem oda kell őket küldeni, ahol hely van. Berlin pedig csak a háborús övezetekből fogadhatna be embereket, korlátozott számban. MW Megvan a gyilkos vadásztőr MAGYARORSZÁG A fiatal M. Vivien gyilkosa, a húsz éves K. Bálint 14 késszúrással oltotta ki gyerekkori barátnője életét. Vadásztőrrel ejtett sebeket. De azt nem találták. A tettes apja rábeszélésére elárulta, hová rejtette a gyilkos fegyvert. A zsaruk lefoglalták. MW Hatalmas robbanás Ankarában TÖRÖKORSZÁG Lapzártánkkor csak annyit tudni, többen meghaltak, sok a sebesült. Autóba rejtett pokolgép robbanhatott akkor, amikor az autó egy autóbusznak hajtott. MW Terrortámadás az üdülőhelyen ELEFÁNTCSONTPART Fegyvere sek támadtak meg egy tengerparti üdülőt, Grand-Bassam- ban. A lövöldözés a Korai Beach hotelben kezdődött. Legalább hatan meghaltak a Hotel Etoiledu Sud-ben, köztük négyen európaiak. A hadsereg kiürítette a pártszakaszt. MW ET-felmérés: százezer magyar lakosra 185 elítélt jut - 142 százalékos kihasználtság a fegyintézetekben Enyhíteni kell a magyar börtönök zsúfoltságán BUDAPEST A legnagyobb a túlzsúfoltság a börtönökben Magyarországon - áll az Európa Tanács (ET) jelentésében. A La- usanne-i Egyetem statisztikája szerint 2011-ben még átlagosan 99 százalékos volt a börtönök kihasználtsága Európában, ez a szám azonban 2014-re 94 százalékra csökkent. Az adatfelvételkor hazánkban 18 270 ember töltötte szabadságvesztését, miközben a kapacitás csak 12 869 főre volt szabva (142 százalékos helykihasználás). Belgium a második, 129 százalékkal, majd Macedónia 123-mal. Túlzsúfoltság a vizsgált 47 európai ország több mint negyedében volt. Tavaly az Emberi logok Európai Bírósága fel is szólította Magyarországot, dolgozzon ki intézkedési tervet a túlzsúfoltság mérséklésére. „A túlzsúfoltság óriási akadályokat gördít az elítéltek rehabilitációja, a társadalomnak a bűnözéstől való hatékonyabb megóvása elé” - mondta Thorbjom lagland ET-főtitkár. És ez emberi jogokat is sérthet. 2014-ben nagyjából 1,6 millió ember raboskodott Európában, s a fogvatartottak 21,7 százaléka volt külföldi. A női rabok aránya 5,6 százalék volt. Ami a százezer lakosra jutó bebörtönzöttek számát illeti, az általában a volt Szovjetunió utódállamaiban volt a legPintér Sándor belügyminiszter szemlét tart egy felújított börtönben magasabb és Skandináviában a legalacsonyabb. Az Európa Tanács tagállamaiban átlagosan regisztrált 124-gyel szemben Oroszországban százezer lakosra 467,1 rab jutott, ezt Litvánia és Lettország követte. Magyar- országon ez az arány 185 volt. Európában átlagban 99 eurót fordítottak egy rab egynapi tartására. Ukrajnában csak 2,68, Németországban 112, Norvégiában 358, San Marinóban pedig 685 euró ez az összeg. Nálunk 28,13 euró. Az elítéltek 16,5 százaléka drogos ügyek miatt ült börtönben. Ezt a lopás követte 14 százalékkal, a rablás 13,1-gyel és az emberölés 12,3-mal. A büntetések átlagos hossza kilenc hónap volt. MW Több mint 100 miiliárdból bővítenék A kormány egyetért a bv-intéze- tek zsúfoltságát megszüntető férőhelybővítéssel, hogy Magyarország eleget tegyen az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltaknak - áll a Magyar Közlönyben. Ezért idén 1,2 milliárd, jövőre 30,4. 2018-ban 51.3.2019- ben pedig 20 milliárd forintot köl- tenének a férőhelybővítésre.