Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-12 / 61. szám
2016. MÁRCIUS 12., SZOMBAT INTERJÚ .11 Medveczky Ilona mélységesen csalódott udvarlójában, aki szerinte évekig érzelmi hullámvasúton tartotta.őt. De hiszi, hogy jöhet még nagy szerelem az életében „raiita^ÄÄiiiraimfO’ A dívák kortalanok. De a táncművésznő nem titkolja, hogy a múlt héten töltötte be - bármily hihetetlen is - a 75. életévét. Tóth Ildikó kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Mennyinek érzi magát így, 75 évesen?- Nem tudom, más hogy van vele, de nem érzem a koromat. Ezzel a fáradtsággal lehetnék 65, 45, de akár 25 is. Ugyanis, hál’ istennek, az elmém teljesen tiszta, csak kicsit böl- csebb lettem. Fizikálisán természetesen a hivatásomból adódó kopások jelen vannak. De mint egész életemben, a fájdalomküszöböm nagyon magas, így jól tudom kompenzálni. Egyetlenegy dolgot érzek most: valami nagyon felsértette a lelkemet.- Mi a baj a leikével?- Talán inkább a szívemmel. Hatvan év kihagyással megérintett a szerelem. Egy ilyen érzés ajándék az én koromban, és mindenkinek egy reménysugarat akartam adni, hogy használja ki a hátralévő kis időt, mert nagyon rövid az élet. Mindenütt az én szerelmemről harsogtak, és egy telefont sem kapok, mert senki nem akar megzavarni az én idézőjeles „nagy boldogságomban” sem hétköznap, sem ünnepnapokon. Nem csörren meg' a mobilom- életemben így nem voltam, hogy senki nem keres. Nem látnak bele az életembe, nem tudják, hogy bizony szükségem lenne rá.- Idézőjeles „nagy boldogság”? Csak nincs máris vége?- De igen. Be kell látnom, hogy ez az érzés, ami belőlem kiáradt, mint szellem a palackból, elég egyoldalú volt.- Nem lehet, hogy nem a valóságos személy, hanem annak elképzelt mása keltette a felfokozott, virtuális szenvedélyt? Ezért a csalódás?- De igen. Nagyon-nagyon csalódtam. Ez a férfi egy nap tízszer rajong és tízszer üt rajtam. Aztán ki akarja magyarázni magát. Az eszem tudja, hogy abba kell hagyni, el kelt válni egymástól, de az érzést nem lehet kikapcsolni, mint egy lámpát.- Van az úgy, hogy az ember a szerelembe szerelmes és egy elképzelt személybe, olyan tulajdonságokat vetít bele, amelyek az életben nincsenek meg benne.- Szavak, szavak, szavak - azokat nagyon tudja formálni, forgatni, de csak a verseiben meg a leveleiben. A mindennapokban alig szólal meg, egy moziba nem hívott el, egy kávéra nem ült be velem sehová. Most már, hogy kimond- tam, hogy vége, mindenáron el akar vinni vacsorázni,.időt kér tőlem arra, hogy beszélgessünk. És ontja az SMS-eket, leveleket, verseket.- Azért azok az írások eléggé kétes értékűek, persze ha valaki csak a rajongást látta bennük, meg a saját érzéseit...- A barátaim őrjöngtek, amikor megmutattam a verseket. De valamire csak jó volt ez az idő. Megtanultam írni: levelet írni, az érzelmeimet szavakkal kifejezni. Persze akkor is tudom, hogy ellopott három évet és három hónapot az életemből. Mégis azt gondolom, hogy megérte, mert egy ilyen érzés mindent megér. Kezdek felébredni. Oszlik a rózsaszín köd: belefáradtam, belefásultam ebbe a szerelembe.- Vége a varázslatnak?- Vége. Most azt látom, hogy egyik percben ezt mondja, a másikban azt. És bizony az eltelt évek alatt érzelmi hullámvasúton tartott: hol az egekben voltam, hol a poklok poklát jártam meg. Én erre már nem tartok igényt. Érzem, ahogy az agyamat, a szívemet, a lelkemet, az érzelmeimet, a fizikumomat a nullára viszi. Egy energiavámpír, és ebből elegem van. Meg is írtam neki.- Aki valóban az, az nem nagyon szokta beismerni.- Ő sem. Van egy számmisztikus, aki naponta elküldi nekem az aznapra szánt előjelzéseket. És épp egy nappal később leírta ő is a szót: energiavámpír van mellettem. Ez a férfi pedig gondosan összekavarja az időt, a szavakat; nem akarja beismerni, hogy én már korábban ugyanezt mondtam.- Túl a hetvenen kellett eljönnie egy ilyen érzelemnek és egy ekkora csalódásnak? Soha nem sikerült eddig úgy igazán beleszeretnie senkibe?- Bele tudtam volna szeretni, de mindig-mindig a hivatásom volt az első. Az első szerelmem, az első megrázó élményem, a terhességem annyira megnyitotta az én tiniagyamat, hogy beláttam: vagy a kilenc évig tanult pályám, vagy a család. El kell dönteni, melyik az első. Vannak emberek, akik tudnak pasziánszozni, rakosgatni a lapokat. Én nem. Ha valamit csinálok, akkor azt ezerszáza- lékosan teszem. Nem tartottam soha több vasat a tűzben. Most, hogy egy férfi a kitartó udvarlásával és a lírájával fogott meg, azt mondom: bár jött volna inkább egy Quasimodo... Mert hogy ezzel a férfival civil, hétköznapi emberként együtt lehetne élni, az ki van zárva. Az, hogy én egy normális, egyszerű halandó vagyok, senkinek nem fordul meg a fejében. Tízszer többet dolgozom, mint egy átlagos családanya, aki mos, főz, takarít, az egyik gyereknek a kezét fogja, a másikat szoptatja. Azt hiszik, hogy engem néger kisinasok legyezrá megálmodott g tüllruháját viselhette getnek, pedig mindent egyedül csinálok. És egyedül is vagyok. - Hetvenöt évesen, magányosan nem merül fel újra meg újra az a gondolat, hogy talán jobb lett volna mégis gyereket vállalni?- Tizenhét évesen olyan dolgokon mentem keresztül hónapokig, ami nagyon sok volt. Készülés az érettségire a balettintézetben, a táncművészdiplomám megszerzése az operaházi vizsgán, a vakbélműtét 3 <ü meg egy három hónapos terhesség. Az én kis tudatlan tinédzseragyamban minden lejátszódott. Amíg az Erkel Színházig elmentem az első szerel- memtftel, Lacikával, kezemben a tíz deka francia salátás zsemlével - az volt a napi vacsorám -, minden kirakat előtt megálltam, ahol babakelengyét árultak, és potyogtak a könnyeim. Akkor kellett eldöntenem, hogy megszülöm-e a gyereket, vagy lediplomázom. Nekem sem az apám, sem az anyám nem adott tanácsot soha; akkor sem fordulhattam hozzájuk. Az ösztönömre hallgattam, mint mindig.- Ez az ösztön miért nem működött később, amikor belement egy olyan üzleti társulásba, ami elvitte az összes ékszerét és majdnem ráment a háza is?- Akkor az egyszer a Papára hallgattam, akivel már húsz éve éltem együtt. Ő azt mondta, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni. Nem akartam tudomásul venni, hogy ez a négydiplomás zseni már az Alzheimer-kór egy adott stádiumában van. Amikor majdnem mindent elveszítettem, másfél évig nem szólaltam meg. Senkihez nem beszéltem. Aztán kitörtem. Órákig ordítoztam, hogy „Miért tetted ezt velem, Papa?” Kristály hamutartókat dobáltam. Ő végighallgatott, és azt mondta: egy szavamba kerül, és elmegy. Később elvégeztem egy agykontrolltanfolyamot, az segített ki ebből a helyzetből.- A tánc, a rajongás kárpótlás volt sok mindenért. Meg a különleges találkozások...- Egész főiskolai évfolyamok lógtak a karzaton. Jöttek a Lidóba meg a Moulin Rouge-ba megnézni a fellépéseimet. Én nem figyeltem semmire é$ senkire - rohantam egyik helyről a másikra. Évekkel később egyszer fél órával korábban értem be a rádió pagodájába, és ugyanígy járt Zámbó Jimmy is. Valaha ő is a Lidóban dolgozott, de mindig elkerültük egymást. Elbeszélgettünk. Na- • gyón érdekelte Amerika, az ottani lehetőségek. Tudtam volna neki segíteni, éltek a kapcsolataim. Egy ilyen különös külsejű és hangú ember karriert csinálhatott volna odakint. De soha többé nem találkoztunk.- Jöhet még szerelem az életébe?- Jöhet, ha én akarom. Báto- nyi Pötyi, a jósnő is azt mondta: lát még nagy érzelmeket a jövőmben. Nem vágyom másra, mint egy kis boldogságra, biztonságra, arra, hogy beszélgetni lehessen valakivel. Hiszek a váratlan találkozásokban. Sokan érdeklődnek utánam az interneten. Nemrégiben pedig olyasmi történt, amire nem számítottam: megkeresett a közösségi oldalamon egy fiatalember, Pomozi Péter. Divattervező, aki rám álmodott meg egy ruhát. Száz méter tüllből, gyöngyökkel hímzett, lézervágott bőrből készült el a fantasztikus darab. Engem már sokszor fotóztak, de életemben most először fogok megjelenni a képeken divatmodellként. És gondolkodom azon, mi lehet az az alkalom, araikor ezt a ruhát viselni akarom. Névjegy Medveczky Ilona Budapest, 1941. március 4. Magyar táncosnő, színésznő, díva, érdemes művész. Nagy állatbarát. Már háromévesen eldöntötte, hogy primadonna lesz. Hétéves korától a tánc játszotta életében a főszerepet, sokszor éjfélkor ért haza, mert az Erkel Színházban táncolt statisztaként. Egy válogatást köve tőén felvették az Állami Balett- intézetbe. 1959-ben diplomázott, majd Pécsre költözött, ahol a Pécsi Balett egyik alapító tagja lett. 1974-ben férjhez ment a német Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis herceghez. Ez névházasság volt, hogy a művésznő szabadon utazhasson a világban. Férje két évvel a válásuk után, 2006-ban hunyt el. Nagy Richárddal. az MTV volt elnökével 24 évig élt együtt, a férfi 2009-ben hunyt el. A művész azóta egyedül él a villájában. Csalódtam. Ez a férfi egy nap tízszer rajong és tízszer üt rajtam
