Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-11 / 60. szám

2016. MÁRCIUS 11., PÉNTEK BELFÖLD - KÜLFÖLD 0 A balkáni útvonal lezárása miatt lépett a kormány - Tartós lesz a zárlat Dolgoznia kell a migránsnak A balkáni útvonal lezárá­sának következménye az, hogy a kormány fokozott óvatosságból meghirdette a migrációs válsághelyzetet - hangoztatta Lázár János a kormányinfón. A Minisz­terelnökség vezetője el­mondta, a lezárt határok mögött rekedtek reakciója kiszámíthatatlan. Éber Sándor sandor.eben@mediaworks.hu BUDAPEST A kormány szer­dai döntését a Magyar Helsin­ki Bizottság a jogállamiság ar- culcsapásaként értékeli. „A ka­binet szembemegy a maga al­kotta jogszabályokkal, az is­mert adatok szerint semmi ok a rendkívüli intézkedésre” - kö­zölték. Az MSZP a honvédelmi bizottság összehívását sürgeti. Az LMP az intézkedés eltörlé­sét követeli. A Jobbik üdvözölte a kormány lépését. Lázár János a tegnapi kor­mányinfón nem különösebben foglalkozott az ellenvélemények­kel. Szerinte a hétfői EU-csúcs eredménye a balkáni útvonal le­zárása, amit Magyarország már egy éve javasolt, az EU azonban tétlenkedett, végül a tagorszá­gok állították kész helyzet elé Brüsszelt. A kormány elsősor­ban a balkáni országok illegális migrációval szembeni védeke­zéséhez juttatna uniós forráso­kat. Magyarország sem ellenzi, hogy Törökország jelentős - im­már hatmilliárd eurós - pénz­ügyi támogatást kapjon. A vízumkérdésről szólva ki­jelentette: Magyarország kiáll Ukrajnáért, azért, hogy elsősor­ban az ukrán állampolgárok él­vezzenek vízumkönnyítést az unióban. Magyarország állam­öt menekült, köztük egy há­rom hónapos csecsemő, más források szerint két kisded is az Égei-tengerbe fulladt szer­da késő este. Az iráni és af­gán migránsokból álló cso­polgárai vízum nélkül léphet­nek be Törökországba, érvé­nyesülhetne a viszonosság elve. „Ha az Európai Bizottság a jövő heti ET-ülésre javaslatot tesz az EU-kvótakérdésre, Magyaror­szág önálló javaslattal él majd” - közölte Lázár János. Erről jövő szerdán dönthetnek. A magyar-román határon port Leszbosz szigetére tartott a török oldalon fekvő Ayvacik- tól, de motorcsónakjuk a part­tól 500 méterre a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felborult. most nincs szükség határzár­ra, de a megépítésének a feltéte­lei adottak, akár tíz nap alatt is - tette hozzá. A kormány mérle­geli befogadóállomások bezárá­sát, részben a települések kéré­sére. Tárgyaltak Szentgotthárd és Körmend önkormányzatával is, utóbbi városban akár ideigle­nes őrizetet is biztosítana a kor­mány, ha szükséges. A nagy­fai állomásról a belügyminisz­ter dönt majd. Jelenleg Magyar- országon néhány száz illegális bevándorló van. Az országban ideiglenesen tartózkodók - bár­milyen jogvédelemben része­sülnek is - nem kaphatnak na­gyobb'támogatást, mint ameny- nyihez egy magyar állampolgár juthat szociális alapon, nekik is dolgozniuk kell. ANKARA „Törökországnak a menekültek visszafogadásá­ról szóló ajánlata azokra a mig- ránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szige­teket, tehát jelenleg az EU terü­letén tartózkodnak” - hangoz­tatta tegnap Volkan Bozkir eu­rópai ügyekért felelős minisz­ter. A megállapodás csak azokat a migránsokat érinti (ezres, tíz­ezres, nem pedig százezres és milliós tételben), akik az EU-val kötött egyezség hatályba lépése után érkeznek az unióba. BRÜSSZEL Törökországot biz­tonságos származási ország­nak fogják nyilvánítani a tagál­Csecsemők fulladtak a tengerbe 22 ezer iszlamista címe, telefonszáma LONDON Az Iszlám Állam (IS) több tízezer egykori és jelenle­gi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hír­televízió birtokába. Az elekt­ronikusan tárolt adatokat a dzsihádista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki ko­rábban a mérsékeltnek tar­tott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az IS-hez. Vé­gül a annak is hátat fordított, mert a legbelső körökig eljut­va rádöbbent, az iszlám nevé­ben harcolók egyáltalán nem tartják be a vallás előírásait. A magát Abu Hamednek nevező férfi szerint az IS vezetése fo­kozatosan átcsúszott Szaddám Húszéin egykori iraki diktá­tor Baath pártjának volt kato­nái kezébe. A memóriakártyát az IS belbiztonsági szolgálatá­nak a vezetőjétől lopta el. A memóriakártyán szerep­lő adatok 22 ezer nevet tartalmaz­nak, sok esetben lakcímmel, tele­fonszámmal, hoz­zátartozók adata­ival együtt. A lis­tán legalább 51 ország állam­polgárai szerepelnek, vannak köztük britek, észak-európa­iak, közel-keletiek, észak-af­rikaiak, emellett amerikaiak és kanadaiak is. A nevek kö­zött a Szíriában harcolókon kí­vül ott leh^t sok Európába be­épült terrorista neve, címe és elérhetősége is. Az adatkártya kérdőíve­ket tartalmaz, amelyeket az IS-hez csatlakozni akarók­nak ki kellett tölteniük. A 23 Rakétacsapás Omár parancsnokra kérdés a tagjelöltek legszemé­lyesebb adataira vonatkozik: honnan érkeztek, utazásuk során mely országokon halad­tak át, milyen szakképzettsé­gük van és mennyire jártasak az iszlám törvény­kezés, a saría elő­írásaiban. Nem halt meg, de súlyosan meg­sebesült az IS „Omár, a csecsen” néven elhíresült egyik csúcs­vezetője, egyfajta „hadügy­minisztere”, aki amerikai lé­gi csapás áldozata volt Szí­riában. Abu Omár al-Sisáni, valójában grúziai származá­sú terrorista, akit hírszerzési források az IS egyik legjobb képességű parancsnokaként tartottak számon, s az ame­rikai külügyminisztérium öt­millió dolláros (1,4 milliárd forintos) vérdíjat is kitűzött a fejére. MW 51 ország polgára csat­lakozott az IS harcához HIRDETÉS forintot spórolhat'. ^TTdÜiáilál dolláros! Tisztelet 1848 hősei előtt! Március 15. A magyar nemzet ünnepel Az USA által kibocsátott 1 dolláron az ország egyik legismertebb szimbóluma a New York-i Szabadságszobor jelenik meg! Az amerikai pénzre festett motívumon láthatóak a magyar szabadságharc legjelentősebb alakjai, köztük Petőfi és Kossuth! most csak 990 Az ünnepre való tekintettel újra kínálatunkban ez a különleges érme, mely hőseink nagysága előtt tiszteleg. Népszerűségéből kifolyólag készletünk gyorsan fogy, ezért javasoljuk Önnek a mielőbbi rendelést. nn. * ELŐJEGYZÉSI LAP Elöjegyzem az 1848-as szabadságharcnak emléket állító érmét rendkívül jó áron, 990 forintért 2.990 forint helyett. Egyúttal jogosultságot szerzek a Szabadság ér­méi érmesorozat további darabjaira. Háztartásonként egy érme rendelhető! A pos­taköltség 680 forint. Név: _ Ir.sz.: [ I Helység:. Ut, utca, tér: - Hsz.,em.,aj.: ­E-mail:-------­A láírás: -Á— _ Telefon :­Születési év: Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi címre: Magyar Érmeforgalmazó Kft. Wvtel6Kam­1675 Budapest, Ff.: 55 • www.mef.hu •vevoszolgalat@mef.hu Magyar Érmeforgalmazó Kft., 1191 Budapest, Török utca7. Adószám: 14127809-2-43. Cégjegyzéksz : 01-09-890168, Nyilv.tart. sz.: PR7123, Adatk: sz,: NAIH-53549/201Z Adatait az 1995. évi 119-törvény előírásainak megfelelően kezeljük. me eve országon! A Magyar Érmeforgalmazó Kft. immár 15 éves szakmai tapasztalattal várja régi és új ügyfeleit! * Kollégáink az ügyfélszolgá­laton közvetlenül fogadják az Űn hívását! Pénzvisszafizetési garanciát vállalunk, Ön 14 napon belül visszaküldheti az érmét! Válsághelyzetben • Igénybe lehet venni a több­ségi állami, önkormányzati tu­lajdonban lévő ingatlanokat és más vagyontárgyakat. • Fegyveres katonák segíthetik a rendőrséget a tömeges mig­ráció kezeléséhez, ellenőrizhe­tik a közúti forgalmat. • El lehet térni az épített kör­nyezet védelméről szóló tör­vény egyes szabályaitól, nem­zetbiztonsági érdekre hivatkoz­va bárhol szinte bármilyen léte­sítményt fel lehet húzni. • Nem kell alkalmazni a közbe­szerzési törvényt a menekült- ügyi és idegenrendészeti fel­adatok ellátásával közvetlenül összefüggő építési munkáknál és egyéb beszerzéseknél. • Soron kívül kell elbírálniuk a határzárral kapcsolatos bűncse­lekményeket a bíróságoknak. • Az általános szabályoktól el­térően tarthatják őrizetben az elfogott migránsokat. lamok, olyan országnak, ahova vissza lehet küldeni a migránso­kat - közölte tegnap Thomas de Maiziere német belügyminisz­ter. Osztrák kollégája, Johanna Mikl-Leitner elmondta: orszá­ga kitart amellett, hogy a nyu­gat-balkáni migrációs útvonal­nak továbbra is zárva kell ma­radnia. Angela Merkel kancellár szerint ez nem szerencsés meg­oldás, és ismét bírálta Ausztriát. SZERBIA Keddtől egyetlen migránst sem enged át a hatá­ron, ezért mintegy 2000-en ra­gadtak az országban. Csak ak­kor maradhatnak, ha ott kérnek menedéket, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza. Vidéken sokkal erősebb a Fidesz BUDAPEST A Republikon In­tézet legfrissebb közvéle­mény-kutatása szerint a pártválasztó szavazók kö­zött a Fidesz-KDNP 49, a Jobbik, 22 százalékon áll. Az MSZP-t 19 százalék tá­mogatja, az LMP-t és a DK-t pedig egyaránt 4-4 száza­lék. Az Együttre 2 százalék szavazna. A válaszadók 57 százaléka szerint a kor­mányjói kezeli a menekült­helyzetet. A fővárosiak ne­gyede baloldali-liberális kormányt szeretne. A vidéki városokban egyértelműbb a kormánypárt előnye. MW Otthon is ránézhet a múlt titkaira PRÁGA Interneten keresztül, kísérleti jelleggel, a nyár vé­géig magánszámftógépek- ről, akár otthonról is elérhető tegnaptól a volt csehszlovák kommunista Állambiztonsági Hivatal archívumának egy része - közölte a Totali­tárius Rendszereket Kutató- intézet. MW Atomcsúcsra megy Orbán BUDAPEST Orbán Viktor mi­niszterelnök részt vesz a nukleáris biztonságról szóló, ’március 31-én kezdődő nem­zetközi csúcstalálkozón Was­hingtonban. Barack Obama amerikai elnök még 2009- ben vetette fel, hogy szükség lenne egy ilyen témájú konfe­renciára. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom