Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám
2016. FEBRUÁR 7„ VASÁRNAP SZTÁRVILÁG 11 Harmadik felesége, Antónia 27 évvel fiatalabb Bálint gazdánál „Ez a kapcsolat örökre szól” 97 éves kora ellenére Bálint gazda ma is tele van életkedvvel, mindennap dolgozik, cikkeket ír, az új könyvének az anyagát a múlt héten kellett leadnia a kiadóba... Pedig pár éve olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy sokan attól féltek: nem épül fel többé. Homonnay Gergely/hot! HÁZASSÁG A baleset következményeit még ma is érzi: megviseli az időjárás, és azóta a vérkeringésével sincs minden rendben. „Hideg a kezem, néha szédülök. Félévente be kell vonulnom a kórházba, ahol infúziót kapok - pontosan hetet. Kérdeztem az orvost, hogy miért nem hatot, de nem mondta meg - kezdte mosolyogva Bálint gazda. - Már nem mozgok olyan könnyen,.mint régen, és a térdem sem a régi. Nem is vezetek, a feleségem ugyanis nem engedi. Azt mondja, túl nagy a kockázat: összetörhetem magam, ráadásul másban is kárt tehetek, én pedig hallgattam rá. Ezért ha be kell mennem a városba valamit elintézni, busszal megyek.” Bálint György ma a nála 27 évvel fiatalabb' feleségével él. „Antónia a harmadik feleségem, csodálatos1 asszony, de be kell vallanom: minden feleségem nagyszerű ember volt.” Bálint gazda 70 évvel ezelőtt kötötte az első házasságát, ebből a kapcsolatból született a fia is. „Nagyon fiatalok voltunk és nagyon szerelmesek, de ez nem volt elég ahhoz, hogy sokáig együtt maradjunk. Válás lett a vége. Pár év után a szerelem azonban újra fellángolt és újra összeházasodtunk, de másodszor már viszonylag hamar kiderült, hogy nincs jövője a kapcsolatunknak” - adott magyarázatot Bálint gazda arra, hogyan fordulhatott elő, hogy négyszer házasodott, de csupán három felesége volt. A válás után hozta össze a sors Edittel, aki később a második felesége lett, és akivel több mint három évtizedig éltek együtt. „Boldogok voltunk, de Edit beteg lett, Alzheimer-kóros, és az utolsó éveket kórházban töltötte. Bejártam hozzá, megetettem, megmosdattam, és még akkor is meséjtem neki az otthoni dolgokról, amikor már nem ismert meg.” interneten is erű alegnagy°bb So»égio>®'»" , ezer követője^ ^toMäanoniaPg. Kedvet' Idővonal Érzi a föld lelkét i •-... m ít 1 1919-ben született birtokos családba. Amint megtanult járni, az édesapja kivitte a földekre, és megmutatta neki a szárba szökő kalászt, az illatos kajszit, a szőlőt. Nem csoda, hogy a zsige- reiben van a magyar föld szere- tete. 1941-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, majd pár év múlva behívták munka- szolgálatra. Megjárta a koncentrációs tábort, ahonnan megszökött. A háború után elvették a birtokait, ő mégsem hagyta el az országot, mert - ahogy mondja - a magyarföld ideköti. A felesége halála megviselte, és soha nem gondolta, hogy újra meg fog házasodni. „Minden üres lett, de egy idő után egyedül éreztem magam. Egyszer beültem a kocsiba, és elmentem Ausztriába, hogy meglátogassam azokat a helyeket, ahol még a szüleimmel jártam. Nem éreztem jól magam, és két nap után hazajöttem. Ebben az időben valahogy nem találtam a helyem, és ekkor hozott össze a sors Antóniával.” Már ismerték egymást egy ideje, Antónia a Mezőgazdasági Kiadó felelős szerkesztője volt ugyanis, Bálint György több könyvét ő gondozta. Elvált asszonyként két fiút nevelt. „Egyszer megkérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve eljönni velem az operába, vacsorázni, és ő némi gondolkodás után igent mondott - idézte fel a múlt emlékeit. - Kezdetben tartottam a köztünk lévő 27 év korkülönbségtől, Antónia ráadásul csak fél évvel idősebb a fiamnál, de végül nem igazolódtak be a félelmeim. Tökéletes társam lett - remélem, hogy ő is ezt gondolja rólam. Összecsiszolódtunk, és ez a kapcsolat már örökre szól." Sarka Kata az interneten mutatja meg az igazi énjét Katának rengeteg követője van NÉPSZERŰ Sarka Katának több mint 165 ezer követője van a Fa- cebookon, és az Instagramon is 122 ezres táborral büszkélkedhet. Nem ő az egyetlen sztár, akinek így követhetjük a magánéletét. Miért éri meg nekik? Nem is gondolnánk, hogy egy-egy fotó vagy poszt mögött remekül felépített brand, vagyis márka állhat. „A közösségi oldalakat az online magazinhoz tudnám hasonlítani” - magyarázta Kata. „Ad egy saját fórumot, ahol be tudom mutatni magam. Nem az elferdített, mások által közölt verziót, hanem azt, aki valóban én vagyok." Sok cég népszerű sztárokkal mutatja be termékeit Manapság azonban számos cég kifejezetten a közösségi oldalakon népszerű személyekre szakosodik, olyanokra, akik potenciális piacot biztosíthatnak a termékeiknek. így egy-egy hírességgel, bloggerrel kötött szerződés után elég a képen elrejteni a reklámozni kívánt árucikket, amely a követőknek köszönhetően pillanatok alatt komoly bevételt hozhat. „Ha kiteszek magamról, a családomról képeket, akaratlanul is felkerülnek bizonyos termékek is, amelyek miatt később rengeteg privát levelet kapok. Mindenki szeretné tudni, hogy melyik márkát, készítményt szeretem, használom, hogy aztán ők is beszerezhessék. Ennek pedig a gyártók is örülnek, hiszen ezáltal népszerűsítem az áruikat.” hot! A színésznő szerint a kicsiket nem tiltani kell, hanem terelgetni, rendelkezésükre állni Kovács Patríciáéknál jó gyereknek lenni /■ 1/ SZABADSÁG Patrícia nem korlátozza Hannát: szabadon neveli, és semmit sem tilt meg neki, ami nem jelent rá veszélyt. Otthon körülötte forog a világ: ha felsír, azonnal megvigasztalják. Az egyik első dolog, amit a szülei megtanítottak neki, hogy hogyan tud lemászni a bútorokról. „Nem szólok rá, ha felmászik az asztalra. Minden gyerek autonóm személyiség, a kíváncsiság beléjük van kódolva - kezdte a színésznő. - Azt hiszem, nálunk valóban jó gyereknek lenni. Nem tiltani kell, hanem terelgetni, és minden pillanatban a rendelkezésére állni. Egyéves volt, amikor elvittem egy Kaláka-koncertre, és úgy táncolt, hogy hátra sem nézett rám. Biztonságban érezte magát: tudta, hogy ott vagyok - mesélte Patrícia, aki minden figyelmet megad a kislányának. - Sokan mondják, hogy egy kis sírás tágítja a baba tüdejét, de én ezzel nem értek egyet. A sírással azt fejezi ki, hogy nem érzi jól magát. Nem szabad traumatizálni a gyereket.” Ezt a nevelési elvet nem egyszerű betartani. „Néha hosszú időbe telik, hogy belássa, miért jó, amit én szeretnék. És alkalmazkodnunk kell a kíváncsiságához, hogy a késeket, ollókat ne olyan helyen tartsuk, ahonnan eléri. Egyszerűbb lenne mindig rászólni, hogy nem szabad, de azt vallom, hogy ő nem azért jött erre a világra, hogy nekünk kényelmes legyen az életünk. Nem is olyan sokára el fog érkezni az a pillanat, amikor becsapja majd előttünk a szobája ajtaját, és a saját életét akarja élni. De addig ott kell lennünk és vigyázni minden lépését” - szögezte le. Hanna nemrég kezdett bölcsődébe járni, ahol már szabályok szerint kell élnie. „Hónapokig kerestük azt a bölcsit, ami nekünk a legmegfelelőbb. De rátaláltunk, mégpedig úgy, hogy ő is jött velem, és a próbanapon nem akart hazajönni. Megtapasztalta, milyen, amikor 13 másik gyerekkel van együtt, és alkalmazkodnia kell. Hiába szabadabb otthon minden, a bölcsiből csak pozitív visszajelzést kaptunk. Itt akkor eszik, amikor a többiek, és ha egy órával hamarabb felébred, mint a társai, akkor nem zajong. Megvárja, amíg a többiek felébrednek. Intelligens és alkalmazkodó" mondta Patrícia. A kislánya kreatívabbá tette Egy szülőnek igazi kihívás a gyermekét játékosan rávezetni a helyes dolgokra. „Nagyon kreatívnak kell lenni; azt veszem észre magamon, hogy a gyereknevelésbe fektetett energia az életem más területein is megtérül. A színházban a próbákon is kreatívabb vagyok, de bárhol, bármikor sokkal gyorsabban oldok meg feladatokat. A gyerek edzésben tart” - mosolygott a • színésznő. A színésznő nem tilt meg | semmi olyat a kislányának Hannának, ami nem jelent a gyermekre veszélyt 9MI