Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám

2016. FEBRUÁR 7., VASÁRNAP GASZTRONÓMIA 0 Izek, amelyekre nem csak a nagyiknak lehet idejük Ráérősen a konyhában A hétköznapjai csak a rohanásról szólnak? Ellensúlyozza ezt néha azzal, hogy a hétvégén a lassú, komótos főzést vá­lasztja - hiszen így sok olyan finomság is az asztalra kerül-# hét, amelyet a nagy sietségben kihagynánk. ' I lii Mediaworks/F; ami) konyha 1 ■ Ä * ­Lila káposzta á la Valencienne 5 dkg húsos szalonna, 1 fej lila káposzta, só, bors. 2 dl húsle­vesalapié, 0,5 dl cseresznyepá­linka, 3 db alma, 10 dkg sütni való kolbász. Kockázzuk fel a szalonnát. Mossuk meg a káposztát, vág­juk négyfelé, majd a torzsa eltá­volítása után csíkozzuk fel. Serpenyőben süssük ropo­gósra a szalonnát, majd forgas­suk hozzá a káposztát. Pirítsuk együtt néhány percig, majd önt­sük fel a pálinkával és a hús­levessel. Sózzuk és borsozzuk meg. Mossuk meg és csumázzuk ki az almákat, és szeleteljük fel őket. Ha puhulni kezd a káposz­ta, keverjük bele az almát, és pároljuk együtt 10 percig. A kol­bászt karikázzűk fel, majd köze­pes lángon süssük ropogósra. Tálaljuk a káposztát a sült kol­bászkarikákkal. ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 40 perc Rostélyos pecsenye befojtva 4 szelet szalonna, 1 csokor petre­zselyemzöld, 1 fej fokhagyma, 2 fej hagyma, 1 tk. reszelt citrom­héj, frissen őrölt bors, só, 4 szelet marharostélyos, 1,5 dl húsleves­alapié, 1 dl tejföl. A szalonnát aprítsuk fel. A petrezselymet vágjuk apró­ra. A hagymákat tisztítsuk meg és daraboljuk fel. Tisztítsuk meg a húst, töröljük szárazra, kissé klopfoljuk ki, és szórjuk meg só­val, borssal. 2. Forró serpenyőben pirítsuk a sza­lonnát pár percig. Adjuk hozzá a petrezselymet és a kétféle hagy­mát, végül keverjük hozzá a cit­romhéjat. Tegyük mellé a húst, és pirítsuk meg mindkét oldalukat. 3. Fokozatosan adjuk hozzá a le­vest, és keverjük meg. Fedjük le, közepes lángon pároljuk meg. Vé­gül gazdagítsuk a szaftot a tejföllel. ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 60 perc Mogyorós koszom HOZZÁVALÓK (12 SZELETHEZ); 8 db tojás, 25 dkg cukor, 12.5 dkg darált mogyoró, 12.5 dkg darált mandula, 1 rúd vanília, 8 db tojásfehér­je, 5 dkg liszt, vaj a formához. A díszítéshez: 5 dkg porcukor, 2 ek. mogyoró. ELKÉSZÍTÉSE: Válasszuk szét a tojásokat. A sárgájákat verjük habosra a cukorral, a fehérjéket keverjük össze a darált mandulával és a mogyoróval. Utóbbit a vanília ki­kapart magjaival együtt forgas­suk a kikevert sárgákhoz. 2 Verjük kemény habbá a 8 da­rab tojásfehérjét, és óvatosan for­gassuk a masszába. Szitáljuk hozzá a lisztet is, és keverjük ösz- sze. Töltsük kivajazott koszorúfor­mába, és süssük 180 fokos sütő­ben kb. 40 percig. '3 Keverjük össze a porcukrot 3-4 evőkanál vízzel, hogy sűrű, fe­hér masszát kapjunk. Díszítsük a mázzal a koszorút, és szórjuk meg a mogyorószemekkel. Elkészítési idő; 70 perc Kávéfelfújt HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 4 db szikkadt kifli, 1 csomag vaníliás pudingpor, 3 dl erős fe­ketekávé, 5 dkg vaj + a formák­hoz, 3 db tojás, 4 ek. porcukor + a formákhoz. ELKÉSZÍTÉSE; 1. Aprítsuk fel a kifliket. Kever­jük ki a pudingport a kávéval, majd hagyjuk állni 15 percig. Adjunk hozzá 5 dekagramm va­jat, és főzzük sűrű krémmé. 2, Válasszunk szét 3 darab to­jást. Ha kihűlt a krém, egyen­ként adjuk hozzá a tojássárgá­jákat 1-1 evőkanál porcukor­ral együtt. Verjük kemény hab­bá a fehérjéket, és forgassuk a masszához. Vajazzunk ki 4 da­rab tűzálló formát, majd hint­sük meg porcukorral. Töltsük bele a kiflis keveréket, és ál­lítsuk a formákat vízzel töl­tött tepsibe. Gőzöljük 180.fo- kos sütőben kb. 45 percig. Dí­szíthetjük vaníliás porcukorral és egész kávészemekkel. Tá­laljuk vaníliakrémmel vagy tej­színhabbal. ELKÉSZÍTÉSI IDC 50 perc Fogyókúrázók is ehetnek tésztát Nem maradhat el koncert rekedtség miatt HIRDETÉS NÉPSZERŰ A kiegyensúlyozott étrendbe a szénhidrátok is be­letartoznak, így nyugodtan fo­gyaszthatunk tésztát is - csak nem mindegy, milyet és meny­nyit. MIÉRT EGÉSZSÉGES? A teljes kiőrlésű lisztből készült tészták a héjával együtt a teljes gabonaszemet tartalmazzák, így a benne lévő rostokat és értékes ásványi anyagokat, vitaminokat is. A Bl-vitamin például az ideg- rendszer és a szénhidrát-anyag­csere támogatása miatt fontos, a magnézium az idegrendszer mű­ködésében vesz részt, a B2rvita- min a makrotápanyagok anyag­cseréjében vesz részt, akárcsak a pantoténsav. A cink az anyagcserét és az immunrendszer működését tá­mogatja, a króm a vérzsír szabá­lyozásához, a sejtek cukorfelvéte­léhez szükséges, a szelén a tumo­rok megelőzéséhez, a szív ereinek erősítéséhez elengedhetetlen. Az egyes termékek glikémiás indexe a felszívódásuk gyorsa­ságáról ad információt. A fehér, tojásos tésztáknak 70-90 a gli­kémiás indexük, azaz gyorsan felszívódnak. De a teljes kiőrlé­sű lisztből készülő tészták és a durumtészták glikémiás indexe csak 30-50 között van. Aki eze­ket fogyasztja, később lesz újra éhes. MENNYIT EHET? A testsúlycsökkentő étrend­be hetente 2-3 alkalommal nyersen mérve 5-8 dekagramm tészta még belefér. Főétkezések idején lehetőleg zöldséges, so­vány húsos raguval, vagy kis adag krumplis tésztaként, nagy adag friss salátával fogyassza. TÉSZTÁRA VALÓK Ha fogyókúrázik, lehetőleg kerülje a tejszínes tésztafelté­teket. Ha gyorsan akar finom mártást készíteni, válassza a paradicsomos változatot. A ti­tok abban rejlik, mivel fűsze­rezi. Sokaknak a tésztaétel nem az igazi sajt nélkül. Használ­jon egy kevés reszelt parme- zánt, vagy még jobb, ha moz- zarellát tesz rá. VR Ha a tésztához gyorsan akar finom mártást, készítse paradicsomosán Fecó esküszik a Salvus gyógyvízre Balázs Fecó vészhelyzetben, utolsó reménységként próbálta ki, s ma már elengedhetetlen társa ez a gyógyvíz. Fecó már gyerekkora óta ismeri a Salvus gyógyvizet, hiszen az édesapja mindig őt szalajtotta el a patikába egy palackért, ha égett a gyomra.- Úgy gondoltam mindig is a sós-lúgos gyógyvízre, mint a gyomorbántalmak kitűnő ellenszerére. S mivel nekem sosem volt gondom az emésztésemmel, nem is gondoltam, hogy nekem is szükségem lehet rá. Egészen addig, míg énekes nem lettem és elkezdtem harcol­ni a szakma legnagyobb ellenségével, a meghűléssel, rekedtséggel - emlékezik vissza Fecó. Egy igazán fon­tos koncertre készültem, ám egy nappal előtte teljesen berekedtem. Rengeteg praktikát kipróbáltam, de csak nem akart javulni. Akkoriban kezdett megjelenni a pati­kákban a Salvus Gyógyvíz Permet. Néhány kollégám már használta is. Tőlük kaptam a tippet, hogy próbáljam ki, mert ha valami, akkor ez biztosan segít. Vettem egy üveggel, fújogattam, és csodák csodájára estére visz- szanyertem a hangom és fel tudtam lépni! Azóta mindig tartok magamnál a permetből, de most már nem csak regenerálásra, hanem megelőzésképpen is használom: Amikor kicsit kapar a torkom, akkor rögtön elkezdem permetezni. Egy-egy koncert nagyon megterheli a hang­szálaimat, ezért amikor fellépésem van, reggeltől estig folyamatosan használom, hogy biztosan ne legyen sem­mi gond. Azóta nem került veszélybe egyetlen koncer­tem sem. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmi­szer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekbenj'kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom