Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-23 / 45. szám
fl MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUAR 23., KEDD W: Sokan tanulnak szakácsnak, kevesen végzik el eredményesen Ú] erőre kaphat a magyar gasztronómia Horváth Lajos mesterszakács a hazai ízekre esküszik, bár hozzátette, hogy sokat korszerűsödött a magyar konyha is, de igenis lehet egészséges hozzátevők- ből a hagyományokat tisztelve finomat főzni. Gyeszát Zsolt Zsolt. gyeszat@mediaworks .hu MERNYE-BUDAPEST A mernyei szakember meghívást kapott a múlt héten megrendezett világhírű Bocuse d’Or szakács- verseny magyarországi döntőjére, ahol vendégként volt jelen, ami hivatásának visszaigazolását, szakmai elismerését jelenti számára.- Sajnálatos tapasztalatom, sokan nem is tudják, hogy somogyi érdekeltségűek az első magyar Bocuse d’Or-ver- senyzők is, mert Kovács Sándor mesterszakács és Papp Zoltán séf a huszadik helyen végzett Norvégiában, amikor először rendezték meg á rangos eseményt. Az általam is oktatott Papp Zoltán pedig a szakma ifjúsági világbajnoka volt - mondta a mesterszakács. - Igazi sikertörténet, hogy először rendezhet Magyarország nemzetközi Bocuse d’Or-döntőt, megjegyzendő, a májusi budapesti döntő csak az európai szakácsok megmérettetése, a világverseny Lyonban lesz 2017- ben. A hazai szakma szempontjából óriási motiváció a verseny rendezésének joga, bízom benne, hogy inspirálja a fiatalokat is, és nem utolsósorban visszaadhatja a magyar gasztronómia régi jó hírét, ami az utóbbi időben kissé elhalványodott. A hazai rendezésű versenyen kizárólag magyar alapanyagokból főzhetnek a résztvevők, például gyulai kecsegéből és szarvasból. Sok híres szakácsot nevelt az ország, remélem, hogy ezután is így lesz - tette hozzá. A szakember szerint kissé felhígult az itthoni szakma, és az oktatás is, bár kezdünk felzárkózni, ami a munkához kellő technológiai hátteret illeti. • - Bizonyos esetekben csak felszínes a tudás, hiányzik a kitartás, az alapvető mögöttes ismeretek, ami a szakma szempontjából elengedhetetlen. Mindemellett sok kiváló étterem működik Somogybán is, van közöttük, amely az országos ranglistán is szerepel. Nagyon sokan kezdik el a szakmát tanulni, azonban a tapasztalat szerint csak az ötödéből válik eredményes szakács. Olyan szakma ez, ahol nem elég az iskolai évek alatt megszerzett tudás, egy éttermi konyhába kellő tapasztalatok az otthoni szorgalommal bővíthetők. Általam is oktatott tehetségek dolgoznak Budapesten Michelin-csillagos étteremben, de belőlük van kevesebb. Külföldre mennek sokan a jobb kereseti lehetőségek reményében, viszont egy hazai Bocuse d’Or verseny őket is motiválhatja az itthon maradásra - mondta. Hozzátette, szükség van képzett éttermi-, és menzai szakácsokra is, a mostani duális képzés segíthet magasabb színvonalra emelni a szakmát. Az alacsony bérek és rossz munkakörülmények ellen tiltakoznak a kereskedelmi dolgozók Sztrájkolhatnak a Tesco-alkalmazottak TÁRGYALÓTEREM Három és fél év börtön a soundos drogdílernek KAPOSVÁR Helybenhagyta a siófoki bíróság verdiktjét, s három és fél év börtönre ítélt kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt egy dunaharaszti férfit a kaposvári Törvényszék. A 28 éves dílert a 2014-es Balaton Soundon a biztonsági őrök szúrták ki, hogy kábítószergyanús anyagot árusít. Értesítették a rendőröket, akik átvizsgálták a férfi ruháját, csomagját, ahonnan 114 tablettát, hétta- sak fehér por, sötét, gyantaszerű, drogra emlékeztető anyag, és sok készpénz került elő. Előállítása után derült ki, maga is fogyasztott drogot. A férfi az eljárás során tagadta bűnösségét, azonban a siófoki bíróság bizonyítottnak látta a vádakat, a törvényszék pedig megalapozottnak találta az elsőfokú ítéletet. A verdikt jogerős. A. V Két nap alatt bíróság elé került a betörőbanda KADARKÚT Felfüggesztett - egy év nyolc és egy év tíz hónap közötti idejű - börtönre ítélt és pártfogói felügyeletet rendelt el három férfivel szemben a ka- ~ posvári bíróság. A trió február 17-én érkezett a kisvárosba, a benzinkútnál hagyták az autót, s az első- és a másodrendű vádlott a szántóföldön át gyalog mentek a kiszemelt házhoz. Elbújtak az udvaron, megvárták, míg a tulaj és rokona távozik, ekkor az elsőrendű bement a házba. Menekülésre készülve kinyitotta az egyik szoba ablakát majd készpénzt és ékszereket keresett: több mint 3,5 millió forintnyi értéket talált, ám eközben a rendőrök észrevették, s rajtaütöttek. Társa elmenekült, de őt is elfogták, ahogy a banda autónál várakozó tagját is, s a hatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A kaposvári ügyészség gyorsított eljárásban (két nap alatt) nagyobb értékre elkövetett lopás kísérlete miatt állította bíróság elé a három férfit, akiket a grémium el is ítélt. A verdikt nem jogerős, a vádhatóság képviselője súlyosbításért fellebbezett. A. V. Disznóvágást tartottak a rómahegyi barátok KAPOSVÁR A Rómahegyi Baráti Kör disznóvágást tartott. A hajnalban levágott disznó sült vérét és máját reggelire, a többi részét ebédre tálalták föl a Csalogány Panzióban. A két étkezés között a baráti kör tagjai ellátogattak a Rippl-Ró- nai villába, ahol lerótták kegyeletüket a festőóriás előtt. Ábrahám Levente múzeum- igazgató és Lucz Géza, a Rómahegyi Baráti Kör elnöke értő kalauzolásával megnézték az Andrássy-ebédlőt. A baráti kör, mely sem önkormányzati sem állami támogatást nem kap, legközelebb éjszakai túrát szervez a tagjai részére a Zselicbe. M.K. A legkisebb is számít? SOMOGY Első körben tizenöt százalékos béremelést kér a Tesco dolgozóinak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Ha a tárgyalások két héten belül nem vezetnek eredményre, sztrájkolni fognak a somogyi áruházakban is. Fennakadások lehetnek a somogyi Tesco áruházakban március közepétől, ha a szak- szervezet által megfogalmazott, többlépcsős béremelési javaslatot nem fogadja el a munkáltató. A vásárlók számára ez a helyzet igen kellemetlenné válhat, hiszen ha a pénztáros nem ül be a helyére, az árufeltöltő nem tölti fel a polcokat, vagy a vevőszolgálatos nem szolgálja ki a vevőt, akkor gyakorlatilag ellehetetlenül a bevásárlás. Közben várhatóan az online kereskedelemben sem tudja majd leadni rendelését a vásárló, vagy ha mégis, akkor meglehet, hogy nem kapja meg időben. A gépkocsi- vezető ugyanis majd nem ül be az autóba, de az is lehet, hogy már a csomagolásnál elakad a dolog. Bár ez a somogyi vásárlókat nem érinti, mert itt nincs online-szolgáltatás.- A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) 2010-től folyamatosan két számjegyű béremelést javasolt - mutatott rá Bubenkó Csaba elnök. - Az infláció 2010 és 2014 között közel 16 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a fizikai dolgozók jelentős reálbér veszteséget szenvedtek. Ráadásul a munkakörülmények nagyon rosszak, a munkavállalók túlterheltek és túlórákkal zsúfoltak, így a kereskedelemből folyamatosan elvándorolnak, utánpótlás nélkül. A KDFSZ hároméves csomagban gondolkodik, az elsőben 15 százalékos béremelést javasol két részletben: áprilisig 10, majd augusztusig öt százalékos kompenzációt. Kidolgoztak egy munkakörökre lebontott bérjavaslatot is, amely a szakszervezet hitvallását követve, az „egyenlő munkáért egyenlő bért” fogalmazza meg. A kialakított bérzónák szerint egy budapesti A cég egyeztet Megkeresésünkre Varga Eszter, a Tesco médiakapcsolatok menedzsere annyit mondott: az egyeztetések március közepén kezdődnek a szak- szervezetekkel. Hozzátette: a Tesco arra törekszik, hogy megfelelő munkakörülményeket és versenyképes fizetést biztosítson munkatársai számára. Tescos munkavállaló ugyanabban a munkakörben bizonyítottan többet keres, mint például egy kaposvári, nagyatádi vagy siófoki. A javaslat több éven át tartó béremelési program bevezetésében gondolkodik: a következő két évben plusz 15, a harmadik évben 10 százalékot tartalmaz, összesen 40 százalékos béremelési igényt jelent.- Úgy látjuk, hogy a külföldre kihelyezett pénzeszközöknél meg lehet találni azokat a forintokat, amelyek biztosítják a béremelés költségeit - fogalmazta meg az elnök. - Emellett elkerülhetetlen Magyar- országon az adók csökkentése, fontosnak tartanánk az alacsonyabb jövedelmű munka- vállálóknál a személyi jövedelemadó mérséklését, és az európai szinten is igen magas közterhek redukálását, mely- lyel a megmaradó összeget bérfejlesztésre lehet fordítani, ráadásul nem mellékesen, a pénz visszapörögne a magyar gazdaságba. A szakszervezet most leül tárgyalni a munkáltatóval, és a munkavállalói igényekkel összhangban karolta fel a sztrájk elképzelését. A Tesco vezetőségének két hetet adtak a felkészülésre, a tárgyalások első időpontja várhatóan március 10. Jeki Gabriella Egy somogyi jelölt Az év orvosa díjra SOMOGY A megyéből Fábos Beátát, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház bőrgyó- gyász-allergológusát jelölték egyedül az idei Astellas-díj- ra Az év orvosa pályázaton. Az elismerésre betegek történetei alapján jelölhetik a gyógyítókat, akik közül internetes szavazás és a közéleti zsűri javaslata alapján választják ki az arra érdemeseket. Országosan az idén kilencvenkét doktort jelöltek - a hazai állami egészségügyben legalább öt éve praktizáló szakemberek közül elvileg bárki lehet jelölt -, közülük választja ki péntekig a zsűri, kikre lehet majd voksolni szombattól március közepéig. Az elismerést az idén márciusban immáron kilencedszer adják át: a díjat életre hívó Astellas Pharma, valamint a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), a Magyar Kórházszövetség és a hazai orvosképző egyetemek célja, hogy az orvosok és az orvosi hivatás megbecsülése a társadalom minden rétegében erősödjön. Az Astellas-díj-Az év orvosa elismerés mellett a legjobbnak bizonyuló csoport a De Chatel Rudolf-emlékdíjat veheti majd át. Tavaly három somogyi orvosra lehetett voksolni, 2014- ben Pécsi Balázs, a kaposvári kórház korábbi onkológusa a legjobb ötbe került, míg a szintén kaposvári Rúzsa Ágnes 2011-ben lett díjazott a rehabilitáció és krónikus ellátás kategóriában. A. V