Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-22 / 44. szám

1 14 SPORT_______________________________________________________________________________________________________________________________2016. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ Az utolsó fordulóra maradt a döntés TEREMLABDARÚGÁS Az utol­só előtti forduló mérkőzéseit rendezték a Fürge Nyuszi Fo­civilág amatőr teremlabdarú­gó-bajnokságban. A játéknap nyitómérkőzése rögtön egy rangadót hozott, hiszen mind­két csapatnak égetően szüksé­ge lett volna a győzelemre, a dobogós remények életben tar­tásához. A szünet után meg­szerzett góljával nyert az Őrei. A folytatásban az éllovas Alibi nagyon nehezen találta meg a fogást az Adrenalinon és mini­mális arányú sikert aratott. A Postás csapatának elég volt öt perc eredményes játék ahhoz, hogy négy gólt lőjenek a Part­ner Kisáruház csapatának, akik csak a mérkőzés utolsó perceiben tudtak kozmetikáz­ni az eredményen. A PIPELI- FE gárdája esélyeshez méltó játékkal verte a Rákóczis szü­lőket és ezzel biztosították, hogy az utolsó fordulóban is még esélyük legyen az arany­érem megszerzésére. Az utolsó fordulókra nagyon leeresztett Zselic Team, amely a Kaposfő- től kapott ki. Kun Z. Eredmények A Fürge Nyuszi Focivilág ama­tőr teremlabdarúgó bajnokság 12. fordulójának eredményei: Orci-Kaposfüred 6-4: Alibi- Adrenalin FC 4-3; Partner Kis- áruház-Postás SE 2-4. Rákó­czis szülők-PIPELIFE FC 1-5; Zselic Team-Kaposfő 1-13; QLR PC Bontó-Win Team 1-2. A bajnokság állása: 1. Alibi FC (27 pont), 2. PIPELIFE FC (27), 3. Őrei SC (26), 4. Kapos- fő (24), 5. Kaposfüred (21), 6. Rákóczis szülők (19), 7. WIN Team (18). 8. Investment (18), 9. Postás SE (9), 10. Adrenalin FC (7), 11. Partner Kisáruház (7). 12. Zselic Team (7). 13. QLR PC Bontó (3). A követke­ző forduló (február 25., csütör­tök) párosítása -17.30 óra: Ka- posfüred-Alíbi FC, 18 óra: Ad­renalin FC-Partner Kisáruház, 18.35 óra: PIPELIFE FC-Zse- lic Team, 19.05 óra: Kaposfő- Orci, 19.40 óra: Eredményhir­detés. 19.50 óra: WIN Team- Investment, 20.25 óra: Pos­tás SE-QLR PC Bontó. Baján rendezték a felnőtt RAW Fekvenyomó Magyar Bajnok­ság küzdelmeit, ahol a Barcsi VSE Erőemelő Szakosztálya is indított versenyzőket. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu FEKVENYOMÁS Az utóbbi évek legnépesebb és legkiegyensú-< lyozottabb mezőnyével rendez­ték a számos országos rekor­dot felülíró, az egész váloga­tott mezőnyt felvonultató RAW magyar bajnokságot. Ebben a szakágban nem engedélyezett az úgynevezett támasztóruha használata, csak a nyers erő számít a súlyok mozgatásánál.- Ennek oka egyrészt, hogy az egyéni versennyel együtt KOSÁRLABDA NB II., NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK HOYA-PANNON EGYETEM VESZPRÉM II.-TIGRIS 75-107 (10-34,14-27, 21-22, 21-24) Veszprém, vezette: Pécsi, Szőcs. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém II.: Herbei (6), Ba­gó (17/12), Szűcs (6), Nagy (12)-, Mayer (10). Csere: Szei- fert (15/6), Naményi (7/3), Ko­vács (2). bonyolították le a csapatbaj­nokságot is, amelyen legalább ötfős együttesekkel képvisel­tették magukat a klubok - tájékoztatta lapunkat Buko- vics Zoltán, a barcsiak edzője. - A másik ok pedig az, hogy az egyik legjelentősebb ha­zai táplálékkiegészítő-forgal- mazó cég jelentős értékű aján­dékcsomagokat állított ösz- sze a legeredményesebb ver­senyzők részére. A Karcsi VSE Erőemelő Szakosztálya öt fel­nőttjét nevezte a megméret­tetésre. A 93 kg-ban az első­éves felnőtt Konrád Gergely gyűrte a vasat. Kiélezett tak­tikai küzdelemben - a teljesít­ményt tekintve hármas holt­versenyben -, de könnyebb testsúllyal ellenfeleit meg­Tigris KK: Horváth N. (11), Kun K. (9/3), Mester (18/12), Fodor (21), Mihalics (12). Cse­re: Hernesz (13/9), Tóth (11/3), Déri (8), Király (4). Edző: Pa- lócz Tamás. Újabb győzelmet aratott a harmadik vonalban szerep­lő Tigris KK együttese. A ka­posváriak kiváló első negyed­del alapozták pieg sikerüket az egyetemisták otthonában és biztos diadalt arattak. Kun Z. előzve lett bronzérmes. A 180 kg-mal végzett a harmadik he­lyen a húszfős mezőnyben. A 105 kg-ban három barcsi küz­dött. A sokszoros junior válo­gatott, szintén elsőéves felnőtt Sebestyén Tamás egy máju­si testépítő versenyre készül­ve „beugrásként” ötödik lett 172,5 kg-os nyomással. Előtte végzett az évek óta stabil csa­pattag, Kostyák Rajmund. Ki­egyensúlyozott, jó versenyzés­sel biztosan hozta a kötelezőt, 175 kg-ot teljesített. Legered­ményesebben Ács Richárd szerepelt, aki egy rövid felké­szülés után - egyéni legjobb- jától még elmaradva - nagyon koncentrált és magabiztos ver­senyzéssel ezüstérmet szer­zett. Válogatott versenyzőtár­KOSÁRLABDA Kozármislenyben szerepelt a Kaposvári Sportköz­pont és Sportiskola együttese a regionális kenguru bajnokság 5. fordulójára a D csoportban.- Az első összecsapáson a Marcali legyőzte a jobbára fi­atalokból álló házigazdákat - adott tájékoztatást Csapó Gá­bor, a kaposváriak edzője.- Csapatom az első fordu­lóban nagyarányú vereséget szenvedett Marcalitól, ráadásul sa mögött 190 kg-os nyomás­sal fejezte be a viadalt. A 120 kg-ban Bukovics Zoltán küz­dött. Hetek óta tartó vállízü- let-gyulladása miatt edzéstel­jesítményétől több 10 kg-mal elmaradva, 185 kilót teljesítve negyedik helyen végzett. A csapatversenyben ezek az egyéni teljesítmények a WILKS összehasonlító pont- táblázat segítségével adódtak össze (testsúlyhoz arányuló teljesítmény), nem a helyezé­sek alapján. Ezzel tényleg a va­lódi erő alapján lettek a csapa­tok rangsorolva. A Barcsi VSE legnagyobb eredményét pedig éppen itt érte el, mivel a csa­pat ebben a hallatlanul erős mezőnyben az ország második legerősebbje lett. két meghatározó játékosunk hi­ányzott a keretből sérülés és be­tegség miatt. A 17 pontos vere­ség, a látottak alapján reális, ennyivel jobbak voltak. Pihe­nő nélkül következett a hazai­ak elleni mérkőzés. Fizikai fölé­nyünknek köszönhetően a ve­zetést végig megőriztük, de na­gyobb előnyt nem is tudtunk szerezni. A folytatásban ismét a D csoportban játszunk, két le­ány csapat társaságában, a Ka­Már bajnok az Oázis Fagyizó együttese Nagybajomban TEREMLABDARÚGÁS A tizen egyedik forduló mérkőzései­vel folytatódott a nagybajomi Csarnok kupa teremlabdarú­gó-bajnokság.- A nyitómeccsen a végig ma­gabiztosan játszó Vése együt­tese át gázolt az enerváltan ját­szó Ifikör csapatán - számolt be a forduló történéseiről lapunk­nak Véber László főszervező. - Igaz végigbrusztolták a fiata­lok a mérkőzést, de ezén a na­pon sokkal jobb volt az ellen­fél. A folytatásban nyert az oá­zis alakulata, amely ezzel a győ­zelmével már bajnoknak tekint­hető, mivel már behozhatat­lan előnyre tettek szert. Ezút­tal a Segesd volt a szenvedő fél, akik szokás szerint végig parti­ba voltak, csak az ellenfél kapu­ját nem sikerült bevenni. Parázs jelenetek zajlottak a kapuk előtt a következő találkozón. A Kol- ping szerzett vezetést, ezt köve­tően a több ziccert is elpuskázó Falábúak csak a mérkőzés vége előtt tudtak egyenlíteni. A XI. forduló eredményei: Ifi- kör-Vése 2-7; Oázis Fagyizó- Segesdi Öregfiúk 2-0; Vásártér Falábúak-Kolping Iskola 1-1. A bajnokság állása: 1. Oá­zis Fagyizó (31 pont), 2. Seges- di Öregfiúk (16), 3. Vásártér Fa­lábúak (15), 4. Vése (12), 5. Kol- ping Iskola (10), 6. Ifikör (6). A XII. forduló programja - február 23. kedd, 18 óra: Kol- ping Iskola-Oázis Fagyizó. 18.45 óra: Ifikör-Vásártér Falá­búak. 19.30 óra: Vése-Segesdi Öregfiúk. Kun Z. posvári Mágusok SE együttese és Pécsi Akadémia leány B csa­pata lesz ellenfelünk. MARCALI SZÜRKEFARKASOK- KOZÁRMISLENY SE 64-45 MARCALI SZÜRKEFARKASOK- KASI DELFINEK C 64-47 Ld.: Kárpáti (16). KASI DELFINEK C- KOZÁRMISLENY SE 73-63 Kasi Delfinek C legjobb do­bói: Bogdán (20), Szarka (20), Kárpáti (10). Kun Z. Újabb diadalt aratott a Tigris KK Verték a házigazdákat a sportískolás fiatalok Dupláztak a marcaliak Idén a közönség mellett az önkormányzat sportbizottsága is szavazhatott a különdíjasokra A Dráva partján díjazták a legjobb sportolókat ELISMERÉS Huszonegyedik alka­lommal köszöntötték Barcs vá­ros legjobb sportolóit. Az 1996- ban kezdődő ceremónia kez­detben sportbál keretében zaj­lott,-majd 2004-től önkormány­zati képviselő-testületi ülésen, ünnepélyes keretek között kap­ták meg az elismerést a legered­ményesebb sportolók. - Kezdet­ben minden sportág legjobbjait díjazták, majd öt kategóriában (férfi-nő, diák-csapat és szakem­ber) hirdettek eredményt (2004) - nyilatkozta Horváth Gábor barcsi sportreferens. - Később további kategóriákkal bővült a díjazottak köre (diák fiú-lány 2008, legaktívabb diák 2011-től, az önkormányzat Sport Bizott­ság különdíjával 2016-tól). A kö­zönség is szavazhatott 2008-tól a legjobbakra. Az első közönség díjas Erdős Martin lett (2008), aki Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Limassolban az ifjúsá­gi karate versenyen az idei év­ben. Hegedűs György verseny­zőként, majd edzőként is díjat kapott. Voltak, akik többször is a legjobbak közé kerültek: Vi- dák Balázs (karate-6-szor),Ta­kács Fanni (karate-4), Hegedűs György (judo - 4), Császár Vik­tória (atlétika -3), Riklik Eszter (triatlon -3), Tónk Gábor (kosár­labda -2). A labdarúgók közül Zeller Richárd tudott ismételni (1999,2001). A szakemberek kö­zött Erdős Zoltán nyolcszor (8) volt a legeredményesebb, Palus- káné Popovics Melitta (4), Antal Tamás (3), Janecsek László (3), Kovács István (3). Idén első. al­kalommal edzői team-t díjaztak a döntéshozók. Új nevek kerül­tek a serlegekre, egyedül Hor­váth Lara tudta megismételni tavalyi eredményét. Eddig 124- en részesültek városi sportdíj elismerésben a Dráva-parti vá­rosban. Kun Z. Nyolc kategóriában ismerték el a kitűnő teljesítményeket Legeredményesebb férfi spor­toló: Opra Gergő (Erőemelő). Edző: Bukovics Zoltán. Legered­ményesebb női sportoló: Bo- nevácz Bianka (judo). Edző: Ja­necsek László. Legeredménye­sebb diák sportoló (fiú): Vode- nyák Martin (karate). Edző: Er­dős Zoltán. Legeredményesebb diák sportoló (leány): Horváth Lara (trialon). Edzők: Paluskáné Popovics Melitta, Paluska Csa­ba. Legaktívabb diák sporto­ló: Pettendi István (atlétika, két- tusa, duatlon,triatlon, úszás). Edzők: Paluskáné Popovics Me­litta, Paluska Csaba. Legered­ményesebb szakember: Bar­csi VSE Judo Szakosztály edzői. Sport Bizottság különdíját kap­ták: Börzöli Dávid (versenytánc) és Kovács Nóra (úszás). Közön­ség díjas: Vass Tünde (erőeme­lő) Edző: Bukovics Zoltán. Karvalics Ottó polgármester is gratulált Erdős Martin karatékénak i i » Második a Barbs

Next

/
Oldalképek
Tartalom