Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-20 / 43. szám

2016. FEBRUAR 20., SZOMBAT BELFÖLD 7 Árad a Tisza, fenyeget a belvíz MAGYARORSZÁG Mintegy 677 kilométer árvízi védvo­nalat felügyelnek már és 58 600 hektár területet érint a belvíz. 160 kilométer véd­vonalat éjjel-nappal figyel-, nek. A Berettyó árad, nehezí­ti a helyzetet, hogy ide eme­lik át a kiszivattyúzott belvi­zet is. Jelenleg 58 600 hek­tárt érint a belvíz, ebből 31 ezer hektár szántó. Árad a Ti­sza, ezért lezárták a borso­di Ároktő és Tiszacsege kö­zötti, a komphoz vezető utat; a komp sem üzemel. A Sajó áradása miatt nem lehet közlekedni a 26-os utat Sa- jókazával összekötő bekötő- útón, miként a Muhi és Kö­röm, Kesznyéten és Sajóörös közötti úton sem. MW/MTI Magyar-iráni nukleáris barátság BUDAPEST Magyarország megállapodott Iránnal a nuk­leáris együttműködés to­vábbfejlesztéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután megbeszélést folya­tott Akbar Szálehivel, az Irá­ni Iszlám Köztársaság alelnö- kével. Bővítik az iráni nukleá­ris szakemberek képzését, a kutatási-tudományos együtt­működést a nukleáris ener­gia békés célú felhasználá­sára. Akbar Szálehi kifejtet­te: sok vád hangzott el orszá­gáról, ezért azt kéri, minden­ki maga győződjön meg arról, milyen az ország, hogyan él­nek a térségben. Irán szom­szédaival ellentétben „a sta­bilitás horgonya", demokrati­kus ország, ahol a kormány a nép akaratából kormányoz - mondta. MTI/MW Nem maradhat a posztjain Gál Roland DUNAÚJVÁROS Eredménye­sen zárult a dunaújvárosi polgármester, Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) által kezde­ményezett egyeztetés, ame­lyen a jogszabályoknak meg­felelően a közgyűlésben he­lyet foglaló pártok képvise­lői tettek javaslatot a gyilkos­ság gyanúja miatt őrizetbe vett Gál Roland (volt fideszes képviselő) képviselő-testüle­ti tisztségeinek betöltésére - közölték. A javaslatokról hét­főn döntenek. MTI A császármetszés volt a leggyakrabban végzett mű­téti beavatkozás a fejlett or­szágokban az utóbbi évti­zedben. Gyakorisága folya­matosan nő, ami hazánk­ban is megfigyelhető. Míg az összes szülés között a császármetszések aránya 10 százalék volt 1990-ben, addig tavaly már 39 száza­lékról beszélhetünk az OEP legfrissebb adatai szerint. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Ha az elmúlt három év császármetszései­nek hazai arányait nézzük a különböző kórházakra le­bontva, akkor döbbenetes kü­lönbségeket lehet látni. Míg a budapesti Magyar Honvédség Egészségügyi Központban a szülések 55 százalékában al­kalmaznak császármetszést, addig a Kazincbarcikai Kór­ház Nonprofit Kft. gyakorlatá­ban mindez csak 11 százalék. Nemzetközi kutatások alap­ján a valóban indokolt császá­rok az összes szülés 15-19 szá­zalékát teszik ki. Mégis, az Eu­rópai Unió legtöbb tagállamá­ban folyamatosan emelkedik a császármetszések arányszá­ma. Míg Cipruson a gyerekek 52 százaléka, addig Svédor­szágban mindössze 17 száza­lék születik császárral. A prog­ramozott császármetszések­re ütalva Gail Johnson, a brit szülésznők kollégiumának ok­tatási és kutatási tanácsadója elmondta, „a császármetszés sürgősségi eljárás, amit akkor kell végrehajtani, ha nem le­hetséges a természetes szülés. Ez nem életstílusbeli döntés, és bár biztonságos műtétről van szó, nagyobb a kockázata, mint a természetes szülésnek.” Mégis nagyon sok az orvosi be­avatkozás Magyarországon is. A magyar nők 80 százaléka sebészeti beavatkozással (csá­szármetszéssel vagy gátmet­széssel) szül, a WHO 20-25 százalékos ajánlásával szem­ben. Mint azt korábban lapunk­nak Novák Julianna szülésznő elmondta „azért ilyen döbbe­netesen magas a császármet­szések aránya, mert az orvo­sok leginkább ehhez értenek. A magyar orvosok döntő há­nyada a szülés kíséréséhez egyáltalán nem ért. Nem ta­nulta, nem is nagyon látnak beavatkozásmentes szülést. Épp ezért a legapróbb eltérésre azonnal szikét ragadnak.” Sok szakember szerint a ha­zai probléma kezelését az ok­Császármetszések magyar kórházakban 1 Budapest Magyar Honvédség Egészségügyi Központ 55% Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Kórház 44% Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 42% Pécs Pécsi Tudományegyetem ~4Ö% Szekszárd Tolna Megyei Balassa János Kórház 36% Kaposvár Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 34% Békéscsaba Dr. Réthy Pál Kór­ház-Rendelőintézet 27% Eger Markhot Ferenc Okató- kórház és Rendelőintézet 26% Kazincbarcika Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. 11% FORRÁS: QEP tatásnál kellene kezdeni. „Az a baj, hogy az alapvető termé­szetes ismereteket a szüléssel kapcsolatban nem építik bele az orvosok oktatásába - fej­tegette lapunknak Novák. - Az orvosok csak a patológiát, a bajt, a betegséget tanulják, és Magyarországon az orvos­nak mindig jelen kell lennie a szülésnél. Nyugat-Európában akkor hívják, ha gond van, ha szükség van rá. Azért problé­ma nálunk ez a folyamatos or­vosi jelenlét, mert ha patoló­giai szemlélettel van jelen áz . orvos, akkor majdnem biztos, hogy be fog avatkozni, ha má­sért nem, akkor azért, hogy megelőzze a bajt.” „Jobban kezelhető lenne ez a probléma is, ha lennének kidolgozott szakmai irányel­vek, amelyhez már jobban le­het hozzárendelni a finanszí­rozási irányelveket - mondta lapunknak Dénes Tamás, a be­jegyzés alatt álló Rezidensek és Szakorvosok Szakszerveze­tének elnöke. - Épp ezért tá­mogatjuk a szakmai kollégiu­mokat abban, hogy a szakmai irányelveket kidolgozzák, és a gyakorlatban is minél előbb életbe lépjenek ezek a szabá­lyok.” Dénes Tamás arról is be­szélt lapunknak, hogy nem­csak egy biztonságos orvosi ellátást szeretnének, vagyis azt, hogy a szakma szabályai alapján meggyógyuljon a be­teg, hanem az is nagyon fon­tos lenne, hogy méltóságban gyógyuljon meg a beteg. „A Dr. House nagyon vagány fic­kó a televízió-sorozatban, de egy orvos-beteg kapcsolatban nem lehet így viselkedni. Én nem értek a szülészethez, de elképzelhető, hogy kevesebb gátmetszés vagy császár len­ne, ha több figyelmet fordíta­nának a kismamára, és lenne ideje és lehetősége ellazulni.” Tudta-e? 1. A császármetszés után töb­bet fizet az OEP, mint a hüve­lyi szülés után. Az előbbiért 183 ezer forint jár, az utóbbi­ért 89 ezer forint. A műtét sok­kal költségesebb, de kérdés, hogy a valós költségkülönb­ség mennyire ösztönöz a mű­tétekre. 2. Befolyásolhatja a császár­metszések számát, hogy hány szülés van egy kórház­ban, mert ha nagyon sok (évi 3000-nél több), akkor jóval kevesebb idő van a kórház­ban a szülőszoba használatá­ra, így a hosszadalmas vajú­dásra is. 3. A császármetszések ese­tében a családok több hála­pénzt adnak, mint a hüvelyi szülésnél. 4. Sok nő saját maga válasz­tása a programozott császár- metszés, mert így előre meg­határozott időpontban szülhet. 5. Függhet a császármetszé­sek száma attól, hogy egy kór­házban lehet-e szülésznővel, dúlával szülni. HÍREK gg ir. Sokat segítene, ha a szakmai kollégium a gyakorlatba átültethető irányelveket dolgozna ki a szülések jHÉlI lefolytatásáról, amelyekhez > a megfelelő finanszírozást is hozzá !*■■■■ lehetne rendelni mm wkorlateban Biff ; f jd •j m m Adatlopások, zsarolások, túlterhelés, kiberterror az interneten Honlapok ezreit támadták meg BUDAPEST Tavaly több mint ötezer magyarországi web- oldalt ért valamilyen kiber- támadás a Nemzeti Kibervé- delmi Intézethez (NKI) ér­kezett bejelentések szerint - mondta tegnap az NKI ve­zetője. Bencsik Balázs közöl­te, hogy ezek mintegy 2 szá­zaléka a kormányzati infor­matikai rendszerek ellen irá­nyuló, célzott támadás volt. Legnagyobb arányban hon­laprongálások történtek. Jel­lemzően hasonló séma alap­ján, egyszerűbb eszközökkel indítják a támadást, a cél ál­talában nem az informatikai rendszerek megrongálása, az adatlopás, hanem propagan­hogy önkormányzati portálra az Iszlám Állam lógóját tették fel az úgynevezett hacktivis- ták. Ez az állampolgárok kö­rében riadalmat kelthet. Tavaly több mint tízszer ért túlterheléses támadás külön­böző kormányzati portálokat. Gyakoriak voltak a zsaroló szándékú támadások, amikor a támadók egy e-mailben ar­ra figyelmeztetnek, hogy egy bizonyos összeg megfizetése esetén állítják le a számítógé­pes rendszerek elleni táma­dást. Nagy számban fordul­tak elő adatlopások is, több mint száz hazai bank ügyfe­lei ellen indítottak ilyen jelle­gű támadást. MW daterjesztés. Az ilyen tárna- mi hatását tekintve komoly dásokat alacsony kockázatú- károkat okozhat. Bencsik pél- nak értékelik, de a társadal- daként említette: előfordult, A hackerkedés nemzetközi műfaj - sokan zsarolásra használják Visszautasították a bérajánlatot BUDAPEST Nem fogadja el a 2016. évi bérajánlás szöveg- tervezetét a Magyar Szakszer­vezeti Szövetség (MaSzSz). Az elnökség további tárgyaláso­kat tart szükségesnek - mond­ta tegnap Kordás László a rend­kívüli kongresszus után. Az el­nök szerint akkor írható alá a bérajánlás, ha valódi életminő­ség-javulást hoz a munkaválla­lóknak, és az ágazati szakszer­vezeteknek, a helyi bértárgya­lásokon valódi segítséget nyújt. A jelenlegi tervezet ehhez nem megfelelő. Ezért döntöttek úgy, hogy nem csatlakoznak az alá­író érdekképviseletekhez, mó­dosítási javaslatokkal kíván­nak élni. A MaSzSz útmutatót fogalmaz meg arról, hogyan le­het érvényesen, eredményesen és jogszerűen élni a sztrájk le­hetőségével. Kezdeményezni fogják olyan egyeztető folya­mat elindítását minden érdek- képviselettel, civil szervezettel, amelynek végén összehangolt akcióban tudnak erőt demonst­rálni a résztvevők. A Liga Tanács elfogadta Gas- kó István, a szakszervezeti szö­vetség korábbi vezetőjének le­mondását. Gaskó 20 éves mun­kájáért 4,4 millió forintos vég- kielégítést kap. A Liga legké­sőbb hat hónapon belül választ majd új elnököt, addig az elnök feladatait a társelnökök látják majd el. MW/MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom