Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-19 / 42. szám
2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP ^ Kiborító. Számtalan fotó és videó bizonyítja, hogy ki volt a fuvaros, mégis a gazdát hurcolják meg KAPOSVÁR Ahogyan lapunk is megírta, a rendőrség azt állította: Horváth vezette azt az Ifát, ami a trágyát vitte a kormányhivatal elé, majd ő borította a rakományt a járdára. Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabály- sértés elkövetése miatt kapta a büntetést a bábonymegye- ri férfi, aki több tucat gazdatársával tiltakozni érkezett 2015. november 23-án Kaposvárra, az akkor kezdődött földárverések ellen. Ahogyan megírtuk, három köbméter birka- és marhatrágyát borított a megyei kormányhivatal épülete elé a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője, Sallai R. Benedek. A rendőrök megpróbálták megakadályozni az akciót, ám a honatya előbb leborította a rakományt, majd sajtótájékoztatót tartott. Azóta már lemondott a mentelmi jogáról. Horváth Jánosnak most a siófoki rendőrkapitányságon bemutatták a kaposvári rendőrök által november 23-án készített videofelvételt is. Elmondták a gazdának, hogy a rendőrség szerint egyértelműen látszik: segíti Sallai R. Benedeket abban, hogy az a trágyát a rendőrségi felszólítás ellenére a járdára tudja borítani. Horváth ezt nem ismerte el. A rendőrségi feljelentésben egyébként információnk szerint az áll, hogy az Ifa teherautó billenő pótkocsijának hátsó zárját egy személy a járőrök felszólítása ellenére kinyitotta. Az igazoltatás során kiderült, hogy ez a személy a bábonymegyeri Horváth lános. A kérdés már csak az, hogy ez esetben miként került a Horvát- hot elmarasztaló rendőrségi határozatba az, hogy a tehergépkocsit a bábonyi gazda vezette. Emiatt kért meghallgatást Horváth is. Kérdeztük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan arra ugyan nem kaptunk választ, hogy mikor és milyen indokkal változott a rendőrség álláspontja (előbb még Horváth vezette az Ifát, majd már csak segítette Salla- it), az azonban kiderült belőle, hogy nincs még lezárva a gazda szabálysértési ügye. „Az eljáró hatóság nevezett személyt határozatával pénzbírsággal sújtotta - így a rendőrségi válasz.- A szabálysértési törvény szerint, ha az eljárás alá vont személy a meghallgatás nélkül hozott határozata ellen meghallgatását kéri, a szabálysértési hatóság határozatát visszavonja és a meghallatás során megállapított tényállás alapján meghozza új határozatát. Horváth János az ügyben meghallgatási kérelmet terjesztett elő, amelynek a hatóság helyt adott. Tekintettel arra, hogy az ügyben az eljárás folyamatban van, jogerős döntés jelen ideig nem keletkezett”. Fónai Imre Hagyomány: őselemekre épült ezúttal a Munkácsy-est KAPOSVÁR A hagyományos Munkácsy-es- tet rendezték meg csütörtökön este: Gyál- lai Katalin igazgatónak ítélték oda a Pel- le-díjat, a diákok igényes műsora nagy elismerést aratott.- Siessünk, hogy legyen még helyünk - mondta feleségének egy férfi bő húsz perccel a kezdés előtt. Volt alapja a kérésnek: diákok, családok, mai és egykori tanárok is szép számmal érkeztek az aulába. Mely a gimnázium hagyományos Munkácsy-est- jének adott ezúttal otthont, a rendezvény tematikája a négy őselem - a föld, a víz, a levegő és a tűz - köré fonódott. Aki csak egyszer is részt vett már az ünnepségen, tisztában lehetett azzal: igényes, szórakoztató műsorfolyam vár a nézőkre. Ezúttal sem csalódhatott a népes közönség, s a csütörtök esti rendezvényhez fotó- és rajzpályázat is kapcsolódott, ahol az alkotókedvű diákok közel 40 művel mutatkoztak be. Valamennyi évfolyam ízelítőt adott tudása legjavából, egyebek mellett tánc, próza, RSG és musical-részlet színesítette a programot, melyet százak követtek figyelemmel. Jellemzi az érdeklődést: az aulában szinte minden szék foglalt volt, sokan álltak az első emeleten, s jó páran a lépcsőfeljárón ülve tekintették meg a rendezvényt. H. M. Gyallai Katalinnak ítélték oda a Pelle-díjat SOMOGY A Nemzeti Adó- és Vám- hivatal pénzügyőrei jelentős bírsággal sújtottak egy sofőrt, aki a pihenőnapján is dolgozott, egy mágnessel iktatta ki a tachográ- fot. - A tachográf az egész utat rögzíti, kiderül belőle, mikor indult el a sofőr, mikor és mennyi időre állt meg, s azt is mennyivel haladt - mondta Mészáros Ákos, a Somogy Megyei Közúti Szolgáltató Ipartestület exelnöke. - Szűk határidőt szabnak a megrendelők, s a legkisebb időveszteségért is súlyos árat fizethet a fuvarozó. A legtöbb cégnek pedig nincs pénze arra, hogy-két embert ültessen egy teherautóra, mert már nem érné meg neki a fuvar. Ilyen esetekben fordulhat elő, hogy trükkhöz kell folyamodnia a dolgozónak. Egy fuvaros naponta - átlagban - kilenc órát vezethet, de természetesen pihenőket is közbe kell iktatni. Persze akad, aki ennél tovább is képes koncentrálni, de ahogy Mészáros Ákos fogalmazott, egy 24 tonnás szerelvénynél nem érdemes kockáztatni. - Mindenkinek be kell tartani a szabályokat, még akkor is, ha azok az íróasztalnál születettek, s már többször kérték a fuvarozók, hogy változtassanak rajta a döntéshozók - tette hozzá Mészáros Ákos. M. G. i Papíron pihent c * Töreki Manipulálta kamionjának tachográfját az a férfi, akit a pénzügyőrök az M7-es autópálya Töreki északi pihenőjénél ellenőriztek. A kamionos a nemzetközi fuvarlevél alapján Magyarország és Olaszország között szállította rakományát. Az ellenőrzéskor vizsgálták a tachográf adatait is, mely alapján a jármű vezetője az ellenőrzés napján nem vezette járművét, a tachográf pihenőidőt rögzített. A pénzügyőrök a tachográf jeladóján egy mágnest találtak. A sofőr bevallotta, hogy a mágnest ő helyezte el a tachográf jeladóján, ezért az folyamatosan pihenőidőt rögzített. A szabályok figyelmen kívül hagyása miatt a sofőrre 800 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. M. K. Utóillat Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu N em tudom, még hány fejezete lesz a novemberi kaposvári trágyasztorinak, de hogy az utózöngéje tovább tart, mint a kormányhivatal elé borított jó bábonyi birka- és marhatrágya utóillata, az most már bizonyos. Hiszen amint azt csütörtökön megtudhattuk, újranyílt Horváth János bábonymegyeri gazda szabálysértési dossziéja azzal, hogy bement a rendőrségre megkifogásolni az eredeti határozatot. Ország-világ láthatta, lapunk is beszámolt róla: három hónapja Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő tolatott Ifá- val a megyei kormányhivatal épülete elé és billentette a járdára a bábonyi trágyát, tiltakozásul az akkor indult földlicitek ellen. Ehhez képest a rendőrség úgy szabott ki szabálysértési bírságot Horváth gazdára (Sallai esete bonyolultabb, képviselőként mentelmi joga van, amiről idő közben lemondott), hogy azt írta neki: ő vezette a teherautót, ő borította le a trágyát. Meglehet, valaki hibázott a rendőrségnél (hiszen Horváth ma már azt is tudja, hogy valójában azért jelentették fel, mert segédkezett Sal- lainak, vagyis érdemes volt meghallgatást kérnie), s ha így van, már csak bizalomerősítésül sem ártana ezt elismerni, mondjuk azon az alapon, hogy a rendőr is ember. Nehogy bárkinek kétségei támadjanak, nehogy felmerüljön a történtek kapcsán akár csak kósza gondolat szintjén: a bábonymegyeri kisgazda amúgy is sokat ugrál földügyekben... Büssüben, Somogyszilben félnek az emberek, írtuk meg az elmúlt napokban. Elborzasztó történeteket mesélnek a helyiek, hogy mi mindent visznek a betörők, egy szUi férfinak az ágyát is ellopták, amíg kórházban volt, s amikor hazament, akkor pénzt követelve törtek rá, megverték és újra kórházba került. Csütörtöki lapunkban írtuk meg: tizenkét betörést ismert el a napokban az igali őrs rendőrei által elfogott somogy- szili betörő páros. Na ez például erősíti a bizalmat. i Már csak bizalomerősítésül sem ártana ezt elismerni, mondjuk azon az alapon, hogy a rendőr is ember. Hajléktalanok: nem semmis a rendelet ► Folytatás az 1. oldalról BUDAPEST-KAPOSVÁR Hatodik alkalommal tűzte napirendjére a héten az Alkotmánybíróság (AB) az alapvető jogok biztosa, Székely László indítványát a kaposvári önkormányzat 2013 márciusi rendelete 7. paragrafusa 3. bekezdésének utólagos normakontrolljáról. Megállapították, hogy az inkriminált bekezdéssel kapcsolatban az Alaptörvényből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a rendelet a hatálya alá tartozó területen tartózkodó hajléktalan személyekre nem alkalmazható. A testület ugyanakkor elutasította az alaptör- vény-ellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. A testület - miután megvizsgálta, kikre, illetve milyen magatartásra vonatkozik a szabályozás arra a következtetésre jutott, nincs összefüggés a rendelkezés és az Alaptörvény hatályos cikkelyében foglaltak között. Utóbbi szerint ugyanis „törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartóz: kodást.” Az AB indokolása szerint a vagylagos szabályozás azt jelenti, hogy ha a törvény- alkotó élt e jogalkotási felha- talmazottságával, azzal kizárta az önkormányzat jogalkotási autonómiáját e körben, vagyis az életvitelszerű közterületi tartózkodás, és az annak tartalmát képező magatartások kizárólag szabálysértésként, és az ott meghatározott körben szankcionálhatóak. A határozathoz Stumpf István párhuzamos indokolást, Czine Ágnes, Kiss László és Lé- vay Miklós alkotmánybírók különvéleményét csatoltak. Utóbbi három alkotmánybíró szerint a testületnek meg kellett volna semmisítenie a rendelet hivatkozott bekezdését, ugyanis az alaptörvény-ellenes. A. V. Október óta vizsgálják a rendeletet A taláros testület először tavaly októberben tárgyalt a beadványról, akkor még csak öttagú tanács formájában, hogy aztán 2015-ben még kétszer, az idén pedig háromszor foglalkozzon vele immáron a teljes AB. Az ombudsman a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló passzus alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta, ugyanis úgy vélte, amikor az önkormányzat az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságok közterületi tárolását, illetve elhelyezését tiltja és szankcionálja, azzal lényegében az életvitelszerű közterületi tartózkodást bünteti a közösségi együttélési szabályok megsértése címén teljes közigazgatási területén, ez pedig ellentétes az Alaptörvény alapján ellentétes a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal.