Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-18 / 41. szám
12 SPORT Somogyi Hírlap 2016. FEBRUÁR 18.. CSÜTÖRTÖK A nyáron megerősödött Kazincbarcika lesz a vendég RÖPLABDA NB I., FÉRFIAK A tv-közvetítés miatt a hétvégéről előrehozták csütörtökre a Fino-Kaposvár-Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabda rangadót (ugyanez a leosztás a két héttel később esedékes Kecskeméti RC elleni, ugyancsak hazai derbivel kapcsolatban is azzal a különbséggel, hogy míg most 17, addig március 3-án 18 órakor kezdenek majd a csapatok). Bár az érdi Magyar Kupa négyes fináléjából hiányzott a Vegyész RC Kazincbarcika, nem lenne meglepetés, ha a bajnoki pontvadászat végén a dobogón foglalnának helyet. A dobogóra pályázó Barcika lép fel csütörtökön 17 órakor a somogyi megyeszékhelyen. A nyáron alaposan belehúztak: visszatért hozzájuk Kecskemétről Árva Milán - Banai Máté társaságában -, a somogyi megyeszékhelyről pedig Juhász Péter. A Vegyész RC Kazincbarcika sorait erősíti a tavaly nyáron külföldről hazatért ütőgép Szabó Dávid is, vagyis egy erős csapattal kell számolni. Az ősszel az első körben Kazincbarcikán 3-0-ra tudott nyerni a Fino-Kaposvár alakulata; igaz, az első két játszma csak némi túlóra után dőlt el a vendég somogyiak javára. A nyitójátszmához hasonlóan a második felvonás is 27- 25-el zárult. 4 Demeter-sereg- hek nem lehet más célja, mint csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen is tudatosítani a Barcikával, hogy ki is az úr a háznál. Fenyő Gábor HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram .. -i 9 Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 310,00 310,99 USD 277,50 279,99 CHF 280,00 286,49 ÉRVÉNYBEN: február 17. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Hiába vezettek hárommal is, a szünet után a Fradi bedarálta a sokat rontó siófokiakat, ahogy tette azt hat nappal korábban a Magyar Kupában. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu KÉZILABDA NB I., NŐK Megint megizzasztotta a Fradit a Siófok, ám az utolsó tizenöt perc megint nem úgy sikerült, ahogy kellett volna siófoki szempontból. A játékvezetés sem segítette a balatoniakat, akik ezúttal is sok ziccert hagytak ki kritikus pillanatokban, és bizony akadtak ki nem kényszeríttet hibák is. Sa- lamakha megtette a magáét, a védekezés is sokáig jó volt, ám a kimaradt ziccerek rést ütöttek rajta. A balatoniak ráadásul két gólt is kaptak, amikor mezőny- játékosra cserélték a kapust, de azért is jött kétperces büntetés, mert - emberelőnyben - nyolcán voltak a pályán... A vereség ellenére nem kell szégyenkezniük, Orbán ezúttal is remek volt, kilenc góljával kiemelkedett a mezőnyből. Kár, hogy Elek Gábor (egyik) szövetségi kapitány szerint az életkora miatt nem lehet válogatott, melynek huszon- nyolcas, bő keretében tizenegy Fradi játékos van. Lara Gonzalez Ortega (szemben) egy góllal zárta a mérkőzést ^ mm Orbánra ezúttal sem lehetett panasz PRO ES KONTRA FTC Rail Cargo Hungária- Siófok KC 29-25 (13-14) Budapest, Népliget. Elek Gyula Aréna, 500 néző. Vezette: Herczeg, Südi. FTC Rail Cargo Hungária: Sziko- ra - Lukács 2, Szöllősi-Zácsik 5, Cifra, Szekeres, Szucsánszki 3, Szarka 4. Csere: Szekerczés 5(5), Hornyák 3, Pena 2, Kova- csicz 3, Szamoránsky 2. Vezetőedző: Elek Gábor. Siófok KC: Salamakha - Such 2, Nikitina 1, Elghaoui 1, Aguilar 3, Orbán 9(2), Erdősi 5. Csere: Pastrovics (kapus), Németh Cs. 1, Piedade 1, Gonzalez 1. Petersen. Deáki 1. Vezetőedző: Christian Dal- mose. Kiállítások: 8(2), illetve 8(2) perc. Hétméteresek: 6/5(4/3), illetve 3/2(2/l). FÁRASZTÓ SOROZATOT zárt a Siófok a Fradiellen, hisz negyvenöt nap alatt tizenegy - hét bajnoki, két EHF Kupa, két Magyar Kupa - meccset kellett lejátszaniuk. Nem mindegyik állította komoly feladat elé őket, ám négynaponta pályára lépni így is megterhélő, főként, ha hozzátesszük, hogy a tizenegy találkozóból hatot idegenben játszottak. DALMOSE EDZŐ SZERINT felszálló ágban van a csapata, ám reméljük, ez a most kezdődött szünet nem töri meg annak lendületét. Legközelebb február 27-én lépnének pályára, ám az a találkozó a Dunaújváros EHF-kupa szereplése miatt elmarad, így tehát bőven van idejük felkészülni az alapszakaszból hátralévő igen fontos négy bajnokira. Folytatta menetelesét a Táncsics és a Tüskevár, Mester szerezte a legtöbb pontot Tamásiban győzött a Henger csapata KOSÁRLABDA Tamásiban aratott győzelmet a Henger KK a Fonyódi Ásványvíz Kupa 2016- Somogy Megyei Kosárlabda Bajnokság 12. fordulójában- kezdte beszámolóját a pont- vadászat történéseiről Kele János, a megyei szövetség főtitkára.- A kaposváriak ezzel visz- szavágtak a somogyi megye- székhelyen elszenvedett tavaly őszi vereségükért. A harminc pontot szerző Hernesz- szel nem bírtak a Tolna megyeiek, akik így minden bizonnyal elvesztették esélyüket a négy közé kerülést illetően. Annál is inkább, mert a Táncsics és a Tüskevár is szorgalmasan gyűjtögeti a győzelmeket. Mindkét gárda ezúttal izgalommentes találkozón szerezte meg a két pontot. TAMÁSI DÁMOK- HENGER KK 71-79 (19-16,18-23,15-24,19-16) Vezette: Kollár, Ács. Tamási: Csordás (17/9), Ma: darász (17/3), Zámbó (12), Csizmadia (11), Pruck (7). Csere: Ku- kucska (3), Cseresznyés (2), Bre- uer-Orbán Kristóf (2), Ribányi (-). Edző: Cseresznyés Balázs. Henger KK: Hernesz (30/12), Fonai (16/6), Rózsa (10/6), Borovszky (6/3), Nagy G. (6). Csere: Marosi (6), Fecán (3/3), Halász (2). Edző. Halász Lajos. ATM-VTP KK- TÁNCSICS TKK 44-74 (13-16,13-15, 7-23,11-18) Vezette: Söjtöry, Schreck. ATM-VTP: Vörös (15/9), Tóth A. (13/3), Möhr M. (9/9), Németh (5/3), Böcz (2). Csere: Simon (-). Edző: Mihályfalvi Péter. Táncsics: Tóth B. (22), Baji (11), Bodródi Dániel (8), Heizer (4), Győr (4). Csere: Jónás (10), Elek (8/6), Béres (5/3). Edző: Hajdúk Attila. MONOKSE- TÜSKEVÁRI SE 58-75 (8-22,17-18,14-17,19-18) Vezette: Lakos, Deák. Monok SE: Jenovai (16/3), Póré (10), Antal (10), Ekpe- nyong (8), Tolnai (5/3). Csere: Frey (5/3), Reőthy (4). Edző: Pöttendi Gábor. Tüskevár: Mester (31/15), Fehér (22/6), Lázár (11), Szalai (10), Király Kötöny (1). Csere: Simon Gábor (-). Edző: Bodródi Lajos. A Somogyjád-Meló-Diák KK összecsapás elhalasztották, a Zrínyi KK együttese szabadnapos volt. Kun Zoltán A bajnoki állás A bajnokság állása: 1. Táncsics TKK (1,00), 2. Sorrtögy- jád (0.95), 3. Tüskevár (0,85), 4. Zrínyi (0,85), 5. Meló-Diák (0,75), 6. Tamási Dómok (0.70), 7. Henger (0,64), 8. ATM-VTP KK (0,55:. 9. Monok SE (0,50). így folytatják február 20. - Kaposvár, Táncsics. 9 óra: Henger-ATM-VTP KK, 10.30 óra: Meló-Diák KK- Zrínyi KK, 12 óra: Táncsics TKK-Tüskevári SE. Február 21. Tamási sportcsarnok, 16 óra: Tamási Dámok-Somogyjád. Csak a NEKA tudott nyerni a somogyiak közül Drámai csata Atádon KÉZILABDA NB l./B NYUGATI CSOPORT, NŐK - IS. FORDULÓ: RINYAMENTI KC NAGYATÁD- HALADÁS-ÉRD II. 23-23 (11-11) Nagyatád, 150 néző. Vezette: Budai-Bock, Simon. RKC: Megyes - Tóth T. 7 (1), Nagy R. 3 (1), Schmidt 3 (2), Ba- laskó A. 5 (1), Wahid 5, Karsai. Csere: Kovács F. (kapus), Darabos. Edző: Péter Zsolt. Nagy csatát, drámai meccset hozott a két fél összecsapása. A félidőben 11-11 volt az eredmény, de a folytatásban is felváltva vezettek a csapatok. A somogyi együttes végül csak egy - vitatható körülmények közt elvégzett - időn túli szabaddobás miatt vesztett pontot. A junior mérkőzésen: RKC- Haladás-Érd II. 21-27 (9-17). Ld.: Ángyán 7, Benke 4, Varga F. 4, Balaskó A. 4. FTC KN KFT ll.-MARCALI VSZSE 35-25 (16-10) Budapest, vezette: Hardi, Őri. Marcali VSzSE: Bödör - Szabó E. 10, Hanusz 4, Bárczi 2, Sziva-Balogh 2, Gergő 2, Borbély 2. Csere: Telkes, Bán-Farkas, Horváth M., Dombóvári 2, Tanai 1, Sárfi, Pamuki, Mezőfi 2. Edző: Woth Péter.- Sérülésektől és betegségektől megtizedelt csapat érkezett a fővárosi mérkőzésre - nyilatkozta Kiss László, a vendég marcali klub elnöke. - Ur- bán, Szecsődi, Balogh B., és Novogradecz is hiányzott. A budapestiek ettől függetlenül is esélyesebbnek számítottak volna. Az első félidőben kialakuló különbséget a mérkőzés végére sikerült megduplázni a hazaiaknak. Ezt elsősorban a gyors támadásaiknak és a pontos befejezéseknek köszönhették. A marcali csapatból Szabó Eszter gólerős játékával emelkedett ki. A junior mérkőzésen: FTC KN KFT II.-Marcali VSzSE 41-23 (19-14). Legjobb marcali dobók: Szabó E. 5, Bárczi 4, Gergő 4. KOZÁRMISLENY- NEKA 24-29 (11-18) Kozármisleny, vezette: Asztalos, Bárkányi. Kun Z. Of“* E.0N FÉRFI VlZtOÉDA DB I. Meg lehetősen szokatlan időpontban, csütörtökön 19.30 órakor folytatja a bajnoki sorozatot a Kaposvári VK az újonc EBP Tatabánya ellen. A ContiTech-Sze- ged elleni hazai alaposan megnyirbálta a kaposvári együttest: a kiállított szerb légiós Mihailo Parezanovics és a saját nevelésű ifjabb Berta József eltiltás miatt hiányozni fog. Mindettől függetlenül kötelező lenne a sereghajtó tatabányaiak elleni győzelem. Ha az első körben idegenben összejött, miért ne sikerülhetne hazai környezetben is. Nagy kérdés persze, hogy a sporik milyen felfogásban fújnak majd... Fenyő G. B® (Kpl i ... J uhász-Szelei Norbert (fehér sapkában) és társai hazai környezetben is elvernék az újonc tatabányai együttest