Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-15 / 38. szám
2016. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Ötödször rendeztek fesztivált a régi csarnokban Kolbászotok a piacon . v A kicsiket és a nagyokat is becsalogatta a finom sült kolbász illata a nagypiac régi csarnokába KAPOSVÁRA zsűri szerint Nagy Krisztián és a svájciak nevű csapat töltötte a legfinomabb kolbászt szombaton a nagypiacon, ahol nyolc csapat részvételével ötödször rendeztek kolbászfesztivált. A második helyen a Gálosi Bárka Kft. csapata végzett, míg a harmadik a MA-FE Kft. csapata lett. Utóbbi cég tulajdonosa, Vető Ferenc azok közé tartozott, aki a helyszínen kevert, töltött kolbászt a versenyre. Azt mondta, szerinte a hagyományos ízek a nyerők, nem is rakott mást a töl- tenivalóba a húson kívül, mint sót, borsot, paprikát és fokhagymát. Remélte, hogy az előző három alkalomhoz hasonlóan így is ízlik majd a zsűrinek. Sajnos egyre kevesebb az őstermelő, csökken a piac látogatottsága Frank József, a piac vezetője szerint, s azért is szervezték meg ötödször a fesztivált, hogy lehetőséghez jussanak az őstermelők. - Van a csapatok közt olyan, amelyik nem árusít a piacon - mondta -, ám ez is egy alkalom, hogy megmutathassák a közönségnek a portékájukat. S reményeink szerint ez a fesztivál is segíti, hogy visszaszokjanak az emberek a piacra. Márkus Kata Vendégváró böllérkedés Dráva menti módra Darányban Jó hangulat, kedves barátok, a megfelelő eszközök és a jókedv. No és talán egy-két kupica pálinka boldogságfokozóként és egy kis forralt bor a hűvöskés, esős időjárás ellen. Ezekkel a hozzávalókkal volt garantáltan kellemes napja a hétvégén a hatodik Dráva- menti Böllérverseny résztvevőinek Darányban. Most az egyszer nem keltek nehezen a böl- lérek hajnalban: hat órakor már mind a 15 disznó felköltözött a sertésmennyországba, igaz, egyiküket hosszú perceken át kergették előtte a csapatok tagjai. Délelőtt kilenc órára már mindenhol javában zajlott a feldolgozás, a résztvevők kóstolókkal kínálgatták az arra járókat. Ekkor szolgál- * ták fel a „vendégváró hagymás véres reggelit" is. Az eszközökkel, feliratokkal és jellemző tárgyakkal feldíszített sátrakból vidám nevetés szűrődött ki, néhány fúvószenekari tag váltakozó helyszíneken szolgáltatta a talpalávalót. Ezúttal 15 csapat nevezett a versenyre, köztük három hor- vát és a korábbi években is résztvevő erdélyi testvértelepülés delegációja. Végül klasz- szikus és hagyományos ételek készültek, némi fantáziával vagy épp pikantériával. A zsűrinek nem volt könnyű dolga kiválasztani a legjobbakat. A jókedv mellé hagyományőrző játékok, kézműves-foglalkozások és őstermelői portékák dukáltak. J. G. írjon! Szóljon! Három zongoraművész a Ránki családban PROMÓCIÓ Az első közös fellépés ✓ / Hazánk egyik legismertebb zongoraművész családja Ránki Dezső, Klukon Edit és fiuk Ránki Fülöp nyújt izgalmas, különleges és felejthetetlen élményt két zongorán azoknak a zenekedvelőknek, akik 2016. február 18-án, 19.00 órai kezdettel ellátogatnak a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotába. Már önmagában kuriózum, hogy az egész család zongoraművész, de a hangverseny azért is páratlan, mert Ránkiék még soha nem léptek fel így együtt Kaposváron. A házaspár számtalan különböző nemzetközi fesztivált színesített kivételes zongorajátékával és kápráztatta el a közönséget világszerte Párizstól, Münchenen és Londonon át egészen Tokióig. Ránki Fülöp pedig 2007-től sorozatosan nyerte a zongoraversenyeket korcsoportjában,, jelenleg a Zeneakadémia hallgatója. Repertoárjuk magában foglalja a zongoraduó irodalom jelentős részét Bach, Mozart, Beethoven, Brahms, Liszt, Bartók, Schubert és Schumann műveit. A nem mindennapi koncerten J. S. Bach: cisz-moll prelúdium és fúga valamint Liszt Ferenc: Négy elfelejtett keringő című művei mellett Liszt Ferenc: Dante-szimfónia, a szerző által készített kétzongorás átirat hangzik fel a Filharmónia Magyarország koncertjén. Jegyek a Szivárvány Kultúrpalotában, a Tourinform irodában, a www.jegymester.hu oldalon és kezdés előtt a helyszínen kaphatók. www.filharmonia.hu Várjuk olvasóink leveleit (címünk: 7400 Kaposvár, Kont- rássy u.2/a), és az SMS-eket (telefonszámunk: 20/9689- 444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események ingyen bekerülhetnek a lapba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. HIRDETÉS „A nagy szavak nem érnek semmit, elszállnak, mint az őszi szél. De a szeretet, ha tiszta szívből fakad, elkíséri az embert, amíg él ” * Ma ünnepli 60. születésnapját Kaposváron Klumzer Mihályf|i Sok boldogságot kíván neki férje, fia, JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG az EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384