Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-02 / 27. szám
2016. FEBRUAR 2., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Költőodúk kihelyezésére hívnak az önkéntes tűzoltók DRÁVASZENTES Nagyon sok madárnak segített megnyitása óta a drávaszentesi madárrepatriáló; a napokban egy sérülések: kel és a tollára fagyott víz miatt röpképtelenné vált réti sast mentettek meg a Duna-Drá- va Nemzeti Park munkatársai. Egy bejelentés kapcsán érkeztek a helyszínre.- Az állatot Somogytarnó- ca mellett, egy pataknál találtuk meg, valószínűleg összeverekedett egy másik madárral és a harc hevében beleeshetett a vízbe - mutat rá Horváth Zoltán tájegységvezető, a madárrepatriáló gondozója. - Miután vizes lett a tolla, nem tudott elrepülni, ráadásul éjszaka kemény mínuszok és fagy volt. Amikor rátaláltunk, csak feküdt a földön és nem nézett ki jól: véres volt a feje és csurom víz. Az ivarérett, most párba álló, körülbelül hatéves hím valószínűleg á táplálékon veszhetett össze egy társával, esetleg a területbirtoklásért folytatott harcot. A küzdelem után alul maradhatott, de szerencsére időben rátaláltak a nemzeti park szakemberei. Első nap igyekeztek felmelegíteni, majd utána kerülhetett csak a repat- riálóba.- Megnéztük, hogy mennyire komolyak a sérülései, tud-e repülni, milyen az általános kondíciója - teszi hozzá Horváth Zoltán. - Szerencsére a második nap már evett és a harmadik napra szépen repült, majd a hatodik napon láttuk rajta, hogy teljesen visszanyerte régi erejét, már helyből fel tudott szállni és szeretne menni. Ekkor meggyűrűztük és szabadon engedtük. A kicsit több mint egy éve megnyílt dél-somogyi madár- repatriálóban jelenleg két vörös vércse gyógyulgat még: az egyik szárny, a másik szemsérült. Télen elsősorban vízimadarakat gondoztak, köztük hattyúkat és búbos vöcsköt, melyek a havazás és ónos eső után kerültek bajba Bolhón, Lá- bodon és Barcson. Ők gyorsan felgyógyultak és visszatértek a természetbe. Megnyitása óta összesen 29 madárnak segítettek a nemzeti parknál: fehér gólya, szürke gém, bütykös haty- tyú, macskabagoly, vörös vércse, darázsölyv, egerészölyv, karvaly, héja, búbos vöcsök, rétisas is megfordult már a repat- riálóban. Jeki G. Egyre kevesebb Magyarországon is a madarak szempontjából ideális költőhely. Sokat segíthet a hazai madárállomány helyzetén, ha megfelelő költőodúkat kaphatnak. Ennek érdekében országos kampányt indít a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Arra kérnek minden civil szervezetet, hogy a környezetükben helyezzenek ki ők is egy-egy madárodút, ahol otthonra lelhetnek a párok. Az akcióhoz az egyesületek, alapítványok mellett iskolák, intézmények, vállalkozások csatlakozását is várják. Az odúkat legkésőbb március első hetében kell kihelyezni. Az erről készült fotókat a Facebook/Költőodúk oldalra lehet feltölteni. Az országos kampányt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatja, és szorosan kapcsolódik A madárbarát Magyarországért szakmai programjához. Játékra invitálnak a somogyi tűzoltók SOMOGY Játékot indít február 1-jén a katasztrófavédelem a hivatalos Facebook-profilján, melyben szén-monoxid-érzékelőt lehet nyerni.- Csak 2016 januárjában hetven alkalommal riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, csaknem ötvenen szenvedtek valamilyen, mértékű mérgezést, öt emberen pedig már nem lehetett segíteni - tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Elmondták: az egyik legfontosabb feladat a szén-monoxid-mérge- zéses esetek számának a visszaszorítása és az emberek széles körű tájékoztatása, s ennek érdekében indítják el a játékot, melyben két héten keresztül kétszáz szén-monoxid-érzékelőt nyerhetnek a legjobbak. Február 1-jétől 14 napon keresztül napi 14 érzékelő talál gazdára. M. G. Kutya támadt a gyerekekre Apátiban Somogyapáti Három gyereket is megharapott egy elszabadult kutya Somogyapátiban. Ketten súlyosan megsérültek. Január 29- én reggel szabadult el a nagytestű kutya, s négy személyt - köztük, három gyermeket - harapott meg. Tulajdonosával szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság eljárást indított. SMS N incs szükség kazáncserére és az időpontot sem kellett volna megváltoztatni. Ugyanis, már 19 éve porosodik a német Patentamt pincéjében egy találmány, aminek a neve az, hogy kondenzációs hőcserélő, feltaláló Foris Gábor. Egyetlen kazángyártó se akarta gyártani, mert szerintük csak megdrágítaná a kazánokat és egyként nincs semmi értelmese, szerintük. Most- az Unió szuperokos hivatalnokai - akik kitalálták az egyenes uborkát - végre rájöttek arra, hogy ugyancsak pazarlás, ha 30%-a az energiának a kék égboltot melegíti, és jó volna ezt az energiát visszatartani. Pont ezt teszi a fent említett találmány. Gyakorlatilag, ugyanolyan hőmérsékleten jön vissza a víz a fűtésrendszerbe ahogy elhagyta, mivel nincs energiaveszteség. A kondenzációs hőcserélőt csak rá kell kapcsolni a kazánra, és máris 30%-al kevesebb energia fogy. Igaz, hogy a hőcserélő is pénzbe kerül, de lényegesen olcsóbb, mint egy új gázkazán, azonkívül pedig teljesen lényegtelen, hogy milyen régi a kazán, mert még fatüzelésű kazánoknál is lehet alkalmazni. A kondenzációs hőcserélő nemcsak visszaforgatja a hőt a rendszerbe, hanem meg is tisztítja az elégett gázt a koromtól - például egy olajtüzelésű kazánnál -. Ma reggel is bemondták a hírekben, hogy Budapest és Debrecen környékén szmogriadó van. Szmog általában a teherautók kipufogógázában található korom és szálló por keverékéből keletkezik. A fent említett találmányt be lehetAe szerelni a dízelmotoros teherautókba és ezáltal minimálisra csökkenne a légkörbe kerülő por. Reméljük a legjobbakat, hogy az Unió szuperintelligens hivatalnokai valamikor 2500-ban rájönnek arra is, hogy jó volna a szuperszonikus teherautók kipufogógázait is megtisztítani, hogy ne legyen szmog. (Ami sok ezer ember egészségét rombolja.) De addig is meg kell nyugtatni szegény honfitársainkat, hogy POSTABONTÁS nem kell milliós új kazán, mert meg lehet ezt a problémát másképp is oldani. Igaz, hogy ennek a kazángyártók nem nagyon örülnének, de a technika fejlődését nem szabad megállítani. A gázmozdonyok is kimentek a divatból, pedig azok tényleg jól voltak karbantartva, de a villanymozdony jobb és olcsóbb volt. A kondenzációs hőcserélő is jobb, mint a kondenzációs gázkazán, mert minden kazánra rá lehet kapcsolni. Sajnos, egy olyan országban, ahol nem eszik a nyúlhúst, mert a nyúl párosodik a patkánnyal, és atomerőművet építenek, amikor mások már állítják le azokat. Ezt nehéz megemészteni!. Foris Gábor, Magyaregres REFORM: Az új oktatási reform szerint fölösleges a szakmunkás képzésben a magyar és történelem oktatása annyi óraszámban, mint eddig. Széchenyi István a következőket írta: „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. No comment! POSTA: Felháborítónak tartom azt, ami a postán megy! Az elmúlt napokban többször megfordultam egy postán minden nap végig kellett hallgatnom: Van mar lakásbiztosítása, megtakarítása, kölcsöne... De a csúcs ma volt, amikor az előttem lévő hajlandó volt adatokat megadni a számoláshoz, de minek nekik a telefonszám és a születési idő ez már a személyiségi jogok megsértése! Menyire befolyásolják ezek a számolást? SZELEKTÍV GYŰJTÉS: Kedves ismeretien szerint azt jelenti, hogy más valakinek a kukájába teszi a nem válogatott szemetét. Miért? Ez rejtély, majd ha súly után kell fizetni hogy tudom igazolni, hogy melyik a miénk. Tudtommal mindenkinek kell szemét- szállítási díjat üzemi. Akkor miért van erre szükség? ÚJ FÖLDESÚR: Most aztán lesz egy csomó cseléd is, akik éhbérért dolgoznak neki ,hogy még jobban tudjon tollasodni! Úgy kell azoknak, akik ehhez aszisztál- nak akarnak a két kezükkel is! Észrevettük Mélység BÖHÖNYE Deep magic disco - vagyis a viharvert felirat ígérete szerint a varázslat mélységeibe ragad magával ez a böhönyei szórakozóhely, azonban a szemlélődének erről inkább a somogyi mélyszegénység, mint a siker, csillogás és zene juthat az eszébe. Az összképet árnyalja a bejárat előtt a felfordított, szerelés alatt álló bicikli, amely azt mutatja, hogy a közlekedés sem egyszerű faluhelyen. Az ember csak abban reménykedik, hogy egyszer minden somogyi életében tényleg eljön majd az a várva várt mágikus pillanat, amikor varázslatos emlékké lényegül át az életünk nehézségeit, mindennapi szegénységünket visszatükröző látvány... K. G. HIRDETÉS Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. tervezett karbantartási munkálatai miatt az alábbi településeken várhatóan szünetelni fog a gázszolgáltatás: 2016. május 05-én 13.00 órától -19.00 óráig Háromfa, Rinyaújnép 2016. június 15-én 12.00 órától -18.00 óráig Csurgó, Berzence 2016. június 22.06.00 órától - június 24.08.00 óráig Alsóbogát, Bárdudvarnok, Baté, Bószénfa, Buzsák, Büssü, Cserénfa, Csorna, Edde, Fonó, Gadács, Gölle, Igái, Kadarkút, Kaposhomok, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Kazsok, Kisgyalán, Lengyeltóti, Magyaregres, Mernye, Mosdós, Nagyberki, Őrei, Osztopán, Öreglak, Patalom, Ráksi, Sántos, Simonfa, Somodor, Somogyaszaló, Somogygeszti, Somogyjád, Somogyszil, Somogyvámos, Somogyvár, Szabadi, Szenna, Szentbalázs, Szentgáloskér, Táska, Taszár, Várda, Zimány, Zselickislak, Zselicszentpál 2016. július 13.08.00 órától - július 14.23.00 óráig Babócsa, Barcs, Bolhó, Csokonyavisonta, Heresznye, Komlósd, Péterhida, Rinyaújiak Kérjük, hogy a gázszünet után a nyomásszabályozóikat kapcsolják be. Köszönjük megértésüket! Hálózat