Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-01 / 26. szám

2016. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ CSALÁD 11 Életkori sajátosságok Nehéz dolguk van a szülőknek, hi­szen a gyerekjátékok széles kíná­latából nem könnyű kiválasztani a csemetének a megfelelőt. A jó gyerekjáték ismeretet, tapaszta­latot nyújt, készséget, kreativitást fejleszt, alkalmazkodik a gyermek értelmi és mozgáskoordinációs fejlettségéhez, valamint az élet­korához. • 1-3 HÓNAPOS KORIG a kicsik a vi­zuális és hanghatásokra érzéke­nyek. A zenélő plüssfigurák, a szí­nes csörgők igazi örömet okoznak számukra. • 4-5 HÓNAPOS KORUKBAN a babák mindent meg akarnak fogni, vagy a szájukba venni. Ezért fokozottan ügyelni kell a biztonságukra, hi­szen a kisebb tárgyakat könnyen lenyelhetik. • 1 ÉVES KORBAN már nagyobb a lurkók mozgásigénye. Kedvelik a kerekes és guruló játékokat, a lég­gömböket. A sípoló gumiállatok, babák és plüssállatok is ideális já­tékszerek ebben az életkorban. • 1,5-2 ÉVES KORUK KÖRÜL legin­kább az alkotókészségét lehet fej­leszteni. Szeretik felépíteni és fel­borítani, illetve újrarendezni a dol­gokat, ezért az építőkockák, a for­maillesztő játékok szolgálják leg­inkább a fejlődésüket. • 2-3 ÉVES KORBAN a szerepjáté­kok során elkezdik utánozni a felnőttek világát. A babák, a babaházak, az autós játékok felelnek meg az igényeiknek. Mű­vészi készségüket a rajzolás és a festés révén'gyakorolhatják. Vásá­roljunk nekik egyszerű, a korosz­tályuknak készült társasjátéko­kat, hiszen a kicsik ebben a kor­ban kezdenek el más gyerekekkel is kapcsolatot létesíteni. • 3 ÉVES KORTÓL KEZDVE egyre job­ban megmutatkozik a személyisé­gük és az érdeklődési körük, és in­kább ők választanak játékot. Be­folyásolni azért tudjuk őket: a ki­rakós és memóriajátékok, a ki­festők és a gyurmák, a mozgásos és társasjátékok egyszerre több készségüket is fejlesztik, ezért ide­álisak az óvodáskorú gyermekek számára. Na, mit szólsz hozzá...? Hagyományőrző családi program VILÁGÖRÖKSÉG Csütörtökön kez­dődik és jövő héten keddig tart idén a mohácsi busójárás - a hétvége tehát remek alkalmat kínál arra, hogy megismertes­se gyermekeivel a szellemi vi­lágörökség egy részét. A busók felvonulásán és a téltemetésen kívül is rengeteg színes és vál­tozatos program várja a város­ba látogatókat, lesznek kon­certek, maszkfaragó-bemuta- tó, farsangi játszöház és tánc­ház, sokácbál és még meg­annyi érdekesség. A busójá­rás történetét, hagyományait és az idei részletes programot a www.mohacsibusojaras.hu weboldalon ismerhetik meg. MW Stresszes időben több vitamin kell MEGELŐZÉS Észrevette már, hogy egy-egy stresszes időszak alatt és után könnyebben be­tegszik meg? Ilyenkor gyakrab­ban előjön a herpesz, és köny- nyebben elkapjuk a felső lég­úti betegségeket is, de a hosz- szú távú stressz ennél komo­lyabb betegségekhez is vezet­het. Fontos, hogy ha valami mi­att sokat idegeskedünk, akkor különösen figyeljünk oda az im­munerősítésre, és ezt a gyere­keinknél is alkalmazzuk. A fél­évi bizonyítványt megelőző té­mazárók, a vizsgaidőszakok számukra is sok izgalmat tarto­gatnak, érdemes ilyenkor meg­emelni a vitaminadagot, és . odafigyelni arra is, hogy mindig kialudjék magukat! MW A színes építőkockákban 1,5 éves koruktól sokáig örömüket lelhetik A lurkók játék közben nemcsak szórakoznak, de tanulnak is, nem mindegy tehát, hogy milyen eszközöket vásárolunk nekik a széles kínálatból. Ehhez adunk most néhány szempontot. Mediaworks/Fanny kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu FEJLESZTÉS A kisgyermekek min­dent játék közben tanulnak meg, illetve minden tanulási folya­matból képesek játékot csinál­ni. A kisbabák például vég nél­kül eldobják és felveszik a játé­kaikat, nagyokat nevetve köz­ben. így tanulják meg céltudato­san használni a testüket, és így ismerik meg a saját határaikat. A fogást, a nyúlást és az egyen­súlyozást egyaránt nagy öröm­mel és játszva gyakorolják. Ám nemcsak a fizikai funkci­ók elsajátításában van nagy sze­repe a játéknak: rengeteg felnőtt szerep begyakorlásához, sok-sok félelem, gátlás levezetésére is ki­váló eszköz! A kisiskolások ese­tében megkönnyíti a társaikkal szembeni viselkedést, a szerep­játékok közben pedig fejlődik a beszédkészségük, egyre érdek­lődőbbé válnak, és kialakul ben­nük a szorosabb kötődés igénye is. Barátokat szereznek, játszás közben megtanulnak együttmű­ködni, alkalmazkodni, kompro­misszumokat kötni, irányítani másokat, és végrehajtani a fel­adatokat. Mégis: a legfontosabb, amit a játék nyújthat, az öröm! A legkisebbeknél a biztonság, a készségfejlesztés a legfontosabb Jó játékot a gyerekeknek HIRDETÉS WerenA {"ezer készülék A kezelés során az összetapadt vörösvérsejtek szétválhatnak, ezzel elősegíthetik az oxigén sejtekbe való jutását, illetve a Magas a vérnyomása? Érelmeszesedése van? Szív- és érrendszeri megbetegedése van? Fáj a feje? szén-dioxid visszaszállítását. Feledékeny? Szédül? Cukorbeteg? Izületi probléma? Szeretne egészségesebben élni? Szeretné jobban érezni magát? Szeretne örök fiatal maradni? Vagy csupán gyógyszermentesen élni? Fia igen, akkor mindenképpen ajánljuk kipróbálásra legújabb lágylézeres készülékünket. Lézer az Egészségért, jobb életért! Vér orrüregen keresztül történő lézersugaras kezelés egészségeseknek megelőzésért, betegeknek kiegészítő kezelésként, sportolóknak teljesítmény növelésére, allergiásoknak jobb életért ajánlott. Az öngyógyító folyamatok serkentésével gyorsabb lehet a gyógyulás, csökkenhet a fájdalom mellékhatások nélkül. Otthonában napi 1x15 perces egyszerű használatával nagy segítség lehet Önnek és családjának. AKCIÓ! Most_13G^0tr Ft helyett 58.900 Ft-ért! Hívjon minket a 06-30/441 -2117 -es telefonszámon, vagy rendelje meg online a www.pierenlaser.hu weboldalon. vörösvérsejtek a kezelés előtt vörösvérsejtek a kezelés után Egyre több bizonyíték került napvilágra arról, hogy napjaink súlyos betegségei mögött a krónikus oxigénhiány áll. Az oxigén nélkülözhetetlen az élethez. A vörösvérsejtjeink feladata az oxigénnek a sejtekbe juttatása, illetve a szén-dioxid visszaszállítása. Az oxigénszegény vér sűrű folyású, mivel a vörösvérsejtek nagyok és kevésbé mozgékonyak. Minél tovább áll fenn az oxigénhiányos környezet, annál nagyobb az esélye annak, hogy a következményeként valamilyen betegség kialakul. 14 NAPOS PENZVISSZAFIZETESI GARANCIA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom