Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-18 / 14. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2016. JANUÁR 18., HÉTFŐ A németországi zaklatásokért a Magreb-térségből érkezőket teszik felelőssé Kitoloncolnák az észak-afrikaiakat A magyar külügyminiszter tegnap visszautasította az osztrák kancellár „zsarolását”, mely szerint akik nem akarnak bevándorlókat befogadni, azok kevesebb uniós forrást kapjanak. Németországban kitoloncolnák az észak-afrikai menedékkérőket, a nők szilveszteri zaklatásáért főleg őket teszik felelőssé. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „A magyar kormány visszautasítja az osztrák kancellár zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapjon“ - reagált tegnap Szijjártó Péter az osztrák kancellár kijelentésére. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy Magyar- ország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek alapján jogosult az EU-s forrásokra, ehhez az illegális bevándorlásnak semmi köze sincs. BECS Az osztrák kancellár megismételte az Österreich című osztrák lapnak, hogy minden pénzügyi segítséget blokkolni fog azon tagállamok esetében, amelyek nem fogadnak menekülteket. Werner Faymann bejelentette, hogy Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezi a schen- geni megállapodást, minden menekültet ellenőriz a határon, és a gazdasági menekülteket elutasítja. Azokat a menekülteket, akik nem Németországba akarnak továbbutazni, többé nem fogják beengedni Ausztriába. Ausztria a schengeni szabályokat így „ideiglenesen hatályon kívül helyezi“. Szijjártó az osztrák szigorításokról azt mondta: „jobb később, mint soha“, szerinte az illegális bevándorlás azonban sokkal súlyosabb probléma annál, minthogy Európa egy éven keresztül az úgynevezett politikai korrektség foglya legyen. ZÁGRÁB Amennyiben Ausztria és Szlovénia lezárja határait, Horvátországnak is le kell zárnia a Szerbiával közös határát, SzerRekordbevétele volt tavaly az embercsempészeknek Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának becslései szerint tavaly több mint egymillióan indultak Európába, így a szervezett embercsempész bandáknak tavaly 3-6 milliárd dollár bevételük származhatott a menekült- hullámból - nyilatkozta az Euro- pol vezetője a The Independentnek. Rob Wainwright szerint az európai embercsempészet ki- terjedtsége ma már megközelíti a kábítószer-kereskedelemét. A konfliktusövezetekből Európa felé útra kelők 90 százaléka fizetett szervezett bűnözői csoportoknak, fejenként átlagosan 3-6 ezer dollárt. A bűnözői hálózatok ma már a Szaharától délre fekvő országoktól Skandináviáig terjednek, több tízezer ember részvételével. Egy-egy menekült akár több különböző bandának is kénytelen fizetni. A költségeket növeli, hogy Magyarország és számos más európai ország kerítésekkel zárja le határait. A migránsokhoz szólt a pápa „Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!“ - hangoztatta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren mintegy 7000 migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján. Az egyházfő kijelentette: biának pedig a Macedóniával közös határát - mondta tegnap Miro Kovac, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség nemzetközi ügyekért felelős titkára a horvát köztelevízióban. BERLIN A nyugat-balkáni országokból származó menedékkérőknél bevezetett eljárást alkalmazva elkülönítve helyezik el, gyorsított eljárás alá vonják és a lehető leghamarabb kitoloncolják Németországból az észak-afrikai térségből érkező menedékkérőket Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszter- elnök új terve szerint - értesült a Welt am Sonntag. A német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökei egyetértenek abban, hogy az észak-afrikai régióból származó menedékkérők számának gyors emelkedése miatt haladéktalanul lépni kell, és nem lehet megvárni, amíg a törvény- hozás a biztonságos származási országok közé sorolja Algériát és az elvándorlók mindegyike történelmet, kultúrát, értékeket hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is. „Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!“ - mondta a pápa. Marokkót, ahonnan a legtöbben érkeznek. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság szerint csak 2015 decemberében 2296 algériai és 2896 marokkói állampolgárt regisztráltak menedékkérőként, többet, mint 2014-ben egész évben. Áldozatok és tanúk beszámolói alapján jellemzően az észak-afrikai térségből származó férfiak követtek el nők ellen szexuális támadásokat és rablásokat Kölnben és más városokban szilveszter éjjel. A német rendőrség tapasztalatai szerint a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szírek és irakiak nem adnak sok munkát a rendőröknek, kriminológiai szempontból egyáltalán nem „feltűnőek“, de az észak-afrikai Magreb-térségből származó, felnőtt kísérő nélkül érkező fiatalkorúak gondot jelentenek. A német kormánypártok elutasították Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter felvetését a menekültválság kezelésére szolgáló különadó bevezetéséről. Magas a vérnyomása? Érelmeszesedése van? Szív- és érrendszeri megbetegedése van? Fáj a feje? Feledékeny? Szédül? Cukorbeteg? Izületi probléma? Szeretne egészségesebben élni? Szeretné jobban érezni magát? Szeretne örök fiatal maradni? Vagy csupán gyógyszermentesen élni? Ha igen, akkor mindenképpen ajánljuk kipróbálásra legújabb lágylézeres készülékünket. Lézer az Egészségért, jobb életért! Vér orrüregen keresztül történő lézersugaras kezelés egészségeseknek megelőzésért, betegeknek kiegészítő kezelésként, sportolóknak teljesítmény növelésére, allergiásoknak jobb életért ajánlott. Az öngyógyító folyamatok serkentésével gyorsabb lehet a gyógyulás, csökkenhet a fájdalom mellékhatások nélkül. Otthonában napi 1x15 perces egyszerű használatával nagy segítség lehet Önnek és családjának. Egyre több bizonyíték került napvilágra arról, hogy napjaink súlyos betegségei mögött a krónikus oxigénhiány áll. Az oxigén nélkülözhetetlen az élethez. A vörösvérsejtjeink feladata az oxigénnek a sejtekbe juttatása, illetve a szén-dioxid visszaszállítása. Az oxigénszegény vér sűrű folyású, mivel a vörösvérsejtek nagyok és kevésbé mozgékonyak. Minél tovább áll fenn az oxigénhiányos környezet, annál nagyobb az esélye annak, hogy a következményeként valamilyen betegség kialakul. AKCIÓ! MostJU^OOlTFt helyett 58.900 Ft-ért! Hívjon minket a 06-30/441 -2117 -es telefonszámon, vagy rendelje meg online a www.pierenlaser.hu weboldalon. A kezelés során az összetapadt vörösvérsejtek szétválhatnak, ezzel elősegíthetik az oxigén sejtekbe való jutását, illetve a szén-dioxid visszaszállítását. vörösvérsejtek a kezelés előtt vörösvérsejtek a kezelés után l -'dmnny 14 NAPOS PENZVISSZAFIZETESI GARANCIA!