Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-07 / 5. szám
MEGYEI KÖRKÉP g 2016. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Fórumot is tartottak az érintettek számára, ahol bemutatták a programot. Mojzer Lászlónét (képünkön) nem sikerült meggyőzniük 1500 forintban már kiegyeztek, de nem volt pénz A pert indító Mojzer Lászlóné is azt szorgalmazza már rég► Folytatás az 1. oldalról BALATON Még november végén lakossági fórumon ismertették a Natura 2000-es védelem alá vont zamárdi belterület ingatlantulajdonosaival: a földművelésügyi tárca tulajdonában álló Herman Ottó Intézet Fekete Istvánról elnevezett mintaprogramot készített a Brettyóra, a vizes élőhelyek rehabilitációja témájában. Ehhez kellene a föld- tulajdonosok hozzájárulása.- A mintegy 150 tulajdonos fele lehetett ott a november végi fórumon, s a megjelenteknek körülbelül a fele nyilatkozott úgy írásban, hogy támogatja a programot - tájékoztatott Csákovics Gyula zamárdi polgármester. - Ezt én jó aránynak tartom, bizakodom, hogy ennek tudatában folytatódhat a projekt. Adjuk meg ezt az esélyt a Brettyónak, ezt én érintett ingatlantulajdonosként is mondom, azzal együtt, hogy azt tartanám a legtisztábbnak: ha ez egy turisztikailag és termé- szetvédelmileg valóban fontos mintaprogram, akkor vásárolja meg a területet az állam a tulajdonosoktól. A 250 hektáros nádasból csaknem 30 hektáron lenne halbölcső a tervek szerint, vagyis egy tó, melyet ha nem is lehetne visszaállítani balatoni halak ívóhelyének, de a terület védett élőlényeinek a megőrzését szolgálhatná. Ökopark alakulhatna ki körülötte tanösvénnyel, ökojátszótérrel, kilátóval, madárlessel, bemutató helyekkel, valamint a tájba illő szállásokkal és vendéglátó egységekkel.- Aztán ha letelik az öt év pályázatban előírt fenntartási időszak, és mégse jön be a turisztikai látványosság, akkor a Bretytyó közepén ott marad a halbölcső az ottani tulajdonosoknak, mint egy nagyobb kerti halastó, a széle meg jól jár, ahol vendéglátó egységek is épülhetnek - így Mojzer Lászlóné, aki azoknak a szószólója, akik inkább perre mennének az állammal. Kedden kérdésünkre azt mondta, hogy január 15- e után „támadásba lendül”, ha kell, egyedül, ha kell, társakkal, mert „sokan vannak, akik átlátnak a szitán, és mellettem állnak, de kérdés, kinekjlesz rá pénze, ha valóban meg kell indítani azt a pert”. Fónai Imre óta. hogy az állam vásárolja meg tisztességes áron az ingatlanokat a másfél száz tulajdonostól. Több éve egyébként eljutottak már a brettyósok az állam képviselőjével egy alkuig, akkor 1500 forintos négyzetméterenkénti vételárban ki is egyeztek, de aztán kiderült, hogy valójában nincs is pénz e célra a központi büdzsében. Most Csákovics Gyula és Mojzer Lászlóné is amondó: a 300 milliárd forintos Balaton-fej- lesztési programba talán beleférhetne ez is... L ...................................................Á B ándy Kata gyilkosa 20 év után szabadulna PÉCS Péntek László, a pécsi pszichológusnő gyilkosa sokallja a negyven éves büntetését, szerinte csak rá kellett húzni valakire a vizes lepedőt. Bándy Kata gyilkosával a Hír TV készített interjút, amelyből az derült ki, hogy Péntek László nem tartja megfelelőnek azt, ahogyan a bíróság kezelte az ügyét. A pszichológusnő 2012. július 7-én egy pécsi sörözőből ment haza, amikor a férfi követni kezdte, majd megpróbálta megerőszakolni, megfojtotta, holttestét pedig egy bokros árokba gurította. - A vád állításával szemben nem vertem meg!” - többek között ezt mondta a riporternek a gyilkos, hozzátéve azt is, hogy a kiszabott negyven esztendő helyett húsz év büntetést tartana maga számára reálisnak, mivel véleménye szerint ennyi idő is elegendő egy embernek, hogy megváltozzon. Nem az Iszlám Állam fenyeget a Dunántúlon SELLYE Terrorcselekménnyel gyanúsítanak egy robbantással fenyegető sellyei férfit. A bombarobbantással fenyegető 18 éves férfit kedden fogták el a rendőrök Sellyén, terrorcselekménnyel való fenyegetéssel gyanúsítják - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a po- lice.hu oldalon szerdán. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi hétfőn késő este a 112- es segélyhívó telefonszámon fenyegetett robbantással, követelve, hogy Ismerősét engedjék ki a börtönből. A férfi beismerő vallomást tett, bűnügyi őrizetbe vették - ismertette a rendőrség. Rezsiharc a fával és szénnel tüzelő szépkorú társainkért Nemrég egyik országos napilapban olvastam, hogy a „rezsiharc" során a lakosság akár negyven százalékának is drágulhatott a fűtése. Egyszerűen azért, mert a kormány a rezsicsökkentés során nem gondolt a fával és szénnel fűtő közel négymillió lakosra, köztük a nagy arányban lévő nyugdíjasokra. A cikk kiemeli, hogy a Fidesz rezsiharcának központjában mindig is a gázár állt. Tehát sosem a szegények, a rezsicsökkentésre valóban rászorulók érdekeit nézték. A KSH-tól vett adatok fekete fehéren bizonyítják, hogy a 100 kilogramm tűzifa ára 2011-2015 között 2550 forintról 3000 forintra, a brikett mázsájának ára pedig 5500 forintról 7500 forintra emelkedett. A rezsicsökkentés 2012 év végi meghirdetése óta, e tüzelők ára közel 10 százalékos emelkedést mutat. A KSH adatai szerint a tűzifa ára 2015 augusztusától 3,5 százalékkal emelkedett. Ezek az adatok csak megerősítették a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének már a rezsicsökkentés meghirdetésekor kialakított véleményét, hogy a fával és szénnel tüzelőket a rezsicsökkentés nem érintette, sőt a kiadásaik ezen a területen jelentősen emelkedtek! Szövetségünk már a rezsicsökkentés 2012 végi meghirdetését követően néhány hónappal 2013 februárjában jelezte, hogy a rezsicsökkentésből kimaradtak a fával és szénnel tüzelők, akik elsősorban a társadalom szegényebb rétegéhez tartoznak. Sok idős ember alig fűt, vagy gyakorta fűtetlen helyiségekben kénytelen átvészelni a telet. 2013 februárjában levelet írtunk a 13 somogyi országgyűlési képviselőnek, amiben felhívtuk a figyelmüket arra, hogy a rezsicsökkentésből kimaradtak a fával és szénnel tüzelők. Javaslatainkat a nyugdíjasok iránt érzett felelősségünk tudatában jó szándékkal tettük. A13 somogyi országgyűlési képviselő közül egy sem akadt, aki legalább válaszra méltatta volna Szövetségünket. Ezért is írtunk 2015 februárjában Orbán Viktor miniszter elnöknek egy újabb levelet, amelyben a nyugdíjak reálértéke megőrzésével kapcsolatos fenntartásaink és a szemétszállítási díjak igazságtalanságára történő figyelemfelhívás mellett ismételten ráirányítottuk a figyelmet arra, hogy a fával és szénnel tüzelők továbbra is kimaradnak a rezsi csökkentésből. A 2015 tavaszán a miniszterelnöktől a gazdasági miniszterhez áttett levelünkre válaszolva tájékoztattak bennünket, hogy a javaslatunkat elküldték a rezsi biztosnak. Sajnos a rezsi biztostól azóta sem érkezett válasz. Gyanítjuk, hogy már nem is fog. Szövetségünk azt gondolja, hogy ezt a problémát meg kell oldani nem maradhat jelen állapotában. Már csak azért sem, mert a rezsicsökkentésből, pont a legrászorultabbak, köztük nagyon sok nyugdíjas maradt ki eddig! Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke IDÉZET „ Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, ■ akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán. Csitáry-Hock Tamás HIRDETÉS Szeretettel köszöntjük TÓTH IRÉNT és MIHÁCZI JÁNOST 60. házassági évfordulójuk alkalmából. ^ Családjuk HIRDETÉS Érdeklődjön: 82/528-113 AKCIÓ a Somogyi Hírlapban! A listaáron feladott üzleti keretes hirdetését január végéig egy Ön által választott másik napon mégegyszer megjelentetjük. (Ajánlatunk a keretes álláshirdetésekre nem vonatkozik. Hatékony hirdetés kedvező áron! kap