Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-07 / 5. szám
2016. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Egész nap szükség volt a hólapátra és a jégkaparóra Igencsak megnehezítette a közlekedők dolgát, hogy reggel még a vastag jégpáncéllal küzdöttek hol ajtóikon, hol a talpuk alatt, s aztán egy rövid csapadékmentes időszakot elmúltával az újabb ónos esővel, majd intenzív havazással kellett szem be nézniük. Somogy egyes térségeiben több órán át ónos eső esett, de emellett megyénkre a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mely a fővárosra, valamint további kilenc megyére egyaránt érvényes volt. Szerdán reggel még az ónos eső, este már a havazás okozott gondot Ónos eső ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Hat megyére, köztük So- mogyra is másodfokú, azaz narancsriasztást adott ki az ónos eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda éjfélig szóló vészjelzésében. De figyelmeztetés volt érvényben a délután érkező intenzív havazás miatt is. Barcson a járdára és egy ház falának dőlt egy körülbelül 30 centiméter átmérőjű fa a Széchenyi utcában. A gyalogosforgalmat veszélyeztető fát láncfűrésszel ledarabolták és eltávolították a járdáról. Kéthely külterületén egy kamion torlaszolta el a 68-as számú főutat reggel a 90+500-as kilométerszelvényénél. A járműszerelvény az egész úttestet elfoglalta, ezért a műszaki mentés idején 7 óra 30 percig teljes pályás útlezárás volt érvényben - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A 67-es számú főúton Somogy- aszaló és Mernye között az 54- es km-nél egy személykocsi borult az árokba, a helyszínen váltakozó irányú forgalom mellett haladhattak az autósok. A baleset következtében egy személy megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. Inkénél egy teherautó borult fel a 61-es számú főúton, szerencsére személyi sérülés nem történt. Kezdetben hat megyére, később tíz megyére adta ki másodfokú, azaz narancsriasztást adott ki az ónos eső miatt. Somogy egyes térségeiben több órán át ónos eső esett, de emellett megyénkre a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mely a fővárosra valamint Pest, Baranya, Bács-Kis- kun, Fejér, Komárom-Eszter- gom, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére egyaránt érvényes volt. Este a Dunántúl nagy részén 5-15, helyenként húsz centiméter vastag friss hó hullt, míg az ónos esős vidékeken több milliméter vastag jégréteg alakult ki. Csütörtökön napközben nyugat felől megszűnik a havazás, a pozitív hőmérséklet mellett olvadni is fog, de korántsem biztos, hogy könnyebb lesz közlekedni, mint előző nap a vastag hótakaró miatt. Szűcs Tibor Inkei csendelet: olvasónk örökítette meg az árokba borult kamiont Kisiklott egy vonat Barcs és Darány között Nem kezdődött jól a reggel, már szerdán hajnalban, egy sínekre dőlt fa miatt kisiklott egy személyvonat Barcs és Darány között. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a Középri- gócnál történt baleset idején a vonaton csak a mozdonyvezető és a kalauz tartózkodott, a baleset során egyikük sem sérült meg. A műszaki mentéshez a barcsi hivatásos tűzoltókat riasztották. akik a MÁV szakembereivel közösen visszahelyezték a kisiklott mozdonyt a vágányra. Egy kidőlt fa okozott fennakadást Barcs és Pécs I Vízkereszt előtti rombolás Berzen Betlehem: feldöntötték a szobrokat K BERZENCE Számos szokás kapcsolódik vízkereszt napjához, többek között az is, hogy január hatodikán kezdik el lebontani a családoknál állított karácsonyfákat, a köztereken ekkor kezdik el szétszedni a betlehemi jászlakat. Berzencén valakik nem tudták kivárni a Bol- dizsár-napi karácsonyi ünnepkörvéget, mert, bár szerencsére nem romboló vandalizmussal, de esztelen akarattal feldöntögették a falu központjában kiállított betlehem alakjait. Minderről Keszericze István közösünnep után: a helybeliek értetlenül állnak e vandalizmus előtt ségi oldalas megosztásából értesültünk, a helyi művelődési ház igazgatója saját kezűleg állította vissza a fából szobort betlehemest. - Sajnos, mint a betlehemet állító egyházközségtől értesültem, karácsony után is feldöntötte már egyszer valaki, s kedden is ugyanaz történt - mondta a berzencei közművelődési vezető. - Nagy szerencsénkre nem esett kár Novográ- decz Antal képzőművész alkotásaiban, aki egyébként több köztéri és közösségi térben kiállított szobrunkat is alkotta, így nem tettünk feljelentést. Ennek ellenére bízunk benne, hogy ki fog derülni, kinek okozott örömetuz esztelen rombolás. A betlehemet egyébként a katolikus egyházi hagyományokhoz híven csak február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony Napján bontják majd el a faluban, ahol az idén is békés nyugalomban telt a karácsony, s mint 1991 óta, most is megtartották a mindenki karácsonyát, ahol az óvodásoktól a nyugdíjas korúig mindenki műsorral készült az ünnep alkalmából. Szűcs T. Kenyeret és... Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu M ennyivel könnyebb lenne, ha csak fel kellene ütnünk a Magyar Közélethatározót, s ami abban nincs benne, azt egyszerűen nem fogadnánk el, sőt egyenesen szaladhatnánk a Közéletbiztonsági Hivatalhoz, hogy szóljunk, vagy stílszerűen, minimum feljelentsünk: ez a társadalmilag nem elhanyagolható el- és beszólás már nem fér bele, tessenek legalább úgy büntetni, mint ahogyan Kövér László méri az ellenzéki plakátos gégékét, vagy tiltsák ki őket a francba, mint ahogy a tévéhíradó stábokat szokás nem megfelelő magaviselet okán. Hogy mindenkinek egyformán jó legyen, beszélhetnénk fehér közéletről, félbarnáról, barnáról, a rozsos lehetne a zöldeké, az úgy is drágább, ha már egészségesebb, de ők vannak kevesebben. A százalékoktól nem lehetne eltérni, hogy mindenféle katyvasz jöjjön ki! Mint valami silány közéletnek, aminek megreped a teteje a felvállalhatatlan középkori feudalizmust harsogó pojácák nagyotmondásától, vagy ragacsos és nyúlós lesz a bele a bankbotrányba fulladt többpárti egyeztetésektől, hogy a nemzetbiztonság óvását magára sütő álcakiegyezések ócska kovászáról ne is szóljunk, ami nem hogy összetart minket (lásd közélet), de egyenesen minden romlásuk eredője. Egyszerűen tilos volna a mellébeszélés, szabályok között lehetne tartani a másik lopással, panamázással, olykor füvezéssel vádló helyzeteket, mert mindenki felüthetné a saját közélethatározóját, s tudnánk, ki lépett túl a határainkon. A helyzethez igazodva és a kor körülményeihez képest természetesen újragondolva, időszakosan lehetne rajta szigorítani és finomítani. Mert hol van az előírva, hogy mindig az lesz a női princípium, mint most, s egyszer akár még annyit is kereshetnének, mint a férfiak, vagy hogy az idők végezetéig prognosztizált idegenelle- nességünk egyszer csak megfordul, s a pirézek sem mondanak le rólunk soha többet. Ha a kenyérrel meg lehet csinálni, akkor a közéletnek is kijár a saját, külön bejáratott, direkt erre szánt határozója. Mert nélküle semmire sem megyünk, úgy kell nekünk, mint az a bizonyos falat, hogy teljes lehessen a boldogságunk. Úgyanúgy mint a kenyérnek, a közéletnek is kijár a saját, külön bejáratott határozója Fizetőparkolás: sorompó a téren és a strandnál FONYÓD Bevezeti Fonyód ön- kormányzata a fizetőparkolást a városközpontban a hajóállomás- és strandközeli területeken a képviselő-testület döntése értelmében. így júniustól augusztusig óránként kétszáz forintot kell majd fizetni a sándortelepi strandnál és a legközelebbi, vasúttól északra eső utcában, valamint a Vigadó téren (a strandnál és a téren nem parkolóórás, hanem sorompós rendszer lesz). Áprilistól díjköteles a várakozás a vasúttól délre eső Hunyadi utcában (itt az első óra díja húsz forint, az azon felüli óráké pedig kétszáz), s piacnál is fizetni kell a parkolásért a nyári szezonban szerdai és szombati napokon, hat és tizennégy óra között. Fónai Imre Időben érdemes kitenni a szelektív kék kukákat KAPOSVÁR Időben tegyék ki a lakók a házuk elé a szelektív hulladékgyűjtő edényeket - erre hívta föl a figyelmet a Dél-dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. A közszolgáltatóhoz ugyanis több észrevétel is érkezett a napokban: a lakók arra panaszkodtak, hogy a vegyes hulladékot ugyan elszállította tőlük a cég, ám az úgynevezett kék kukákat nem ürítette. Trenyik Tamás, a DDHN Kft. ügyvezetője közölte: az eseteket megvizsgálva kiderült, hogy a város egyes részein, például Toponáron is az emberek megszokták, hogy délután jár arra a hulladékgyűjtő gépkocsi, ezért többen csak addigra helyezik ki az edényeket. - Ám a szelektív hulladékot elszállító jármű nem egyidő- ben érkezik a másikkal, a kettő egymástól független járat - mondta. - Vagyis a közszolgáltató ugyanazon a napon üríti mindkét edényt, de nem egyszerre: míg adott esetben a vegyes hulladékot délután, a szelektívet viszont már reggel elviszik. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy a kék kukákat időben, előző este, vagy kora reggel helyezzék ki a házak elé. Márkus Kata