Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-27 / 22. szám
2016. JANUAR 27., SZERDA MEGYEI KORKÉP A rengeteg tánc, a díszlet és a koreográfia kiemelte az előadást a musicalmocsárból Betegen énekelt Jézus kaposvári megkísértése Úgy 12 lehettem, amikor először hallottam: Tamás, a jól fésült budai gyerek hozta Bala- tonmáriára talán '86 nyarán, s miután csak neki volt kazettás magnója, a vakáció végéig szinte csak ezt hallgattuk. Vas András andras.vas@mediaworks.hu KAPOSVÁR Pedig nem szerettük lan Gillant, ahogy a Deep Purple-t sem, Metallicát és AC/ DC-t hallgattunk, Bon Scott, Brian Johnson volt nekünk az Isten, nem Jézus. Sőt, augusztus végére úgy megutáltuk a Dzsízász Krájsz, Szjúpersztárt, hogy az érzés a mai napig megmaradt. El lehet képzelni, mekkora lelkesedéssel vettem tudomásul, hogy műsorra tűzte a Csiky Gergely Színház, a reménysugarat Bozsik Yvette jelentette: nem lévén színházi rendező, volt rá esély, hogy olyasvalamit állít színre, ami eltér az eredeti Norman Jewison-fé- le feldolgozástól, mert a kismillio- modszor színpadra zavart hippik másfél évtizeddel az ezredforduló után felértek volna egy élveboncolással. Vagy hogy stüszerűek legyünk: keresztre feszítéssel. Szerencsére a díszletből azonnal kiderült, nem valahol a Ne- gev-sivatagban járunk szüleim Ifjúkorában, hanem napjainkban valamelyik hetedik kerületi bérház udvarán, ahol a kor sztereotípiája szerint bölcsészek merengenek a sörük felett. Esetleg bili- árdoznak, elpattintanak egy join- tot, lecsúszik egy-egy jéger is, szóval lopják a napot, s nem hajlandóak építeni a jövőt, csak filozofálgatnak. Politikai brosúrákba kívánkozó kép, persze talmi, megalkotója vélhetően sohasem járt a Szimpla-kertben, a Kuplungban vagy a Dobozban. Nem úgy Jézus, akit Mária Magdolnával, Jú- dással, Simonnal és' a többiekkel együtt beszippantott ez a világ. Jézus a legnagyobb merengő közöttük, ötletei, megújít, magyaráz, a társaság a sörök mellett szavait is issza, bár láthatóan nem feltétlenül értik, de imádják, csodálják. Okosnak lenni, vagy legalábbis annak látszani zsír, csapódjunk hát valaki mellé, akinek saját gondolatai is vannak. Bele sem gondolnak, mekkora baj lehet belőle, hogy szakítanak a direktívával, holott láthatják nap mint nap, mi történik a nyájtól elkóborló birkával. Mert egy Jézus-szerű fickónak ma sincs esélye, bedarálja a rendszer, mert hiába imádják, ahhoz nem elég népszerű, hogy ne árulják el. Valakinek biztos csípi a szemét, hogy ő vezényli a bulit, övé a leghabosabb sör, a legjobb nő és a leghosszabb smár. Kevesebbért is rántottak már kést még belbudai presszókban is, így nem csoda, ha Júdás is hozza a kötelezőt. Legalábbis hangban, játékban ugyanis Varga Lajos nem tud élni a szerep és pláne a rendező adta lehetőségekkel, noha a darabban talán neki jut a leghálásabb feladat, az árulóvá lett tanítvány metamorfózisát, lelki vívódásait megjeleníteni, de csak az ének megy, a szöveget nem tudja tartalommal megtölteni. Ahogyan Sándor Péter is többet kihozhatna Jézusból: a hang nála is teljesen passzent, csak a megjelenítés hibádzik - nehéz elképzelni, hogy egy ilyen fickóért megőrüljenek a tömegek, még ha félmeztelenül mutogatja is kockahasát. Mert a kar izma nem pótolja a karizmát... Velük ellentétben Nyári Szilvia még hallhatóan betegséggel küszködve is össze tudja egyeztetni az éneket a játékkal, ami, miután az előadás nem rádiójáték, cseppet sem hátrány. JJasonlóképpen nem csak becsukott szemmel lehet élvezni JJüse Csaba produkcióját sem, aki Pilátust ráadásul az egész történet egyik legpozitívabb karakterévé Nem mindennapi próbatétel elé állította egy megbetegedés Nyári Szilviát Mária Magdolna szerepében. Megfázott, köhögött, mindez érződött a hangján is.- Beszélni lehet betegen, prózai darabot elő lehet adni ilyen állapotban. énekelni nem nagyon. A rockoperában szinte tehetetlennek éreztem magam, mert hallottam, hogy nem úgy jönnek a hangok, ahogy kellene - mondta. - Mégsem maradhatott el az előadás, helyt kellett állni. Nagyon szereti Mária Magdolna szerepét, mert sokat ad a lelkének. - Számomra nagyon hasznos volt az a döntés, amit Bozsik Yvette rendező hozott, hogy Mária Magdolnát nem prostituáltként ábrázolta - tette hozzá. - A szerelmes, feltétel nélkül szerető, mindent adni képes, de elszakadni tudó nőre helyeztük a hangsúlyt a darabban. Bár tovább küszködött a betegséggel, tapasztalata szerint a más énektechnika miatta Luxemburg grófja primadonnaszerepében már sokkal könnyebb volt operettet énekelni. K.G. formálja - nemcsak szerepe, de a látottak-hallottak alapján is. A látottak a fontosak, a zene és a szöveg adott - azért nagy előny, hogy élő a muzsika, s kifejezetten erős a basszgitár -, a rengeteg mozgás, tánc viszont nemcsak kitölti a színpadot, hanem továbblöki és kibővíti a történetet. Bozsik Yvette él a lehetőséggel, elképesztő koreográfiákat szúr a jelenetek közé és mellé, s közben polgárt is pukkaszt ezerrel, legalábbis Eleródes transzvesztitaként pocsékolja jellemét, dfc a Jézust éltető tömegből kiváló széttetovált ördög megjelenése sem illik egyik evangéliumba sem, ahogyan násza (khm...) sem Júdással. Viszont gondolatébresztő, így az ember várja az újabb meghökkentési kísérleteket, melyekből szerencsére akad jónéhány, bár a Da Vin- ci-kódos Mária Magdolna, mint 12. apostol, illetve ennek nyúlás South Park-os verziójáig azért nem merülünk le. így is sokkal többet ad, mint általában egy Webber-féle musical. Nem szerettem meg a Jézus Krisztus Szupersztárt, de nem tűnt hosz- szúnak a bő másfél óra. A 30 évvel ezelőtt történtek fényében ez kifejezett siker. HIRDETÉS HORNYAK JÁNOSNÉT köszöntjük 90. születésnapja alkalmából. ^ Jancsi, Vali és családjaik, j HIRDETÉS Észrevettük Ma ünnepli 60. születésnapját Kaposváron POSZOVÁC FERENC Köszöntik: barátai Eletet mentenek KAPOSVÁR Életmentő eszköz a városközepén. A Táncsics gimnázium két éve birtokol egy félautomata defibril- látort, így gyors segítséget nyújthat. Persze, ha az intézmény nyitvatartási idejében lesz rosszul valaki, de a segítség mindig jól jön HIRDETÉS HIRDETÉS A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! somogy.terj@mediaworks.hu Ma ünnepli Fonyódon a 60. születésnapját Lepenyéné Tolnai Gabriella „A nap az égen is Neked ragyog, Hisz ma van a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, Senki sem szeret úgy, mint mi szeretünk téged!” Szerető férjed János és gyermekeid Timi & Tomi Gyönyörűen festett bútorok a 19-20. századból BARCS A magyarországi német kultúra jelenkorig továbbélő hagyományát ismerhetik meg a látogatók a barcsi Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely most nyílt tárlatán, ahol 19-20. századi hartai festett bútorokat láthatnak. A gyönyörűen festett munkákat a török hódoltság után Magyarországra települt német asztalosok leszármazottai készítették és készítik a mai napig.- Az 1912-ben újra felfedezett hartai bútor egy kis szeletét hoztuk el Barcsra - mondta Busa Mónika, a tatai Német Nemzetiségi Múzeum munkatársa. - Ezeket a használati tárgyakat a csillag, a virág, a madár motívumok, az ablakos elrendezésű festés, illetve a geometrikus keretek és a gótikusán formált feliratok együttes megjelenése teszi egyedülállóvá és jól beazono- síthatóvá. A barcsi kiállításon bemutatott valamennyi darab a házasságkötéshez kapcsolódik. A 19. század kezdetétől az első világháborúig a hartai asztalosok az egyik legjelentősebb bútorfestő központban készítették a menyasszonyi kelengye és a tisztaszoba tárgyait. Busa Mónika hangsúlyozta: a gyönyörűen festett, szimbolikus tárgyak sokszor meghazudtolták a családok anyagi helyzetét. A tárlatot a Barcsi Német Nemzetiségi Önkormányzat szorgalmazta, mely február végéig látható a múzeumban. J. G. Egyedi, és bárhol felismerhető a hartai bútor PROGRAMOK JANUÁR 28. CSÜTÖRTÖK-18 órától: A Kaposvári Polgári Casino ülésén, az Együd Árpád Kulturális Központban Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. 'ügyvezetője, nyugállományú ezredes, helytörténet-kutató tart előadást A katonasírok szerepe az orosz-magyar kapcsolatok alakulásában címmel. JANUÁR 30. SZOMBAT - 9 órától: XVIII. Dunántúli Regionális Méhésztalálkozó a Kaposvári Egyetemen. Levezető elnök Torma Sándor, a kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola igazgatója, köszöntőt mond Petrus Lajos K.T.M.E. egyesületi elnök, Szávai Ferenc rektor, Kaposvári Egyetem, Jakó Gergely, a megyei közgyűlés elnöke és Szita Károly Kaposvár polgár- mestere.- Gyertyaszentelő napok a pat- cai Katica Tanyán - 11-től: dióhéj mécses készítés, 14 óra 30- tól: gyertyasodrás, 16 óra 30-tól: méhviasz mécses készítés. JANUÁR 31. VASÁRNAP- Gyertyaszentelő napok a pat- cai Katica Tanyán - 11-től: gyertyavarázs, 14 óra 30-tól: gyertyaöntés, 16 óra 30-tól: mécsestartó készítése. HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy Iharosberény, 0115/7 hrsz. villamosenergia-ellátásának kivitelezési munkálatai 2016. január 27-én (szerdán) befejeződtek. A villamos hálózatok és berendezéseik véglegesen feszültség alá kerültek, az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! ö'iW’T I Hálózat HIRDETÉS Sok szeretettel köszöntünk Ács Lajos 70 • születésnapodon. Édesanyád, feleséged, gyermekeid és családod