Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-21 / 17. szám
2016. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Nemcsak hirdetik, ; j , a táblák körül is kialakult egyfajta cirkusz országszerte Letarolták a vidéki piacot is 2009-ben Siofokon is - több más városhoz hasonlóan - két rek lámcéget kértek fel. hogy pályázzon: a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó, az elmúlt hetekben a fővárosi hirdetőoszlopok kapcsán is reflektorfénybe került Ma- hir Citypostert. valamint a Simicska Lajos egyedüli tulajdonában lévő Euro Publicityt. Utóbbi lett a befutó. A HVG 2013-ban írta: ..Egyre több önkormányzat döntött úgy, nem maga szedi be a területén lévő cégtáblák, reklámtáblák, óriásplakátok, hirdetőoszlopok után a közterület-használati díjat, hanem fix éves összegért hosszú távra átengedi a reklám- gazdai jogosítványokat egy-egy erre szakosodott magánvállalkozásnak. A koncessziók megszerzésében három cég jár az élen: az Euro Publicity, a Publimont és a Mahir Cityposter Kft. Mindhárom cég Simicska Lajos érdekeltsége". Az Euro Publicity Kft. 2013-ban 546,7 millió forintos árbevétel mellett 109.8 milliós osztalékra, 2014-ben 558 milliós bevétel mellett 138,4 millió forintos ősz talékra tett szert. iC.mm FLCSRiAN CIRKUSZ . . étiteh miflMMá LIUS i - augusztus iiMAItü ► Folytatás 1. oldalról AHOGYAN korábban megírtuk, számos más önkormányzathoz hasonlóan a siófoki hét éve kötött tizenöt esztendőre szóló szerződést a Simicska-céggel a közterületi hirdetőeszközök bérbeadására. A megállapodás szerint a kft. „a közterületnek minősülő területek hirdetési, reklámcélú hasznosításáért évente bruttó 7,2 millió forint bérleti díjat fizet. A bérleti díjat a felek 2011. évtől az előző naptári évre vonatkozó infláció mértékével korrigálják”. A siófoki önkormányzathoz évente befolyó összeg sokszorosa kerülhetne a város kasszájába, ha például maga hasznosíthatná a reklámfelületeket - véli a lapunkat megkereső siófoki vállalkozó. A Simicska-tulajdonolta társasággal 2009-ben kötött kontraktus hozzáértők szerint gyakorlatilag fölbonthatat- lan, ám emberünk szerint most, hogy nyilvánvalóvá vált a reklámcég jogsértése, ez adu lehetne a város kezében. A közútkezelő ugyanis több alkalommal fölszólította már az Euro Publicityt, hogy távolítsa el kezelői hozzájárulás nélkül kihelyezett tábláit. Legutóbb már a siófoki Önkormányzatnak írta a közútkezelő, hogy távolíttas- sa el ezeket a hirdetőberendezéseket. A jogszabály szerint ugyanis reklámtábla nem zavarhatja a közlekedőket, nem lehet közvetlenül körforgalomba, útkereszteződésbe tenni. A siófoki vállalkozó is kért egyébként engedélyt ilyen táblák kihelyezésére, de nem kapta meg - ezzel szemben az Euro Publiticity csak utólag szerette volna lega- lizáltatni a tábláit, sikertelenül. A Simicska-cég ügyeit amúgy egy váci társaság, a Servi- tum Reklám Kft. intézi, annak a képviselője jelent meg a napokban tartott siófoki helyszíni bejáráson is. Úgy tudjuk, a siófoki városháza vizsgálja a 2009-es szerződés teljesítését és információnk szerint a közútkezelő május 31-ig adott haladékot a szabálytalanul kihelyezett reklámtáblák eltávolítására. Fónai Imre Módosították a szabályzatot a tűzvédelem érdekében Milliós bírság a társasházakra? Ahol nem készítik el a tűzvédelmi tervet, tetemes, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak a lakók SOMOGY Január elsejétől módosult a tűzvédelmi szabályzat a három emeletesnél nagyobb társasházakban. Ahol nem készítik el a tűzvédelmi tervet, tetemes, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak a lakók. A végső határidő március. Sok emeletes házban még emlékeznek a néhány évvel ezelőtti pánikra, amikor a cserepes virágokat és más berendezési tárgyakat is be kellett szedni hatósági felszólításra a folyosókról és a lépcsőházakból, hogy szabaddá tegyék az utat tűzvész esetére.- Ahol ezt korábban megcsinálták, ott nem jelent új feladatot. Ahol hivatásszerűen van közös képviselő, ott általában kifüggesztették a lépcsőházakban a tűzvédelmi szabályzatot, de ahol a lakók maguk közül választják a közös képviselőt, ott hiányozhat a szakmai rutin - mondta Berkesné Javós Csilla jogász, kaposvári társasházkeze- lő. - Sajnos sok helyütt a lakók is passzívak. Mivel oktatásban kell részesíteni őket, megszólaltattuk a tűzvédelmi riasztó berendezés hangját, de senki sem mozdult rá a házban, az embereket ez hidegen hagyja.- A jelenlegi szabályozás módosítása a lakók biztonságát szolgálja, tekintve, hogy évente mintegy hatezer lakóháztűz- höz vonulnak a tűzoltók az országban - mondta Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának sajtószóvivője. - A háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületben a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, vagy ezek hiányában a tulajdonos köteles írásban kidolgozni a tűzjelzés tartalmi követelményeit. Ebben foglaltatik az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység, a tárolásra vonatkozó előírások, a nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozások, a tüzelő- és fűtőberendezések, továbbá az elektromos berendezések használatának előírásai. Ismertetni kell a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályokat, a lakók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tűzvédelmi eszközök, berendezések használatára vonatkozó előírásokat, valamint gondoskodni ezek megismertetéséről, megtartásáról. A kötelezettséget legkésőbb 2016. március 31-ig kell teljesíteni. Ha valaki nem készíti el határidőre a tűzriadó szabályzatot, első körben a katasztrófavédelmi szakemberek határidő megjelölésével hatósági felhívással élnek, majd ha a társasház illetékese ennek ellenére sem teljesít, tűzvédelmi bírságra számíthat. Ez akár milliós nagyságrendű is lehet. K. G. MEGYEI KORKÉP Alaptételek Szűcs Tibor tibor.szucs@medíaworks.hu A z egyáltalán nem újdonság, hogy ebben a nemzeti együttműködésnek mondott rendszerben történnek furcsaságok, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a demokratikus jogállam axiómáival. Teljesen természetesnek vesszük, amikor egy Fidesz-KDNP-s színekben polgármesteri megbízást nyerő helyi hatalmasság közmunkásokkal gyűjteti a nagyobbik párt igényeit kiszolgálva az uniós menekültkvóta ellen a helyiek aláírását. Mint ahogyan ez megtörtént Jákóban, s az ország számos más településén. Azon sem akadtunk fenn túlságosan, amikor a „jó állam” szervezésének hevében majd három évtizedes köz- szolgálat után azért tettek utcára valakit, mert megtetszett egy fiatalabb pártkádernek a pozíció. Inkább fizettek több mint egy évi bért közpénzből, mert ezt kívánta az érdek. A közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben, az állam bármely helyi szervében ugyanígy természetes, ha az állásinterjún elhangzik: ha nem tud azonosulni a kormányzat politikájával, akkor inkább még most köszönjünk el egymástól. Vagy, ha ez nem, akkor az, hogy tilos kritizálni ezt, vagy Tehát minden tilos, már az is, ami nem tetsző azt. Például a tatai Somogyi Máriának azért kell pénzbírságot fizetnie, mert egy face- book-os bejegyzésben kifogásolta az önkormányzat gazdálkodásának döntéseit. Tehát mindent tilos. S nem csak azt, ami nem a hatalmi irány céljainak megfelelő, az is, ami nem tetsző. Az viszont újdonság, hogy akit ehhez hasonló jogtip- rás ért, annak még legyen legalább egyszer lehetősége megszólalni. Márpedig Zaveczki Tibor még szót kért. A férfinak a miskolci városgazdálkodásnál a nyílt, választásokon képviselő-jelöltséggel is fémjelzett ellenzékiségét torolták meg kirúgással. Ügye vizsgálatakor többször megalázták, munkáját becsmérelték, pedig egy hangfelvétel bizonyítja, azért kellett mennie, mert egyszerűen nem fideszes. Most, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság mindezért a foglalkoztatót félmillió forintos kártérítésre ítélte a napokban, az egykori közmunkás mondott még valamit, ami szintén szokatlan: kérjenek tőle bocsánatot! Mert tévedni lehet, direkt, véletlenül, de az ellenzéki is ember. Legalábbis a demokraták szerint... Madármérgezés ~ a nemzeti parkban ► Folytatás az 1. oldalról BALATON A pusztítás elsődleges célpontjai a madarak lehettek, amelyek nagy számban élnek az érintett területen fontos táplálékuk, a sok pocok miatt, valamint erre enged következtetni az is, hogy a csalétket nyílt területre helyezték, így a madarak mesz- sziről észrevehették. A szakember összesítése szerint 23 egerészölyvet, 9 hollót, egy macskabaglyot, két rókát és egy házimacskát mérgeztek meg, négy fácánt és egy házigalambot pedig mérgezett csaliként helyeztek ki. Mint kiderül, lakossági bejelentés alapján múlt vasárnap ment ki a helyszínre a Bala- ton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre, majd az igazgatóság további szakemberei, a rendőrség és. a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közreműködésével folytatódott a helyszínelés, amelyet keresőkutya is segített. A rendőrség méreggel való visszaélés és természetkárosítás ügyében indított nyomozást. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén legutóbb két éve Somogy megyében mérgeztek meg réti sasokat, ekkor másodlagos mérgezés történt, a madarak mérgezett rókatetemből ettek. Sz. T. Vagyonkezelő lett a Halgazdálkodási zrt. BALATON Vagyonkezelői szerződésben adta át az állam januártól kezdődően tizenöt évre a Balaton és vízrendszere halgazdálkodási jogát a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek. Az eddigi haszonbérlő társaság honlapján olvasható megállapodásból egyebek között kiderül: a Balatont és vízrendszerét a szaktárca kérelmére a halgazdálkodási hatóság különleges rendeltetésűvé nyilvánította. A 2013- as törvény értelmében az államot megillető halgazdálkodási jog átengedhető az állam száz százalékos tulajdonában álló gazdálkodó szervezet részére. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérte a Balaton vagyonkezelésbe vételét. Az államot képviselő földművelésügyi Tizenöt évre a zrt.-nél a jogok tárca és a zrt. közötti szerződés alapján 61 ezer négyzetméter felett rendelkezik a társaság, amiért évi 12,2 millió forint vagyonkezelési díjat fizet. F. I.